2010. december 29., szerda

Szabadság

14 km volt a mai terv. Elfutni Fertőrákosig és vissza. Aztán mikor odaértem, inkább megváltoztattam a tervet. Van egy-két erdei út, ahová eddig csak benézegettem, de mivel nem ismertem, nem futottam arra soha. Ráadásul, ha új útvonalra mentem régebben, utána le kellett mérni valamilyen programmal, hogy mégis ki tudjam számolni mennyit is futottam. Szóval csak azt akarom mondani a gps mekkora szabadságot is ad az embernek. Fogtam magam és belevetettem magam az erdőbe. Eltűntek a hóban az emberi lábnyomok, egyre kanyargósabb, meredekebb ösvényeken futottam, néhol bevetve a Rax-ról is ismert tricepszfutást is. A dolog extra izgalmát az adta, hogy a napnyugta is közeledett, ezen kívül a vadleseket elnézve reménykedtem, hogy a vadászok még nem tartanak elő szilvesztert a kezdődő szürkületben és nem néznek valamit félre. Aztán ismerős útra leltem és azon már könnyedén hazafutottam. 15 km lett a vége 5:19-es tempóval. Jó volt.

2010. december 27., hétfő

1 év

Eltelt a karácsony. A kajálás, pihenés kombóba idén szerencsére bejött a Nintendo Wii is, úgyhogy a tv előtt is volt kalóriaégetés, sőt másnap Izomláz is:-). Ma viszont végre futottam egyet. Jó volt végre nem kipörgő lábakkal haladni. Mindjárt lement a tempó 4:52-re a 9,22 km-en. Jó volt, jólesett. Idén még két futásom ,lesz, aztán itt a szilveszter és az újév, na 1.-jén tuti nem fogok futni, nem is tudnék.

Tegnap volt 1 éves a blog.

2010. december 21., kedd

A TC jó

Fura egy futás volt ez a mai. Gondoltam lefutok a Fertőig, majd vissza. Ez tőlünk 11,5 km. 11 körül indultam úgy, hogy előtte nem reggeliztem, frissítés gyanánt pedig 1 dl Colát vittem magammal. Ehhez még hozzájött a jégre ráesett havon történő futás, ahol az ember úgy érzi minden lépésnél az energia egy része egyszerűen elszáll a semmibe. Ezeket megfejelvén a telefonomat sem töltöttem fel kellően. 15 km után a telefon lemerült, zene nem volt. Aztán szépen lassan elfogyott az erőm is. 21 –ig bírtam, aztán gyalogolva ettem egy kis havat és az utolsó km-t már ismét futva tettem meg. Hát így jártam. Azért jó volt, csak most a combom belső felében van izomláz ettől a fura futástól. A tó egyébként már befagyott.

Mikor hazaértem megnéztem a neten a futásomat, és mielőtt bekapcsoltam volna a telefont már ott volt a futásom, tehát folyamatosan a neten van, miközben futok.

2010. december 17., péntek

Szünet, teszt, hideg, kütyü

Egy hét futás nélkül. Többek között ez is történt, na meg persze a Tepó-féle teszt, és közben megjött a hideg. is.

A teszten jobb értékekre számítottam. 81 kg vagyok, ebből 13% zsír és 40 kg izom. A bringán pedig 310 Watt volt a maximum, amit ki tudtam tekerni 1 percen át. A súly különösebben nem érdekel, mert jól érzem magam, ráadásul most jönnek majd a hosszabb futások, úgyhogy az biztos le fog menni. Viszont a 310-nél egy kicsit többet vártam magamtól, de a számok makacs dolgok. Ez van. Majd Tepó csinál belőle 400-at, igaz?!! Legalábbis remélem nem hiába fogom végigugrálni egy bringa mellett ezt a következő 3 hónapot.

A másik, számomra fontos dolog tulajdonképpen már régóta megvan, csak nem vettem észre.

Egy ideje gondjaim voltak a különböző mp3-lejátszókkal, ráadásul a hóban, jégen a Nikechip sem megfelelően számolja a távot. Kb 2 hónapja vettem egy Sony Ericsson X8-as telefont, ez mindent tud!!! Futás közben szól a zene, méri a távot, km-enként mondja a sebességet és mire hazaérek, már a neten láthatom éppen aktuális edzésem minden adatát. SZUPER!!! Ráadásul jól is szól.

Tegnap egy esti, lámpás futásom volt az erdőn át lámpával a -8 fokban. Néhol nehéz volt haladni a sok jég miatt, néhol egy spontán jégtáncot is bevetettem akár a Tom és Jerry macskája, de igazán jólesett ez a lassú, de nem rövid futás. Egyáltalán nem fáradtam, ezzel a tempóval a világból is ki tudnék futni, legalábbis tegnap úgy éreztem. A hideggel igazán csak akkor szembesültem, amikor hazaérve, a kapu előtt kivettem a fülest a fülemből és ehhez jégcsapokat is kellett törnöm :-)


A telefon így rögzítette az edzést:

Ezek hárman nagyon jók!!!

2010. december 3., péntek

Teszt helyett

Ma lett volna a Tepó-féle terheléses teszt Győrben, de a szakadó hó, illetve a minden télen meglepődő magyar hótolók miatt lemondtam az utazást. Egyébként kitalálhatnának már valami újabb kifogást, mert gyerekkorom óta ezt hallom: a hirtelen, nagy mennyiségben lehulló hóra nem számítottunk. Rádiót sem hallgatnak? 1 hete mondja, hogy esni fog. Tegnap Csornánál már lezárták a 85-öst. 10 km-rel nyugatabbra persze tudták, biztos hallgatják az MR2-őt.

Viszont, ha már így alakult Szaszit-tal futottunk egy kört a hóban. Végig beszélgettünk, kivéve egy kb. 2 km-rs szakaszt, ahol min. 30 cm-es, szinte szűz hóban haladtunk. Ott hirtelen semmi nem jutott eszünkbe :-), kivéve, amikor 10 m-re előttem egy őz szaladt át az ösvényen.

Szaszitnak egyre jobban megy a futás, ahogy én látom, valami nagyon motiválja :-). A 9,6 km-t 53perc alatt futottuk le, minél többet futok, annál lassabban megy.

2010. december 2., csütörtök

20 cm

Ez karácsonyra pont jó lenne, mármint ez a hóesés. Egy futó emberre egy kicsit mindig furán néznek azok, akik nem szoktak, de tegnap ez különösen érezhető volt. Szerencsére csak az első és az utolsó km-em van lakott területen, az meg hamar eltelik. Az erdőben aztán 20 cm-es hó fogadott és közben is esett szép nagy pelyhekben. A máskor 43-46 perc alatt lefutott 9,6 km-es körből most 51 perc lett. Magas térdemeléssel lassabban halad az ember. A Sportband pedig jól elszámolta magát, 10,25-öt mért.

2010. november 29., hétfő

Hahó tél!

Szombat délelőtt 14-et szerettem volna futni, de 2 km után vettem észre, hogy nem indítottam el a Sportband-ot, így aztán 16-ot futottam. Kb. 5 percesekkel ment végig, bár az átlagon rontott, hogy a kimaradt 2 km végig lejtő.

Ma pedig 14-et futottam a havas erdőben. Sokkal lassabban lehet haladni, viszont megéri. A máskor 1:09 helyett most 1:18 lett a vége, pedig nem voltam fáradt. Nem is tudom melyik évszakban a legszebb az erdő, talán mindig abban, amelyikben éppen vagyunk.

2010. november 24., szerda

2010. november 19., péntek

Boldog Névnapot!

Tegnap szerettem volna futni 19 kilit. Kimentem hát Fertőrákosra, hogy onnan elfussak a tóig, utána meg Balfig, majd vissza. Már az első 2 km-en éreztem, nem ez lesz életem nagy futása. Azért 12,5 kiliig tartottam az 5 perces tempót, ott aztán megint lemerült az mp3-am (cserélnem kell asszem) és én is. Gyalogoltam vagy 100 m-t, aztán 5:30-as tempóban fejeztem be. Az utóbbi időben nem sok zöldséget ettem, sem gyümölcsöt, szerintem ez is lehetett az oka, de lehet, hogy szimplán szar napom volt. Mindenesetre vettünk egy csomó vasat a zöldségboltban

2010. november 16., kedd

Dob + basszus

Ismét rá kellett jönnöm, hogy mennyire függök a zenétől. Ma 3 km után,, persze egy emelkedő aljában lemerült az mp3 lejátszóm. Az első gondolatom az volt, hogy megállok és hazasétálok. Aztán valahogy mégiscsak felfutottam, de közben agyon hiányoztak azok a bizonyos lökések, amelyeket egy jó dob vagy basszus tud adni. Zavart a topogás, lihegés kombó. Aztán valahogy mégiscsak lefutottam a 9,6 kilit 47 perc alatt, pedig azt hittem csendben nem is tudok 5 perces tempót.

Még mindig rövidgatyában nyomtam :-)

2010. november 12., péntek

Felejthető

Jóleső 9,6 km volt ma. RÖVIDNADRÁGBAN, még mindig!!!

2010. november 9., kedd

Skorpiók

Szülinap I.: Noel fiam 4 éves lett. Most áprilisig szinte egyidősek Nonoval. Ő 5 múlt, Noel pedig 5 lesz. Nono ezt nem nagyon érti, vagy inkább csak nem akarja érteni. A szülinap jól ikerült a játékok átmentek az első törésteszteken, eddig jól vizsgáztak, de ha lehetne, valószínűleg nem ezek közé a vasmarkok közé képzelték el rövidke kis életüket.

Szülinap II.:Szombat reggel korán indultunk Szaszit-tal Királyhegyre a Nagyhideghegy Futásra. Ez egy 7 km-es futás 600 m emelkedéssel. A lényeg nem is ez volt, hanem az, hogy idén utoljára együtt fussunk egyet a Nagyatádról már jól ismert társasággal. A rajt 10:00-kor volt. Mi 9:57-kor érkeztünk, de 15 perccel lekéstük!!! Igen, ilyen is van. A többiek szerencsére megvártak így mikor odafutottunk a rajt helyszínéhez, tulajdonképpen már el is rajtoltunk. Közben Tepó bemutatta a barátját, Dávidot, Ironsün és Schwarczi is megjelent, Szaszit pedig egészen más „vizeken” evezett. Füles fel, csőlátás. Azt sem vettem észre, hogy Ivan Grasso köszönt. Bocs. A futás ment már jobban is, de mégis tök jól esett. 55 perc alatt értem fel, ennyi volt bennem, se több, se kevesebb. Fent egy tea, egy foto, aztán futás le. Lefelé nem sokan futottak, nem is csoda, hiszen a köveken haladni elég idegölő volt 1-2 km után. Persze meg nem álltunk, sietnünk kellett Ironsün meglepetés szülinapi ebédjére. Velünk nem is volt baj, csak Sün panaszkodott: Nem esik jól ez a lefelé- mondta. Úgy csináltam én is, mintha nem hallottam volna csak tepertünk lefelé. Utána gyorsan átöltöztünk, nehogy futócuccban menjünk egy étterembe, csak Sün-nek nem szólt senki.

Legurultunk Budára a Vapiano-ba. Eszti, Nóri és Myke már ott vártak bennünket. Ekkor esett le Neki. Ebéd után aztán egy kis ajándék és torta várta. Szerintem nem bánta még a futóruhát sem.


Szülinap III.: Szombaton nekem is volt egy kisebb évfordulóm.2009-ben ezen a napon vettem rá magam először a futásra. Aznap , az esőben majdnem beledöglöttem. Azt a napot sem fogom elfelejteni soha. Remegő kezekkel, lábakkal, félholtan próbálkoztam a kaput kinyitni, mielőtt az utcán esek össze. 2,8 km-futottam akkor és csak azt tudtam, hogy másnap többet fogok és még többet. E nap apropóján az alábbi edzések alapján talán valaki kedvet kap a futáshoz és talán észreveszi, hogy tulajdonképpen nem is olyan nagy dolog egy félmaraton. Csak akarni kell.

                           táv     idő       sebesség

november 6.       2,8      11        15,27

november 7.       4,4      30         8,80

november 8.        6        33         10,91

november 11.     7,4     42,38     10,48

november 12.      9       52,22     10,34

november 18.     11,2    63,46   10,59

november 21.    16,8      95,4   10,57

november 25.    11,2     58,48   11,49

december 2.      11,2     62       10,84

december 8.      11,2    58,06  11,57

december 13.    22,4    129    10,42

Szülinap IV..:Ma pedig, a lányom szülinapján pontosan 20 km-futottam dimbes-dombos erdőben. Rövidnadrágban! 1:40:57 lett. Örültem .

2010. november 4., csütörtök

Őszi rövid

Talán az őszi erdő a legszebb. Hihetetlen színei vannak. Ma rövidgatyában futottam egy majdnem tízest. Sajnáltam, hogy nem vittem magammal foto masinát, így a képek csak nekem vannak meg.

2010. november 3., szerda

"Betegség"

Először is nagy gratuláció az Athen Marathon-on 3:30-at futott Szaszit-nak! 12500 ember küzül az első 900-ban végezni nem kis dolog úgy, hogy a pályán 300 m emelkedés van.

Én viszont köhögtem. Nem volt különösebb bajom, de mozgás közben zavart, úgyhogy inkább megvártam, míg szinte teljesen elmúlik. A hosszú hétvégét Sony-val kettesben, Zalakaroson töltöttük. Ismét nem csalódtunk a hotelben, ahol megszálltunk. Péntek este ráadásul egy ingyenes pókerverseny is volt, ahol az első 3 helyezett komoly nyereményeket kapott. Persze, hogy beneveztünk és persze, hogy a 4., 5. helyen estünk ki. Nem baj, tök jó volt. Szombat reggel Ironsün-nel egy laza, dumálgatós futásunk volt, ami szintén nagyon jól esett. Mire Sony felébredt, én már le is zuhanyoztam. Séta, vásárlás, vissza a hotelbe, aztán szauna. Na, ott meggyógyultam. Persze a biztonság kedvéért este alkohollal fertőtlenítettem a torkomat, nehogy visszaessek. Sony sem szeretett volna megbetegedni…

Hétfőn aztán egy majdnem 17 kilis futásom volt 4:58-as tempóban. Nagyon-nagyon jólesett. Holnap megint megyek. A cipó továbbra is jól vizsgázik. Sokszor ráfeledkezem futás közben, igazából egy +élvezet. Annyira más érzés ebben futni, hogy azt hiszem jól döntöttem.

A mostani hétvége először is Noel fiam 4. szülinapjáról fog szólni. Szombaton pedig a Nagyhideghegy Futásról. 7 km 600 m szint, jó társaság. Azt hiszem méltó hely az idei versenyek lezárására.

2010. október 22., péntek

Kilométeróra

Ma kipróbáltam terepen is a sportband-ot. Tudom, hogy egyre többen futnak már hasonló cucokkal, sőt gps-el felszerelt csúcskütyükkel, de szerintem ez is óriási találmány. A kezelése pedig annyiból áll, hogy a futás elején megnyomod az egyik gombot, majd a végén még egyszer. Hazaérsz, rádugod a gépre és ennyi. Pont nekem való. Igaz egyelőre még egy kicsit pontatlan, de egyre pontosabb lesz ahogy telnek a km-ek. Van egy 9,6 km-es köröm az erdőben, 150 m emelkedéssel, ennek vágtam ma neki úgy, hogy 5 perces tempót próbáljak meg tartani végig, csak szépen nyugodtan. Ahogy elindultam, sajnos észrevettem, hogy polaroid napszemüvegben nem látszódnak a számok, úgyhogy le is vettem. Mivel mindig lejtőn kezdem a futásaimat az eleje egy kicsit gyorsabbra sikeredett, de utána próbáltam a tempót tartani. A vége meg persze mindig emelkedő, a mi szintén látszik:-(.

Viszont tök jól esett. Bár éreztem a tegnapi bringázást a combjaimban egyáltalán nem fáradtam el, sőt. Akinek nincs hasonló az sürgősen szerezzen be egyet, mert ezekkel a kütyükkel lehet igazán pontos edzéseket csinálni. Ráadásul még szórakoztató is.

2010. október 21., csütörtök

A TERV 2011

Kíváncsi voltam az Ironman előtt, vajon utána szeretnék-e majd menni még egyszer. Vajon találok benne kihívást, izgalmat? Ha igen, akkor milyen lesz másodszorra várni? Jobb, rosszabb? A verseny után közvetlenül még nem tudtam ezen gondolkodni, sőt szerintem 1 hónap múlva kezdett igazán leülepedni bennem minden. Szeptember közepétől kezdtem más szemmel nézni a teljesítményemet. Kezdtem keresni a verseny azon pontjait, ahol időt vesztettem. Persze nem azért, hogy marcangoljam magam, hanem inkább azért, hogy jövőre hol tudok időt nyerni. Lehetőleg minél többet. Mostanában pedig azon veszem észre magam, hogy várom a versenyt, de másképpen. Ez a várakozás már nincs tele bizonytalansággal, ismeretlennel, most már nem az a kérdés, hogy meg tudom-e csinálni, hanem az, hogy mennyi idő alatt. Ez a várakozás sokkal egyszerűbb, sőt jobb. Lássuk tehát a tervet 2011-re.

Az úszásom 1:33 lett, amiből némi segítséggel le fogok szedni 13 percet. Ehhez meg kell tanulnom a gyorsúszást. Erre bőven van idő, de február végére már tudni fogom.

Az első depóban 8:33-at töltöttem. Egy triatlonmez, amiben mind a három számot végigtolom, azonnal megfelezi ezt az időt.

A bringán 5:37-et töltöttem. Ebben nagy trükk nem nagyon tud lenni, gyorsabban kell mennem. Ha figyelembe vesszük a tavalyi kiindulási alapot, azt, hogy áprilisig szinte semmit sem tekertem, akkor egy végigtekert tél után elvárható az 5:20-as idő, ami kevesebb, mint 2 km/h különbség. El is várom.

A második depóm 8:20. Lsd. első depó, 4 perc.

A maratont 4:44 alatt sikerült „lefutnom”. Szintén a tavalyi és az idei kiindulási alapomat figyelembe véve, valamint azt, hogy 2011-ben az első maratont Nagyatádon fogom FUTNI, a 4 órán belüli időtartam nem is olyan nagy elvárás.

Tehát a 2011-es Ironman-t 11 órán belül fogom megcsinálni.

Ma el is kezdtem a felkészülésemet. Spinning terembe mentem, de egyedül. Betettem egy cd-t a Hi-Fi-be, aztán tekertem 90 percet könyökölve a dübörgő zene alatt. Jól esett nagyon, egy bánatom, hogy nincs visszajelzés a tempóról vagy bármiről. A lábaim persze jelzik:-).

2010. október 19., kedd

Puhányság

Ma ismét 10 kör volt a terv a futópályán, de nem úgy alakultak a dolgok, ahogy azt szerettem volna. Az 5. karikától elkezdtem lebeszélni magam a futásról. Ráfogtam a szélre, a hidegre, az esőre, a kicsit még fájó torkomra, a lényeg, hogy 8 kör után megálltam. Persze lehet, hogy a tempó volt túl gyors és egy pályán könnyebben abbahagyja az ember, mint egy erdő közepén, de ezektől függetlenül be kellett volna fejeznem.

Eddig úgy gondoltam, hogy tavasszal, a gyorsítások idején használni fogom a kimért távok előnyeit, de azt hiszem ez nem az én területem. Most mérges vagyok magamra.

Táv:3,2 km, idő: 14:15, tempó: 4:23/km

2010. október 16., szombat

Szivacspályán

Ma kimentem egy futópályára, hogy futhassak pontosan 4 km-t. A sportband kalibrálása miatt mentem, gondoltam ez tényleg pontos.  A cipővel kezdünk egymáshoz nőni. Nagyon durva, ahogy a pályán mezitláb futok egy nagyon kellemes szivacson. A 10 kör 18:13 alatt lett meg. Ezzel elégedett is vagyok, mert ráadásul egy kicsit ment volna gyorsabban is, pedig ez is 4:33-as kiliket jelentett. A lényeg az állandó, pontos dob+basszusDDD

2010. október 15., péntek

Nike Lunarglide+2

A Mizuno feladta. Már nem nagyon csillapította az ütéseket így kénytelen voltam venni egy másik pár cipőt. Egy ideje már foglalkoztatott a dolog és annak ellenére, hogy a régi (első) futócipőmre semmi rosszat nem tudok mondani, valahogy mégse e márka cipői között kerestem leendő edzőpartnerem.

A Nike chip + sportband dolog nekem nagyon meggyőző volt első látásra. Először Szaszit-nál láttam egy közös futásunk alatt és elkezdtem utánaolvasni. Ráadásul a fenti márka új cipői mind technológia, mind dizájn szempontból engem meggyőztek. Mivel aszfalton illetve murvás terepen is szoktam futni a Lunarglide tűnt a megfelelő választásnak.

Nem részletezném az Angliából megrendelt cipő méretproblémáit, de sajnos a nem egyértelmű váltószámok miatt a szigetországból gyakorlatilag egy hajó jött meg a rég várt dobozban.

A lényeg viszont, hogy ma már az új Nike Lunarglide-ban futottam, sportband-dal a csuklómon.

A cipő nagyon más, mit a régi. Olyan, mintha szivacson futnék, de közben mégse érzem, hogy elnyelné az energiát. Érdekes. Terepen nagy különbséget nem tapasztaltam, de aszfalton elképesztően tapad. Főleg az emelkedőkön jön ki a különbség, de ott nagyon. A cipő eleje elég széles ahhoz, hogy kényelmesen elférjenek a lábujjaim, na ez elég furcsa érzés, de a jót hamar megszokja az ember. A bokámnál is azt a lágyságot érzem, mint a talpam alatt, de közben mégis erősen tart. A sportband-ot még kalibrálnom kell, de biztos szeretni fogom. Ma mindenesetre futottam vele 9,6 km-t 45 perc alatt és tök jó volt.

2010. október 11., hétfő

Pihenőhét

A VB nagyon tuti volt. Veszprémben néztük a barátainknál. Bár a közvetítésből hiányoltam a részeredményeket, azért nagyon jó volt. Jó volt néha meglátni Joe-t vagy a többieket. Nagyon szépen ment minden magyar, talán csak Annamarinak voltak gondjai, de ezt csak az idejéből gondolom. Azért persze Neki is jár a gratuláció. Na persze az élmenők....

Az elmúlt héten nem futottam, nem bringáztam, sőt, nem is úsztam. Szerdán egy óra squash volt, csütörtökön pedig spinning. Spinning órán most voltam először. Szeretnék télen is tekerni és ez egy lehetséges megoldásnak tűnt. Hát nem az. Nekem nem jön be, illetve azt hiszem az alapozás inkább hosszú, egyenletes terhelésről kell, hogy szóljon. Viszont megbeszéltem a konditeremben, hogy hetente egyszer-kétszer tudok majd menni egyedül is a spinning terembe 2-3 órát edzeni.

Reményeim szerint hamarosan megjön az új futócipőm is, így már semmi sem akadályozhat meg hosszú alapozás elkezdésében. Szükségem is lesz rá, mert jövőre nagyot akarok harapni az időmből.

2010. október 4., hétfő

Ford Ironman World Championship 2010

Akikért szombaton szurkolhatunk:


1637 Vatai Miklos 30 M30-34 HUN

969 Acs Peter 42 M40-44 HUN

886 Szunyog Zsolt 44 M40-44 HUN

36 Major Jozsef 31 MPRO HUN

1851 Halasz Annamaria 28 W25-29 HUN

139 Csomor Erika 37 WPRO HUN

839 Lenti Anita 45 W45-49 CHE



Szombaton pedig ismét egy 14-es futásom volt. 1:08, jól esett.

2010. október 1., péntek

Tréning Atya

Egyik évben, a valahányadik Balaton átúszásom alkalmával a lépés úgy jött ki, hogy az nagy nap reggelén én még egy kocsma teraszán bíztattam a társaságot (benne Sony-t is), hogy jöjjenek velem, ússzák át Ők is. Persze nem találtam  a jelenlévők közül egy komoly jelentkezőt sem. Én persze odamentem, kicsit billegve a rajtnál, közben mosolyogva a sok vajas kenyérszerűen bekent sporttárs között egészen más illatfelhővel körülvéve magamat és belevetettem magam a habokba és átúsztam. 

A minap találtam rá egy írásra, és ha valaki, akkor annak írója nem mondott volna nemet ott a kocsma előtt. Ő Maratont futott hasonló előjátékkal. Most mégsem ezt az írását teszem közzé, hanem egy másik nagyon fontos témáról szólót. Engem Rejtőn kívül még így nem nevettetett meg irománnyal senki.

Tréning Atya:

Szar ügy:

Kevés kínosabb esemény zavarhatja meg harmonikusnak indult edzésünket, mint a váratlanul ránk törő székelési inger. Ha már rutinos futók vagyunk, akkor nyilván ügyelünk arra, hogy lehetőleg edzés előtt ürítsük beleinket, ám mégis megeshet, hogy szeszélyes szervezetünk megtréfál bennünket. Amennyiben tervezett útvonalunk mellett akad WC (benzinkút, bevásárló központ, esetleg kocsma), akkor nincs gond, hiszen ezeket szükség esetén megtámadhatjuk. A záróizmok huzamos időn át történő összeszorítására tehetünk ugyan kísérletet a futó mozgás fenntartása mellett, ám az már – finoman szólva – nem lesz az igazi. Lássuk be, hogy az efféle helyváltoztatás inkább tartozik a burleszk, semmint a sport világába.

Az igazi probléma akkor van, ha a közelben sincs arra alkalmas helyiség, és nem vagyunk abban az egyébként irigylésre méltó helyzetben, hogy éppen magányosan futunk egy erdőben. Persze ebben az esetben sem kellemes a szituáció, de a szükség igen kreatívvá teszi az embert, és hamar kiderül, hogy bizony van feláldozható ruhadarabunk. Ha esetleg érzelmi kötelékek fűznének minket ruházatunkhoz, a természet kínál megoldást néhány nagyobb levél vagy egy halkan csobogó patak formájában. Ha már magam is a környezetvédelem elkötelezett híve vagyok, muszáj megemlítenem, hogy a természetben ne hagyjunk magunk után mesterséges matériát. Ugyanakkor – mivel voltam már hasonló helyzetben – az vesse rám az első követ, aki a helyemben, kezében egy szaros gatyával folytatta volna az edzést.

Vannak persze előrelátó, mindenre felkészült futók, akik 40-80 cm WC papírt a cipőfűző alá gyűrve indulnak futni. Nekik már csak a megfelelő helyszínt kell megtalálniuk, ahol könnyíthetnek magukon. Ez gyakran komolyabb kihívás, mint a megtisztulás kényes művelete.

Én az elmúlt tizenhat év során, talán, ha ötször kerültem ilyen kellemetlen helyzetbe, így talán érthető, ha nem érzem magam vérbeli hazárdőrnek, amikor budipapír nélkül indulok futni. Van viszont olyan ismerősöm, akit az emésztése gyakran állít szinte megoldhatatlannak tűnő feladatok elé. (A beszarás nem tekinthető értékelhető megoldásnak.) Nos, ő olyan helyeket mutatott nekem a városban(!), amelyekről kevesen gondolnák, hogy alkalmasak lehetnek egy gyors székelésre. Találékonyságát akkor értékelhetjük csak igazán, ha azt is tudjuk róla, hogy számára a város nem jelent különösebb előnyt, mivel nyilvános helyre nem hajlandó betérni csupán a szarás végett. Így neki a városi környezet egyenesen hátrány, mivel a forgalom erősen behatárolja azon helyek számát, amelyek egyáltalán szóba jöhetnek.

Egy átlagos emésztéssel megáldott városi futó nem is sejtheti, hogy közvetlen környezete mennyi rejtekhelyet nyújt az egyszeri futónak, aki, ha a bél jelez, egy pillanat alatt változik át városi gerillává, agya felpörög, hiszen ilyenkor minden elvesztegetett másodperc „végzetes” lehet. Búvóhelyet keres, mérlegel, talál, elvet, dönt, és végül cselekszik. Ami a felületes szemlélőnek nem több néhány bokornál, sötét kapualjnál, elhagyatott pincelejárónál, temetőnél(!), az egy profinak ideális helyszín arra az áhított magányos egy-öt percre. Lehetne ezt árnyalni, de ő gyakorlatilag az elmúlt húsz évben már többször körbeszarta a várost. Emellett még felkészülni egy-egy maratonra már tényleg gyerekjáték. Ha megkérdezem, hogy milyen volt ez vagy az a maraton, az elsők között említi, hogy milyen sűrűn voltak kirakva mobil budik.

Sportpályafutásom nincs tele ilyen jellegű kalandokkal, edzéseim elsősorban a futásról szólnak, de egy eset igen élénken él bennem. A városhoz közeli csatorna mellett résztávoztam, amikor elkapott egy kiadós, nyári vihar. Szakadt az eső, villámlott, dörgött az ég. A fák kevés védelmet nyújtottak, hamar bőrig áztam. Úgy döntöttem, mivel vizesebb már nem lehetek, végigcsinálom az edzést. Igen ám, de hirtelen a szervezetem is jelezte, hogy belül is vihar készül. Néhány erőteljes hascsikarás után éreztem, hogy ennek a fele sem tréfa. A legközelebbi fedett WC mindkét irányba több mint két kilométer, tehát esélytelen. Nem habozhattam sokáig, lerohantam a csatornapartra és reméltem, hogy a viharban nem sokan fognak arra járni. Készakarva sem tudtam volna hosszasan elhúzni a dolgot, a hasmenés már csak ilyen. Hangja alapján, egy ismerősöm (nem a szarós, egy másik) sajátos meghatározása szerint, egy „mérges macska” lehetett. Nagyon kiszolgáltatott ez a helyzet, tudta ezt József Attila is, és elnézést, hogy ide citálom, de ő írta:

”oly hontalan,

mint amilyen gyámoltalan

a szükségét végző vadállat”



Dolgom elvégezvén a csatorna hűs vizében mostam meg alfelem, majd néhány méterrel arrébb mentem, hogy a kezemet is megtisztíthassam. Sokkal bizakodóbban tekintettem a jövőbe, mint akár csak tíz perccel azelőtt. Átnéztem a másik oldalra és ekkor pillantottam meg egy öreg horgászt, aki egy esőkabát alatt cigarettázva élvezhette kissé perverz magánszámomat. Gondoltam, miután épp az imént nézte végig, hogyan is fosok viharban, az a minimum, hogy üdvözlöm. ’kívánok, mondtam, ő meg néhány másodpercnyi szemkontaktust követően kivette a cigit a szájából és köpött egy emberest. Úgy éreztem, hogy a közös élmény nem hozott minket közelebb egymáshoz, úgyhogy inkább nem erőltettem a dolgot. A résztávos edzést ezek után hagytam a francba, inkább hazafelé vettem az irányt, bensőmben azzal a jóleső érzéssel, hogy egy kis tápanyaggal gazdagítottam környezetem flóráját és faunáját.

2010. szeptember 28., kedd

Alapozós

Annyira más lassabban, alapozó tempóban futni, hogy –nekem legalábbis- a zene megválasztása sem mindegy. Persze jazz-el is lehet magunkat visszafogni, de szerintem ilyenkor a lassabb, mégis agresszív zene a megfelelő. Nekem ez a NIN.

A Nine Inch Nails ráadásul tele van apró, hátsó hangokkal, zörejekkel, amiket igazán futás közben lehet kiélvezni, persze megfelelő fülessel.

2010. szeptember 27., hétfő

Pihenés

A tegnapi Maratont lefutóknak gratulálok, hogy az eső és a szél sem vette el a kedvüket, szerintem mindenki jól nyomta.

Az elmúlt egy hét alatt semmit sem mozogtam. Igazából úgyis pihenés van, aztán november környékén kezdődik az alapozás. Azért azt hiszem a pihenőidőszak alatt is muszáj valamit csinálnom ezért úgy tervezem, hogy heti 1-2 futás azért belefér. Ma egy ilyen laza, alapozó tempós 14 kilit futottam 150 m szinttel. Meglepődtem a tempómon. A legutóbbi alkalommal ezt 1:07 alatt sikerült megcsinálnom, ma pedig lassan, nyugodtan 1:11 lett. Ha ez a tempó (5:04/km) beválik alapozás közben, akkor remélem, tényleg tudok gyorsulni majd a tavasszal. Kíváncsi vagyok.

2010. szeptember 20., hétfő

Az égből pottyant lány

Szombat reggel még mindig esett., ezért Sony-val úgy döntöttünk, egyedül megyek Csillebércre. Nagyon sajnáltam a dolgot, de azt, hogy 24 órán keresztül zuhogó esőben ott legyen a pályán mellettem nem kívántam Neki. Egy kicsit megkésve indultam Sopronból és közben Rogi-val folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, hogy milyen is az a hely, amit pénteken telefonon foglaltam magunknak. Rogi egy kicsit feszült volt, mert a navija éppen tönkrement, én pedig késésben voltam.

Aztán mikor megtudtam, hogy Seti, akinél a helyet kellett foglalni közölte Rog-val, hogy a helyünk már elkelt én is kissé feszült lettem. Közben a nap kisütött és azon gondolkodtam, vajon nem kellett volna mégiscsak kettesben jönnünk.

Végül 11 előtt megérkeztem, találtunk egy sokkal jobb helyet , mint az eredeti és elkezdtük a bázisunkat felépíteni. Kempingszékek, nyugágy, asztal, napernyő stb.. Pont egy soproni csapat pesti tagja volt mellettünk, A csapat Kakas Laci volt, aki solo-ban nyomja ezt a versenyt évek óta egyre eredményesebben (2009-ben 3.) A pálya miatt nem izgultam, hiszen pénteken, telefonon feltett kérdésemre megnyugtattak, bár esett az eső, a pálya nem sáros, könnyen tekerhető. Érdekesnek találtam a dolgot, mert ami tavaly porzott annak idén elvileg fröcskölnie kellene, de hittem a szervező csajnak. Rogi-t is megnyugtattam, biztos csak a versenyközpont sáros, ne aggódjon.

Éppen pakolásztunk, amikor egy Vasember köszönt rám Schwarczi személyében. Most Ő nem versenyzett, kijött megnézni a rajtot, segített, amit tudott. Jó érzés volt, hogy csak ezért kilátogatott.

Közben egyre több bringát láttam full sárosan, na, mondom, így idejönni egy versenyre, nem szégyellik Magukat, aztán szép lassan leesett a tantusz. Schwarczi fényképezett, olyan bringák voltak, amik sárból készültek, legalábbis úgy néztek ki. Persze a Meridáknak szentelte a legnagyobb figyelmet, azokat messziről kiszúrta.

12::00 Rajt. Rogi kezdett, a nap sütött, minden ok-nak tűnt. A megbeszélt taktika szerint nekem innentől 1,5 – 2 órám szabad lett volna, mert nappal ez volt betervezve, de egy kicsit másképpen alakult. Rogi az első kör után azt mondta, hogy vége. Ezen a pályán nem lehet tekerni, egy sártenger az egész. Azért kiment még egy körre, közben én is átöltöztem bringás cuccba és egyre izgatottabban vártam, hogy vajon milyen is a pálya. A második kör gyorsabban ment Neki, azt mondta, most valamivel jobb, kiment még egyre. A harmadik körre már járható volt minden szakasz, kivéve a hosszú emelkedőt, ami elől idén kivették a hosszú lejtőt. Közben Ironsün érkezett, ahogy ígérte. Beszélgettünk, nagyon jó volt, kezdett eltűnni belőlem a feszültség, próbáltam koncentrálni.

Eljött az én időm is, Rogi lenyomott 3 kört, így most már tényleg rajtam volt a sor. Váltózónából ki, fel az emelvényre, le, aztán irány az erdő! Nincs mit szépíteni, sár volt. Haladni azért lehetett, de a sáros gyökerek, kövek igencsak megnehezítették az ember dolgát. A hosszú felfelén toltam, szerintem ki tudtam volna tekerni, de az a pár ember, aki nem szállt le, se volt sokkal gyorsabb nálunk, tolóknál. A lefeléken sem mertem nagyon elengedni a gépet, de azért ott lehetett haladni. Körről–körre javult a helyzet. Körönként megálltam a bázisunknál sártalanításra, de haladtunk. 3 kör után ismét váltás. Éreztem, hogy más tempót kell mennem, lassabbat, hogy hosszabb etapokat is kényelmesen végig tudjak menni. Rogi szépen lenyomta a sajátját, majd jöttem ismét. Már nem kellett megállnom a kör végén, kezdett alakulni a helyzet. A másodiknál megbeszéltük, hogy megyek még kettőt. 20-22 perces köröket mentem, úgy éreztem, ez jó tempó. Egyre jobban megtanultam a pályát, előjöttek a tavalyi emlékek. Kezdtem élvezni. Rogi jött, hármat ismét lenyomott és már rajta is látszott, hogy kezd jobban lenni, csak a térdét fájlalta egy kicsit.

Közben Kombinat megnősült. Sok bolldogságot!
Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott a többiekkel együtt a meglepetés bringás felvonuláson, de lélekben azért igyekeztem.

Megint rajtam volt a sor, most hosszabbat akartam menni, azt találtam ki, hogy 5-öt lenyomok. A tempó jó volt, nem fáradtam, megtaláltam azt a sebességet, amivel ez nem okozhat gondot. Kb. 20 perces köröket mentem. Asszem nem is álltam meg egyszer sem. A 3. kör végén ismerős hang: Hajrá Norbi!, Ez az!, egy kéz, egy darab banán. Tepó. Így a következőre ismét Rogi ment, mi meg leültünk a napra. Néztük a versenyt, beszélgettünk, közben eszembe jutott a 2009-es verseny, amikor egy nyugágy volt az egyedüli társam, amikor nem tekertem, hát ez most más volt.

Közben Szaszit 4. lett az első Soproni Cross-futáson. Gratulálok! Csak Vili, Kusti és egy fegyőr előzte meg.

Rogi végzett hárommal, ismét én jöttem. Ekkor 16. helyen voltunk a duók versenyében a 20-ból. Nem örültem neki, de tudtam, hogy az éjszakára kell koncentrálni. Biztos voltam benne, hogy meg fognak állni a többiek, legalábbis a nagy részük, így nem kezdtem el jobban nyomni a következő köröket sem. Rogi barátja, aki szintén kilátogatott hozzánk ekkor indult haza.

Megint eleredt. A pálya percek alatt ismét járhatatlanná vált. A második körére Rogi már ki sem ment. Nekirugaszkodtam tehát ismét. Tényleg elég durva volt a helyzet. A pálya 70-80%-án toltam a bringát. Egyszerűen nem tudtam rajta maradni. Lepucoltam nagyjából a sarat, felültem rá, elkezdtem tekerni és egy helyben eldőltem. Ez volt. Tolnom kellett. Amikor visszaértem Rogi romokban volt már. Én azt akartam megtudni, hány kör van köztünk és a 10. között. Érdemes-e folytatnunk. A döntést az időközben ismét megérkező Ironsün-ékkel együtt sikerült is meghozni, sőt. Onnantól kezdve már nem is volt kérdés. Menni kell!

Innentől a bringaverseny teljesen megváltozott. Már sötét volt, esett az eső és a feladat nem az volt, hogy egy bringán juss el a célba, hanem az, hogy a bringát kellett a célba juttatni. Egyre kevesebben voltak a pályán. Az egyik lejtős részen előttem küzdött egy srác a nyeregben és szentségelt. Ez durva-kiabált. Ez a durva-válaszoltam és miközben gyalog megelőztem, hozzátettem, hogy bal, jelezve melyik irányból megyek el mellette. 45-50 perces kört tudtam csinálni. Innentől ezt kellett csinálni. Hozzáteszem voltak, akik szinte ugyanolyan sebességgel haladtak, mint előtte. Nem is értettem, hogy van ez? Sárgumi, egyre többször hallottam ezt a szót. Hihetetlen, hogy mennyit számít. Ezek a srácok, persze az elit csapatok és egypár majdnem profi csapat rendesen felszerelkeztek. Nekünk, nekem nincsen, így maradt a tolós módszer, ami körről körre nehezebb feladat lett.

Az eső folyamatosan esett, de harcoltunk. Éppen Rogi volt a pályán sokadik utolsó körén, amikor a hátam mögül egy csaj szólított meg: Helló, van csajod? Éppen meg akartam Neki mondani, hogy nekem van a legjobb, amikor ránéztem. Sony állt ott.... 10-15 másodperc múlva már beszélni is tudtam.

Sokszor beszéltünk a nap folyamán és sokszor mondtuk, hogy mennyivel jobb lenne egymás mellett lenni, hát a hátam mögött mindent leszervezett és utánam jött vonattal, aztán Ironsün odahozta Őket, mert ráadásul Szászit-ót is rábeszélte egy kis szurkolásra.

Na, innentől már végképp nem lehetett megállni. 13. helyre jöttünk fel közben és a táblán, illetve a pályán is látszott, hogy a többiek nem nagyon mozognak. Rogi is majdnem mindig kiment utánam. Toltuk, húztuk, cibáltuk a Focus-okat a mocsárban, a kerekek nem forogtak, így elég nehezen lehetett haladni. Minden kör után száraz ruha. Negyed négy körül indultam neki a leghosszabb körömnek. Ekkor szerintem  már csak az elitek voltak a pályán, meg én. Éppen számolgattam az „átlagsebességemet”, amikor az egyik külföldi solo-s ment el mellettem gyalog, hátán a bringa. Ez a megoldás! Alig vártam, hogy kiérjek az egyik aszfaltos részre, megszabadítsam a kerót a kb. 30 kg sártól, hogy én is fel tudjam emelni. Kiértem, párszor a földhöz vertem, majd a hátamra vettem és úgy haladtam. Nem volt egyszerű, így sem, ez volt a hatodik köröm gyalog a 4 kilis pályán, a bringás cipőt pedig nem erre találták ki, de beértem kb. másfél óra alatt. Már mindenki aludt. Sony, Rogi és Szaszit is. Gondoltam, a következő kör előtt megnézem, hányadikak vagyunk mégis. Igencsak megörültem a kivetítőn látottaknak. 8. helyen voltunk!

Éppen indulni akartam átöltözni a következő kör előtt amikor a csapatvezetőket hívták össze. Odamentem és közös akarattal úgy döntöttünk, hogy reggel 8-ig a versenyzést felfüggesztik. 5:00-ig lehetett megkezdeni az utolsó kört. Akkor sajnos nem jutott eszembe, hogy a 7. helyen lévőnek is 30 köre van, így, ha én kimennék ismét egy helyet hoztunk volna, de sajnos az agyam is csak úgy forgott mint a bringám kereke.

Beültem én is a kocsiba, a kormányra hajtottam a fejem és az se érdekelt volna, ha közben megszólal a duda. 8:00-kor végleg lezárták a versenyt, így hivatalosan is a 8. helyen végeztünk.

Ébredéskor nagyon fáztam a vizes, sáros ruhámban, de miután ismét átöltöztem elkezdtünk összepakolni Sony-val. Rogi közben már készen volt és elindult haza. Szaszit-nak is fázott a lába, így hát futott 17kilit a környéken.:-))

Indulás után Mcreggeliztünk Ironsün-nel és mi is hazafelé vettük az irányt.

Végülis nem úgy alakultak a dolgok, ahogy arra számítottam, nem jött el velem Sony, nem tekertem 150 kilit és nem sikerült a taktikát végrehajtanunk. Viszont mégiscsak ott volt velem a csajom, nem adtuk fel a harcot és végül a 8. helyen végeztünk, így elégedett vagyok ezzel a 17 körrel, amit így vagy úgy, de végigcsináltam.

Köszönöm Rogi-nak, hogy kitartott mellettem és velem együtt küzdött. Köszönöm Sony-nak és a helyszínen vagy máshol szurkoló barátaimnak a segítséget, a szurkolást, mindent. Gratuláok Kakas Lacinak, aki 5. lett solo-ban.

Reggelizés közben azon tanakodtunk, hogy vajon a többiek miért álltak meg és mi miért nem. Ironsün, Szaszit, Schwarczi és Tepó sem állt volna ki, ez egészen biztos. Először rávágtuk, azért, mert vasból vagyunk, de aztán megfordítottuk a dolgot. Nem azért nem adjuk fel, mert Ironman-ek vagyunk, nem, azért lettünk Ironman-ek, mert nem adjuk fel.

A technika ördöge

Anyu kommentje az Ironman-hez valami relytélyes ok miatt nem jelent meg, de mivel annak szánta így egy bejegyzés formájában most mégiscsak jó helyre kerül.


Szia Norbikám!


Nagy szeretettel gratulálunk az Iroman versenyen való részvételedhez, valamint a rengeteg energiával és akaraterővel elért eredményedhez.


Igazán nagy élmény volt részt venni a versenyen, mert ilyent még nem láttunk. Zenével fogadták a versenyzőket és a közönséget. Különös hangulatot adott Nagyatádnak, az egymást érő a küzdő sportolók, biztató segítők, családtagok és nézelődők sokasága.


Izgalmas érzés volt várni Rád a szálloda előtti parkban, ahol a gyerekek lázban voltak futottak veled és számoltuk a köröket. Sonyval tartottuk telefonkapcsolatot, hogy mikor hány kör van még hátra. Megnyugtató volt látni gondoskodását a felkészülés és a verseny alatt is.


Aztán a feszültség a tetőpontjához közeledett: az utolsó kör előtt – már telefonom sem volt csak a nagy tömegben izgatottan kerestük Sonyt. Sajnos akkor már hiába integettünk kiabáltunk Neked -nem vettél észre bennünket. Aztán a felfokozott izgalom amikor feltűntél utána pedig a fiaiddal együtt szakítottátok át a célszalagot.


Annak ellenére, hogy már előre féltem az augusztus 14.-től csodálatos és megható pillanatoknak lehettem tanúja és részvevője.


Szeretem olvasni a blogodat – persze anyaként legfőképpen, mivel sokkal többet megtudhatok belőle mint a személyes, de futó találkozások alkalmával. Tárgyilagosan nézve is nagyon tetszik a stílusod és biztosan az sem véletlen, hogy annyi érdeklődő olvasgatja.

2010. szeptember 17., péntek

Motiváció II.

Tegnap futottam egy igazán jót.  Itthonról indulva Fertőrákos és vissza. Pontosan 14 km dimbes-dombos útvonalon. 1:07 alatt sikerült. Közben, a dombok tetejéhez közeledve beugrott valami, ami átlendített a holtpontokon. A jövő évi Ironman, az, hogy azért futok most, hogy ott ne kelljen belegyalogolnom a futásba. Jó volt, újra van motiváció:-)))

2010. szeptember 16., csütörtök

INSOMNIA

A versenyt Csillebércen, a volt úttörőtábor terültén kerül megrendezésre és Európa Kupának minősül. Idén kb 120 csapat ( 1 csapat 4-6 fő), 20-25 nem teljesen normális duó és 30 teljesen nem normális solo indul és teker 24 órán át.


2009-ben 2 héttel a verseny előtt, hirtelen felindulásból neveztünk Rogival. Mindketten előtte nem sokkal vettük bringáinkat és még egyet szerettünk volna versenyezni abban az évben. Hamar kiderült, hogy ide nem csak új bringa kell. Kellett volna bringás cipő, bringás nadrág, energiaszeletek és legfőképpen erőnlét. Nekünk egyik sem volt meg és a 20-22 induló duóból asszem a 15.-ek lettünk 47 körrel.

Már hazafelé elhatároztuk, hogy 2010-ben ismét ott leszünk és megmutatjuk, mit is tudunk valójában.

Idén persze már most minden be van tárazva. Egy táska gél, szeletek, Maltovit, cipő, gatya rendben és talán az erőnlét is eléri azt a szintet, amivel érdemes elindulnunk.

A pálya egyébként nem hasonlít egy mountain bike maratoniéhoz, inkább egy XCO pályára, amit az olimpián is nyomnak. Egy kör tavaly 4,1 km volt és 100 m szint volt benne. Nincsenek hosszú egyenesek, sőt rövidek sem. Van egy épített 2,5 m magas híd, a pálya pedig tele van 20-30 cm magas ugratókkal. Rengeteg csiki-csuki a fák között, egy rövid aszfaltos rész és a verseny központi részén murva. Ez a középső része a pályának éjjel ki van világítva, itt mennek a koncertek, itt van a kivetítő és itt megy éjfélkor a tűzijáték is.

Az éjszaka elég izgalmas. Fejlámpákkal tekerünk a tök sötét erdőben, még szerencse, hogy addigra megtanuljuk a pálya minden egyes gyökerét, kövét.

A szabályok szerint duóban bármikor lehet váltani, ezt ránk bízzák. Mi úgy tervezzük, hogy nappal 1,5 – 2 óránként, éjjel pedig 2 – 3 óránként adjuk egymásnak a chipet.

Rogi már szombat reggel ott lesz a helyszínen és próbál minél jobb helyet találni a nyugágyainknak, cuccainknak. Én pedig szombat délelőtt érkezem Sony-val. Idén Rogi kezdi meg a versenyt pontban 12:00-kor, mivel legutóbb én nyitottam.

Terv? Sajnos nem nagyon tudom számokban kifejezni az elvárásaimat. A duó mezőny első felében szeretném tudni magunkat mindenképpen. Tavaly asszem 100 kili körül tekertem, idén jó lenne legalább 150.

2010. szeptember 13., hétfő

Kívülről

Tegnap szurkoltunk a VB-n. Korai indulás és időben érkezés után már ott is voltunk az úszás helyszínén. Szaszit, Ironsün, Tepó és Schwarczi már ott voltak a depóban, amikor találkoztunk. Különösebb izgalmat nem tudtam leolvasni róluk, bár némi zavarodottság azért látszott rajtuk. A víz tényleg elég hidegnek tűnt, de annyira egyikük sem ijedt meg, hogy átadja a chipet és a mezt nekem, pedig kértem. Ezerszer bántam meg, hogy nem neveztem, azt pedig ennél is többször, hogy Sony unszolásának sem engedtem a nevezést illetően. Mondta, hogy meg fogom bánni és most (az egyszer)is igaza lett. Azért az igazat megvallva élveztem így is a versenyt. Egész végig bolyoztunk, mindig sikerült tök jó helyet találnunk és talán sikerült buzdítanunk a pályán lévőket.Ez sem egy egyszerű feladat, ki kell próbálni mindenkinek. A futópályán láttuk még Witch-et és Ivan Grasso-t is, aki a legjobb helyen avatta fel 2 napos bringáját.

Szerintem mindenki nagyot ment. Gratulálok! A versennyel kapcsolatos negatív dolgok pedig úgyis a múlt homályába vesznek, így azzal nem is kell foglalkozni. Kívülről nézve ez a verseny is nagyon jó lehetett, de legközelebb én is inkább belülről fogom  nézegetni.

Képek:

Triatlon VB

2010. szeptember 9., csütörtök

2 kör

Csizkával sokat bringáztunk azon az útvonalon, amelyen ma –kicsit megtoldva- tekertem. 1 km bemelegítés, majd 35,6 km 280 m emelkedéssel volt a 2 kör. Az első 41:24, a második 42:04 alatt sikerült. Pulzus mindkét körben 161. Ez több mint 25 km/h-ás átlag, tavaly 20-22 volt. Kedvező előjelek.

2010. szeptember 8., szerda

2010. szeptember 7., kedd

Fat Boy

Tegnap az Insomnia Duó teljes létszámmal megtartotta első közös edzését a jövő hétvégi 24 órás mountain bike versenyére.

Furcsa volt. Egész évben kerülgettem a kátyúkat, köveket, még a kavicsokat is. Most nem kellett, egyenesen, szinte keresve a gödröket, gyökereket romboltunk az erdei utakon, ösvényeken. Nagyon jó volt. Két dolog tűnt fel. Lefelé bátortalanabb vagyok, viszont felfelé sokkal erősebb vagyok, mint tavaly. Asszem ez a jobbik eset.

Az idei verseny  sokkal jobb lesz, egyrészt lesznek segítőink, Sony és Móni. Másrészt most már tudjuk mi vár ránk. Nagyon kíváncsi vagyok.

A bringámat is kicsit átalakítottam. Nem nagy dolog, de mégis. A kormányt –főleg az outi után- túl szélesnek éreztem, ezért levágtam oldalanként kb. 2 cm-t belőle. Sokkal jobb lett, mintha egy új kerón ülnék.. Kényelmesebb ülve is és kiállva is egészen más. Nem is tudom, miért tesznek ezekre az új bringákra mostanában ilyen széles buszkormányokat.

2010. szeptember 4., szombat

Raxlauf

Megvolt. Huuhh! Ez nem futóverseny volt, nem csak nekem, mindenkinek.

Szaszit-tal fél nyolckor indultunk Sopronból. 80 km tőlünk, úgyhogy elég hamar odaértünk. Nagyon szép környék, Glognitz-ban voltam tavaly montival is, a hegyek azóta nem lettek kisebbek.


Rajtszám felvétel, ajándék póló, kesztyű levonójegy stb, aztán nézelődtünk. Elsétáltunk a pálya felé, egy kicsit felsétáltunk az első 100 méteren. Úgy találtuk az előzetesen tanulmányozott szintrajz stimmel. Tényleg kb. 10 - 15%-os. Felfelé.

Visszamentünk és vártuk a rajtot. Közben gyülekeztek a többiek. Egyre inkább megteltek a parkolók terepcuccos vastagcombú osztrák, szlovák hegyi kecskékkel. Keményen néztek ki, látszott rajtuk, hogy Ők otthon vannak. Aztán lassan odaálltunk a rajtkapuhoz és Start!

Szaszit rögtön előrefutott, legközelebb csak a tetőn találkoztunk:-). Igyekeztem lassan kezdeni látván a jobbra mellettem tornyosuló hegyet. Az első km gyorsan lement, ez ugye sík volt. Aztán elkezdődött a tánc. Megkezdtük. Mintha hirtelen mindenki valami láthatatlan falba ütközött volna ahogy nekiláttunk a szigorú hegyoldalnak. Innentől kezdve azonban az idő valahogy megszűnt. Nem történt semmi. Emelkedett és kész. Nedves gyökereken, köveken próbáltunk futni, mászni, ahogy tudtunk. Aztán egyszer csak frissítő. Banán, dinnye (mag nélkül) Izó, víz. Egy gélt is ettem aztán tovább. Innen magam előtt senkit sem láttam, viszont én voltam az üldözők első embere. Viszont a hegy szigorodott, még meredekebbre váltott. Itt én már nem tudtam futni, illetve gyorsabb volt gyalogolva. Ne arra a gyaloglásra gondoljunk, amikor sétálgatunk a korzón, nem. Itt az ember a fejét szinte a kövekre érintve a combján, a kezével tartja a felsőtestét, és valahogy a tricepszével juttatja feljebb és feljebb magát. Lépésenként 2-3 csepp izzadtságcsepp a sapkámról a szemem elé cseppent. Nem tudtam, hol tartok, nem voltak km-jelzések, csak az egyre ritkuló növényzetnek hála a csúcs távolságából tudtam megítélni hol is tarthatok. Hamarosan még egy frissítés jött, majd a végjáték.

Itt más szinte csak kövek, sziklák voltak., vigyázó emberek a szakadékok mellett, túrázok, akik fényképeztek és szurkoltak. Nekünk, akik itt már a saját nyálunkon másztunk felfelé kb. 2-vel úgy szurkoltak, mint az óriás műlesiklásnál szokás. Hop-hop-hop-hop!! Ez kicsit vicces volt mert jó sokáig tartott, míg elhagytuk Őket. Persze ilyenkor az ember megpróbált még belefutni, de a fizika nagy úr.

Végül a tetőre hárman értünk egyszerre, leszakítva a boly többi részét, és itt végre elememben voltam. A síkon olyan könnyedén futottam, hogy 2 perc múlva már nem is láttam eddigi bajtársaimat. Aztán a CÉL!


1:27 alatt értem fel, ami a 87. helyre volt elég a 116 célba érkező közül. Szaszit pedig 1:08 alatt a 22. lett! Innen is gratulálok Neki!

Elégedett vagyok-e? Nem tudom megmondani. Ez nem egy futóverseny volt. Nem neveznék futópályának egy olyan 7 km-es szakaszt, ami 1100 m-t emelkedik, egyáltalán nem. Viszont jó volt, elmondhatatlanul szép volt és elmondhatatlan az az érzés is, amikor egy ekkora hegyet így küzdesz le. Amikor felérsz és a felhők melletted vannak és látod a rajt helyét szinte Magad alatt. Mindnesetre Szaszitnak köszönöm, hogy rábeszélt.


2010. szeptember 3., péntek

A Rax előtt

Na, reggel indulunk a Rax-ra. Az igazat megvallva egyáltalán nem érzem úgy, hogy eleget készültem volna rá. Még min. 1-2 hét felkészülést megérdemelt volna ez a verseny. A hegyi futás egy egészen más műfaj. Biztos vagyok benne, hogy ez a 9 km legalább olyan nehéz lesz, mint akár 30 kili egy aszfaltos, sík versenyen.

Viszont így alakult. Nem tudtam rá nemet mondani, és első tapasztalatszerzésnek kiváló helyszín. A tavalyi mezőnyt elnézve, gondolom idén is hegyi kecskékkel lesz tele a mezőny, így valószínűleg a hátsó fertályban lesz a helyem:-(

Azt viszont megígérem, hogy megpróbálom az erőmet jól beosztva, a végére kicsit meghalva, de a maximumot kihozva magamból a hegytetőre érni.

2010. szeptember 2., csütörtök

A varázssapka

Fájó torokkal ébredtem, ahogy Nono és Myke is. Egy kicsit megijedtem. Gondolom a keddi futás esőben, kabát nélkül, és hát az országos hidegrekord is itt dőlt meg.

Délutánra azért összeszedtem magam és nekiindultam a Muck-nak. Ma egyedül, Szaszit nélkül. 31:07 lett, ami rögtön letaszította a keddi PB-met a trónról. Lefelé örömfutás volt. Szólt a zene, annyira belefeledkeztem, hogy egy kollégát alig vettem észre mellettem. Azért kicsit dumáltunk, majd elváltak útjaink. Szóval jó volt, nagyon jól esett.

Ja, Ironsün postázta az Ironman sapkámat, ma már abban nyomtam. Jó érzés hordani:-))

2010. augusztus 31., kedd

Teher alatt nő a pálma

A hétvégi versenyre tekintettel ma Szaszit-tal Muck-ot futottunk. Nem kezdődött jól. Az mp3-am lemerült, ettől egy kicsit megzavarodtam és gyorsan el is futottam az elejét…aztán persze felfutottunk.

Szaszit-tal nekem elég durva futni, teljesen demoralizáló, ahogy könnyedén fut, miközben én az életemért küzdök. Ennek ellenére, vagy éppen ezért az eddigi 32:04-es időmet 31:39-re tornásztuk le (5,88 km/290m).Köszi:-)

Csütörtökön megint megyünk.

2010. augusztus 30., hétfő

Raxlauf


Szaszit ezt találta ki nekünk szombatra.

2010. augusztus 29., vasárnap

Lazán nem megy

Tekertem egy órát ebéd előtt. Úgy indultam neki, hogy csak lazán, kirándulós tempóban feltekerek Brennbergbe, majd vissza. Hát nem sikerült. Meg kellet előznöm mindenkit. Lefelé, kb. 70-el jöttem, amikor valakinek visszaintettem, de nem tudtam ki az. Később kiderült, hogy Szaszit éppen arra futott:-).

Két héttel a verseny után egyre több dolog jut eszembe, amit meg fogok változtatni jövőre. Gondolom, hogy még jön hozzá egy-két ötlet, úgyhogy amikor minden megvan le fogom írni, hátha másnak is hasznos lesz.

Ha Denise hallgatta volna a Chrystal Method-ot, hamarabb beért volna :-))

2010. augusztus 26., csütörtök

Motiváció

Sokkal nehezebben megy a futás, mint eddig bármikor.

Tavaly november 6.-a óta ( az első futós nap az életemben )minden egyes futással eltöltött percben csak egy dolog lebegett a szemem előtt. Az a bizonyos célszalag. Most nagyon nehéz újabb motivációt találnom.

Jövőre szeretnék egy gyors félmaratont futni, szeretnék szintén egy Ironman-t csinálni és talán mást is, de ezek még túl messze vannak. Talán az lenne a legjobb, hogy amíg nem kezdem érezni megint a motivációt csak hetente egyszer futok 10-15 km-t. Persze majd meglátjuk.

Most mindenesetre fontosabb a montizás, mert ezen a versenyen lesz idő kihajtani magunkat:

Várunk mindenki szurkolni az INSOMNIA DUÓ-nak!
Majd, elfelejtettem, azért ma futottam 14 kilit :-))

2010. augusztus 22., vasárnap

Utána

Megvolt az Ironman. Azóta futottam egy tízest a szokásos körömön, egyébként pedig pihenek, most fáradtabbnak érzem magam, mint közvetlenül a verseny utáni napokban.

A következő pár hétvége leginkább szurkolásról fog szólni, a hétköznapok meg montizásról. Szeptember 18.-án, Csillebércen versenyzek legközelebb a 24 órás montain bike versenyen duóban indulok a tavalyi társammal, Rogival. 2009-ben nem voltunk felkészülve sem technikailag, sem fizikailag. Idén más lesz, ebben biztos vagyok.

2010. augusztus 16., hétfő

IRONMAN


Ez nekem túl nagy feladat.

Nem tudom leírni azt, ami tegnap Nagyatádon történt velem. Persze megpróbálom, de abban sajnos biztos vagyok, hogy az érzéseket, az átélt pillanatokat, órákat nem tudom szavakban kifejezni.

Először persze gratulálok minden célba érkezőnek, mert azt az érmet nem adták olcsón senkinek sem, ebben biztos vagyok.

Szóval éjjel 1 után tudtam elaludni, előtte a szendvicseket készítettük el és összekészítettük az egyéb energiaforrásokat. A gyerekek már aludtak, Sony persze segített. Aztán „alvás”.


Ironsün 4:40-kor küldött „PARTRASZÁLLÁS!!!” sms-e már ébren talált, a telefon ébresztője szintén. Kb. 10 perc alatt elkészültem, megettem 2 kakaós csigát és csak remélni tudtam, hogy ez nem rossz ómen. Utána 40 perc check – tipródás – check – tipródás következett. A banditák a nagymamájukkal maradtak, mi pedig átsétáltunk a gyékényesi tóhoz, ami tőlünk 300 m-re volt. Már javában folyt a bedepózás, én is tettem a dolgom. Bringa be, bringás zsák a helyére. Schwarczi-val itt találkoztam, egy-két jó szó oda-vissza aztán elbúcsúztunk. Még mindig kora volt, elindultunk egy kávét inni. Egyikünk sem az az ölelkezős típus, de most ez valahogy másképp történt. Aztán odasétáltunk a partra. Furcsa látvány fogadott. Az a kép, amit az elmúlt 9 hónapban jópárszor láttam, de élőben…. A reggeli pára tényleg valami misztikus, túlvilági hangulatot varázsolt. A meredek domboldalon ülve éreztem igazán, hogy ma, AZ a nap van. Közben megérkeztek Csizkáék is, jóleső érzés volt, hogy ezért utaztak és keltek fel ilyen korán. Szaszit is befutott, odaadta a frissítőcsomgját nekik. Aztán a könnyes (!) búcsú.


Ruha le, sapka kézbe, indulás a többiekhez, a sorstársakhoz. Kombinat, Tepó, Ironsün, Peti, Attila már ott voltak. Dumálgattunk, viccelődtünk, de igazán mindegyikünk valami másra gondolt. Tudtuk, hogy mindjárt kezdődik. Fél percenként az órámra néztem. Közben észre sem vettem, hogy már a Vangelis szól. A pap bement a vízbe, megáldotta a vizet és minket is. Duurrrr!!!!

Elkezdődött. Futás a tóba. Az eddig a parton barátságosan egymásra mosolygó emberek az ágyúszóra egy pillanat alatt egymást ütő, rúgó tömeggé alakult. Természetesen én midig csak visszaadtam.-). Végül is jó móka volt, feszültségoldásnak teljesen megfelelt. A víz meleg volt és nagyon tiszta. Mellúszásban haladtam. Közben előztek rendesen kb. 10 percig, aztán már csak velem egy tempóban úszók voltak mellettem. Sokan voltak olyanok is akik gyorsabbak voltak, de mivel cikk-cakkban nyomták nem tudtak megelőzni. A sűrű párától 10-15 m-t lehetett látni, úgyhogy fogalmam sem volt, hol tartunk mindaddig, míg meg nem hallottam a zenét és a speaker-t. Ki a vízből, be a vízbe!

A második kör hamarabb telt el, de tovább tartott 3 perccel. Végül a 3,8 km-t 1ó33p alatt teljesítettem.

Ahogy futottam ki a depóba egyáltalán nem éreztem fáradtságot, olyan volt, mint egy reggeli frissítő zuhanyzás utáni érzés. Ez azért durva, de tényleg így éltem meg.

Az öltözőbe pont egy szabad hely volt, lecuccoltam, levetkőztem, törölközés, aztán felcibáltam magamra a bringás nadrágot meg a többi ruhadarabot. Közben persze próbáltam bekapcsolni az mp3-at, de ez ilyenkor mindig nehezen megy. Amikor a cipőmet vettem fel, akkor értettem meg, hogy miért éppen ott volt hely. Nem volt összekötve a sátor fala és 30 cm szellőzés volt rajta:-)

A depót 269.-ként hagytam el.

Kezdődik a bringa. El kellett hitetni az agyammal, hogy ma még semmit sem csináltaml. Így is sok a 180 km, de ha mindig csak a következő állomást vártam, úgy elviselhetőbb volt. Úgy döntöttem, nem viszek pulzusmérőt, nehogy a látott értékektől menjen fel. Az volt a tervem, hogy elkezdek pörgetni ahogy jól esik és reméltem, hogy ez a tempó 30 feletti átlagot fog majd produkálni. Elindultam hát. Az első 300 m után már az autó mellett vártak legkisebb és egyben legnagyobb szurkolóim, Sony és az Anyukája. Hajrá Apu! Gyerünk! Szuper volt. Még 100 m és ott volt Myke és Szilvó is. Ez az, nyomjad!


Közben beálltam a tempómra és megnéztem az órát, 34-38-akat mutatott. Megnyugodtam. Ezek szerint minden rendben, csak haladni kell. Elővettem egy lekváros zsemlét, de valami nem stimmelt. Olyan volt, mintha fűrészport rágtam volna. Köhögtem, nem bírtam lenyelni. Ittam hozzá vizet, de azzal is csak egy küzdelem volt az evés, de nyertem. A bringás útvonal első szakasza egy 75 km-es, enyhe dombokkal megtűzdelt etap volt. Már éppen kezdtem belefásulni a tekerésbe, amikor az úttesten megláttam először egy „Hajrá Tepó!” felfestést, egy „Hajrá Ironsün”-t, majd egy „Hajrá Vasapu!”-t.

Teljesen készen lettem! Ettől aztán végképp nem lassultam. Egy ilyen meglepő gesztus annyit tud lökni az emberen, hogy szinte éreztem, ahogy a keró megindul, csak kapaszkodnom kellett. Köszi Myke & Szilvó. Ezzel a lendülettel már ott is voltam Böhönyénél, ahol a tankcsapdáknál egy jobbos kanyar után az út már Nagyatádra visz. Sony-nak leírtam, mikor hol leszek. Ezen az szerepelt, hogy a versenyközpontba 11:00 – 11:30-is érkezem. 10:50-kor ott voltam. A versenyközpontban szerintem nekem volt a legegyszerűbb megtalálnom a segítő csapatomat. Csizka & Bogi is nagyon kitettek magukért, értem.Még egy lökés.

Anyu és Botond is megérkezett közben, nagyon jó esett.

Ekkor 185. voltam.


Az első 35 km-es kör előtt sok sikert kívántam Nono-nak, aki ez alatt a köröm alatt Ironmanó futóversenyen vett részt és a következőnél már az érmét is láttam. Még egy lökés!

 Ez a 3 kör nagyjából ugyanúgy telt el, közben persze nyújtották a pályát, de ettem ittam, locsoltam magam és haladtam. Végig szólt a zene, úgyhogy nemigen hallottam, mikor szóltak hozzám, de egy srác olyan közel jött, hogy levettem a fülest, azt hittem valami baj van. Kiderült, hogy olvassa ezt a blogot és Ő is nagyon szurkol nekem. Sajnos nem mutatkoztunk be egymásnak, így csak annyit tudok róla, hogy a feleségével váltózótt, de remélem nekik is jól sikerült. Még egy lökés. Közben találkoztam Witch-el, Kombinat-tal, Schwarczi-val és Szaszit-ot láttam mindig a fordítók után 3-5 perccel. A keró utolsó körén már persze a futásra gondoltam. Pörgettem, nyujtottamm de leginkább próbáltam kiverni a fejemből, hogy ma már mozogtam. Nem csináltam semmit, friss vagyok és most futok egy Maratont!

Így érkeztem a depóba. Levetkőztem, felöltöztem aztán indulás.


Ekkor 142 voltam.

A futás kezdetekor szintén frissnek éreztem magam!!?? Sony persze a megbeszélt helyen, a megbeszélt dolgokat adta. Amikor pedig semmit sem kértem a két kezére tette a hűtőtáska szinte teljes választékát, ilyenkor azért mindig elvettem valamit. Ő is nagyon izgult, de szerintem, ha azt mondtam volna neki, hogy most jól esne egy bélszin Stroganoff módra, hát 2 perc alatt varázsolt volna. Láttam a szemein. Az első 3 kört gyakorlatilag folyamatosan lenyomtam, gél, víz, hidegzuhany pohárból. Folyamatosan futottam. Az egyik fordítónál megláttam Tepót, aki 2 körrel volt előttem, viszont közeledtem hozzá. A harmadik körnél megint megálltam „otthon”, magnézium, gél, maltovit, aztán futás. Innentől Tepóval együtt futottunk. Egyenletes tempóban, frissítőknél megállva, de utána azonnal futva haladtunk. Nem szóltunk sokat, nem is nagyon kellett. Gondolom mind a kettőnknek hasonlóan jó érzései voltak. Futottunk az Ironman futópályán, Nagyatádon.


 A pálya széléről rengeteg bíztató szót láttam (mp3) ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt. Myke-ék mellett feltűnt valaki, aki a vérszagra jött szurkolni. Ivan Grasso, még egy lökés.

Szaszit-ról kérdeztem Sony-ékat mi újság vele. Láttam, hogy jön mögöttem kb. 10 percre, de azt hittem egy kicsit hamarabb fog megelőzni. Neki az első fele nehezebb volt, megcsapta a meleg és eléggé szarul volt. Péterék segítői is szurkoltak, sörrel (is) kínáltak. A pályán pedig a körszámok emelkedésével ugyan egyre gyengébben, de mindig összepacsiztunk Ironsün-nel, intettünkKombinat-tal, beszéltem HackMikivel, intettünk Ervinnel, Vilivel és Witch-el is. Péter pedig, ahogy előre mondta üldözött. A 7. körtől aztán elkezdődött az Ironman. Ahogy az meg van írva. Bal vádli, görcs, jobb vádli, görcs, bal comb és a jobb is görcs. A gyomrom pedig jelzett, hogy milyen is, amikor igazán fáj. Két lehetőségem volt. Vagy erőltetem a dolgot és még 12 óra előtt célba érek, vagy óvatoskodom és akkor 12:30. , de lehet, hogy az első lehetőség nem is létezett, a másodikat választottam.

Innentől minden körben megálltam Sony-nál, elfutottam a parkig, kb 50 m gyaloglás, majd futás a frissítőig, utána 20 m séta, majd futás amíg bírok. Ekkor már a pályán olyan dolgokat is láttam, amit a versenyt bemutató filmekről ki szoktak hagyni. Zombik gyalogoltak, hánytak, feküdtek ki és el. Az arcokról eltűnt a hajnali barátságos mosoly, a küzdelemre éhes tekintet. Testek voltak csupán, amit valami olyan erő mozgatott, ami nem minden emberben van meg, csak egy Ironman-be. 7-8-9, ezek voltak a legnehezebb köreim. Közben a parkba érve megláttam Anyut a fiaimmal, akik együtt futottak velem egy darabig. Még egy lökés.

Párbeszéd:

-Norbikám jól vagy?

-Igen.

-Nem fáj semmid?

-De.

-?

-A testem.

Aztán továbbfutottam. Elkezdtem a visszaszámlálást. Szaszit közben megelőzött, új erőre kapott és szinte mindent kiadva magából menetelt előre. Jó volt látni, mert a futás elején nagyon rosszul nézett ki. Lehet, hogy a mozgás hiányzott csak neki:-). Tepó közben az utolsó köréhez ért és én is pont a célegyenes részén voltam, úgyhogy megvártam és odafutottam vele, de persze a célkapu előtt én jobbra fordultam, volt még 2 köröm. Ez a két kör arról szólt, hogy Péter előtt maradjak. Ő egy nagyon jó futó, láttam rajta, hogy semmi baja és közeledik. Imádtam ezt az üldözést. A 11. körben amennyire tehettem rápihentem az utolsóra, feljött kb. 2 percre, de az utolsó körben már a frissítőnél sem álltam meg. Száguldottam (5,58 min/km :-) ). A célegyenes előtt pedig Sony várt a fiaimmal és bizony átszakítottuk!


12:21, ennyi lett.

A célkapu másik felén pedig ott vártak azok az emberek, akikkel, akikért ezt megcsinálhattam. Mert, bár közhely, de igaz, nem egyedül csináltam.

Én a rendezők helyében elgondolkodnék azon, hogy egy versenyzőnek 2 érmet kellene adni. Egyet neki, mert végigment, egyet pedig annak, aki támogatta, elnézte, segítette, buzdította, lehetővé tette, sőt esetleg meg is szerette egy kicsit ezt az egész káoszt, ami egész évben tart és évente mégis csak 1napig tart. Nekem Sony nélkül ez nem ment volna, ez biztos.

Köszönöm.

Lehet-e tetézni? igen lehet, Ő tudta. A még nem könnyező újdonsült Vasembernek átadta a névre szóló Ironman melegítőjét és ebben a Vasember már bizony könnyes szemmel ült le.


És mivel nincsen ünnep torta nélkül, erről pedig a legjobb barát gondoskodott


A másik nagyon fontos támogató erő pedig nekem ez a blog volt, illetve annak olvasói. Mióta elkezdtem írni nagyon sok hasznos tanácsot és lelkesítő kommentet kaptam. Eleinte „csak” száraz betűk voltak valahonnan a távolból, aztán a szavak mögött szépen lassan kialakult mindenkiről egy-egy kép is bennem. Bár mindenkivel nem, de akikkel ezen a hétvégén találkoztam, szinte mint egy régi barátot, úgy fogadtuk egymást. Mert egy dolog mindenképpen összeköt minket, Ironman-ek vagyunk, vagy leszünk, és ez nem kis dolog.

A blog címe egy útról szól, aminek tegnap a végéhez értem. Az út hosszára lehet azt mondani, hogy rövid, de azt is, hogy hosszú. A számok tehát a következők:

25,163 km úszás

2571,5 km bringa

1142,1 km futás.

Eddig minden versenyem előtt leírtam, hogy mennyi idő alatt tervezem a célba érést, ez alól természetesen az Ironman sem kivétel, csak egy kicsit régebben tettem meg.

„A terv tehát a következő: úszás 90perc - bringa: 360 perc - futás: 300 perc. Összesen: 750 perc / 12,5 óra, ha 14-be beleférek az is jó, végülis a lényeg, hogy meglegyen.”

2010 január 2.

Így tehát ez is megvan. Kár, hogy nem 8 órát írtam:-).