2010. szeptember 28., kedd

Alapozós

Annyira más lassabban, alapozó tempóban futni, hogy –nekem legalábbis- a zene megválasztása sem mindegy. Persze jazz-el is lehet magunkat visszafogni, de szerintem ilyenkor a lassabb, mégis agresszív zene a megfelelő. Nekem ez a NIN.

A Nine Inch Nails ráadásul tele van apró, hátsó hangokkal, zörejekkel, amiket igazán futás közben lehet kiélvezni, persze megfelelő fülessel.

2010. szeptember 27., hétfő

Pihenés

A tegnapi Maratont lefutóknak gratulálok, hogy az eső és a szél sem vette el a kedvüket, szerintem mindenki jól nyomta.

Az elmúlt egy hét alatt semmit sem mozogtam. Igazából úgyis pihenés van, aztán november környékén kezdődik az alapozás. Azért azt hiszem a pihenőidőszak alatt is muszáj valamit csinálnom ezért úgy tervezem, hogy heti 1-2 futás azért belefér. Ma egy ilyen laza, alapozó tempós 14 kilit futottam 150 m szinttel. Meglepődtem a tempómon. A legutóbbi alkalommal ezt 1:07 alatt sikerült megcsinálnom, ma pedig lassan, nyugodtan 1:11 lett. Ha ez a tempó (5:04/km) beválik alapozás közben, akkor remélem, tényleg tudok gyorsulni majd a tavasszal. Kíváncsi vagyok.

2010. szeptember 20., hétfő

Az égből pottyant lány

Szombat reggel még mindig esett., ezért Sony-val úgy döntöttünk, egyedül megyek Csillebércre. Nagyon sajnáltam a dolgot, de azt, hogy 24 órán keresztül zuhogó esőben ott legyen a pályán mellettem nem kívántam Neki. Egy kicsit megkésve indultam Sopronból és közben Rogi-val folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, hogy milyen is az a hely, amit pénteken telefonon foglaltam magunknak. Rogi egy kicsit feszült volt, mert a navija éppen tönkrement, én pedig késésben voltam.

Aztán mikor megtudtam, hogy Seti, akinél a helyet kellett foglalni közölte Rog-val, hogy a helyünk már elkelt én is kissé feszült lettem. Közben a nap kisütött és azon gondolkodtam, vajon nem kellett volna mégiscsak kettesben jönnünk.

Végül 11 előtt megérkeztem, találtunk egy sokkal jobb helyet , mint az eredeti és elkezdtük a bázisunkat felépíteni. Kempingszékek, nyugágy, asztal, napernyő stb.. Pont egy soproni csapat pesti tagja volt mellettünk, A csapat Kakas Laci volt, aki solo-ban nyomja ezt a versenyt évek óta egyre eredményesebben (2009-ben 3.) A pálya miatt nem izgultam, hiszen pénteken, telefonon feltett kérdésemre megnyugtattak, bár esett az eső, a pálya nem sáros, könnyen tekerhető. Érdekesnek találtam a dolgot, mert ami tavaly porzott annak idén elvileg fröcskölnie kellene, de hittem a szervező csajnak. Rogi-t is megnyugtattam, biztos csak a versenyközpont sáros, ne aggódjon.

Éppen pakolásztunk, amikor egy Vasember köszönt rám Schwarczi személyében. Most Ő nem versenyzett, kijött megnézni a rajtot, segített, amit tudott. Jó érzés volt, hogy csak ezért kilátogatott.

Közben egyre több bringát láttam full sárosan, na, mondom, így idejönni egy versenyre, nem szégyellik Magukat, aztán szép lassan leesett a tantusz. Schwarczi fényképezett, olyan bringák voltak, amik sárból készültek, legalábbis úgy néztek ki. Persze a Meridáknak szentelte a legnagyobb figyelmet, azokat messziről kiszúrta.

12::00 Rajt. Rogi kezdett, a nap sütött, minden ok-nak tűnt. A megbeszélt taktika szerint nekem innentől 1,5 – 2 órám szabad lett volna, mert nappal ez volt betervezve, de egy kicsit másképpen alakult. Rogi az első kör után azt mondta, hogy vége. Ezen a pályán nem lehet tekerni, egy sártenger az egész. Azért kiment még egy körre, közben én is átöltöztem bringás cuccba és egyre izgatottabban vártam, hogy vajon milyen is a pálya. A második kör gyorsabban ment Neki, azt mondta, most valamivel jobb, kiment még egyre. A harmadik körre már járható volt minden szakasz, kivéve a hosszú emelkedőt, ami elől idén kivették a hosszú lejtőt. Közben Ironsün érkezett, ahogy ígérte. Beszélgettünk, nagyon jó volt, kezdett eltűnni belőlem a feszültség, próbáltam koncentrálni.

Eljött az én időm is, Rogi lenyomott 3 kört, így most már tényleg rajtam volt a sor. Váltózónából ki, fel az emelvényre, le, aztán irány az erdő! Nincs mit szépíteni, sár volt. Haladni azért lehetett, de a sáros gyökerek, kövek igencsak megnehezítették az ember dolgát. A hosszú felfelén toltam, szerintem ki tudtam volna tekerni, de az a pár ember, aki nem szállt le, se volt sokkal gyorsabb nálunk, tolóknál. A lefeléken sem mertem nagyon elengedni a gépet, de azért ott lehetett haladni. Körről–körre javult a helyzet. Körönként megálltam a bázisunknál sártalanításra, de haladtunk. 3 kör után ismét váltás. Éreztem, hogy más tempót kell mennem, lassabbat, hogy hosszabb etapokat is kényelmesen végig tudjak menni. Rogi szépen lenyomta a sajátját, majd jöttem ismét. Már nem kellett megállnom a kör végén, kezdett alakulni a helyzet. A másodiknál megbeszéltük, hogy megyek még kettőt. 20-22 perces köröket mentem, úgy éreztem, ez jó tempó. Egyre jobban megtanultam a pályát, előjöttek a tavalyi emlékek. Kezdtem élvezni. Rogi jött, hármat ismét lenyomott és már rajta is látszott, hogy kezd jobban lenni, csak a térdét fájlalta egy kicsit.

Közben Kombinat megnősült. Sok bolldogságot!
Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott a többiekkel együtt a meglepetés bringás felvonuláson, de lélekben azért igyekeztem.

Megint rajtam volt a sor, most hosszabbat akartam menni, azt találtam ki, hogy 5-öt lenyomok. A tempó jó volt, nem fáradtam, megtaláltam azt a sebességet, amivel ez nem okozhat gondot. Kb. 20 perces köröket mentem. Asszem nem is álltam meg egyszer sem. A 3. kör végén ismerős hang: Hajrá Norbi!, Ez az!, egy kéz, egy darab banán. Tepó. Így a következőre ismét Rogi ment, mi meg leültünk a napra. Néztük a versenyt, beszélgettünk, közben eszembe jutott a 2009-es verseny, amikor egy nyugágy volt az egyedüli társam, amikor nem tekertem, hát ez most más volt.

Közben Szaszit 4. lett az első Soproni Cross-futáson. Gratulálok! Csak Vili, Kusti és egy fegyőr előzte meg.

Rogi végzett hárommal, ismét én jöttem. Ekkor 16. helyen voltunk a duók versenyében a 20-ból. Nem örültem neki, de tudtam, hogy az éjszakára kell koncentrálni. Biztos voltam benne, hogy meg fognak állni a többiek, legalábbis a nagy részük, így nem kezdtem el jobban nyomni a következő köröket sem. Rogi barátja, aki szintén kilátogatott hozzánk ekkor indult haza.

Megint eleredt. A pálya percek alatt ismét járhatatlanná vált. A második körére Rogi már ki sem ment. Nekirugaszkodtam tehát ismét. Tényleg elég durva volt a helyzet. A pálya 70-80%-án toltam a bringát. Egyszerűen nem tudtam rajta maradni. Lepucoltam nagyjából a sarat, felültem rá, elkezdtem tekerni és egy helyben eldőltem. Ez volt. Tolnom kellett. Amikor visszaértem Rogi romokban volt már. Én azt akartam megtudni, hány kör van köztünk és a 10. között. Érdemes-e folytatnunk. A döntést az időközben ismét megérkező Ironsün-ékkel együtt sikerült is meghozni, sőt. Onnantól kezdve már nem is volt kérdés. Menni kell!

Innentől a bringaverseny teljesen megváltozott. Már sötét volt, esett az eső és a feladat nem az volt, hogy egy bringán juss el a célba, hanem az, hogy a bringát kellett a célba juttatni. Egyre kevesebben voltak a pályán. Az egyik lejtős részen előttem küzdött egy srác a nyeregben és szentségelt. Ez durva-kiabált. Ez a durva-válaszoltam és miközben gyalog megelőztem, hozzátettem, hogy bal, jelezve melyik irányból megyek el mellette. 45-50 perces kört tudtam csinálni. Innentől ezt kellett csinálni. Hozzáteszem voltak, akik szinte ugyanolyan sebességgel haladtak, mint előtte. Nem is értettem, hogy van ez? Sárgumi, egyre többször hallottam ezt a szót. Hihetetlen, hogy mennyit számít. Ezek a srácok, persze az elit csapatok és egypár majdnem profi csapat rendesen felszerelkeztek. Nekünk, nekem nincsen, így maradt a tolós módszer, ami körről körre nehezebb feladat lett.

Az eső folyamatosan esett, de harcoltunk. Éppen Rogi volt a pályán sokadik utolsó körén, amikor a hátam mögül egy csaj szólított meg: Helló, van csajod? Éppen meg akartam Neki mondani, hogy nekem van a legjobb, amikor ránéztem. Sony állt ott.... 10-15 másodperc múlva már beszélni is tudtam.

Sokszor beszéltünk a nap folyamán és sokszor mondtuk, hogy mennyivel jobb lenne egymás mellett lenni, hát a hátam mögött mindent leszervezett és utánam jött vonattal, aztán Ironsün odahozta Őket, mert ráadásul Szászit-ót is rábeszélte egy kis szurkolásra.

Na, innentől már végképp nem lehetett megállni. 13. helyre jöttünk fel közben és a táblán, illetve a pályán is látszott, hogy a többiek nem nagyon mozognak. Rogi is majdnem mindig kiment utánam. Toltuk, húztuk, cibáltuk a Focus-okat a mocsárban, a kerekek nem forogtak, így elég nehezen lehetett haladni. Minden kör után száraz ruha. Negyed négy körül indultam neki a leghosszabb körömnek. Ekkor szerintem  már csak az elitek voltak a pályán, meg én. Éppen számolgattam az „átlagsebességemet”, amikor az egyik külföldi solo-s ment el mellettem gyalog, hátán a bringa. Ez a megoldás! Alig vártam, hogy kiérjek az egyik aszfaltos részre, megszabadítsam a kerót a kb. 30 kg sártól, hogy én is fel tudjam emelni. Kiértem, párszor a földhöz vertem, majd a hátamra vettem és úgy haladtam. Nem volt egyszerű, így sem, ez volt a hatodik köröm gyalog a 4 kilis pályán, a bringás cipőt pedig nem erre találták ki, de beértem kb. másfél óra alatt. Már mindenki aludt. Sony, Rogi és Szaszit is. Gondoltam, a következő kör előtt megnézem, hányadikak vagyunk mégis. Igencsak megörültem a kivetítőn látottaknak. 8. helyen voltunk!

Éppen indulni akartam átöltözni a következő kör előtt amikor a csapatvezetőket hívták össze. Odamentem és közös akarattal úgy döntöttünk, hogy reggel 8-ig a versenyzést felfüggesztik. 5:00-ig lehetett megkezdeni az utolsó kört. Akkor sajnos nem jutott eszembe, hogy a 7. helyen lévőnek is 30 köre van, így, ha én kimennék ismét egy helyet hoztunk volna, de sajnos az agyam is csak úgy forgott mint a bringám kereke.

Beültem én is a kocsiba, a kormányra hajtottam a fejem és az se érdekelt volna, ha közben megszólal a duda. 8:00-kor végleg lezárták a versenyt, így hivatalosan is a 8. helyen végeztünk.

Ébredéskor nagyon fáztam a vizes, sáros ruhámban, de miután ismét átöltöztem elkezdtünk összepakolni Sony-val. Rogi közben már készen volt és elindult haza. Szaszit-nak is fázott a lába, így hát futott 17kilit a környéken.:-))

Indulás után Mcreggeliztünk Ironsün-nel és mi is hazafelé vettük az irányt.

Végülis nem úgy alakultak a dolgok, ahogy arra számítottam, nem jött el velem Sony, nem tekertem 150 kilit és nem sikerült a taktikát végrehajtanunk. Viszont mégiscsak ott volt velem a csajom, nem adtuk fel a harcot és végül a 8. helyen végeztünk, így elégedett vagyok ezzel a 17 körrel, amit így vagy úgy, de végigcsináltam.

Köszönöm Rogi-nak, hogy kitartott mellettem és velem együtt küzdött. Köszönöm Sony-nak és a helyszínen vagy máshol szurkoló barátaimnak a segítséget, a szurkolást, mindent. Gratuláok Kakas Lacinak, aki 5. lett solo-ban.

Reggelizés közben azon tanakodtunk, hogy vajon a többiek miért álltak meg és mi miért nem. Ironsün, Szaszit, Schwarczi és Tepó sem állt volna ki, ez egészen biztos. Először rávágtuk, azért, mert vasból vagyunk, de aztán megfordítottuk a dolgot. Nem azért nem adjuk fel, mert Ironman-ek vagyunk, nem, azért lettünk Ironman-ek, mert nem adjuk fel.

A technika ördöge

Anyu kommentje az Ironman-hez valami relytélyes ok miatt nem jelent meg, de mivel annak szánta így egy bejegyzés formájában most mégiscsak jó helyre kerül.


Szia Norbikám!


Nagy szeretettel gratulálunk az Iroman versenyen való részvételedhez, valamint a rengeteg energiával és akaraterővel elért eredményedhez.


Igazán nagy élmény volt részt venni a versenyen, mert ilyent még nem láttunk. Zenével fogadták a versenyzőket és a közönséget. Különös hangulatot adott Nagyatádnak, az egymást érő a küzdő sportolók, biztató segítők, családtagok és nézelődők sokasága.


Izgalmas érzés volt várni Rád a szálloda előtti parkban, ahol a gyerekek lázban voltak futottak veled és számoltuk a köröket. Sonyval tartottuk telefonkapcsolatot, hogy mikor hány kör van még hátra. Megnyugtató volt látni gondoskodását a felkészülés és a verseny alatt is.


Aztán a feszültség a tetőpontjához közeledett: az utolsó kör előtt – már telefonom sem volt csak a nagy tömegben izgatottan kerestük Sonyt. Sajnos akkor már hiába integettünk kiabáltunk Neked -nem vettél észre bennünket. Aztán a felfokozott izgalom amikor feltűntél utána pedig a fiaiddal együtt szakítottátok át a célszalagot.


Annak ellenére, hogy már előre féltem az augusztus 14.-től csodálatos és megható pillanatoknak lehettem tanúja és részvevője.


Szeretem olvasni a blogodat – persze anyaként legfőképpen, mivel sokkal többet megtudhatok belőle mint a személyes, de futó találkozások alkalmával. Tárgyilagosan nézve is nagyon tetszik a stílusod és biztosan az sem véletlen, hogy annyi érdeklődő olvasgatja.

2010. szeptember 17., péntek

Motiváció II.

Tegnap futottam egy igazán jót.  Itthonról indulva Fertőrákos és vissza. Pontosan 14 km dimbes-dombos útvonalon. 1:07 alatt sikerült. Közben, a dombok tetejéhez közeledve beugrott valami, ami átlendített a holtpontokon. A jövő évi Ironman, az, hogy azért futok most, hogy ott ne kelljen belegyalogolnom a futásba. Jó volt, újra van motiváció:-)))

2010. szeptember 16., csütörtök

INSOMNIA

A versenyt Csillebércen, a volt úttörőtábor terültén kerül megrendezésre és Európa Kupának minősül. Idén kb 120 csapat ( 1 csapat 4-6 fő), 20-25 nem teljesen normális duó és 30 teljesen nem normális solo indul és teker 24 órán át.


2009-ben 2 héttel a verseny előtt, hirtelen felindulásból neveztünk Rogival. Mindketten előtte nem sokkal vettük bringáinkat és még egyet szerettünk volna versenyezni abban az évben. Hamar kiderült, hogy ide nem csak új bringa kell. Kellett volna bringás cipő, bringás nadrág, energiaszeletek és legfőképpen erőnlét. Nekünk egyik sem volt meg és a 20-22 induló duóból asszem a 15.-ek lettünk 47 körrel.

Már hazafelé elhatároztuk, hogy 2010-ben ismét ott leszünk és megmutatjuk, mit is tudunk valójában.

Idén persze már most minden be van tárazva. Egy táska gél, szeletek, Maltovit, cipő, gatya rendben és talán az erőnlét is eléri azt a szintet, amivel érdemes elindulnunk.

A pálya egyébként nem hasonlít egy mountain bike maratoniéhoz, inkább egy XCO pályára, amit az olimpián is nyomnak. Egy kör tavaly 4,1 km volt és 100 m szint volt benne. Nincsenek hosszú egyenesek, sőt rövidek sem. Van egy épített 2,5 m magas híd, a pálya pedig tele van 20-30 cm magas ugratókkal. Rengeteg csiki-csuki a fák között, egy rövid aszfaltos rész és a verseny központi részén murva. Ez a középső része a pályának éjjel ki van világítva, itt mennek a koncertek, itt van a kivetítő és itt megy éjfélkor a tűzijáték is.

Az éjszaka elég izgalmas. Fejlámpákkal tekerünk a tök sötét erdőben, még szerencse, hogy addigra megtanuljuk a pálya minden egyes gyökerét, kövét.

A szabályok szerint duóban bármikor lehet váltani, ezt ránk bízzák. Mi úgy tervezzük, hogy nappal 1,5 – 2 óránként, éjjel pedig 2 – 3 óránként adjuk egymásnak a chipet.

Rogi már szombat reggel ott lesz a helyszínen és próbál minél jobb helyet találni a nyugágyainknak, cuccainknak. Én pedig szombat délelőtt érkezem Sony-val. Idén Rogi kezdi meg a versenyt pontban 12:00-kor, mivel legutóbb én nyitottam.

Terv? Sajnos nem nagyon tudom számokban kifejezni az elvárásaimat. A duó mezőny első felében szeretném tudni magunkat mindenképpen. Tavaly asszem 100 kili körül tekertem, idén jó lenne legalább 150.

2010. szeptember 13., hétfő

Kívülről

Tegnap szurkoltunk a VB-n. Korai indulás és időben érkezés után már ott is voltunk az úszás helyszínén. Szaszit, Ironsün, Tepó és Schwarczi már ott voltak a depóban, amikor találkoztunk. Különösebb izgalmat nem tudtam leolvasni róluk, bár némi zavarodottság azért látszott rajtuk. A víz tényleg elég hidegnek tűnt, de annyira egyikük sem ijedt meg, hogy átadja a chipet és a mezt nekem, pedig kértem. Ezerszer bántam meg, hogy nem neveztem, azt pedig ennél is többször, hogy Sony unszolásának sem engedtem a nevezést illetően. Mondta, hogy meg fogom bánni és most (az egyszer)is igaza lett. Azért az igazat megvallva élveztem így is a versenyt. Egész végig bolyoztunk, mindig sikerült tök jó helyet találnunk és talán sikerült buzdítanunk a pályán lévőket.Ez sem egy egyszerű feladat, ki kell próbálni mindenkinek. A futópályán láttuk még Witch-et és Ivan Grasso-t is, aki a legjobb helyen avatta fel 2 napos bringáját.

Szerintem mindenki nagyot ment. Gratulálok! A versennyel kapcsolatos negatív dolgok pedig úgyis a múlt homályába vesznek, így azzal nem is kell foglalkozni. Kívülről nézve ez a verseny is nagyon jó lehetett, de legközelebb én is inkább belülről fogom  nézegetni.

Képek:

Triatlon VB

2010. szeptember 9., csütörtök

2 kör

Csizkával sokat bringáztunk azon az útvonalon, amelyen ma –kicsit megtoldva- tekertem. 1 km bemelegítés, majd 35,6 km 280 m emelkedéssel volt a 2 kör. Az első 41:24, a második 42:04 alatt sikerült. Pulzus mindkét körben 161. Ez több mint 25 km/h-ás átlag, tavaly 20-22 volt. Kedvező előjelek.

2010. szeptember 8., szerda

2010. szeptember 7., kedd

Fat Boy

Tegnap az Insomnia Duó teljes létszámmal megtartotta első közös edzését a jövő hétvégi 24 órás mountain bike versenyére.

Furcsa volt. Egész évben kerülgettem a kátyúkat, köveket, még a kavicsokat is. Most nem kellett, egyenesen, szinte keresve a gödröket, gyökereket romboltunk az erdei utakon, ösvényeken. Nagyon jó volt. Két dolog tűnt fel. Lefelé bátortalanabb vagyok, viszont felfelé sokkal erősebb vagyok, mint tavaly. Asszem ez a jobbik eset.

Az idei verseny  sokkal jobb lesz, egyrészt lesznek segítőink, Sony és Móni. Másrészt most már tudjuk mi vár ránk. Nagyon kíváncsi vagyok.

A bringámat is kicsit átalakítottam. Nem nagy dolog, de mégis. A kormányt –főleg az outi után- túl szélesnek éreztem, ezért levágtam oldalanként kb. 2 cm-t belőle. Sokkal jobb lett, mintha egy új kerón ülnék.. Kényelmesebb ülve is és kiállva is egészen más. Nem is tudom, miért tesznek ezekre az új bringákra mostanában ilyen széles buszkormányokat.

2010. szeptember 4., szombat

Raxlauf

Megvolt. Huuhh! Ez nem futóverseny volt, nem csak nekem, mindenkinek.

Szaszit-tal fél nyolckor indultunk Sopronból. 80 km tőlünk, úgyhogy elég hamar odaértünk. Nagyon szép környék, Glognitz-ban voltam tavaly montival is, a hegyek azóta nem lettek kisebbek.


Rajtszám felvétel, ajándék póló, kesztyű levonójegy stb, aztán nézelődtünk. Elsétáltunk a pálya felé, egy kicsit felsétáltunk az első 100 méteren. Úgy találtuk az előzetesen tanulmányozott szintrajz stimmel. Tényleg kb. 10 - 15%-os. Felfelé.

Visszamentünk és vártuk a rajtot. Közben gyülekeztek a többiek. Egyre inkább megteltek a parkolók terepcuccos vastagcombú osztrák, szlovák hegyi kecskékkel. Keményen néztek ki, látszott rajtuk, hogy Ők otthon vannak. Aztán lassan odaálltunk a rajtkapuhoz és Start!

Szaszit rögtön előrefutott, legközelebb csak a tetőn találkoztunk:-). Igyekeztem lassan kezdeni látván a jobbra mellettem tornyosuló hegyet. Az első km gyorsan lement, ez ugye sík volt. Aztán elkezdődött a tánc. Megkezdtük. Mintha hirtelen mindenki valami láthatatlan falba ütközött volna ahogy nekiláttunk a szigorú hegyoldalnak. Innentől kezdve azonban az idő valahogy megszűnt. Nem történt semmi. Emelkedett és kész. Nedves gyökereken, köveken próbáltunk futni, mászni, ahogy tudtunk. Aztán egyszer csak frissítő. Banán, dinnye (mag nélkül) Izó, víz. Egy gélt is ettem aztán tovább. Innen magam előtt senkit sem láttam, viszont én voltam az üldözők első embere. Viszont a hegy szigorodott, még meredekebbre váltott. Itt én már nem tudtam futni, illetve gyorsabb volt gyalogolva. Ne arra a gyaloglásra gondoljunk, amikor sétálgatunk a korzón, nem. Itt az ember a fejét szinte a kövekre érintve a combján, a kezével tartja a felsőtestét, és valahogy a tricepszével juttatja feljebb és feljebb magát. Lépésenként 2-3 csepp izzadtságcsepp a sapkámról a szemem elé cseppent. Nem tudtam, hol tartok, nem voltak km-jelzések, csak az egyre ritkuló növényzetnek hála a csúcs távolságából tudtam megítélni hol is tarthatok. Hamarosan még egy frissítés jött, majd a végjáték.

Itt más szinte csak kövek, sziklák voltak., vigyázó emberek a szakadékok mellett, túrázok, akik fényképeztek és szurkoltak. Nekünk, akik itt már a saját nyálunkon másztunk felfelé kb. 2-vel úgy szurkoltak, mint az óriás műlesiklásnál szokás. Hop-hop-hop-hop!! Ez kicsit vicces volt mert jó sokáig tartott, míg elhagytuk Őket. Persze ilyenkor az ember megpróbált még belefutni, de a fizika nagy úr.

Végül a tetőre hárman értünk egyszerre, leszakítva a boly többi részét, és itt végre elememben voltam. A síkon olyan könnyedén futottam, hogy 2 perc múlva már nem is láttam eddigi bajtársaimat. Aztán a CÉL!


1:27 alatt értem fel, ami a 87. helyre volt elég a 116 célba érkező közül. Szaszit pedig 1:08 alatt a 22. lett! Innen is gratulálok Neki!

Elégedett vagyok-e? Nem tudom megmondani. Ez nem egy futóverseny volt. Nem neveznék futópályának egy olyan 7 km-es szakaszt, ami 1100 m-t emelkedik, egyáltalán nem. Viszont jó volt, elmondhatatlanul szép volt és elmondhatatlan az az érzés is, amikor egy ekkora hegyet így küzdesz le. Amikor felérsz és a felhők melletted vannak és látod a rajt helyét szinte Magad alatt. Mindnesetre Szaszitnak köszönöm, hogy rábeszélt.


2010. szeptember 3., péntek

A Rax előtt

Na, reggel indulunk a Rax-ra. Az igazat megvallva egyáltalán nem érzem úgy, hogy eleget készültem volna rá. Még min. 1-2 hét felkészülést megérdemelt volna ez a verseny. A hegyi futás egy egészen más műfaj. Biztos vagyok benne, hogy ez a 9 km legalább olyan nehéz lesz, mint akár 30 kili egy aszfaltos, sík versenyen.

Viszont így alakult. Nem tudtam rá nemet mondani, és első tapasztalatszerzésnek kiváló helyszín. A tavalyi mezőnyt elnézve, gondolom idén is hegyi kecskékkel lesz tele a mezőny, így valószínűleg a hátsó fertályban lesz a helyem:-(

Azt viszont megígérem, hogy megpróbálom az erőmet jól beosztva, a végére kicsit meghalva, de a maximumot kihozva magamból a hegytetőre érni.

2010. szeptember 2., csütörtök

A varázssapka

Fájó torokkal ébredtem, ahogy Nono és Myke is. Egy kicsit megijedtem. Gondolom a keddi futás esőben, kabát nélkül, és hát az országos hidegrekord is itt dőlt meg.

Délutánra azért összeszedtem magam és nekiindultam a Muck-nak. Ma egyedül, Szaszit nélkül. 31:07 lett, ami rögtön letaszította a keddi PB-met a trónról. Lefelé örömfutás volt. Szólt a zene, annyira belefeledkeztem, hogy egy kollégát alig vettem észre mellettem. Azért kicsit dumáltunk, majd elváltak útjaink. Szóval jó volt, nagyon jól esett.

Ja, Ironsün postázta az Ironman sapkámat, ma már abban nyomtam. Jó érzés hordani:-))