2013. augusztus 27., kedd

Podersdorfer

2010-ben 12:21-el finisheltem Nagyatádon. Akkor, immár 3 éve számoltam ki, hogy be tudnék menni 11 óra alá. Ez akkor elég vakmerő számításnak tűnhetett, hiszen közel másfél órát hozni nem egyszerű dolog. 2011-ben – bár tisztességgel végigcsináltam, belegyaloglás nélkül - mégsem voltam elég gyors. 11:43 lett a vége.

2012-ben szabadidő híján „csak” váltóra készültem, amit egyáltalán nem bánok. Két barátommal együtt egy fantasztikus versenyt mentünk, aminek minden percét élveztem.

2013-ra pedig már rendesen készültem. Télen, a hóban, hidegben, a szülinapi 40 km-en a szeles jégesőben futva, vagy a 37 fokos tekeréseken Ilmitz felé végig a 10:59 járt a fejemben.Nagyon vártam Nagyatádot. A családi nyaralást, a szabadságot is ehhez időzítettük. Szombathelyről, a Vasi Vesemberről mentünk nyaralni, mert fonto edzóverseny volt.

Még egy nagyon is nem elhanyagolható tényező is közrejátszott idén, ez pedig a kerékpár. A sors összehozott a világ két legjobb szerelőjével, akik felépítették nekem a tökéletes, személyre szabott kerékpárt. Egy Scott Plasma-t.

Eljött hát július 27.-e reggele és ismét ott álltam a gyékényesi tó partján. Bár próbáltam nem foglakozni a megelőző napok nem éppen szerencsés eseményeivel, bíztam magamban és a felkészülésemben. A cél tehát a 10:59 volt. 1:30-nál bringán ülni, 5. 20-at tekerni és egy 4 órás maraton a végére.

Az úszás rendben  ment. sőt a keró eleje is, de a 90. km-nél begörcsölő lábaim keresztül húzták a számításaimat. Innentől borult a terv, feladni szerettem volna, de nem tudtam. Végigvergődtem tehát és 13.15-el finisheltem.

Értetlenül álltam a történtekkel szemben. Az edzésadataim alapján sokkal erősebben álltam rajthoz, mint eddig bármikor. Biztos voltam benne, hogy nem nyomtal túl a bringa elejét. Könnyedén mentem a 34-35-ös átlagot, ahogy az várható is volt. nem tudtam másra gondolni, mint, hogy a verseny előtti hasmenéses napok szépen kiűrítették belőlem a gondosan feltöltött mg- készleteimet.

Egyre biztosabb lettem magamban, akárhogy is számolgattam, ez nem az én valós teljesítményem volt. Persze a másokkal való megvitatás közben nem mindenkinél éreztem, hogy valóban elhiszi a teóriámat, végülis csak magyaráztam a bizonyítványomat.

Pár nappal a verseny után elmentem egy próbafutásra és semmi fáradtságot nem éreztem, sőt igencsak jól esett. Ekkor már erősen gondolkodtam a csorba kiköszörülésén.

Szerettem volna ha Sony is igent mond. Megmutattam neki az elmúlt évek edzéseit és eredményeit és elmondtam neki, hogy van egy 226 Euro-s verseny ahol szerintem ki tud jönni ami bennem van. Kíváncsi voltam a véleményére, tudtam, hogy objektív lesz.

Beneveztem hát. Sok pihenés és egy-két hosszabb edzés közben a legnehezebbnek az tűnt, hogy az egész évben főversenyként szemem elött lebegő Nagyatád helyét villámgyorsan átvegye Podersdorf. Eleinte nem nagyon ment, de kb. 10 nappal a verseny előtt végre sikerült. Kimentem a bringapályára tekertem rajta 120 km-t és innentől minden rendben volt. Tudtam, hogy bennem van, de féltem is egy újabb gixertől.

Andris  javaslatára utánanéztem a High5 cuccoknak és úgy döntöttem a verseny alatt csak ezeket és az előírtaknak megfelelően fogom fogyasztani, a személyes frissítő szerepét pedig Szaszit barátom vállalta el.

A versenyt megelőző napon óriási nyugalom fogott el, ilyen eddig még nem volt. Tudtam, hogy ez jó jel.

Szombat reggel aztán 5-kor indultunk itthonról borús, szeles időben. Kényelmesen befejeztem az előző nap elkezdett bedepózást, közben elkezdtem a High5 betáplálást is és irány a többiekkel a vízbe.

A többieknek nepprénes volt az úszás, 19 fokos hullámzó Fertő tóban vártam tehát a rajtot. Nekem nem hiányzott a hangszórókból üvöltő Tarzanboy, vagy éppen a Europe 80’-as évek beli slágere.

Egy rakéta fel, egy dörrenés és rajt!!!

Sajnos az első szám nem volt az igazi. Iszapos mellig érő, hullámzó vízben nagyon sokan imitálták csak az úszást. Én nem, én becsülettel végigúsztam magamhoz képest nem is akárhogyan. Az első köröm 36 perc volt, aztán a másodiknál kényelmesebb tempóra váltottam, hoszen volt még feladat bőven.

Úszás 1:19:42

Megfontolt depó: 2:50

Jött a keró. A pályát kívülről tudtam, 6 x 30 km, azt is tudtam, hogy 53 perces köröket kell tekernem. Az úszás semmit nem vett ki belőlem, nagyon könnyedén ment alattam a Plasma. A féltávosok iszonyat tempót mentek, bár szerintem mindenki bolyozott közülük.  Nekünk persze nem szabadott velük foglalkoznunk, nekünk egy kicsit több jutott aznapra. A frissítés bringán 6 l Energy Source volt, amit Szaszit adott fel körönként, majd az utolsó 2 körben elkezdtem 2-2 gélt is adagolni a futáshoz.

Az 5. kör elejére megérkezett a családom és a szomszédaim is, innentől komoly szurkolótáborom is volt már.

A bringán végig komfortzónában tekertem, egyáltalán nem volt megeröltető, végig a futásra gondoltam, és tartalékoltam az erőmet. A köridőket látva igencsak jól éreztem magam, de tudtam, hogy még semmi nincs eldőlve.

Bringa: 5:19:33

Depó: 2:02

Amikor leszálltam a bringáról és elkezdtem futni éreztem, hogy meglehet a cél. Semmi fáradtságot nem éreztem. Olyan könnyedén kezdtem el futni, hogy simán tudtam volna 4:30- ban futni akár, de persze az nem lehetett. Szépen 5:20-as tempóban, lazán indultam neki a maratonnak. 4 kör, 4 x 10,5 km.  Minden kör 1 óra. Akárhogy is számoltam, jól álltam. Amikor a futást elkezdtem a versenyóra  kb.6:40-nél járhatott, tehát volt 20 perc előnyöm a tervhez képest.

Az első kör 56 percre sikerült. Könnyedén, Szaszit végig a közelemben bringán, adagolta a géleket, izót, vizet, a versenyközpontban a családom, Sony, a gyerekek, Szilvi, Erik és a szomszédok. Állat volt. Minden körben a speaker elmondta, hogy hányadik körömön vagyok, bravo, stb, rengeteg szurkoló az út mentén, egyszerűen fantasztikus volt. És nem fájt semmi. Jött a 2. és a 3. kör. Tudtam, hogy ezek lesznek a legnehezebbek, de nem szabad megállni, futni kell végig, mert csak akkor lehet meg. Itt már azért voltak megrogyások, de csak pillanatnyi zavarok, meg nem álltam. Második kör éppen órán belül, a harmadik pedig 4 perccel kívűl, de még bőven belül a küszöbön.

utolsó kör. Szaszitot megkértem, hogy ellenőrizze le a versenyórát, nehogy valamit félremérjünk, de stimmelt mindkettőnkével, tehát nem kellett mást csinálnom, mint egy kényelmes 10,5 km-t futnom. Az 5 kilis fordítótól legszívesebben rohantam volna, de nem mertem kockáztatni, nem akartam mást mint 11 óra alatt beérni. Türelem, türelem.

Aztán persze eljött az utolsó 200 m, ahová csak azok futhatnak be, akik a végére értek.A speaker ha lehet még hangosabban üvöltötte a nevem és nekem már csak be kellett futom. Soha ilyen magabiztosan, ilyen elégedetten és ilyen boldogan még nem léptem át ezt a bizonyos kaput.

Maraton: 4:08:47

Össz.: 10:52:56

Nagyon sok apró darabból állt össze ez a verseny. Ehhez kellet az ideális időjárás, a jó bringa, a jó sisak, a jó tri-mez, a high5, Szaszit és persze a családom, akik elviselik azt a nem kevés időt, ami egy ilyen felkészüléssel jár. Kisebb vagy nagyobb darabok, de mind kellenek, hogy a végén összeálljon a puzzle.  Ilyen versenyt kívánok mindenkinek!

És hogy milyen volt Podersdorf Nagyatád után?

Egész más, itt a depóban nem volt nagyon millió alatti bringa, de nem csak ez volt más. Itt az indulók nem csak a felszerelésnek adják meg a nódját, hanem a felkészülésnek is. Full távon nem indultak olyanok, akiken már az elején látod, hogy éjfélkor majd úgy botorkál a sötétben, hogy aztán lefuthassa az utolsó 50 m-t.  Valahogy sokkal inkább triatlonosok között éreztem magam. A versenyközpont hangulata sem emlékeztett egy-egy falusi búcsúra, sokkal inkább komoly versenyhangulatot árasztott. A bringapálya gyakorlatilag  tükörsíma aszfalt, ahonnan erre az alkalomra még a kanyarokban felhordott kavicsokat is lesöpörték. A futópálya szinte nyílegyenes aszfalt, ahol nem kellett kerülgetnem 10 tagú váltócsapatok egy-egy tagját, akik miatt néha komolytalanná válik az egész.

Egy adat: Az utolsó beérkező ideje: 14:44!

Nekem ez a szervezés, ez a helyszín sokkal jobban jelenti az Ironman-t, mint Nagyatád, még ha az a hazai pálya, akkor is. Aki teheti jövőre gondolkodjon el rajta…, velem biztosan találkozni fog.

 

2012. december 7., péntek

FIGYELEM!!!

2013-02-22 03:30 Oggau (AT)

1 tó

1 kör

1 nap

1 séta

117 km

Tetszik? Várunk...

2012. július 30., hétfő

A Tepó a Sün meg én


Gratulálok minden célba érkezőnek, szép időnk volt.

2012-ben kihagytam az egyéni indulást Nagyatádon, mivel 11 óra alatt idén nem valószínű, hogy sikerült volna a finiselés. Idén tehát a rövidebb, max. féltávok érdekelnek.  Azért persze egy buliváltós meghívást nem tudtam visszautasítani, így felállt a csapat.

Tepó, IronSün, Myke és én. 4 ironman.

Aki indult már egyéniben és tudja, milyen érzés a maraton 30. km-énél egy váltóst meglátni elsuhanni maga mellett frissen, az tudja olyankor az embernek mi az első gondolata…
Csapatunk neve tehát… A Tiéd!!! lett.

Nem indulni, de mégis ott lenni. Ez volt a cél. Együtt lenni a csapattal, mókázni, buzdítani egymást örülni egymás sikerének. Myke sajnos lemondta az indulást, állítólag valami motorverseny volt éppen Diódon, tehát hárman maradtunk.

A váltónk indulása sokakat késztetett különféle megjegyzésekre. Voltunk lányok, csajok, buzik, gyerekek és mindezek együttvéve is. Bakával egy alkalommal telefonon megbeszéltük, hogy ez bizony verseny is lehet, hiszen a célba érkezéseink tervezett idői  éppen egy időben lesznek. Elkezdtünk tehát számolgatni. Csapatunk pénzügyese hamar átküldött egy Excelt, amiből tisztán látszott, hogy nyerhetünk. viszont a másfél órával későbbi rajt komoly tempót követelt meg. Az eredetileg kb. 10 km-es futóetapokat átírtuk és körönkénti váltást terveztünk, az úszás egészét a csapat egyetlen úszójára bíztuk, a kerós taktikát pedig nyitva hagytuk, mondván, majd ott eldöntjük. A taktika tehát nagyjából kész volt. Vártam már, stresszeltem meg minden, hiszen így  nem csak a magam versenyét cseszhetem el.

Aztán elérkezett a verseny előtti péntek és Sonyval, Lizával és Évával megérkeztünk Nagyatádra. Baka és Kombi már az üdvözlés kor elkezdett osztani az előre begyakorolt spontán mondatokból párat. Pl., miért nem indulok a férfiak közt? stb.  Persze arra is ügyeltek, hogy azért maradjon akkorra is amikor már többen vagyunk.

Később  egy közös vacsora volt a program ahol folytatódott  a dolog, de már nagyüzemben. Tepóval ketten álltuk a sarat, tudtuk, hogy az idő nekünk dolgozik. Vacsora végére ott tartottunk, hogy semmi esélyünk nyerni, sőt Kombi is olyan precíz frissítés alapján fog működni, hogy valószínűleg tőle is bőven kikapunk mi lányok.

Este megérkezett végre Sün is, úgyhogy egy csapatértekezlet még éppen belefért. Egy utolsó taktikai megbeszélés, egy chip-csere gyakorlás aztán alvás.
Másnap reggel természetesen ott voltunk a Gyékényesi tónál és megnéztük az egyéni rajtot is. Sajnáltam, hogy nem vagyok ott.

(A 22. Nagyatádi ironman egyébként szerintem megérdemelne már egy másik cd-t is. Csípem Péter Attilát is, de a zenék … a legfiatalabb zene is 20 éves. Lejárt lemez.)

Az ágyú eldördült, elindultak. Nekünk még 90 perc. Nekem még 160.
Stressz, toi-toi, szétszórtak voltunk mind a hárman, szinte mindent elfelejtettünk. a sapkát a chipet, a szeleteket, sokmindent. Végül persze minden a helyére került és Tepó is elkezdte szelni a habokat.
Közben láttam kijönni a vízből Bakát, Kombinatot, Matát, Short-ot is. Buzdítottam őket, de tudtam, hogy be kell őket darálnunk, muszáj.
Tepó 1.13 körül úszott amivel teljesen meg voltunk elégedve, ráadásul sérült kézzel hozta a 14. helyet. Jöhettem én. A 75 km-es kör volt az enyém kerón. nem kímélte,m magam és másokat sem. Mire beértem Nagyatádra (2:12) a 7. helyen voltunk a négyfős váltók közül. Jött Tepó a 35 kilis körön és hozott egy 58 perces karikát. Sün szintén. Már a harmadik helyen voltunk, Sony folyamatosan nézte a netet. Míg Sün a pályán volt, el kellett döntenünk melyikünk megy ki a harmadik, utolsó körre a futás előtt. Melyikünk nyírja ki magát teljesen. Mivel én vagyok a gyengébb futó kettőnk közt nekem kellett mennem. Így vesztettünk a legkevesebbet. Ez a köröm 1:06 lett. Teljesen kikészítettem a combjaimat, visszafelé már a 31-es átlagot is csak alulról karcoltam, de bent voltam. Ekkorra Liza már Ironmanó lettJ.

Kezdődött a futás. Tepó 15 perces körrel feltette a lécet.  Ezek kb. 4 perces ezrek! Sün szintén repült, kétméteres léptekkel hasított utat magának a tömegben. Hihetetlen volt. Én jöttem. Eddigre valamennyire sikerült magam összeraknom, de a lábaim folyamatos görcshatáron voltak. 5 perc fölé én sem mentem, de szerintem 4:30 alá sem. Tudtuk, hogy ez lesz. Mikor beértem ismét volt 30 percem, hogy rendbe hozzam magam. Sony és Nóri is sokat segített, magnéziumot ittam, hideg vízzel mostam a lábaimat stb. Persze közben szépen daráltuk be a társaságot. Petyát egy technikai hiba miatt még a bringapályán megfogtuk, de Kombi is megvolt, Short-ot is sikerült beérnünk, de fő ellenfelünk még  előttünk volt. Bakának a futásunk megkezdésekor 12 km előnye volt, azonban akkora tempókülönbségünk volt, hogy biztosak voltunk a sikerünkben. Asszem a második köröm is 4:30 körül sikerült. Jó volt így menni a pályán. Senki nem előzött, középre beálltam és zakatoltam. Fájt, de jó volt. Aztán Bakát megelőzve kategóriánkban is átvettük az első helyet. Már csak meg kellett tartanunk az előnyt. Nem lassultunk, el sem akartuk hinni, mi nem is ezért jöttünk, megnyerhetjük a négyes váltót?

Sün ment ki az utolsó körre. Tepóval vártuk és az utolsó 100 métert együtt futottuk meg. 9:42- vel finiseltünk. A 190 egyéb váltócsapat közül a negyedik, a 29 négyfős váltócsapat közül pedig első helyen. Hárman. A Tepó a Sün meg én. Köszönöm nektek.

Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fogom magam érezni, hogy ebben is, megtaláljam magamnak a motivációt, egy bohóc-váltóban. Mégis annyira tökéletes volt minden. A csapat a taktika, az ellenfelek, minden. Büszke vagyok magunkra.

Ezután persze visszamentünk a pálya szélére és igyekeztünk mindent visszaadni pl. Kombinak. Bakát azzal a sörrel vártam, amit Ő ígért be nekem a célkapunál és így megint minden kerek lett. Én nem emlékszem olyanra, hogy ennyit röhögtem volna Nagyatádon, ez nagyon kemény volt idén. Még most is elmosolyodom egy-egy beszóláson. Ez a társaság…

2012. június 8., péntek

PUSH!

A főversenyt egy szezonban nem biztos, hogy csak úgy ki tudod választani, hogy ráböksz a naptárra. Lehet, hogy az választ ki téged. Edzés közben a holtpontokat mivel ütöd át? Egy Ironman célszalaggal a mellkasodon, egy duplát zászlóval a kezeidben, egy rövidtávot 2:15-el a fejed felett? Nem mindig ugyanaz.
Engem idén a Vasi Vasember és a Podersdorf-i féltáv választott ki. Előbbi szűk egy hónap múlva lesz, utóbbi a nyár végén. Természetesen most 07-17-re koncentrálok. Igyekszem a kevés edzésidőmet ennek megfelelően eltölteni.
Az úszásról egyelőre nem tudok nyilatkozni, mert idén szinte még nem is úsztam. Lehet, hogy én tartom a negatív rekordot a triatlonosok közt, amire persze nem vagyok büszke. Bízok abban, hogy szarul úszom, de azt bármikor.
A bringán talán elindult némi fejlődés, de ezt a 3 hetet nagyon meg kell nyomnom az biztos. Futáson pedig főleg a váltást kell még gyakorolnom.
Azt gondolom, hogy a tavalyi időmet meg tudom javítani, da hagyok azért benne 2013-ra is valamit.
Podiról, a Tiédről és egy páros időfutamról később…  a lényeg, idén nyomni kell! :-)))

2012. május 21., hétfő

IronFertő 2012


Egy-két igazolt és igazolatlan hiányzástól eltekintve szép számmal voltunk idén is Fertőrákoson, hogy egy kis mozgás után ehessünk, ihassunk egy jót, egy jó társaságban.  A csapat java szombaton érkezett, szerencséjükre idén még nem volt olyan szigorú a depózárás időpontja, mint 2013-ban. A bringás rajt pontban 9-kor megindult. Nagyon szép időnk volt, szél nem fújt. A boly végig együtt, egyenletes tempóban haladt. Piszok jó volt megint. Ugyanott, ugyanarra ahol tavaly is. Mindenki vigyorgott és a tempó is elég jó volt. Podersdorf-ban megálltunk, megnéztük, honnan indulunk a féltávon augusztusban, megnéztük a nagyok csillagjait, aztán Jois előtt a frissítő. Laci egyre profibb, szó se róla egyre komolyabban végzi a dolgát. Irány tovább, innen még 40 kili a bringa. Az utolsó 10 körül kaptam egy kólintást a fejemre, de hamar túlléptem rajta, így együtt érkeztünk vissza, innen volt aki nem jött tovább, de volt, aki csak innentől vállalta a távot. A futás elején állítólag történt valami kis affér, de szerintem ez csak valami legenda egy kihajtó autóról egy tükörről és egy kézról… A tempó szép nyugodt volt, a pálya pedig pontosan a tavalyi, ismét nagyon bejött, bár itt már éreztem, hogy jó lesz. Az első frissítő után először a combom első része görcsölt be, de szerencsére Tepó segített, így sikerült a lábam többi részét is vigyázba állítani.  5 perc után már tudtam járni, utána pedig már futottam is. 14 km-nél a lányok kiszálltak, csak mi nyomtuk tovább. Szépen egyenletes sebességgel idén is megcsináltuk. Jó volt!

Visszaérve a népes táborba elkezdtük a tésztafőzést, majd a pörkölt elkészültéig ittunk is rendesen. Vacsora után a kicsit spicces Myke meglepte saját magát születésnapja alkalmából egy tortával. Szóval idén is nagyon ott volt a hangulat. Mindenkinek nagyon köszönöm a részvételt, remélem tetszett. Sony-nak, Szaszit-nak és Lacinak külön köszönöm a segítséget.

2013-ban pedig ismét IronFertő!!!















2012. május 12., szombat

3-2-1


Kezdődik. Jövő szombaton végre megindulunk a fertő tó körül keróval, hogy utána futhassunk egy jót. A csendes, magányos téli alapozás után egy kicsit kiteríthetjük a lapjainkat, mégis ki hogy áll erővel. Lehet majd csapatni az elején, fárasztani a többieket, vagy éppen megbújni a végéig és akkor alázni.  Én már nagyon várom.

A menetrend nagyjából azonos lesz a tavalyival, a pályát sem módosítottam, akinek kevés lesz, azzal utána futok még egy kört szívesen. A frissítések ugyanott lesznek, + idén a bringa alatt is lesz egy. A hegyi hajrá szintén marad, illetve a befutónál a sprint is.

Italt mindeni hozzon magának, a kajáról most is én gondoskodom.
Akinek bármi kérdése van, nagyon szívesen válaszolok, aki pedig még szeretne jelentkezni, ne késlekedjen.

A program tehát a következő: 9:00 indulás 110 km bringa+ 20 km futás. Utána tészta-party, majd egy csapatbemutató után közösen lerészegedünk, míg a bográcsban rotyog a pörkölt.


2012. március 4., vasárnap

Köszönöm:-)

Nagyszerű meglepetésben  volt ma részem futás közben. A meglepőknek még egyszer köszönöm, ígérem májusban próbálok rászolgálni.

Addig is hallgassátok meg ezt, furcsamód nekem nagyon bejön:

2012. február 25., szombat

Erőltetett menet

Valamikor január elején olvastam egy cikket, egy túrára invitált két osztrák barát. A cél 24 óra alatt megkerülni a Fertő tavat, ami 120 km. Rögtön tudtam, hogy ott leszek.

Ahogy közeledett az időpont, úgy nőtt a jelentkezők száma, amiről a Face-n folyamatosan tájékoztattak minket. Közben a rendezvényt a média is eléggé felkapta. újságcikkek tucatjai, sőt az ORF is többször beszámoltak az eseményről.

A célom az volt, hogy kb. 90-100 km gyaloglás után a maradékot lefutom. Így is készültem, futóruhában, kis hátizsákkal amit előzőleg kipróbáltam futás közben.

A rajt 02-24-én, reggel 4:30-kor volt Oggauban. Nagyon hirtelen viszonylag nagy tömeg keletkezett a a Polgármesteri hivatalban, ahonnan indultunk. Komoly rajtcsomag, reggeli és szíves fogadtatás várt minket annak ellenére, hogy nevezési díj nem volt. Persze ott volt egy tv-stáb is, és fotósok is rögzítették a start pillanatait. Rajtam kívül osztrákok, németek, szlovákok voltak és még két magyar. Óriási meglepetésemre az egyik hontársam egy olyan srác volt, aki kb. 20 éve az egyik legjobb barátom volt. Azóta az élet szétsodort minket, de itt ismét összehozott minket. Őt, Sanyit, barátja, Peti csalta el, aki túraszervezéssel is foglalkozik. Hirtelen megalakult a magyar csapat.

Pontosan 4:30-kor elindultunk. Ahogy elnéztem a társaságot, nem amatőrök, nem kezdők voltak. Voltak akik bottal, voltak akik bot nélkül, de mindenki láthatóan felkészülten vágott neki a távnak. 60-an voltunk. Bár az esemény túrának volt meghirdetve, nem meglepő módon az első pár km után azonnal elkezdett nyúlni, majd szétszakadni a sor. Mi igyekeztünk az elejét látótávolságon belül tartani, esetleg közelíteni is. Kifejezetten könnyedén, jól ment a dolog. Sanyival nagyon jü volt beszélgetni ennyi idő után, repült az idő, pörögtek a kilométerek. Jó volt közben felidézni kellemes emlékeket az útvonalon, hiszen számtalanszor jártam erre már, pl. az IronFertő vonata is erre tekert de gyalog még nem voltam itt.
Az elejét el nem engedve egyre többet kerülgettünk mi is. 15-en lehettek elöl velünk együtt amikor a nap felkelt. Fertőrákosra érve az első négyes nagyon megindulni látszott. Nem esett nehezemre felvenni a tempójukat, úgyhogy utolértem őket, egy kicsit beszélgettünk, majd Sanyi is felért mellém. Rákosról kiérve azonban megtorpantak. Mi viszont nem. Először csak pár 10 m előnyünk volt, de egyre csak nőtt. Balf előtt a Duna Televízió stábja várt minket meglepődve a tempónkon és menet közben kis riport készült velünk. A balfi templomnál, ami 7 km-re van Rákostól, felhívtuk Petit és Ő, illetve követőink 5 percre voltak lemaradva.
A tempónk egyébként olyan 7-8 km/h volt és nagyon jól, könnyedén ment. Hegykőnél az előnyünk 20-25 perc körül lehetett, de pontosan nem tudtuk, hiszen Peti is kezdte otthagyni üldözőinket, így elől a három magyar ment. Vezettünk!

Igen ezt már mi is kezdtük felfogni. Fertőd és Pamhagen között szenvedtünk a szembeszéllel, de vígasztalt minket, hogy másnak se lesz könnyebb. Itt kb. 50-55 km volt bennünk, de minden ok. volt. Tartottuk a tempót.

Apethlon volt az első check-point. Itt hívtam fel másodszor a rendezőt az útvonalról, ugyanis a B10-es kerékpárút kétfelé ágazik itt is. Fél kettőre értünk oda, fél négyre várták az elsőket. Büszkék voltunkJ. Az utcán a helyiek megszólítottak minket, tudták honnan jövünk. Itt már több mint egy óra előnyünk volt.

Az Apethlon Podersdorf  távról tudtam, hogy az lesz a legnehezebb. 13 km nyílt, szinte teljesen egyenes, sík szakasz ahol mindig szembeszél fúj. Ilyen szélre azonban nem számítottam. Szinte 45 fokban előredőlve, egymáshoz nem szólva küzdöttük előre magunkat kb. 3 órán át megállás nélkül. Egy esemény törte meg ezt az időt, amikor az ORF készített riportot velünk. Ő mondta, hogy legalább másfél-két órára van tőlünk a legközelebbi csapat. Peti közben sajnos feladni kényszerült, mivel a combjai nem bírták, de az is szép teljesítmény volt, ráadásul Ő szinte végig egyedül csinálta. Tőle tudtuk meg, hogy Hegykőnél rossz irányban jöttünk, így kerültünk is pár km-t. Podersdorf előtt Sanyi is kezdett lassulni, egyre nehezebben tudott haladni, mindkettőnkön észrevehető volt az elmúlt kb. 80 km. Ráadásul a szél miatt nagyon fáztam már, folyamatosan remegtem. A falu előtt aztán előrementem és mire beért kikértem neki is egy teát és egy forró májgombóc levest. A leves mellett azonban Ő is feladta. Azonban az, amit végigcsinált mellettem, nem semmi, csak gratulálni tudok hozzá. Telefonáltam Sony-nak, hogy jöjjön és hozzon meleg ruhát nekem és Sanyit vigye haza. Én továbbindultam.

Sötét volt már, lámpákkal mentem, a leves életet mentett, jó erőben éreztem magam, haladtam. Gyorsan. Tudtam, hogy megnyerhetem.

Podersdorfból kifelé ismét rossz irányt vettem, egyszer csak a tónál találtam magam. Ezt az érzést nem kívánom senkinek. Felesleges volt az idevezető út, sőt még vissza is kell mennem. Visszamentem és majdnem kirúgtam a táblát. B10 balra B10 egyenesen, csak éppen az egyik a tóhoz vezet a másik a körút és nincs megkülönböztetve. Elindultam a másik úton, próbáltam elfelejteni az ismételt kerülőt és haladtam de nagyon bosszantott. Fél óra után pedig kiértem az 50-es főútra. Összedőlt a világ. Megint rossz helyen vagyok. A főúton életveszélyes lett volna haladnom, visszafelé pedig már nem tudtam. Sony pár perc múlva érkezett a ruhákkal, de én akkorra már FELADTAM.

Kb. 90 km után, az első helyről…

Most még nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a szituval. Mi lett volna, ha vannak egyértelmű festések az úton, ha nem tévedek el háromszor. Ha nem az elején szökök, hanem a végén. Szóval egyelőre sok a ha.
Pár dolog viszont biztos, jó volt újra találkozni Sanyival, jó volt megismerni Petit. Jó volt az ötlet, jó ez a túra. Jövőre is ott leszek és ha a szervezők nem, majd én felfestem az útjelzéseket és akkor talán…

2012. január 6., péntek

A Meghívó

Tavaly január 3.-án tettem fel egy posztot, aminek utóéletére azt hiszem, jó páran nagyon szívesen emlékszünk vissza a 2011-es évből. Azóta nevet is adtatok ennek a mozgalmas hétvégének. Igen az IronFertő meghívóját posztoltam akkor, immár több mint egy éve.

Ennek a posztnak is ugyanaz az apropója. Meghívlak tehát egy olyan edzésre, amelyiken szenvedhetsz, nevethetsz, versenghetsz, leszakadhatsz, eltévedhetsz, de mindig lesz melletted egy csapat, akár Ausztriában tekerünk éppen széllel szemben, vagy egy olyan pályán futunk az erdőben, amiből a lejtőket kihagyták. A 2011-es Séf idén is biztosan kitesz magáért a bogrács mellett, sör, bor, pálinka pedig idén is lesz bőven.
 Ráadásul a családot is szívesen látjuk, hozd el magaddal feleségedet, vagy barátnődet és az aprótalpúak se maradjanak otthon. A menetrend nagyjából ugyanaz lesz, mint tavaly, de idén is igyekszem majd még egy-két meglepetéssel szolgálni. Aki csak a 117 km bringát vagy a 20 km futást szeretné bevállalni, az Kombinat kivételével ezt meg is teheti.
A dátum tehát: 2012 május 18-19.
Egy kis kedvcsináló azoknak, akik tavaly nem voltak ott:
Idén is szeretném, ha minél hamarabb, és persze minél többen jelentkeznétek, hogy minél pontosabb létszámot tudjak leadni.

39

Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!

A szigeti futás után pár nappal Sopronban futottam a Szilveszteri Futáson. Szokásos 1 Lővér Krt. volt a táv, ami 5,3 km, tehát szinte ugyanakkora, mint a szigetkör, csak ebben van 50 m szint is. Az elejét kellemesen elfutva, a végén szenvedve 22:36 –al értem be. Vili pedig szépen megnyerte. Tavalyhoz képest kb. 1 percet gyorsultam. A végén éreztem, hogy a jobb combom belső része meghúzódott, de estére már nem is fájt.

Mára terveztem egy születésnapi futást. Tudtam, hogy itthon leszek, így legalábbis fejben már nagyon készültem rá. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, mert az elmúlt hónapok nem éppen a hosszú futások jegyében teltek, de azt is tudtam, hogy ekkora táv azért nem foghat ki rajtam. Reggel Sonyval megbeszéltük, mikor és hol találkozunk, hová rejti el a frissítést, közben pakoltam a cuccokat. Nem akartam gyorsan futni, annyit akartam, hogy meglegyen, persze belesétálás nélkül. Az nálunk nem szokásJ Hamar eszembe jutott a jobb combom, kb. 3 km-nél már éreztem, hogy pihentetnem kell. El is határoztam, hogy ha ezt lefutottam, utána majd pihentetem 10 napig.  A viharos szél, ami ma volt, nem könnyítette meg a dolgomat. A futás nem olyan hatékony, amikor az ember egyik kezével a sapkát igyekszik a fején tartani, miközben a szembeszélben annyira előredől, hogy az orra szinte az aszfaltot súrolja. Hamar jöttek a 6 perc feletti kilik, és még ezeknek is örültem. Nagyon nehéz volt, olyan volt, mint Sárváron a második maraton. A jobb combom fájt, a bal vádlim görcsölt. Elárulom, hogy 35-nél, még a feladás is megfordult a fejemben, persze hamar elmosolyodtam a dolgon és a cél előtt egy kis vargabetűvel éppen meglett a 39 km. 3:54 kellett hozzá, ami nem valami szép idő, de nem is volt valami szép idő, meg hát a 720 m szint sem gyorsított.

2011. december 29., csütörtök

Szigeti PB-k




Szerettem volna még idén pár baráttal egyet futni. Ilyenkor télen nemigen van módunk találkozni, hacsak nincsen valami extra apropója a dolognak.  Hirtelen jött lehetőséget kihasználván Tepónak szóltam egyedül, hogy megyek. Nem terveztem semmi különöset, csak a szigeten akartam futni egy jót egy jó társaságban. Itthonról kb. 4 órát utaztam az első kézfogásig, és amilyen lassan vánszorgott az idő a vonaton ülve, innentől aztán elkezdett rohanni. Először Baka és fia futott be, majd a GÉP is megjelent. A többiek közül volt aki tényleg nem ért rá, de volt aki gyenge másnaposságára fogta és volt aki egyszerűen gyáva volt futni egyet annyira tartott a megaláztatástólJ
Végül négyen indultunk neki. Mióta elkezdtem futni, szerettem volna lemérni a körömet a szigeten. Annyit olvastam, hallottam már róla, de én még soha nem jártam ott. Itt volt az idő. Az első karikát végigdumáltuk és próbáltuk kontrollálni a GÉP szökési kísérleteit, a másodiknak viszont igyekeztem komolyan venni. A Robot is megindult, mint a leszakadt lift, Baka úgy futott előtte, mintha az életéért futott volna, és mi is megindultunk Tepóval.  Az első kilinél 4:21, a másodiknál 4:20-at mondott endo. Nagyon bejött a tempó, stabilan tartottuk. 4 km után az enyémet is Tepó tartotta, de már látszott a híd. Kifutottuk magunkat 22:44 lett a vége, de a telefont csak 50-kor tudtam leállítani, mert alig tudtam kicibálni a zsebemből.  Miután zihálásom abbamaradt egyre hangosodó zakatolást hallottam közeledni. Gyorsan félreálltunk, nehogy útban legyünk és megkapaszkodtunk egy út menti fában, hogy a menetszél fel ne döntsön minket és így néztünk, ahogy a Gép valahol a hangsebesség határán szakítja át a képzeletbeli célszalagot természetesen PB-vel. Baka pedig a rá jellemző szerénységgel mellényzsebből futotta 5 percen belül a táv kiliit, ami persze utána meg sem látszott rajta. A világ leggyorsabb nyuggereJ
Futás után már hamar előbújt Kombinat is, majd befutott Sün és Nóri is. Böbéék már sörrel és vodkával tértek vissza, koccintottunk, pizzát ettünk és az órát próbáltam megállítani a tekintetemmel, de nem ment. Indulnom kellett. Sün kivitt az állomásra és 2 perccel indulás előtt már megint a vonaton ültem, fél egykor pedig otthon. megérte ennyit utazni ennyiért? Igen.

2011. november 29., kedd

Nike Lunarglide 3

Éppen Anyuék voltak nálunk, amikor a Glide megadta magát. Pontosabban az előző napi futásom után fájdult meg a talpam első része 18 km után. Tudtam mi a gond. Kb. 2000 km !!! van benne. Azt hiszem ez tényleg ritka egy futócipőnél, ennek ellenére a neten mégsem a Nike cipőket keresgéltem. Nem akartam Nike-t!  Asics-eket nézegettem, de a K-swiss és Zoot márkák is felmerültek. Sokszor hallottam, hogy komoly futó nem fut Nike-ban, gondoltam én is úgy csinálok, mintha igazi lennék. Persze azért megnéztem a a Glide 3-ast is… tetszett, de hátaz olyan  komolytalanJ.

Anyuék nem nagyon hagytak időt gondolkodni, én ugyanis egy kicsit később szerettem volna meglepni magam vele, de Ők azt találták ki, hogy náluk most van karácsony.
Így másnap irány egy sportbolt. A neten előzőleg már kiválasztott „komoly” cipőket kerestem a polcokon és már a lábamon is voltak.   Pár lépés után én valami egészen másra vártam. Lehet, hogy az én elvárásaim voltak túl nagyok, de egyikben sem éreztem magam otthon.  Aztán amikor a bal lábamon egy „igazi” cipő volt a jobb lábamra felvettem a Glide-ot, nagyot néztem.  Semmi kétség, ez kell. Akkora különbség volt, hogy még mérlegelnem sem kellett.

Ezzel egyáltalán nem leszólni szeretném a többi cipőt, de nekem egyszerűen szóba sem jöhetett más. Persze amint lehetett indultam is futni.

Ami rögtön a felhúzáskor feltűnt, hogy vastagabb, robosztusabb talpa van, mint az elődjének. Könnyű és hihetetlenül kényelmes. Egy kicsit viszont aszfalton hangosabb, de engem ez nem zavar. A másik dolog, amit észrevettem, hogy egyáltalán nem csúszik. Mindegy, hogy felfelé murván, vagy lefelé avaron futok, meg sem moccan. Ahova teszem, ott marad. Otthon megnéztem a talpán, tele van keresztirányú kapaszkodó vájatokkal. Szóval nem bántam meg, sőt. Nem is értem miért akartam másik fajtát venni, szerencsére még időben megjött az eszem.

2011. október 15., szombat

Alvó sejt

Bár sport szempontból mostanában az életem jóval szegényesebb, mint mondjuk 6 hónappal ezelőtt, mégis úgy érzem, megérdemel pár sort a jelenlegi helyzet is. A legjobban találó jelzőt éppen a minap olvastam egy barát-blogon. Hétvégi koca sportoló vagyok.

Minden hét általában a hétfővel kezdődik. :-) Nálunk ez a leggyengébb nap, innen erősödik egyre jobban péntekig. Hétköznap szinte semmi sport nincs, bár szerdánként úszni viszem Noelt és jövő héttől talán Nonót is. Amíg a gyerekeknek edzés van én is úszom egy laza órát. Nem mérek, nem számolok semmit. Egy a lényeg, az előttem lévőt megelőzni. Így jó, így egészen más, sőt így bejön az úszás.

Bringa 0. Mindig elhatározom, hogy hétvégén bringázok, de valahogy mindig a futás győz.

Bizony a futás. Rászoktam. Hetente általában egyszer futok. Kb. 16 km a táv, de ma pl. 23,5 volt. A tempó mindig 5 perc alatt van, a mai 4:40 volt, múlt héten a rövidebb 4:30 alatti. Az erdőben más a helyzet, mint a vízben. Itt igenis számít az idő. nem szeretem, ha 5 perc felett van a tempó, azt sem szeretem, ha előttem futnak, még azt sem ha bicikliznek. Azt hiszem ez egy Ironman-nak amúgy is kötelessége, mármint mindenki mást megelőzni.

Valószínűleg a két futás közti sok pihenő miatt nem csökken a tempó, mindenesetre örülök neki. Annak pedig szintén, hogy úgy érzem sikerül egy bizonyos szintet tartanom. Nem érzem magamon, hogy eltunyultam volna, sőt. Ki merem jelenteni, hogy akár most is meg tudnék csinálni egy Ironman-t, és nem azért mert lenézem a távot, hanem mert bízok annyira magamban. Azt hiszem ez a sportmennyiség egyelőre stabil marad mindaddig, amíg el nem határozom a következő célt. Akkor viszont erről a szintről egy sokkal komolyabb felkészülés utáni sokkal jobb eredményt várok el majd magamtól.

2011. október 10., hétfő

Liza

Sok minden történt mostanában mozgás ügyben is, de erről majd máskor írok. Most szeretném bemutatni családunk legújabb tagját, Lizát.  Szeptember 28.-án született 4530 g-al súllyal és 54 cm magassággal. Ő is és anyukája is ügyesen végezték a „dolgukat”. Azóta már persze itthon vannak és most is éppen a két bátyja vitatkozik azon, hogy melyikük játszhasson vele. A kiscsaj jó kiképzést fog kapniJ.

2011. augusztus 14., vasárnap

Hegymászás

Szerettem volna Szaszit-tal, de egyedül voltam kénytelen „ünnepelni” Ironman-né válásom első évfordulóját. Már régebben elterveztem, hogy a tőlünk kb. 70 km-re lévő osztrák hegyekbe megyek bringázni. Két éve voltam ott egyszer, amikor az első mtb-maratonomra készültem. Akkor nagyon szenvedős volt, sőt a lefelében el is estem, de akkor is nagyon tetszett, teljesen megfogott ezeknek az igazi hegyeknek a hangulata. Ma ugyanoda, Gloggnitzba indultam autóval és már alig vártam, hogy végre kattanjon a cipőm a pedálba. Szikrázó napsütés, bringások és vigyázó autósok fogadtak a völgybe érve. Innen bármerre indulhat az ember, mindenképpen hegymenet lesz a vége. Egy benzinkúthoz érve gyors eligazítást kértem, majd ez alapján rögtön kiszúrtam magamnak a Rax-ot. Szép nagynak tűnt, ráadásul futottam is már fel rá, sőt szeptember 4.-én ismét ez a tervem. Egy kb. 10 km-es sík szakasz és egy balkanyar után végre elkezdett emelkedni az út.
Gyorsan eltekertem az elejét, hogy minél hamarabb „jó” legyen és úgy is lett. Isteni volt szenvedni, komolyan mondom, végig vigyorogtam, miközben égett a combom, folyt rólam a víz. Erre vágytam, ezt akartam.

A Raxblick-et néztem ki magamnak célnak, de miután odaértem, láttam, hogy még van felfelé, úgyhogy továbbmentem. Onnantól még volt 4 km a tetejéig. Igazi szerpentinek, igazi meredek szakaszok, olyanok, amiket épp elég volt kitekerni kiállva, kistányéron, míg végül felértem a hegytetőn lévő Hüttéhez.
Egy jól megérdemelt hideg cola után aztán jött a down hill.  Idén még egyszer szeretnék egy hasonló kirándulást, remélem összejön és sikerül ugyanezeken a helyeken őszi fotókat is készítenem.

2011. augusztus 2., kedd

Ez az Ironman!

Először is gratulálok minden teljesítőnek!
Onnantól kezdem, hogy csütörtökön este fél tízkor elkezdtem a csomagolást Sony és Szaszit segítségével, majd utána éjfél körül nekilódultunk az útnak Gyékényes felé. Ketten mentünk, Sony másnap jött utánam, így a szállásunkon aznap éjjel Tamással aludtunk. Miután megérkeztünk és megláttuk az ágyat, rögtön láttuk, hogy veszélyesen keskeny ez az ágy kettőnknek, így csak én aludtam rajta. Reggel aztán végre találkoztunk mindenkivel, aki ott volt Gyékényesen. Utoljára a Fertőnél találkoztunk pl. Bakával, Sipivel vagy LC-vel, de akkor egy kicsit mások voltak. Most meg voltak zavarodva egy picit és persze rajtam is kezdett úrrá lenni végre a versenyláz, aminek nagyon örültem, mert ezt is nagyon hiányoltam az elmúlt napokban. Ment a hülyeség rendesen egész délelőtt, lementünk a tóhoz, majd bementünk a rajtszámokért és a futócuccokat is leadtuk kétszer megebédeltem majd egy kis szieszta következett. Sonyért este 7:10-re mentem az állomásra és miközben a vonatra vártam kapott el igazán a hangulat. Ekkor éreztem először igazán meg, hogy hol is vagyok. Végre tudtam az Ironman-re koncentrálni. Sony végre megérkezett és így már minden rendben volt. Este aztán még egyszer átmentem a három elsőbálozóhoz, kíváncsi voltam mennyire is vannak összezavarodva. Nagyon-nagyon. Bakát nézték éppen, ahogy listákat tartalmazó listákat egyeztetett különféle jegyzetekkel és saját maga által feltett kérdésekre kérdésekkel válaszolt hangosan. A többiek nagyon komolyan nézték és helyeseltek mindenre. Bevallom ezen nagyon jól szórakoztam. Persze megkérdeztek engem is, Te milyen ruhában fogsz bringázni? Mondtam, hogy bringás mezben meg triatlon gatyában. Na, erre Baka elkezdte kiszórni a szoba másik feléig az egész nap gondosan bepakolt mellényeket, karmelegítót, kabátot stb. Könnyezó Sas is felugrott és egy mozdulattal kiszabta a zsákjából a meleg cuccot és „Akkor nekem sem kellenek a buzis cuccok!” felkiáltással minden probléma megoldódni látszott. Mondtam nekik, hogy én úszószemüveget sem használok, de erre már nem reagáltak Végül abban maradtak, hogy mégiscsak beteszik a zsákba, aztán majd eldöntik, felveszik-e.

Szombat reggel pedig eljött a nap. A nagy nap. Az, amelyikre kb. egy éve készültem és szerettem mindent jól csinálni. Semmit nem elrontani, nem elcseszni, mindent tökéletesre csinálni, mert a terv csak akkor válhat valóra. Nagyon akartam. Lementem a tóhoz depózni. Az első sorban állt a bringám, aminek nagyon örültem, de tudtam, hogy úszás után ebben a sorban valószínűleg teljesen egyedül vár majd rám.



 Lementem a partra és próbáltam koncentrálni az előttem álló feladatra. Próbáltam elhessegetni a negatív gondolatokat, az utolsó 1 hónap ugyanis gyakorlatilag edzés nélkül telt el és ezen nagyon nehezen tettem túl magam. Féltem. Lehet, hogy végig sem tudok menni… Csizka elöző napi pár mondata csengett vissza a füleimbe, vagy Kombinaté, aki pár nappal ezelőtt próbált megnyugtatni, hogy egy év munkája nem vész el ilyen hamar. Aztán a rajtceremónia elött végre együtt álltunk Szaszittal a kavicson. Akivel télen hajnalban jártunk uszodába, akivel tekertünk akár jégesőben is, akivel futottunk akár térdig érő hóban is. Az idei rajt valahogy jobban megfogott engem, tavaly szerintem nem eléggé figyeltem erre, most már jobban láttam a körülöttem t9rténő eseményeket. A szerintem amúgy vacak zenék itt valahogy mégiscsak megteszik a hatásukat és akár egy Europe számra is elkezdek lúdbőrözni, a végén pedig vagy éppen az elején az ágyúdörrenés… elkezdődött, megint. Megint futás a vízbe, megint a légszomj, megint a rugdosás, megint a csapkodás és megint milyen jó!!! Köd nem volt, úgyhogy a bójákat becélozva nyílegyenesen úsztam előre, ha valaki elém került vagy félretoltam, vagy kikerültem attól függően, hogy mekkora volt. Az első köröm 43 percesre sikeredett, amivel ki voltam békülve, idén is mellúszásban nyomtam, ahhoz sajnos csak ilyen időt várhatok, ráadásul én gumit sem húztam.


A második befutásomnál a talpam nagyon megfájdult. Talán a kavicsokon robogtam át túl gyorsan nem tudom, de negyed órát azon agyaltam, hogy lehet, hogy az egész talpam már nincs is meg, csak véres hús van a lábamon és milyen nehéz lesz ezekkel majd bringázni meg futni. Aztán egyszer csak elmúlt a fájdalom. Szuper! Második kör:47:26? Nem értem, ugyanúgy úsztam, mindegy. Irány a depó! Idén, megfogadva Vili tanácsát egy gatyában terveztem végigmenni a távot, hogy a depóidőim jobbak legyenek. A depóban 298.-ként érkeztem és 251.-ként távoztam egy 3:36-os idővel. Kombinattal itt találkoztam, persze elkezdett röhögtetni én meg eltévesztettem soromat a bringák közt. Az elsőt!!! Aztán fel a keróra, indul a menet!



 Nem volt km-órám, sőt Endo-t sem kapcsoltam be, csak mentem érzésre, ahogy jól esett. Jól ment minden szépen előzgettem, szólt a zene, minden ok volt. Ezt a részt nagyon imádom az Ironman-ben! Próbáltam enni szendvicset, nagy nehezen letuszkoltam egy-egy falatot vízzel és utána ismét kaptam levegőt, de enni kell. Elővettem egy Jó reggelt!- csomagot és mosolyogtam a nevén, tényleg jó a reggel, aztán a felét annak is megettem. A nagykörön lévő hosszú egyeneseket különösen élveztem, tök jó ahogy nagyon messze ellátni és végig kollégák vannak. Aztán beérkezés Nagyatádra. Hamar megláttam Sony-t és végre megérkezett Csizka, Bogi és Ajsa is. Péter Attila szerint majd 34-es átlagot jöttem, de Csizka azt kérdezte, mi a baj? Na ezzel elvoltam a következő kiskörön. Miért kérdezhette? Úgy nézek ki, mint akinek baja van, vagy mi a fene? Mindegy nyomtam, ahogy tudtam, úgy érzékeltem, hogy mögöttem még csak Kombinat és Sün van, Szaszit közelít rám, a többiek előttem. Az egyik fordítóban nem sokkal mögöttem megláttam Cyborgot… azt a k@rva, mindjárt leköröz! teljesen készen voltam, ez azt jelenti, hogy már egy órát rám vert. próbáltam emelni a tempót, de egyszerűen nem ment. Az indián szélben egyszerűen nem haladtam, az sem vígasztalt, hogy engem nem előznek. Ennyi volt bennem. Szaszit hamarosan beért és elment mellettem, Ő is: minden rendben, jól vagy? Mint egy betegnek, úristen, hogy nézhetek ki? Miért gondolja mindenki, hogy baj van, nem értettem. LC nem tudott közelíteni, hál’ Isten, legalább még egy kört nem kapok, gondoltam. A szélben az órámra nézve könnyen kiszámoltam, hogy az 5:20-as idő nem jön ki, tehát a 11:00 sem. Idegesített a dolog, de annyira mégsem, hogy a hangulatomat elrontsa. nem baj, a legfontosabb végigfutni a maratont. lehet, hogy tudtam volna 5:20-at tekerni, de futni utána biztos nem tudtam volna. Közben sok szerencsét kívántam a avalyi rajtszámomat idén viselőnek, a 171-essel előzgettük egymást, és egy küllőtörő kollégával is dumáztunk. Volt viszont egy elég nagy problémám közben. Fájt a seggem. Rohadtul, iszonyatosan, a 2. kiskör maga volt a pokol. Alig tudtam ráülni a nyeregre, már azon gondolkodtam, felveszek egy bringás gatyát, de az legalább egy perc, úgyhogy elvetettem. Szerencsére, ugyanis a 3. kör elejétől egy pillanat alatt elmúlt, gondolom elkopott az érző rész és így már sokkal jobb volt. Bringán senkit sem értem utol, akit szerettem volna, ezzel a tudattal mentem a depóba a maraton előtt. 5:41-et keróztam. Bent Dáviddal találkoztam, sokat nem dumcsiztunk, nekem 4:05-ig tartott mindenestől, aztán irány a futópálya! Mire kijöttem Sony-ék már vártak és útnak is indítottak. Nagyon be akartam kezdeni, de 20 m-en belül észrevettem. Tudatosan visszalásítottam és megkerestem azt a tempót amivel szerintem végig tudom tolni az egészet, aztán ez vagy elegendő lesz az előzésekhez, vagy nem. 11 kör. Nem jó szám. Felezni, harmadolni, negyedelni nem lehet. Ez a halálom. 10 + 1 kör. De hol legyen a +1? az elején vagy a végén?

Amíg ezen gondolkodtam már le is telt. Jól ment ezzel a tempóval, könnyedén mozogtam. Ahogy teltek a körök egyre több ismerős arc vett körül. Csizka mellett egyszer csak ott állt Schwarczi is aki szurkolni jött és egy nagyot úszni. Közben megtudtam, hogy LC és IG is mögöttem van már, tulajdonképpen csak Szaszit, Tepó,és Baka volt előttem. Szaszit és Tepó ellen csak akkor lett volna esélyem, ha legalább 38 fok van és ez sajnos nem így volt, Bakától a távolságot próbáltam tartani és vártam. Vártam arra, hogy hibázik, hogy belassul, hogy nem bírja majd. Én tudtam, hogy ebben a tempóban végig tudok menni, csakhogy ezzel Ő is pontosan így volt. Én Bakát, engem Sün üldözött. Nagyon nagy élmény volt. Talán 25 km körül elkezdett rakoncátlankodni a gyomrom, de ezt egy rövid toi-toi-al szerencsére sikerült orvosolnom és gyakorlatilag időveszteség nélkül, ismét komfortosan, persze kicsit már fáradtan, de folytattam, amit elkezdtem. Vili is szurkolt nekem és közben tudtam, hogy nem fogok megállni, végig tudom futni. Közben Kombinat beszólásaitól kellett kímélnem magam, LC üvöltött, IG-val is végre a pályán pacsizhattunk, Sipi ment, mint egy gép, Márkot nem is láttam futni, olyan hamar beért. Juhász Peti úgy futott, mint a váltósok, Vogl Peti pedig idén a pálya széléről kiabált, idén sajnos nem üldözött. Szaszit és Tepó nem hagyták egymást pihenni és együtt nyomták le a futást. Pudingman is mindig érdeklődött a hogylétem felöl, Baka pedig nem hibázott. Aki pedig a pálya szélén van az utóbbi két évben és mindig tudja, hol, mit kell mondani az Myke, akivel remélem, hamarosan együtt versenyzünk majd valahol. Az utolsó körömre fordulva annyira jó volt azzal az érzéssel futni, hogy mindjárt meglesz, hogy ezt csak az tudja, aki ezt végigcsinálja. Reggel óta a 3,8 km úszást, a 180 km bringát és a 42,2 km futást, összesen 226 km-t megállás nélkül. Ez az Ironman!

A futásom 4:22 lett, így összesen 11:43-al futottam be Sony karjaiba akinek idén talán még nagyobb köszönet jár ezért, mint tavaly, de igyekszem megháláni:-).
Csizkáék pedig idén megint felvállalták az egész hercehurcát miattam, úgyhogy amikor Ő indul én is ott leszek segíteni.

Érdekes, de nincs hiányérzetem azzal kapcsolatban, hogy nem lett 11 alatti az időm. Úgy látszik fontosabb volt a gyaloglásmentes futás. Ebbe a baráti körben elterjedt vicces „buzi aki belesétál” mondatot mindenki véresen komolyan vette. Kombinat-nak pedig nem hiszem el:-)

Tavaly, a verseny után még nem tudtam, indulok-e 1 év múlva, most már tudom. Nem fogok. Legközelebb akkor indulok Ironman-en amikor nem csak 1300 km-t tekerek egész évben, hanem min. 4000-et. Még egyet „behúzni” én nem akarok, én legközelebb ismét rámegyek a 10:59-re, de csak akkor, ha erre tényleg komoly esély van. Erre pedig a jövő évben nem hiszem, hogy lesz lehetőségem.

IronFertő természetesen lesz, sportolni, triatlonozni is fogok, de az Ironman az más. Azt kihagyom, viszont szurkolóként ott leszek.

Sünnel beszéltünk telefonon azóta és arra a kérdésre, hogy mi érzek annyit mondtam, hogy büszke vagyok arra, hogy ilyen f@sza csapat tagja lehetek, akik nem mellesleg nagyon kemény eredményeket produkáltak idén. Aztán másnap szinte szóról szóra ezt olvastam egy e-mailben. Ez a nem semmi gyerekek!!!

2011. július 23., szombat

A cél a halál...

A címet kölcsönöztem, de ennél találóbbat egyszerűen nem tudok elképzelni a mostani állapotom jellemzésére.
Azt hiszem végre elkaptam a fonalat. Az elmúlt hetek, a megváltozott életritmusom miatt teljesen kizökkentettek a versenyre történő készülődésből. Ez nagyon nem volt jó, mert ez épp olyan fontos fejben, mint testben. A testem elvileg készen áll a küzdelemre. Tavalyhoz képest többet és gyorsabban futottam, kerón pedig ugyanannyi km-el a sebességem nőtt. Az úszást hagyjuk :-). Tavaly még nem tudtam eldönteni, melyik a nehezebb, először nekivágni az ismeretlennek, vagy másodszorra belenyúlni a tűzbe, amikor már tudod, hogy milyen forró. Nekem most nehezebb. Nagyobb a teher. Nyilván nem akar az ember rosszabbat menni, így a szintidő máris 12:21 lett a tavalyi 16 óra helyett. Ez teljesen megváltoztatja a versenyt. Így már nem elég „ csak” teljesíteni, nem elég „csak” végigmenni, nem. Idén kemény verseny lesz. A 2010-es önmagammal, sőt idén kimondva, kimondatlanul, de egymással is versenyezni fogunk.

Ma végre kimentem futni. Esett az eső és így még jobb volt, mert szinte senkivel nem találkoztam. Végiggondoltam az elmúlt egy év edzéseinek egy-egy pillanatát. Mikor sötétben, lámpával, mikor hóban, jégen mikor esőben, vagy éppen a tűző napon készültem a jövő szombatra, sőt bizonyos sárga nyilak eszembe juttattak egy  edzést olyan srácokkal, akiknél jobb társaságban kevesen futottak még ezek közt a fák közt. Nem tudom, lesz-e alkalmam még jövő héten kimenni, de ha igen, ha nem ez a mai volt a „búcsúfutásom”.
Puding?

Ami a versenyt illeti a taktika nem változott. ALL IN! Nincs más opció. 1:30 –kor bringán lenni, 7:00-kor futni és 11:00-kor a célvonal túloldalán újraéledni. Ennyi. Magállás csak nagyon indokolt esetben lehetséges és pl. a hányás nem az. A zenék között idén nem lesz Thievery vagy 5Corners, Prodigy, Chrystal Method és NIN fog üvölteni a füleimbe. Az elmúlt hetek edzéshiánya már megfelelő indulattal töltött fel, már nagyon harapok, és alig várom, hogy úszás után a Culebro nyergébe pattanva elkezdhessem az üldözést. Nem lesz kegyelem senkinek, beleértve saját magamat is.
Egy kis ízelítő az idei muzsikából:
Mindenkinek jó ráhangolódást, és jó versenyt kívánok! Pénteken találkozunk.

2011. július 17., vasárnap

Vasi Vasapu

Végre egy triatlonverseny! Vasi Vasember Szombathelyen. Sajnos az elmúlt két hét alatt jópár órára rúgott az alvás, illetve edzésdeficitem, de azért lelkesen készítettem a cuccaimat szombat reggel. Szép időnek ígérkezett, bár az már látszott, hogy nem lesz elég meleg. Sony, Anikó és Emőke jöttek szurkolni, mint pom-pom lányok, Szaszit pedig már reggel az indulásnál nagyon elemében volt. bepakoltunk és indulás. Teljesen nyugodtak voltunk a rajtszámfelvétel miatt, mivel mind a ketten időben előneveztünk és a pénzt is időben utaltuk. Ráadásul tavaly elég nagy bonyodalom volt a kígyózó sor miatt, tehát idén biztos odafigyeltek erre, hiszen mégiscsak a versenyzőkről szól ez a nap.

Tévedtünk! Mikorra odaértünk kb. 25 m-es sor kígyózott az egyetlen!!! asztalhoz, amelyiktől tovább lehetett jutni a másik kettőhöz. Az előnevezettek és a helyszínen nevezők is ugyanabban a sorban álltak. Sipivel is itt találkoztunk. Felajánlotta, hogy álljunk be hozzájuk, de nem vitt rá a lélek. Inkább szitkozódtam. Felváltva vártuk ki a sorunkat, majd mikorra végre sorra kerültünk kiderült, hogy én. nem is vagyok az előnevezettek listáján. Az ügyintézők nagyon segítőkészen tárták szét a karjaikat, mondván Ők nem tudnak segíteni. Megkerestem a az egyik rendezőt, aki elhitte, hogy velem levelezett és miután kitöltöttem a nevezési lapot már meg is kaptam a chip-emet. Rajtszám már nem jutott. A rajt persze csúszott, nem számítottak ennyi versenyzőre. Megnéztem, 64-el voltunk többen. …

Olyan ez, mint amikor a december közepén leesett 5 cm hó megbénítja az országot, mert mindenkit váratlanul ért. Ezek után a pocakos úriember által büszkén hangoztatott tény, miszerint ez Magyarország legrégebbi triatlonversenye, már kissé komikus volt számomra.

A rajtot nem bonyolították, megszólalt a rajtpisztoly, aztán ennyi. Innentől viszont már csak a verseny érdekelt. A vízben sok volt a bunyó. Szinte végig olyan volt, mint Gyékényesen a rajtnál. A fordítóknál kissé bedurvult a helyzet, de nem érdekelt. Próbáltam a lehető leggyorsabban úszni, szerettem volna 30 perc körüli idővel végezni, bár ez mellúszásban nem egyszerű nekem. Valahogy mégis sikerült. 29:19-et mértem, aminek nagyon örültem. Ezután következett egy igen lassú depózás. 3:25 lett, amiből fél perc azzal telt el, hogy a vizes felsőtestemmel beszorultam a bringás felsőmbe. Király érzés volt. Irány a bringapálya! Nem akartam sokat szarozni, belekezdtem rendesen, ahogy bírtam. Nem ért meglepetés, amikor sorra mentem el a rendesen úszó mezőny mellett, ez mindig nagyon tetszik. A városban haladva, kb. 2-3 km környékén egy Suzuki szerencsétlenkedett előttem. Hol gázt adott, hol fékezett, azt sem tudta, hol van. Jobbról előztem ki majd irány tovább lefelé. Feltűnt, hogy milyen régóta nem előztem már senkit, ez gyanús lett, elbizonytalanodtam, vajon jó helyen vagyok-e. Visszaforduljak? Előre tovább? Hol vagyok? A K@rva életbe!!! Visszafordulok! Irány fel! Mikor visszaértem, akkor láttam, hogy valószínűleg pont a Suzuki előzésekor takarta a rendezőt. Újból elkezdtem ugyanazokat előzni, akiket egyszer már magam mögé tettem, ez nagyon nem esett jól. Elég szeles volt a pálya, de jól haladtam, néha megkérdeztem hol tartunk, mert az órám nem működik. Szaszit kb. a 30. km-nél ment el mellettem, aztán láttam végig magam előtt, de utolérni nem igen tudtam. Nagyon ment, pedig szerintem én sem mentem lassan. Az eltévedésemmel együtt, ami szerintem kb. 1,5-2 km lehetett 1:06-ot mértem. Aztán az eddigi legjobb depózásom jött. Úgy ment, ahogy kell, 1:21 lett. Irány a futópálya. Négy kör a tó körül. A cél 5cpercen belül lenni km-enként. Az első kör kissé nehézkesen indult, de folyamatosan egyre jobban éreztem magam. Sipi jött mögöttem, szépen, egyenletes tempóban haladtunk. Közben előzött Vili 3:30-as tempójával és robogott a 2:04!!!-es eredmény felé. A harmadik körben döbbentem rá, hogy tulajdonképpen milyen jó is egy triatlonverseny, hogy mennyire jó itt futni a napon, egy kicsit szenvedni, látni másokat szenvedni, benn e lenni. Olyan jó volt, hogy azon gondolkodtam lassítok, hogy tovább tartson. Persze nem tettem. A negyedik, utolsó körben tempót váltottam és 1:29-nél értem célba.

A kategóriámon belül az első fele végén helyezkedem el, mégis elégedett vagyok az eredményemmel. Az úszás meglepően jól megy, a bringa se rossz, a futással pedig szintén semmi bajom sincsen. Valószínűleg egy-két perc bennem maradt a fáradtság, ill. az eltévedés miatt, de így is sikerült 2:30 alatt végeznem. Ez rendben van. Szaszit idén nagyon kemény. Ennél sokkal melegebbnek kellett volna lennie, hogy esélyem legyen utolérnem. 4 perces tempót futva 2:20-al végzett. Tavaly ezt a verseny 2:35-el fejezte be, akinek van kedve kiszámolhatja, idén mennyit megy majd Nagyatádon:-) Sipinek és Dávidnak is gratulálok, bár Dávidot csak a rajt előtt láttam. A pom-pom lányainknak pedig külön köszönet a szurkolásért!

A következő állomás Nagyatád, kérjük vigyázzanak, az ajtók záródnak!

Üdv.: a 105-ös

2011. július 10., vasárnap

Fertő-party futóparty

Sopron belvárosából indultunk felfelé, majd le Tómalom,l Fertőrákos, Fertő tó. Szeretem ezt a terepet, erre szoktam edzeni, szinte minden fát ismerek. Szaszit nem indult, mivel kinyírta a combjait a héten, de engem elkísért bringával, így nekem volt a legjobb dolgom a mezőnyben. Csak mondanom kellett, hogy víz vagy gél és már kaptam is. Tűzött a nap aminek én nagyon örültem, árnyék pedig csak az erdős részen volt. A rajtnál a leghátsó sorból indultam, hogy legalább az elején ne tudjanak előzni. Az első pillanattól kezdve élveztem, hogy végre versenyen vagyok. Később megijedtem, hogy most megtapasztalom, milyen is elfutni egy verseny elejét, mert csak 4 perchez közeli km-eket mondott az Endo, de nem érdekelt. Egyre előbbre küzdöttem magam, aztán úgy 5 km környékén megtaláltam a helyem a mezőnyben. Itt már oda-vissza előzések is mentek, szenvedtünk a tűző napon, isteni volt.
 A végén a hajrát egy kicsivel talán hamarabb is indíthattam volna, akkor talán a 3. csaj mellett a 8. srácot is meg tudtam volna előzni, de asszem azért kifutottam magam.

11,6 km volt 51:20 alatt. 4:25 átlagtempó!!! Nekem ez olyan tempó, ami egy évvel ezelőtt elérhetetlennek tűnt. Az én szememben ez már komoly sebesség, az pedig, hogy ezt én futottam teljesen felpörget. Örülök, na!

35 indulóból - ami szégyenletes egy közel 60000-es város lakosaitól- a 11. lettem abszolútban. Persze külön köszönte jár Szaszit-nak a frissítésért, hamarosan viszonzom.

2011. július 9., szombat

Bringához Thievery

Kicsit megváltozott az életem. Naponta 3-kor kelek egy új munka miatt, ráadásul fizikailag is megterhelő a dolog. Persze addig nincs baj, míg az ember úgy érzi, hogy megéri. Az ironman szempontjából sajnos a legrosszabbkor jött ez a lehetőség, de ha ez most nincs, akkor talán túl könnyű lett volnaJ. Szóval egy kicsit át kell rendeznem az edzéseimet, de azt hiszem meg tudom oldani. Ezen a héten viszont szinte semmit sem edzettem. Egy bringa, egy futás, holnap pedig egy 12 km-es verseny lesz. Hétfőtől viszont ha török, ha szakadok beütemezem a meneteket, mert ezt az 1-2 hetet most nagyon jól akarom megcsinálni. Remélem ezzel a héttel nem szúrtam el az eddigi formámat, de nem hiszem, hogy ennyi idő alatt nagyon leromlott volna a teljesítményem. Holnap, illetve jövő szombaton kiderül…
Múlt héten egy igazi triatlonossal és egy igazi bringással edzettem 120 kilit. Hát 20-25 év kerózás már tényleg meglátszik az ember stílusán, az enyémen pedig az a bő egy év:-).

2011. július 1., péntek

Ma úszás Volt

Pontosan 4 kihagyott hónap után ma ismét uszodában voltam. Kicsit aggódtam, milyen is lesz ennyi idő után, de reméltem, hogy a februári szintemnél lejjebb úgysem nagyon tudok kerülni. Az egyik apropója a csobbanásnak a vészesen közelgő 30.-a, a másik egy neoprén volt. Szaszit adta kölcsön a sajátját, mert állítólag gyorsabb tőle az ember, ráadásul annyira olcsó, hogy az már pofátlanság. A medencetérben öltöttem magamra fekete békaruhámat, de előtte alaposan átnéztem, hátha Szaszit elrejtett benne egy-két gombostűt, rajzszöget. Manapság már senkiben sem bízhat az ember, elkezdett mindenki taktikázni, altatni, ügyeskedni a versennyel kapcsolatban, de ez talán egy másik poszt témája lesz. Ott álltam tehát a medence szélén talpig gumiban. Beleugrottam, két hossz melegítés után pedig elkezdtem az úszást. 30 után megnéztem az időmet, 21:50 lett. Lecibáltam a gumit és anélkül, az új triatlongatyámban is úsztam 30-at. Az meg 22:48 lett. Gondolom amúgy is lassabb lett volna a második km, így nem biztos, hogy km-enként 58 mp-et hoz, de valamivel biztos gyorsabb voltam benne. Viszont sokkal kényelmesebben éreztem magam nélküle. Vegyek, ne vegyek? Nehéz döntés, bár tényleg nem drága dolog, de kb. 2-3 percért nem tudom, érdemes-e felvennem, lecibálnom, közben pedig majdnem másfél órát benne lennem.

Február végén 21:32-őt úsztam, 2 alkalom után szerintem ismét tudom ezt hozni, márpedig ez Gyékényesen 1:25 alatti időnek felel meg. Azzal kiegyeznék, aztán elkezdődik az üldözés…

2011. június 28., kedd

Féltáv, őszintén (1. rész)

Bakát egyelőre nem tudtuk rávenni egy saját blog indítására, de hál’ Isten most sem szabott gátat költői vénájának. Mi pedig Lelketlennel akkora műkedvelők vagyunk, hogy teret adunk zsenge kadét barátunk elbeszélésének. Íme:

Hogy milyen is volt ez a féltáv? Szép! Nekem szép. Kiskőrén megkaptam mindent, amit megkaphatott egy magamfajta kezdő amatőr. Láthattam azt, ami igazán jellemző erre a gyönyörű sportra. Mondhatni belekóstoltam a hazaiba. Eddig még nem volt szerencsém Magyarországon próbálkozni és ezért is volt bennem nagy várakozás az indulás napja előtt.

Kezdeném azzal, hogy a klasszikus menetrendhez mindenképp igazodni akartam. IM első bálozóként szinte kötelezőnek tartottam magamra nézve az idei féltávún az indulást. A tapasztalatszerzés, belekóstolás a táv és az idő okozta kihívások elejébe, az indulás előtti stressz és fokozódó izgalom, a versenykörülmények közötti táplálkozás, a technika működése mind-mind rajta volt azon a "kívánság listán" amely miatt jelentkeztem. Három éve annak, hogy egy véletlennek köszönhetően kezdtem a TRI edzéseket még Belgiumban. Azóta építgetem a magam kis álmát és ez a féltáv - reményeim szerint - jó visszacsatolásnak kínálkozott arra, hogy láthassam jó úton járok-e. Mindenképpen mérföldkő az én kis tervemben és abban a tematikában, ahogy elképzeltem, elképzelem az álom megvalósulását.

Különösebben nem akartam rákészülni a versenyre és nem is szakítottam meg a felkészülési tervemet. Egy múlt heti hosszabb futás buta összeállítása és kivitelezése miatt azonban egész héten "éreztem" a jobb combhajlítómat. E miatt többet pihentem és nem tudtam a hétre kitűzött adagokat elvégezni maradéktalanul. Így akaratlanul is rápihenten érkeztem Kiskörére. Nem izgultam túl a napokat előtte, de a kora reggel elfogyasztott natúr tészta mellé, Gyuri sógorom által odakészített "bajnok kávé" és a kedves jókívánság megtette a hatását. Egyből felszökött az adrenalin és elöntött az izgalom jól ismert érzése. Ma verseny és szenvedés lesz!

Másfél óra utazás után megérkeztünk. Már akkor láttam, hogy a regisztrálás reményében sorban állók sora 25 méteres és ez csak egyre nő! Gyors terepszemle tájékozódás, találkozás Matával, Juhász Petivel, Sipivel és Sünnel. Sok idő nem volt beszélgetni, hiszen mindenkit az foglalkoztatott, hogy tudjon regisztrálni - ami elég reménytelennek látszott akkor - és tudjon felkészülni. Kicsit ad- hoc jellegűnek tűnt az egész, de azért a végére minden és mindenki a helyére került. A rajt végül is halasztásra került. Nem is tehettek mást, hiszen még 10 óra előtt 5 perccel is sokan várakoztak a sátor előtt. Többen morgolódtak a sorban a rendezést bírálva, amit jogosak éreztem én is. Egy kicsit későn hozták meg a döntést a neoprén kérdésében is. Végül úgy döntöttek, hogy elég meleg a víz. Végre megkapom a rajtszámom és össze is tudok készülni. Köszönhetem ezt részben a fiamnak - aki helyettem állt a sorban több mint 50 percet - és Böbének, aki segített összeállítani a váltó doboz tartalmát és elrendezni az összes frissítést. Őszinte elismerésem azoknak, akik egyedül érkeztek és így is el tudtak igazodni ebben a kavalkádban. Számomra kavalkád volt az biztos.

Aggódva kémleli mindenki az eget. Látszik, hogy felhők vannak a távolban és a szél is erős. Csak ide ne fújja azokat a sötét felhőket, gondolom magamban. Végre ott állok a vízparton és bemártózom a szintén végtelennek tűnő várakozás után. Ez a check-in tudom meg Süntől és Sipitől. Regisztrálni kell a vízbe menők számát a biztonság miatt. Rövid tempózás után a bírók mindenkit a rajtvonalhoz rendelnek. Csend és várakozás! Még egy intés a családnak és egy utolsó koncentráció. Sipivel sok sikert kívánunk egymásnak és már csak előre nézünk.

A víz hidegen fodrozódik a szélben, mikor megszólal a duda. Felforr a víz! Megindul a 227-fős mezőny! A tömegrajt nem ismeretlen számomra. Volt még Belgiumban, hogy 1000-es tömegben kellett túlélni a rajt utáni első 500 métert 13 fokos vízben. De a csapkodó végtagok, a close combat és a szabadvíz okozta élmény mindig lenyűgöz! Nem esik jól az biztos. De hát nem is ezért vagyok itt. Próbálom felvenni a saját ütememet, de ez szinte reménytelen. Engedem azokat, akiket kell és előzöm azokat, akik egy kicsit rosszul mérték fel képességeiket. Több tempónál vizet nyelek a hullámok miatt. Ez még nem is lenne baj, de a víz kiszorítja az oxigént. Tehát néhány levegővétel is kimarad. Most jön jól a sok 5-7-es levegővételes edzés. Az első kör nem esik jól. Két bójánál is leér a lábunk, néha a karunk is. Többen vizi futásra váltanak. A bírók élesen fütyülnek! A szabál az szabál! Úszni kell! Az egyik bójánál én is "futok" vagy 5 métert. A hajlítóm viszont erősen tiltakozik. Nem tetszik neki az iszapban történő menet. Gyorsan visszaváltok és szomorúan veszem tudomásul, hogy a hajlítóm nem jött rendbe. Nem baj, majd kiderül, később mire számíthatok. A második körtől aztán egyre jobb. Végre beáll a pulzus és bemelegednek a karok is. Váratlan öröm! Végre egyedül a saját tempóban úszhatok! Nem tart soká. Kialakul egy kisebb boly. Próbálom elkerülni Őket, de a lábvizem vonzónak tűnik és tapadnak. Nincs gond, mindenki figyelmes és tudja a helyét. A fordulónál mindig hallom a biztatást: nyomjad Baka! Mata az aki lelkesen biztat! Köszönet érte! A fiam is ott áll és egy "gyerünk öreg" kiáltással enged utamra. Csak karból úszok! Lábtempó zéró! Kímélem a hajlítót. Szükség lesz ma még rá! Épp a belsőíven úszunk, mikor éles sípszó és érthetetlen kiabálás! Elszaladt a bójasort tartó kábel és így többen nem a megfelelő irányba úsztak, ezzel is növelve a 2500 méter adta kihívások számát. A rendezők értik a dolgukat és az evezőlapátokkal bírják jobb belátásra a rövidíteni "akaró" versenyzőket! Vigyáznak ránk, látszik. Kicsiket ütnek:-) Hálásan gondolok a bírókra is, akik nem engedték a Neoprén használatát. Szerintem is meleg lenne. Kicsit kijjebb húzódom és elkerülöm a közvetlen harcérintkezést. Meg is van az eredménye. Jobb a vízfogás és gyorsulok. Már éppen kezdek jól elleni magamban mikor hírtelen érzem, hogy esik az eső! Érzem a hátamon. Mi van!? Az úszóruhám hátulja szétnyílik és minden karcsapásnál 2-3 liter beömlő víz fékez és próbál marasztalni. Egy darabig bosszankodom, de végül elfogadom a tényt. Amúgy is az én hibám! Nem ellenőriztem a tépőzár állapotát. "Fékező ernyővel" a hátamon teljesítem az úszás második felét. A harmadik kör közepén utolér bennünket az élmezőny. Szétrebbenünk, mint az apróhalak a csukától. Kegyetlen iramban tolják. Olyan ütemben úsznak, hogy 200 métert sem tudnék velük menni! Lehet, hogy 100-at se:-) Persze fiatalság, bolondság. Újra összeállunk, és szinte barátságban jövünk ki a vízből. Mindenki örül. Az első szám kipipálva. Én annyira nem repesek az örömtől, hiszen csak 51 percet úsztam. De nincs idő a szomorkodásra, hiszen a partoldalon felfutva meglátom kedvesemet és a fiamat. Szurkolnak, biztatnak. Jól esik nagyon jó hogy itt vannak velem és nem vagyok egyedül ebben a rohanó közegben! Ismernek már és látják nincs gond. Összemosolygunk egy pillanatra.

Lassú, de biztos depó. 2 perc 31 másodperc. Nem valami gyors, de nem is azért vagyok itt, hogy egy perc alatt váltsak úszásból bringára. Ezt a mutatványt elvégzi helyettem az élmezőny. Mikor mindent felkaptam magamra, még egy alapos ellenőrzés. Minden megvan! Mehetünk!


Az első körben nem próbálom nyomni. A kezdeti kátyúk kerülgetése után, frissítek. Pótlom az úszás miatti veszteséget. Kis izó, power bar, sok vízzel hígítva. Hígítás, hígítás és hígítás. Nincs kedvem bozótharcost játszani:-) Valóban jó az aszfalt minősége a két település között. Viszont a kiskörei, ki és bevezető szakasz nem belgiumi minőségű. Vigyázni kell az biztos. A rázkódástól egy két bringás elveszti a kulacsát. Nem állnak meg! Ők tudják.

Közepes erősségű szembeszél az első 10-en. De így is 30-32 kettő közötti értéket mutat az óra. Próbálok figyelni a hajlítóra. A visszaúton hátszél. Király! Néha 38, de inkább csak 34-35. A kiskörei fordítónál a család és Mata is üdvözöl. Kis pózolás és kiállás után újabb kör kezdődik! A szél is mintha kisebb lenne. Jobb is az idő. Talán kicsit nagyobb a sebesség, mint lehetne? Böbe egyből nyugalomra int és kiáltja: "ne nyírd ki a lábadat!" Igaza van! Tehát nyugi! Most van időm szemrevételezni a mezőnyt. Hát tolják neki rendesen. Juhász Peti jön szembe, előz, majd megint szembe! 38-as átlagot megy! Sünt és Sipit is látom. Vicsorognak Ők is rendesen:-) Biztatjuk egymást, hiszen a "csapatot" is képviseljük! Az élmezőny már-már a hihetetlen sebesség tartományban teker. A gépcsodák és az izomkötegek, bődületes nyomatékot közölnek a betonnal. A telekerekek susogásától, az egyre erősödő szél hangjától hangos a táj. Szép ez a vidék, de a fordítót "jelző" templomtorony egyre nehezebben jön közelebb. A már-már viharossá erősödő szél megteszi a hatását. Lassan haladok! Próbálok takarékosan pedálozni, de akkor szinte "állok"! Egyre több sorstársat látok a beton szélén állni. Ezek egy része a szükségét végzi, de többen fogják a sajgó lábukat is. A mentő is feladatot kap. Vijjogva előz bennünket! Remélem nincs nagy baj. Kötözést látok és azt, hogy a sérült újra felül! Több helyen be van kötözve, de nem adja fel! Megy tovább! Hajtja az a belső késztetés, ami hajt valamennyiünket. Nincs feladás! Az nem opció! A fordító után mellé érek." Nincs gond?", kérdezem. Némán bólint, de fájdalmat látok a szemében. Hagyom, magára nem értetlenkedek tovább.



Vége az első résznek. Folytatás LC blogján