2011. június 28., kedd

Féltáv, őszintén (1. rész)

Bakát egyelőre nem tudtuk rávenni egy saját blog indítására, de hál’ Isten most sem szabott gátat költői vénájának. Mi pedig Lelketlennel akkora műkedvelők vagyunk, hogy teret adunk zsenge kadét barátunk elbeszélésének. Íme:

Hogy milyen is volt ez a féltáv? Szép! Nekem szép. Kiskőrén megkaptam mindent, amit megkaphatott egy magamfajta kezdő amatőr. Láthattam azt, ami igazán jellemző erre a gyönyörű sportra. Mondhatni belekóstoltam a hazaiba. Eddig még nem volt szerencsém Magyarországon próbálkozni és ezért is volt bennem nagy várakozás az indulás napja előtt.

Kezdeném azzal, hogy a klasszikus menetrendhez mindenképp igazodni akartam. IM első bálozóként szinte kötelezőnek tartottam magamra nézve az idei féltávún az indulást. A tapasztalatszerzés, belekóstolás a táv és az idő okozta kihívások elejébe, az indulás előtti stressz és fokozódó izgalom, a versenykörülmények közötti táplálkozás, a technika működése mind-mind rajta volt azon a "kívánság listán" amely miatt jelentkeztem. Három éve annak, hogy egy véletlennek köszönhetően kezdtem a TRI edzéseket még Belgiumban. Azóta építgetem a magam kis álmát és ez a féltáv - reményeim szerint - jó visszacsatolásnak kínálkozott arra, hogy láthassam jó úton járok-e. Mindenképpen mérföldkő az én kis tervemben és abban a tematikában, ahogy elképzeltem, elképzelem az álom megvalósulását.

Különösebben nem akartam rákészülni a versenyre és nem is szakítottam meg a felkészülési tervemet. Egy múlt heti hosszabb futás buta összeállítása és kivitelezése miatt azonban egész héten "éreztem" a jobb combhajlítómat. E miatt többet pihentem és nem tudtam a hétre kitűzött adagokat elvégezni maradéktalanul. Így akaratlanul is rápihenten érkeztem Kiskörére. Nem izgultam túl a napokat előtte, de a kora reggel elfogyasztott natúr tészta mellé, Gyuri sógorom által odakészített "bajnok kávé" és a kedves jókívánság megtette a hatását. Egyből felszökött az adrenalin és elöntött az izgalom jól ismert érzése. Ma verseny és szenvedés lesz!

Másfél óra utazás után megérkeztünk. Már akkor láttam, hogy a regisztrálás reményében sorban állók sora 25 méteres és ez csak egyre nő! Gyors terepszemle tájékozódás, találkozás Matával, Juhász Petivel, Sipivel és Sünnel. Sok idő nem volt beszélgetni, hiszen mindenkit az foglalkoztatott, hogy tudjon regisztrálni - ami elég reménytelennek látszott akkor - és tudjon felkészülni. Kicsit ad- hoc jellegűnek tűnt az egész, de azért a végére minden és mindenki a helyére került. A rajt végül is halasztásra került. Nem is tehettek mást, hiszen még 10 óra előtt 5 perccel is sokan várakoztak a sátor előtt. Többen morgolódtak a sorban a rendezést bírálva, amit jogosak éreztem én is. Egy kicsit későn hozták meg a döntést a neoprén kérdésében is. Végül úgy döntöttek, hogy elég meleg a víz. Végre megkapom a rajtszámom és össze is tudok készülni. Köszönhetem ezt részben a fiamnak - aki helyettem állt a sorban több mint 50 percet - és Böbének, aki segített összeállítani a váltó doboz tartalmát és elrendezni az összes frissítést. Őszinte elismerésem azoknak, akik egyedül érkeztek és így is el tudtak igazodni ebben a kavalkádban. Számomra kavalkád volt az biztos.

Aggódva kémleli mindenki az eget. Látszik, hogy felhők vannak a távolban és a szél is erős. Csak ide ne fújja azokat a sötét felhőket, gondolom magamban. Végre ott állok a vízparton és bemártózom a szintén végtelennek tűnő várakozás után. Ez a check-in tudom meg Süntől és Sipitől. Regisztrálni kell a vízbe menők számát a biztonság miatt. Rövid tempózás után a bírók mindenkit a rajtvonalhoz rendelnek. Csend és várakozás! Még egy intés a családnak és egy utolsó koncentráció. Sipivel sok sikert kívánunk egymásnak és már csak előre nézünk.

A víz hidegen fodrozódik a szélben, mikor megszólal a duda. Felforr a víz! Megindul a 227-fős mezőny! A tömegrajt nem ismeretlen számomra. Volt még Belgiumban, hogy 1000-es tömegben kellett túlélni a rajt utáni első 500 métert 13 fokos vízben. De a csapkodó végtagok, a close combat és a szabadvíz okozta élmény mindig lenyűgöz! Nem esik jól az biztos. De hát nem is ezért vagyok itt. Próbálom felvenni a saját ütememet, de ez szinte reménytelen. Engedem azokat, akiket kell és előzöm azokat, akik egy kicsit rosszul mérték fel képességeiket. Több tempónál vizet nyelek a hullámok miatt. Ez még nem is lenne baj, de a víz kiszorítja az oxigént. Tehát néhány levegővétel is kimarad. Most jön jól a sok 5-7-es levegővételes edzés. Az első kör nem esik jól. Két bójánál is leér a lábunk, néha a karunk is. Többen vizi futásra váltanak. A bírók élesen fütyülnek! A szabál az szabál! Úszni kell! Az egyik bójánál én is "futok" vagy 5 métert. A hajlítóm viszont erősen tiltakozik. Nem tetszik neki az iszapban történő menet. Gyorsan visszaváltok és szomorúan veszem tudomásul, hogy a hajlítóm nem jött rendbe. Nem baj, majd kiderül, később mire számíthatok. A második körtől aztán egyre jobb. Végre beáll a pulzus és bemelegednek a karok is. Váratlan öröm! Végre egyedül a saját tempóban úszhatok! Nem tart soká. Kialakul egy kisebb boly. Próbálom elkerülni Őket, de a lábvizem vonzónak tűnik és tapadnak. Nincs gond, mindenki figyelmes és tudja a helyét. A fordulónál mindig hallom a biztatást: nyomjad Baka! Mata az aki lelkesen biztat! Köszönet érte! A fiam is ott áll és egy "gyerünk öreg" kiáltással enged utamra. Csak karból úszok! Lábtempó zéró! Kímélem a hajlítót. Szükség lesz ma még rá! Épp a belsőíven úszunk, mikor éles sípszó és érthetetlen kiabálás! Elszaladt a bójasort tartó kábel és így többen nem a megfelelő irányba úsztak, ezzel is növelve a 2500 méter adta kihívások számát. A rendezők értik a dolgukat és az evezőlapátokkal bírják jobb belátásra a rövidíteni "akaró" versenyzőket! Vigyáznak ránk, látszik. Kicsiket ütnek:-) Hálásan gondolok a bírókra is, akik nem engedték a Neoprén használatát. Szerintem is meleg lenne. Kicsit kijjebb húzódom és elkerülöm a közvetlen harcérintkezést. Meg is van az eredménye. Jobb a vízfogás és gyorsulok. Már éppen kezdek jól elleni magamban mikor hírtelen érzem, hogy esik az eső! Érzem a hátamon. Mi van!? Az úszóruhám hátulja szétnyílik és minden karcsapásnál 2-3 liter beömlő víz fékez és próbál marasztalni. Egy darabig bosszankodom, de végül elfogadom a tényt. Amúgy is az én hibám! Nem ellenőriztem a tépőzár állapotát. "Fékező ernyővel" a hátamon teljesítem az úszás második felét. A harmadik kör közepén utolér bennünket az élmezőny. Szétrebbenünk, mint az apróhalak a csukától. Kegyetlen iramban tolják. Olyan ütemben úsznak, hogy 200 métert sem tudnék velük menni! Lehet, hogy 100-at se:-) Persze fiatalság, bolondság. Újra összeállunk, és szinte barátságban jövünk ki a vízből. Mindenki örül. Az első szám kipipálva. Én annyira nem repesek az örömtől, hiszen csak 51 percet úsztam. De nincs idő a szomorkodásra, hiszen a partoldalon felfutva meglátom kedvesemet és a fiamat. Szurkolnak, biztatnak. Jól esik nagyon jó hogy itt vannak velem és nem vagyok egyedül ebben a rohanó közegben! Ismernek már és látják nincs gond. Összemosolygunk egy pillanatra.

Lassú, de biztos depó. 2 perc 31 másodperc. Nem valami gyors, de nem is azért vagyok itt, hogy egy perc alatt váltsak úszásból bringára. Ezt a mutatványt elvégzi helyettem az élmezőny. Mikor mindent felkaptam magamra, még egy alapos ellenőrzés. Minden megvan! Mehetünk!


Az első körben nem próbálom nyomni. A kezdeti kátyúk kerülgetése után, frissítek. Pótlom az úszás miatti veszteséget. Kis izó, power bar, sok vízzel hígítva. Hígítás, hígítás és hígítás. Nincs kedvem bozótharcost játszani:-) Valóban jó az aszfalt minősége a két település között. Viszont a kiskörei, ki és bevezető szakasz nem belgiumi minőségű. Vigyázni kell az biztos. A rázkódástól egy két bringás elveszti a kulacsát. Nem állnak meg! Ők tudják.

Közepes erősségű szembeszél az első 10-en. De így is 30-32 kettő közötti értéket mutat az óra. Próbálok figyelni a hajlítóra. A visszaúton hátszél. Király! Néha 38, de inkább csak 34-35. A kiskörei fordítónál a család és Mata is üdvözöl. Kis pózolás és kiállás után újabb kör kezdődik! A szél is mintha kisebb lenne. Jobb is az idő. Talán kicsit nagyobb a sebesség, mint lehetne? Böbe egyből nyugalomra int és kiáltja: "ne nyírd ki a lábadat!" Igaza van! Tehát nyugi! Most van időm szemrevételezni a mezőnyt. Hát tolják neki rendesen. Juhász Peti jön szembe, előz, majd megint szembe! 38-as átlagot megy! Sünt és Sipit is látom. Vicsorognak Ők is rendesen:-) Biztatjuk egymást, hiszen a "csapatot" is képviseljük! Az élmezőny már-már a hihetetlen sebesség tartományban teker. A gépcsodák és az izomkötegek, bődületes nyomatékot közölnek a betonnal. A telekerekek susogásától, az egyre erősödő szél hangjától hangos a táj. Szép ez a vidék, de a fordítót "jelző" templomtorony egyre nehezebben jön közelebb. A már-már viharossá erősödő szél megteszi a hatását. Lassan haladok! Próbálok takarékosan pedálozni, de akkor szinte "állok"! Egyre több sorstársat látok a beton szélén állni. Ezek egy része a szükségét végzi, de többen fogják a sajgó lábukat is. A mentő is feladatot kap. Vijjogva előz bennünket! Remélem nincs nagy baj. Kötözést látok és azt, hogy a sérült újra felül! Több helyen be van kötözve, de nem adja fel! Megy tovább! Hajtja az a belső késztetés, ami hajt valamennyiünket. Nincs feladás! Az nem opció! A fordító után mellé érek." Nincs gond?", kérdezem. Némán bólint, de fájdalmat látok a szemében. Hagyom, magára nem értetlenkedek tovább.



Vége az első résznek. Folytatás LC blogján