2011. augusztus 14., vasárnap

Hegymászás

Szerettem volna Szaszit-tal, de egyedül voltam kénytelen „ünnepelni” Ironman-né válásom első évfordulóját. Már régebben elterveztem, hogy a tőlünk kb. 70 km-re lévő osztrák hegyekbe megyek bringázni. Két éve voltam ott egyszer, amikor az első mtb-maratonomra készültem. Akkor nagyon szenvedős volt, sőt a lefelében el is estem, de akkor is nagyon tetszett, teljesen megfogott ezeknek az igazi hegyeknek a hangulata. Ma ugyanoda, Gloggnitzba indultam autóval és már alig vártam, hogy végre kattanjon a cipőm a pedálba. Szikrázó napsütés, bringások és vigyázó autósok fogadtak a völgybe érve. Innen bármerre indulhat az ember, mindenképpen hegymenet lesz a vége. Egy benzinkúthoz érve gyors eligazítást kértem, majd ez alapján rögtön kiszúrtam magamnak a Rax-ot. Szép nagynak tűnt, ráadásul futottam is már fel rá, sőt szeptember 4.-én ismét ez a tervem. Egy kb. 10 km-es sík szakasz és egy balkanyar után végre elkezdett emelkedni az út.
Gyorsan eltekertem az elejét, hogy minél hamarabb „jó” legyen és úgy is lett. Isteni volt szenvedni, komolyan mondom, végig vigyorogtam, miközben égett a combom, folyt rólam a víz. Erre vágytam, ezt akartam.

A Raxblick-et néztem ki magamnak célnak, de miután odaértem, láttam, hogy még van felfelé, úgyhogy továbbmentem. Onnantól még volt 4 km a tetejéig. Igazi szerpentinek, igazi meredek szakaszok, olyanok, amiket épp elég volt kitekerni kiállva, kistányéron, míg végül felértem a hegytetőn lévő Hüttéhez.
Egy jól megérdemelt hideg cola után aztán jött a down hill.  Idén még egyszer szeretnék egy hasonló kirándulást, remélem összejön és sikerül ugyanezeken a helyeken őszi fotókat is készítenem.