2010. október 22., péntek

Kilométeróra

Ma kipróbáltam terepen is a sportband-ot. Tudom, hogy egyre többen futnak már hasonló cucokkal, sőt gps-el felszerelt csúcskütyükkel, de szerintem ez is óriási találmány. A kezelése pedig annyiból áll, hogy a futás elején megnyomod az egyik gombot, majd a végén még egyszer. Hazaérsz, rádugod a gépre és ennyi. Pont nekem való. Igaz egyelőre még egy kicsit pontatlan, de egyre pontosabb lesz ahogy telnek a km-ek. Van egy 9,6 km-es köröm az erdőben, 150 m emelkedéssel, ennek vágtam ma neki úgy, hogy 5 perces tempót próbáljak meg tartani végig, csak szépen nyugodtan. Ahogy elindultam, sajnos észrevettem, hogy polaroid napszemüvegben nem látszódnak a számok, úgyhogy le is vettem. Mivel mindig lejtőn kezdem a futásaimat az eleje egy kicsit gyorsabbra sikeredett, de utána próbáltam a tempót tartani. A vége meg persze mindig emelkedő, a mi szintén látszik:-(.

Viszont tök jól esett. Bár éreztem a tegnapi bringázást a combjaimban egyáltalán nem fáradtam el, sőt. Akinek nincs hasonló az sürgősen szerezzen be egyet, mert ezekkel a kütyükkel lehet igazán pontos edzéseket csinálni. Ráadásul még szórakoztató is.

2010. október 21., csütörtök

A TERV 2011

Kíváncsi voltam az Ironman előtt, vajon utána szeretnék-e majd menni még egyszer. Vajon találok benne kihívást, izgalmat? Ha igen, akkor milyen lesz másodszorra várni? Jobb, rosszabb? A verseny után közvetlenül még nem tudtam ezen gondolkodni, sőt szerintem 1 hónap múlva kezdett igazán leülepedni bennem minden. Szeptember közepétől kezdtem más szemmel nézni a teljesítményemet. Kezdtem keresni a verseny azon pontjait, ahol időt vesztettem. Persze nem azért, hogy marcangoljam magam, hanem inkább azért, hogy jövőre hol tudok időt nyerni. Lehetőleg minél többet. Mostanában pedig azon veszem észre magam, hogy várom a versenyt, de másképpen. Ez a várakozás már nincs tele bizonytalansággal, ismeretlennel, most már nem az a kérdés, hogy meg tudom-e csinálni, hanem az, hogy mennyi idő alatt. Ez a várakozás sokkal egyszerűbb, sőt jobb. Lássuk tehát a tervet 2011-re.

Az úszásom 1:33 lett, amiből némi segítséggel le fogok szedni 13 percet. Ehhez meg kell tanulnom a gyorsúszást. Erre bőven van idő, de február végére már tudni fogom.

Az első depóban 8:33-at töltöttem. Egy triatlonmez, amiben mind a három számot végigtolom, azonnal megfelezi ezt az időt.

A bringán 5:37-et töltöttem. Ebben nagy trükk nem nagyon tud lenni, gyorsabban kell mennem. Ha figyelembe vesszük a tavalyi kiindulási alapot, azt, hogy áprilisig szinte semmit sem tekertem, akkor egy végigtekert tél után elvárható az 5:20-as idő, ami kevesebb, mint 2 km/h különbség. El is várom.

A második depóm 8:20. Lsd. első depó, 4 perc.

A maratont 4:44 alatt sikerült „lefutnom”. Szintén a tavalyi és az idei kiindulási alapomat figyelembe véve, valamint azt, hogy 2011-ben az első maratont Nagyatádon fogom FUTNI, a 4 órán belüli időtartam nem is olyan nagy elvárás.

Tehát a 2011-es Ironman-t 11 órán belül fogom megcsinálni.

Ma el is kezdtem a felkészülésemet. Spinning terembe mentem, de egyedül. Betettem egy cd-t a Hi-Fi-be, aztán tekertem 90 percet könyökölve a dübörgő zene alatt. Jól esett nagyon, egy bánatom, hogy nincs visszajelzés a tempóról vagy bármiről. A lábaim persze jelzik:-).

2010. október 19., kedd

Puhányság

Ma ismét 10 kör volt a terv a futópályán, de nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt szerettem volna. Az 5. karikától elkezdtem lebeszélni magam a futásról. Ráfogtam a szélre, a hidegre, az esőre, a kicsit még fájó torkomra, a lényeg, hogy 8 kör után megálltam. Persze lehet, hogy a tempó volt túl gyors és egy pályán könnyebben abbahagyja az ember, mint egy erdő közepén, de ezektől függetlenül be kellett volna fejeznem.

Eddig úgy gondoltam, hogy tavasszal, a gyorsítások idején használni fogom a kimért távok előnyeit, de azt hiszem ez nem az én területem. Most mérges vagyok magamra.

Táv:3,2 km, idő: 14:15, tempó: 4:23/km

2010. október 16., szombat

Szivacspályán

Ma kimentem egy futópályára, hogy futhassak pontosan 4 km-t. A sportband kalibrálása miatt mentem, gondoltam ez tényleg pontos.  A cipővel kezdünk egymáshoz nőni. Nagyon durva, ahogy a pályán mezitláb futok egy nagyon kellemes szivacson. A 10 kör 18:13 alatt lett meg. Ezzel elégedett is vagyok, mert ráadásul egy kicsit ment volna gyorsabban is, pedig ez is 4:33-as kiliket jelentett. A lényeg az állandó, pontos dob+basszusDDD

2010. október 15., péntek

Nike Lunarglide+2

A Mizuno feladta. Már nem nagyon csillapította az ütéseket így kénytelen voltam venni egy másik pár cipőt. Egy ideje már foglalkoztatott a dolog és annak ellenére, hogy a régi (első) futócipőmre semmi rosszat nem tudok mondani, valahogy mégse e márka cipői között kerestem leendő edzőpartnerem.

A Nike chip + sportband dolog nekem nagyon meggyőző volt első látásra. Először Szaszit-nál láttam egy közös futásunk alatt és elkezdtem utánaolvasni. Ráadásul a fenti márka új cipői mind technológia, mind dizájn szempontból engem meggyőztek. Mivel aszfalton illetve murvás terepen is szoktam futni a Lunarglide tűnt a megfelelő választásnak.

Nem részletezném az Angliából megrendelt cipő méretproblémáit, de sajnos a nem egyértelmű váltószámok miatt a szigetországból gyakorlatilag egy hajó jött meg a rég várt dobozban.

A lényeg viszont, hogy ma már az új Nike Lunarglide-ban futottam, sportband-dal a csuklómon.

A cipő nagyon más, mit a régi. Olyan, mintha szivacson futnék, de közben mégse érzem, hogy elnyelné az energiát. Érdekes. Terepen nagy különbséget nem tapasztaltam, de aszfalton elképesztően tapad. Főleg az emelkedőkön jön ki a különbség, de ott nagyon. A cipő eleje elég széles ahhoz, hogy kényelmesen elférjenek a lábujjaim, na ez elég furcsa érzés, de a jót hamar megszokja az ember. A bokámnál is azt a lágyságot érzem, mint a talpam alatt, de közben mégis erősen tart. A sportband-ot még kalibrálnom kell, de biztos szeretni fogom. Ma mindenesetre futottam vele 9,6 km-t 45 perc alatt és tök jó volt.

2010. október 11., hétfő

Pihenőhét

A VB nagyon tuti volt. Veszprémben néztük a barátainknál. Bár a közvetítésből hiányoltam a részeredményeket, azért nagyon jó volt. Jó volt néha meglátni Joe-t vagy a többieket. Nagyon szépen ment minden magyar, talán csak Annamarinak voltak gondjai, de ezt csak az idejéből gondolom. Azért persze Neki is jár a gratuláció. Na persze az élmenők....

Az elmúlt héten nem futottam, nem bringáztam, sőt, nem is úsztam. Szerdán egy óra squash volt, csütörtökön pedig spinning. Spinning órán most voltam először. Szeretnék télen is tekerni és ez egy lehetséges megoldásnak tűnt. Hát nem az. Nekem nem jön be, illetve azt hiszem az alapozás inkább hosszú, egyenletes terhelésről kell, hogy szóljon. Viszont megbeszéltem a konditeremben, hogy hetente egyszer-kétszer tudok majd menni egyedül is a spinning terembe 2-3 órát edzeni.

Reményeim szerint hamarosan megjön az új futócipőm is, így már semmi sem akadályozhat meg hosszú alapozás elkezdésében. Szükségem is lesz rá, mert jövőre nagyot akarok harapni az időmből.

2010. október 4., hétfő

Ford Ironman World Championship 2010

Akikért szombaton szurkolhatunk:


1637 Vatai Miklos 30 M30-34 HUN

969 Acs Peter 42 M40-44 HUN

886 Szunyog Zsolt 44 M40-44 HUN

36 Major Jozsef 31 MPRO HUN

1851 Halasz Annamaria 28 W25-29 HUN

139 Csomor Erika 37 WPRO HUN

839 Lenti Anita 45 W45-49 CHE



Szombaton pedig ismét egy 14-es futásom volt. 1:08, jól esett.

2010. október 1., péntek

Tréning Atya

Egyik évben, a valahányadik Balaton átúszásom alkalmával a lépés úgy jött ki, hogy az nagy nap reggelén én még egy kocsma teraszán bíztattam a társaságot (benne Sony-t is), hogy jöjjenek velem, ússzák át Ők is. Persze nem találtam  a jelenlévők közül egy komoly jelentkezőt sem. Én persze odamentem, kicsit billegve a rajtnál, közben mosolyogva a sok vajas kenyérszerűen bekent sporttárs között egészen más illatfelhővel körülvéve magamat és belevetettem magam a habokba és átúsztam. 

A minap találtam rá egy írásra, és ha valaki, akkor annak írója nem mondott volna nemet ott a kocsma előtt. Ő Maratont futott hasonló előjátékkal. Most mégsem ezt az írását teszem közzé, hanem egy másik nagyon fontos témáról szólót. Engem Rejtőn kívül még így nem nevettetett meg irománnyal senki.

Tréning Atya:

Szar ügy:

Kevés kínosabb esemény zavarhatja meg harmonikusnak indult edzésünket, mint a váratlanul ránk törő székelési inger. Ha már rutinos futók vagyunk, akkor nyilván ügyelünk arra, hogy lehetőleg edzés előtt ürítsük beleinket, ám mégis megeshet, hogy szeszélyes szervezetünk megtréfál bennünket. Amennyiben tervezett útvonalunk mellett akad WC (benzinkút, bevásárló központ, esetleg kocsma), akkor nincs gond, hiszen ezeket szükség esetén megtámadhatjuk. A záróizmok huzamos időn át történő összeszorítására tehetünk ugyan kísérletet a futó mozgás fenntartása mellett, ám az már – finoman szólva – nem lesz az igazi. Lássuk be, hogy az efféle helyváltoztatás inkább tartozik a burleszk, semmint a sport világába.

Az igazi probléma akkor van, ha a közelben sincs arra alkalmas helyiség, és nem vagyunk abban az egyébként irigylésre méltó helyzetben, hogy éppen magányosan futunk egy erdőben. Persze ebben az esetben sem kellemes a szituáció, de a szükség igen kreatívvá teszi az embert, és hamar kiderül, hogy bizony van feláldozható ruhadarabunk. Ha esetleg érzelmi kötelékek fűznének minket ruházatunkhoz, a természet kínál megoldást néhány nagyobb levél vagy egy halkan csobogó patak formájában. Ha már magam is a környezetvédelem elkötelezett híve vagyok, muszáj megemlítenem, hogy a természetben ne hagyjunk magunk után mesterséges matériát. Ugyanakkor – mivel voltam már hasonló helyzetben – az vesse rám az első követ, aki a helyemben, kezében egy szaros gatyával folytatta volna az edzést.

Vannak persze előrelátó, mindenre felkészült futók, akik 40-80 cm WC papírt a cipőfűző alá gyűrve indulnak futni. Nekik már csak a megfelelő helyszínt kell megtalálniuk, ahol könnyíthetnek magukon. Ez gyakran komolyabb kihívás, mint a megtisztulás kényes művelete.

Én az elmúlt tizenhat év során, talán, ha ötször kerültem ilyen kellemetlen helyzetbe, így talán érthető, ha nem érzem magam vérbeli hazárdőrnek, amikor budipapír nélkül indulok futni. Van viszont olyan ismerősöm, akit az emésztése gyakran állít szinte megoldhatatlannak tűnő feladatok elé. (A beszarás nem tekinthető értékelhető megoldásnak.) Nos, ő olyan helyeket mutatott nekem a városban(!), amelyekről kevesen gondolnák, hogy alkalmasak lehetnek egy gyors székelésre. Találékonyságát akkor értékelhetjük csak igazán, ha azt is tudjuk róla, hogy számára a város nem jelent különösebb előnyt, mivel nyilvános helyre nem hajlandó betérni csupán a szarás végett. Így neki a városi környezet egyenesen hátrány, mivel a forgalom erősen behatárolja azon helyek számát, amelyek egyáltalán szóba jöhetnek.

Egy átlagos emésztéssel megáldott városi futó nem is sejtheti, hogy közvetlen környezete mennyi rejtekhelyet nyújt az egyszeri futónak, aki, ha a bél jelez, egy pillanat alatt változik át városi gerillává, agya felpörög, hiszen ilyenkor minden elvesztegetett másodperc „végzetes” lehet. Búvóhelyet keres, mérlegel, talál, elvet, dönt, és végül cselekszik. Ami a felületes szemlélőnek nem több néhány bokornál, sötét kapualjnál, elhagyatott pincelejárónál, temetőnél(!), az egy profinak ideális helyszín arra az áhított magányos egy-öt percre. Lehetne ezt árnyalni, de ő gyakorlatilag az elmúlt húsz évben már többször körbeszarta a várost. Emellett még felkészülni egy-egy maratonra már tényleg gyerekjáték. Ha megkérdezem, hogy milyen volt ez vagy az a maraton, az elsők között említi, hogy milyen sűrűn voltak kirakva mobil budik.

Sportpályafutásom nincs tele ilyen jellegű kalandokkal, edzéseim elsősorban a futásról szólnak, de egy eset igen élénken él bennem. A városhoz közeli csatorna mellett résztávoztam, amikor elkapott egy kiadós, nyári vihar. Szakadt az eső, villámlott, dörgött az ég. A fák kevés védelmet nyújtottak, hamar bőrig áztam. Úgy döntöttem, mivel vizesebb már nem lehetek, végigcsinálom az edzést. Igen ám, de hirtelen a szervezetem is jelezte, hogy belül is vihar készül. Néhány erőteljes hascsikarás után éreztem, hogy ennek a fele sem tréfa. A legközelebbi fedett WC mindkét irányba több mint két kilométer, tehát esélytelen. Nem habozhattam sokáig, lerohantam a csatornapartra és reméltem, hogy a viharban nem sokan fognak arra járni. Készakarva sem tudtam volna hosszasan elhúzni a dolgot, a hasmenés már csak ilyen. Hangja alapján, egy ismerősöm (nem a szarós, egy másik) sajátos meghatározása szerint, egy „mérges macska” lehetett. Nagyon kiszolgáltatott ez a helyzet, tudta ezt József Attila is, és elnézést, hogy ide citálom, de ő írta:

”oly hontalan,

mint amilyen gyámoltalan

a szükségét végző vadállat”



Dolgom elvégezvén a csatorna hűs vizében mostam meg alfelem, majd néhány méterrel arrébb mentem, hogy a kezemet is megtisztíthassam. Sokkal bizakodóbban tekintettem a jövőbe, mint akár csak tíz perccel azelőtt. Átnéztem a másik oldalra és ekkor pillantottam meg egy öreg horgászt, aki egy esőkabát alatt cigarettázva élvezhette kissé perverz magánszámomat. Gondoltam, miután épp az imént nézte végig, hogyan is fosok viharban, az a minimum, hogy üdvözlöm. ’kívánok, mondtam, ő meg néhány másodpercnyi szemkontaktust követően kivette a cigit a szájából és köpött egy emberest. Úgy éreztem, hogy a közös élmény nem hozott minket közelebb egymáshoz, úgyhogy inkább nem erőltettem a dolgot. A résztávos edzést ezek után hagytam a francba, inkább hazafelé vettem az irányt, bensőmben azzal a jóleső érzéssel, hogy egy kis tápanyaggal gazdagítottam környezetem flóráját és faunáját.