Először is gratulálok minden teljesítőnek!
Onnantól kezdem, hogy csütörtökön este fél tízkor elkezdtem a csomagolást Sony és Szaszit segítségével, majd utána éjfél körül nekilódultunk az útnak Gyékényes felé. Ketten mentünk, Sony másnap jött utánam, így a szállásunkon aznap éjjel Tamással aludtunk. Miután megérkeztünk és megláttuk az ágyat, rögtön láttuk, hogy veszélyesen keskeny ez az ágy kettőnknek, így csak én aludtam rajta. Reggel aztán végre találkoztunk mindenkivel, aki ott volt Gyékényesen. Utoljára a Fertőnél találkoztunk pl. Bakával, Sipivel vagy LC-vel, de akkor egy kicsit mások voltak. Most meg voltak zavarodva egy picit és persze rajtam is kezdett úrrá lenni végre a versenyláz, aminek nagyon örültem, mert ezt is nagyon hiányoltam az elmúlt napokban. Ment a hülyeség rendesen egész délelőtt, lementünk a tóhoz, majd bementünk a rajtszámokért és a futócuccokat is leadtuk kétszer megebédeltem majd egy kis szieszta következett. Sonyért este 7:10-re mentem az állomásra és miközben a vonatra vártam kapott el igazán a hangulat. Ekkor éreztem először igazán meg, hogy hol is vagyok. Végre tudtam az Ironman-re koncentrálni. Sony végre megérkezett és így már minden rendben volt. Este aztán még egyszer átmentem a három elsőbálozóhoz, kíváncsi voltam mennyire is vannak összezavarodva. Nagyon-nagyon. Bakát nézték éppen, ahogy listákat tartalmazó listákat egyeztetett különféle jegyzetekkel és saját maga által feltett kérdésekre kérdésekkel válaszolt hangosan. A többiek nagyon komolyan nézték és helyeseltek mindenre. Bevallom ezen nagyon jól szórakoztam. Persze megkérdeztek engem is, Te milyen ruhában fogsz bringázni? Mondtam, hogy bringás mezben meg triatlon gatyában. Na, erre Baka elkezdte kiszórni a szoba másik feléig az egész nap gondosan bepakolt mellényeket, karmelegítót, kabátot stb. Könnyezó Sas is felugrott és egy mozdulattal kiszabta a zsákjából a meleg cuccot és „Akkor nekem sem kellenek a buzis cuccok!” felkiáltással minden probléma megoldódni látszott. Mondtam nekik, hogy én úszószemüveget sem használok, de erre már nem reagáltak Végül abban maradtak, hogy mégiscsak beteszik a zsákba, aztán majd eldöntik, felveszik-e.
Szombat reggel pedig eljött a nap. A nagy nap. Az, amelyikre kb. egy éve készültem és szerettem mindent jól csinálni. Semmit nem elrontani, nem elcseszni, mindent tökéletesre csinálni, mert a terv csak akkor válhat valóra. Nagyon akartam. Lementem a tóhoz depózni. Az első sorban állt a bringám, aminek nagyon örültem, de tudtam, hogy úszás után ebben a sorban valószínűleg teljesen egyedül vár majd rám.
Lementem a partra és próbáltam koncentrálni az előttem álló feladatra. Próbáltam elhessegetni a negatív gondolatokat, az utolsó 1 hónap ugyanis gyakorlatilag edzés nélkül telt el és ezen nagyon nehezen tettem túl magam. Féltem. Lehet, hogy végig sem tudok menni… Csizka elöző napi pár mondata csengett vissza a füleimbe, vagy Kombinaté, aki pár nappal ezelőtt próbált megnyugtatni, hogy egy év munkája nem vész el ilyen hamar. Aztán a rajtceremónia elött végre együtt álltunk Szaszittal a kavicson. Akivel télen hajnalban jártunk uszodába, akivel tekertünk akár jégesőben is, akivel futottunk akár térdig érő hóban is. Az idei rajt valahogy jobban megfogott engem, tavaly szerintem nem eléggé figyeltem erre, most már jobban láttam a körülöttem t9rténő eseményeket. A szerintem amúgy vacak zenék itt valahogy mégiscsak megteszik a hatásukat és akár egy Europe számra is elkezdek lúdbőrözni, a végén pedig vagy éppen az elején az ágyúdörrenés… elkezdődött, megint. Megint futás a vízbe, megint a légszomj, megint a rugdosás, megint a csapkodás és megint milyen jó!!! Köd nem volt, úgyhogy a bójákat becélozva nyílegyenesen úsztam előre, ha valaki elém került vagy félretoltam, vagy kikerültem attól függően, hogy mekkora volt. Az első köröm 43 percesre sikeredett, amivel ki voltam békülve, idén is mellúszásban nyomtam, ahhoz sajnos csak ilyen időt várhatok, ráadásul én gumit sem húztam.
A második befutásomnál a talpam nagyon megfájdult. Talán a kavicsokon robogtam át túl gyorsan nem tudom, de negyed órát azon agyaltam, hogy lehet, hogy az egész talpam már nincs is meg, csak véres hús van a lábamon és milyen nehéz lesz ezekkel majd bringázni meg futni. Aztán egyszer csak elmúlt a fájdalom. Szuper! Második kör:47:26? Nem értem, ugyanúgy úsztam, mindegy. Irány a depó! Idén, megfogadva Vili tanácsát egy gatyában terveztem végigmenni a távot, hogy a depóidőim jobbak legyenek. A depóban 298.-ként érkeztem és 251.-ként távoztam egy 3:36-os idővel. Kombinattal itt találkoztam, persze elkezdett röhögtetni én meg eltévesztettem soromat a bringák közt. Az elsőt!!! Aztán fel a keróra, indul a menet!
Nem volt km-órám, sőt Endo-t sem kapcsoltam be, csak mentem érzésre, ahogy jól esett. Jól ment minden szépen előzgettem, szólt a zene, minden ok volt. Ezt a részt nagyon imádom az Ironman-ben! Próbáltam enni szendvicset, nagy nehezen letuszkoltam egy-egy falatot vízzel és utána ismét kaptam levegőt, de enni kell. Elővettem egy Jó reggelt!- csomagot és mosolyogtam a nevén, tényleg jó a reggel, aztán a felét annak is megettem. A nagykörön lévő hosszú egyeneseket különösen élveztem, tök jó ahogy nagyon messze ellátni és végig kollégák vannak. Aztán beérkezés Nagyatádra. Hamar megláttam Sony-t és végre megérkezett Csizka, Bogi és Ajsa is. Péter Attila szerint majd 34-es átlagot jöttem, de Csizka azt kérdezte, mi a baj? Na ezzel elvoltam a következő kiskörön. Miért kérdezhette? Úgy nézek ki, mint akinek baja van, vagy mi a fene? Mindegy nyomtam, ahogy tudtam, úgy érzékeltem, hogy mögöttem még csak Kombinat és Sün van, Szaszit közelít rám, a többiek előttem. Az egyik fordítóban nem sokkal mögöttem megláttam Cyborgot… azt a k@rva, mindjárt leköröz! teljesen készen voltam, ez azt jelenti, hogy már egy órát rám vert. próbáltam emelni a tempót, de egyszerűen nem ment. Az indián szélben egyszerűen nem haladtam, az sem vígasztalt, hogy engem nem előznek. Ennyi volt bennem. Szaszit hamarosan beért és elment mellettem, Ő is: minden rendben, jól vagy? Mint egy betegnek, úristen, hogy nézhetek ki? Miért gondolja mindenki, hogy baj van, nem értettem. LC nem tudott közelíteni, hál’ Isten, legalább még egy kört nem kapok, gondoltam. A szélben az órámra nézve könnyen kiszámoltam, hogy az 5:20-as idő nem jön ki, tehát a 11:00 sem. Idegesített a dolog, de annyira mégsem, hogy a hangulatomat elrontsa. nem baj, a legfontosabb végigfutni a maratont. lehet, hogy tudtam volna 5:20-at tekerni, de futni utána biztos nem tudtam volna. Közben sok szerencsét kívántam a avalyi rajtszámomat idén viselőnek, a 171-essel előzgettük egymást, és egy küllőtörő kollégával is dumáztunk. Volt viszont egy elég nagy problémám közben. Fájt a seggem. Rohadtul, iszonyatosan, a 2. kiskör maga volt a pokol. Alig tudtam ráülni a nyeregre, már azon gondolkodtam, felveszek egy bringás gatyát, de az legalább egy perc, úgyhogy elvetettem. Szerencsére, ugyanis a 3. kör elejétől egy pillanat alatt elmúlt, gondolom elkopott az érző rész és így már sokkal jobb volt. Bringán senkit sem értem utol, akit szerettem volna, ezzel a tudattal mentem a depóba a maraton előtt. 5:41-et keróztam. Bent Dáviddal találkoztam, sokat nem dumcsiztunk, nekem 4:05-ig tartott mindenestől, aztán irány a futópálya! Mire kijöttem Sony-ék már vártak és útnak is indítottak. Nagyon be akartam kezdeni, de 20 m-en belül észrevettem. Tudatosan visszalásítottam és megkerestem azt a tempót amivel szerintem végig tudom tolni az egészet, aztán ez vagy elegendő lesz az előzésekhez, vagy nem. 11 kör. Nem jó szám. Felezni, harmadolni, negyedelni nem lehet. Ez a halálom. 10 + 1 kör. De hol legyen a +1? az elején vagy a végén?
Amíg ezen gondolkodtam már le is telt. Jól ment ezzel a tempóval, könnyedén mozogtam. Ahogy teltek a körök egyre több ismerős arc vett körül. Csizka mellett egyszer csak ott állt Schwarczi is aki szurkolni jött és egy nagyot úszni. Közben megtudtam, hogy LC és IG is mögöttem van már, tulajdonképpen csak Szaszit, Tepó,és Baka volt előttem. Szaszit és Tepó ellen csak akkor lett volna esélyem, ha legalább 38 fok van és ez sajnos nem így volt, Bakától a távolságot próbáltam tartani és vártam. Vártam arra, hogy hibázik, hogy belassul, hogy nem bírja majd. Én tudtam, hogy ebben a tempóban végig tudok menni, csakhogy ezzel Ő is pontosan így volt. Én Bakát, engem Sün üldözött. Nagyon nagy élmény volt. Talán 25 km körül elkezdett rakoncátlankodni a gyomrom, de ezt egy rövid toi-toi-al szerencsére sikerült orvosolnom és gyakorlatilag időveszteség nélkül, ismét komfortosan, persze kicsit már fáradtan, de folytattam, amit elkezdtem. Vili is szurkolt nekem és közben tudtam, hogy nem fogok megállni, végig tudom futni. Közben Kombinat beszólásaitól kellett kímélnem magam, LC üvöltött, IG-val is végre a pályán pacsizhattunk, Sipi ment, mint egy gép, Márkot nem is láttam futni, olyan hamar beért. Juhász Peti úgy futott, mint a váltósok, Vogl Peti pedig idén a pálya széléről kiabált, idén sajnos nem üldözött. Szaszit és Tepó nem hagyták egymást pihenni és együtt nyomták le a futást. Pudingman is mindig érdeklődött a hogylétem felöl, Baka pedig nem hibázott. Aki pedig a pálya szélén van az utóbbi két évben és mindig tudja, hol, mit kell mondani az Myke, akivel remélem, hamarosan együtt versenyzünk majd valahol. Az utolsó körömre fordulva annyira jó volt azzal az érzéssel futni, hogy mindjárt meglesz, hogy ezt csak az tudja, aki ezt végigcsinálja. Reggel óta a 3,8 km úszást, a 180 km bringát és a 42,2 km futást, összesen 226 km-t megállás nélkül. Ez az Ironman!
A futásom 4:22 lett, így összesen 11:43-al futottam be Sony karjaiba akinek idén talán még nagyobb köszönet jár ezért, mint tavaly, de igyekszem megháláni:-).
Csizkáék pedig idén megint felvállalták az egész hercehurcát miattam, úgyhogy amikor Ő indul én is ott leszek segíteni.
Érdekes, de nincs hiányérzetem azzal kapcsolatban, hogy nem lett 11 alatti az időm. Úgy látszik fontosabb volt a gyaloglásmentes futás. Ebbe a baráti körben elterjedt vicces „buzi aki belesétál” mondatot mindenki véresen komolyan vette. Kombinat-nak pedig nem hiszem el:-)
Tavaly, a verseny után még nem tudtam, indulok-e 1 év múlva, most már tudom. Nem fogok. Legközelebb akkor indulok Ironman-en amikor nem csak 1300 km-t tekerek egész évben, hanem min. 4000-et. Még egyet „behúzni” én nem akarok, én legközelebb ismét rámegyek a 10:59-re, de csak akkor, ha erre tényleg komoly esély van. Erre pedig a jövő évben nem hiszem, hogy lesz lehetőségem.
IronFertő természetesen lesz, sportolni, triatlonozni is fogok, de az Ironman az más. Azt kihagyom, viszont szurkolóként ott leszek.
Sünnel beszéltünk telefonon azóta és arra a kérdésre, hogy mi érzek annyit mondtam, hogy büszke vagyok arra, hogy ilyen
f@sza csapat tagja lehetek, akik nem mellesleg nagyon kemény eredményeket produkáltak idén. Aztán másnap szinte szóról szóra ezt olvastam egy e-mailben. Ez a nem semmi gyerekek!!!
