2011. december 29., csütörtök

Szigeti PB-k




Szerettem volna még idén pár baráttal egyet futni. Ilyenkor télen nemigen van módunk találkozni, hacsak nincsen valami extra apropója a dolognak.  Hirtelen jött lehetőséget kihasználván Tepónak szóltam egyedül, hogy megyek. Nem terveztem semmi különöset, csak a szigeten akartam futni egy jót egy jó társaságban. Itthonról kb. 4 órát utaztam az első kézfogásig, és amilyen lassan vánszorgott az idő a vonaton ülve, innentől aztán elkezdett rohanni. Először Baka és fia futott be, majd a GÉP is megjelent. A többiek közül volt aki tényleg nem ért rá, de volt aki gyenge másnaposságára fogta és volt aki egyszerűen gyáva volt futni egyet annyira tartott a megaláztatástólJ
Végül négyen indultunk neki. Mióta elkezdtem futni, szerettem volna lemérni a körömet a szigeten. Annyit olvastam, hallottam már róla, de én még soha nem jártam ott. Itt volt az idő. Az első karikát végigdumáltuk és próbáltuk kontrollálni a GÉP szökési kísérleteit, a másodiknak viszont igyekeztem komolyan venni. A Robot is megindult, mint a leszakadt lift, Baka úgy futott előtte, mintha az életéért futott volna, és mi is megindultunk Tepóval.  Az első kilinél 4:21, a másodiknál 4:20-at mondott endo. Nagyon bejött a tempó, stabilan tartottuk. 4 km után az enyémet is Tepó tartotta, de már látszott a híd. Kifutottuk magunkat 22:44 lett a vége, de a telefont csak 50-kor tudtam leállítani, mert alig tudtam kicibálni a zsebemből.  Miután zihálásom abbamaradt egyre hangosodó zakatolást hallottam közeledni. Gyorsan félreálltunk, nehogy útban legyünk és megkapaszkodtunk egy út menti fában, hogy a menetszél fel ne döntsön minket és így néztünk, ahogy a Gép valahol a hangsebesség határán szakítja át a képzeletbeli célszalagot természetesen PB-vel. Baka pedig a rá jellemző szerénységgel mellényzsebből futotta 5 percen belül a táv kiliit, ami persze utána meg sem látszott rajta. A világ leggyorsabb nyuggereJ
Futás után már hamar előbújt Kombinat is, majd befutott Sün és Nóri is. Böbéék már sörrel és vodkával tértek vissza, koccintottunk, pizzát ettünk és az órát próbáltam megállítani a tekintetemmel, de nem ment. Indulnom kellett. Sün kivitt az állomásra és 2 perccel indulás előtt már megint a vonaton ültem, fél egykor pedig otthon. megérte ennyit utazni ennyiért? Igen.

2011. november 29., kedd

Nike Lunarglide 3

Éppen Anyuék voltak nálunk, amikor a Glide megadta magát. Pontosabban az előző napi futásom után fájdult meg a talpam első része 18 km után. Tudtam mi a gond. Kb. 2000 km !!! van benne. Azt hiszem ez tényleg ritka egy futócipőnél, ennek ellenére a neten mégsem a Nike cipőket keresgéltem. Nem akartam Nike-t!  Asics-eket nézegettem, de a K-swiss és Zoot márkák is felmerültek. Sokszor hallottam, hogy komoly futó nem fut Nike-ban, gondoltam én is úgy csinálok, mintha igazi lennék. Persze azért megnéztem a a Glide 3-ast is… tetszett, de hátaz olyan  komolytalanJ.

Anyuék nem nagyon hagytak időt gondolkodni, én ugyanis egy kicsit később szerettem volna meglepni magam vele, de Ők azt találták ki, hogy náluk most van karácsony.
Így másnap irány egy sportbolt. A neten előzőleg már kiválasztott „komoly” cipőket kerestem a polcokon és már a lábamon is voltak.   Pár lépés után én valami egészen másra vártam. Lehet, hogy az én elvárásaim voltak túl nagyok, de egyikben sem éreztem magam otthon.  Aztán amikor a bal lábamon egy „igazi” cipő volt a jobb lábamra felvettem a Glide-ot, nagyot néztem.  Semmi kétség, ez kell. Akkora különbség volt, hogy még mérlegelnem sem kellett.

Ezzel egyáltalán nem leszólni szeretném a többi cipőt, de nekem egyszerűen szóba sem jöhetett más. Persze amint lehetett indultam is futni.

Ami rögtön a felhúzáskor feltűnt, hogy vastagabb, robosztusabb talpa van, mint az elődjének. Könnyű és hihetetlenül kényelmes. Egy kicsit viszont aszfalton hangosabb, de engem ez nem zavar. A másik dolog, amit észrevettem, hogy egyáltalán nem csúszik. Mindegy, hogy felfelé murván, vagy lefelé avaron futok, meg sem moccan. Ahova teszem, ott marad. Otthon megnéztem a talpán, tele van keresztirányú kapaszkodó vájatokkal. Szóval nem bántam meg, sőt. Nem is értem miért akartam másik fajtát venni, szerencsére még időben megjött az eszem.

2011. október 15., szombat

Alvó sejt

Bár sport szempontból mostanában az életem jóval szegényesebb, mint mondjuk 6 hónappal ezelőtt, mégis úgy érzem, megérdemel pár sort a jelenlegi helyzet is. A legjobban találó jelzőt éppen a minap olvastam egy barát-blogon. Hétvégi koca sportoló vagyok.

Minden hét általában a hétfővel kezdődik. :-) Nálunk ez a leggyengébb nap, innen erősödik egyre jobban péntekig. Hétköznap szinte semmi sport nincs, bár szerdánként úszni viszem Noelt és jövő héttől talán Nonót is. Amíg a gyerekeknek edzés van én is úszom egy laza órát. Nem mérek, nem számolok semmit. Egy a lényeg, az előttem lévőt megelőzni. Így jó, így egészen más, sőt így bejön az úszás.

Bringa 0. Mindig elhatározom, hogy hétvégén bringázok, de valahogy mindig a futás győz.

Bizony a futás. Rászoktam. Hetente általában egyszer futok. Kb. 16 km a táv, de ma pl. 23,5 volt. A tempó mindig 5 perc alatt van, a mai 4:40 volt, múlt héten a rövidebb 4:30 alatti. Az erdőben más a helyzet, mint a vízben. Itt igenis számít az idő. nem szeretem, ha 5 perc felett van a tempó, azt sem szeretem, ha előttem futnak, még azt sem ha bicikliznek. Azt hiszem ez egy Ironman-nak amúgy is kötelessége, mármint mindenki mást megelőzni.

Valószínűleg a két futás közti sok pihenő miatt nem csökken a tempó, mindenesetre örülök neki. Annak pedig szintén, hogy úgy érzem sikerül egy bizonyos szintet tartanom. Nem érzem magamon, hogy eltunyultam volna, sőt. Ki merem jelenteni, hogy akár most is meg tudnék csinálni egy Ironman-t, és nem azért mert lenézem a távot, hanem mert bízok annyira magamban. Azt hiszem ez a sportmennyiség egyelőre stabil marad mindaddig, amíg el nem határozom a következő célt. Akkor viszont erről a szintről egy sokkal komolyabb felkészülés utáni sokkal jobb eredményt várok el majd magamtól.

2011. október 10., hétfő

Liza

Sok minden történt mostanában mozgás ügyben is, de erről majd máskor írok. Most szeretném bemutatni családunk legújabb tagját, Lizát.  Szeptember 28.-án született 4530 g-al súllyal és 54 cm magassággal. Ő is és anyukája is ügyesen végezték a „dolgukat”. Azóta már persze itthon vannak és most is éppen a két bátyja vitatkozik azon, hogy melyikük játszhasson vele. A kiscsaj jó kiképzést fog kapniJ.

2011. augusztus 14., vasárnap

Hegymászás

Szerettem volna Szaszit-tal, de egyedül voltam kénytelen „ünnepelni” Ironman-né válásom első évfordulóját. Már régebben elterveztem, hogy a tőlünk kb. 70 km-re lévő osztrák hegyekbe megyek bringázni. Két éve voltam ott egyszer, amikor az első mtb-maratonomra készültem. Akkor nagyon szenvedős volt, sőt a lefelében el is estem, de akkor is nagyon tetszett, teljesen megfogott ezeknek az igazi hegyeknek a hangulata. Ma ugyanoda, Gloggnitzba indultam autóval és már alig vártam, hogy végre kattanjon a cipőm a pedálba. Szikrázó napsütés, bringások és vigyázó autósok fogadtak a völgybe érve. Innen bármerre indulhat az ember, mindenképpen hegymenet lesz a vége. Egy benzinkúthoz érve gyors eligazítást kértem, majd ez alapján rögtön kiszúrtam magamnak a Rax-ot. Szép nagynak tűnt, ráadásul futottam is már fel rá, sőt szeptember 4.-én ismét ez a tervem. Egy kb. 10 km-es sík szakasz és egy balkanyar után végre elkezdett emelkedni az út.
Gyorsan eltekertem az elejét, hogy minél hamarabb „jó” legyen és úgy is lett. Isteni volt szenvedni, komolyan mondom, végig vigyorogtam, miközben égett a combom, folyt rólam a víz. Erre vágytam, ezt akartam.

A Raxblick-et néztem ki magamnak célnak, de miután odaértem, láttam, hogy még van felfelé, úgyhogy továbbmentem. Onnantól még volt 4 km a tetejéig. Igazi szerpentinek, igazi meredek szakaszok, olyanok, amiket épp elég volt kitekerni kiállva, kistányéron, míg végül felértem a hegytetőn lévő Hüttéhez.
Egy jól megérdemelt hideg cola után aztán jött a down hill.  Idén még egyszer szeretnék egy hasonló kirándulást, remélem összejön és sikerül ugyanezeken a helyeken őszi fotókat is készítenem.

2011. augusztus 2., kedd

Ez az Ironman!

Először is gratulálok minden teljesítőnek!
Onnantól kezdem, hogy csütörtökön este fél tízkor elkezdtem a csomagolást Sony és Szaszit segítségével, majd utána éjfél körül nekilódultunk az útnak Gyékényes felé. Ketten mentünk, Sony másnap jött utánam, így a szállásunkon aznap éjjel Tamással aludtunk. Miután megérkeztünk és megláttuk az ágyat, rögtön láttuk, hogy veszélyesen keskeny ez az ágy kettőnknek, így csak én aludtam rajta. Reggel aztán végre találkoztunk mindenkivel, aki ott volt Gyékényesen. Utoljára a Fertőnél találkoztunk pl. Bakával, Sipivel vagy LC-vel, de akkor egy kicsit mások voltak. Most meg voltak zavarodva egy picit és persze rajtam is kezdett úrrá lenni végre a versenyláz, aminek nagyon örültem, mert ezt is nagyon hiányoltam az elmúlt napokban. Ment a hülyeség rendesen egész délelőtt, lementünk a tóhoz, majd bementünk a rajtszámokért és a futócuccokat is leadtuk kétszer megebédeltem majd egy kis szieszta következett. Sonyért este 7:10-re mentem az állomásra és miközben a vonatra vártam kapott el igazán a hangulat. Ekkor éreztem először igazán meg, hogy hol is vagyok. Végre tudtam az Ironman-re koncentrálni. Sony végre megérkezett és így már minden rendben volt. Este aztán még egyszer átmentem a három elsőbálozóhoz, kíváncsi voltam mennyire is vannak összezavarodva. Nagyon-nagyon. Bakát nézték éppen, ahogy listákat tartalmazó listákat egyeztetett különféle jegyzetekkel és saját maga által feltett kérdésekre kérdésekkel válaszolt hangosan. A többiek nagyon komolyan nézték és helyeseltek mindenre. Bevallom ezen nagyon jól szórakoztam. Persze megkérdeztek engem is, Te milyen ruhában fogsz bringázni? Mondtam, hogy bringás mezben meg triatlon gatyában. Na, erre Baka elkezdte kiszórni a szoba másik feléig az egész nap gondosan bepakolt mellényeket, karmelegítót, kabátot stb. Könnyezó Sas is felugrott és egy mozdulattal kiszabta a zsákjából a meleg cuccot és „Akkor nekem sem kellenek a buzis cuccok!” felkiáltással minden probléma megoldódni látszott. Mondtam nekik, hogy én úszószemüveget sem használok, de erre már nem reagáltak Végül abban maradtak, hogy mégiscsak beteszik a zsákba, aztán majd eldöntik, felveszik-e.

Szombat reggel pedig eljött a nap. A nagy nap. Az, amelyikre kb. egy éve készültem és szerettem mindent jól csinálni. Semmit nem elrontani, nem elcseszni, mindent tökéletesre csinálni, mert a terv csak akkor válhat valóra. Nagyon akartam. Lementem a tóhoz depózni. Az első sorban állt a bringám, aminek nagyon örültem, de tudtam, hogy úszás után ebben a sorban valószínűleg teljesen egyedül vár majd rám.



 Lementem a partra és próbáltam koncentrálni az előttem álló feladatra. Próbáltam elhessegetni a negatív gondolatokat, az utolsó 1 hónap ugyanis gyakorlatilag edzés nélkül telt el és ezen nagyon nehezen tettem túl magam. Féltem. Lehet, hogy végig sem tudok menni… Csizka elöző napi pár mondata csengett vissza a füleimbe, vagy Kombinaté, aki pár nappal ezelőtt próbált megnyugtatni, hogy egy év munkája nem vész el ilyen hamar. Aztán a rajtceremónia elött végre együtt álltunk Szaszittal a kavicson. Akivel télen hajnalban jártunk uszodába, akivel tekertünk akár jégesőben is, akivel futottunk akár térdig érő hóban is. Az idei rajt valahogy jobban megfogott engem, tavaly szerintem nem eléggé figyeltem erre, most már jobban láttam a körülöttem t9rténő eseményeket. A szerintem amúgy vacak zenék itt valahogy mégiscsak megteszik a hatásukat és akár egy Europe számra is elkezdek lúdbőrözni, a végén pedig vagy éppen az elején az ágyúdörrenés… elkezdődött, megint. Megint futás a vízbe, megint a légszomj, megint a rugdosás, megint a csapkodás és megint milyen jó!!! Köd nem volt, úgyhogy a bójákat becélozva nyílegyenesen úsztam előre, ha valaki elém került vagy félretoltam, vagy kikerültem attól függően, hogy mekkora volt. Az első köröm 43 percesre sikeredett, amivel ki voltam békülve, idén is mellúszásban nyomtam, ahhoz sajnos csak ilyen időt várhatok, ráadásul én gumit sem húztam.


A második befutásomnál a talpam nagyon megfájdult. Talán a kavicsokon robogtam át túl gyorsan nem tudom, de negyed órát azon agyaltam, hogy lehet, hogy az egész talpam már nincs is meg, csak véres hús van a lábamon és milyen nehéz lesz ezekkel majd bringázni meg futni. Aztán egyszer csak elmúlt a fájdalom. Szuper! Második kör:47:26? Nem értem, ugyanúgy úsztam, mindegy. Irány a depó! Idén, megfogadva Vili tanácsát egy gatyában terveztem végigmenni a távot, hogy a depóidőim jobbak legyenek. A depóban 298.-ként érkeztem és 251.-ként távoztam egy 3:36-os idővel. Kombinattal itt találkoztam, persze elkezdett röhögtetni én meg eltévesztettem soromat a bringák közt. Az elsőt!!! Aztán fel a keróra, indul a menet!



 Nem volt km-órám, sőt Endo-t sem kapcsoltam be, csak mentem érzésre, ahogy jól esett. Jól ment minden szépen előzgettem, szólt a zene, minden ok volt. Ezt a részt nagyon imádom az Ironman-ben! Próbáltam enni szendvicset, nagy nehezen letuszkoltam egy-egy falatot vízzel és utána ismét kaptam levegőt, de enni kell. Elővettem egy Jó reggelt!- csomagot és mosolyogtam a nevén, tényleg jó a reggel, aztán a felét annak is megettem. A nagykörön lévő hosszú egyeneseket különösen élveztem, tök jó ahogy nagyon messze ellátni és végig kollégák vannak. Aztán beérkezés Nagyatádra. Hamar megláttam Sony-t és végre megérkezett Csizka, Bogi és Ajsa is. Péter Attila szerint majd 34-es átlagot jöttem, de Csizka azt kérdezte, mi a baj? Na ezzel elvoltam a következő kiskörön. Miért kérdezhette? Úgy nézek ki, mint akinek baja van, vagy mi a fene? Mindegy nyomtam, ahogy tudtam, úgy érzékeltem, hogy mögöttem még csak Kombinat és Sün van, Szaszit közelít rám, a többiek előttem. Az egyik fordítóban nem sokkal mögöttem megláttam Cyborgot… azt a k@rva, mindjárt leköröz! teljesen készen voltam, ez azt jelenti, hogy már egy órát rám vert. próbáltam emelni a tempót, de egyszerűen nem ment. Az indián szélben egyszerűen nem haladtam, az sem vígasztalt, hogy engem nem előznek. Ennyi volt bennem. Szaszit hamarosan beért és elment mellettem, Ő is: minden rendben, jól vagy? Mint egy betegnek, úristen, hogy nézhetek ki? Miért gondolja mindenki, hogy baj van, nem értettem. LC nem tudott közelíteni, hál’ Isten, legalább még egy kört nem kapok, gondoltam. A szélben az órámra nézve könnyen kiszámoltam, hogy az 5:20-as idő nem jön ki, tehát a 11:00 sem. Idegesített a dolog, de annyira mégsem, hogy a hangulatomat elrontsa. nem baj, a legfontosabb végigfutni a maratont. lehet, hogy tudtam volna 5:20-at tekerni, de futni utána biztos nem tudtam volna. Közben sok szerencsét kívántam a avalyi rajtszámomat idén viselőnek, a 171-essel előzgettük egymást, és egy küllőtörő kollégával is dumáztunk. Volt viszont egy elég nagy problémám közben. Fájt a seggem. Rohadtul, iszonyatosan, a 2. kiskör maga volt a pokol. Alig tudtam ráülni a nyeregre, már azon gondolkodtam, felveszek egy bringás gatyát, de az legalább egy perc, úgyhogy elvetettem. Szerencsére, ugyanis a 3. kör elejétől egy pillanat alatt elmúlt, gondolom elkopott az érző rész és így már sokkal jobb volt. Bringán senkit sem értem utol, akit szerettem volna, ezzel a tudattal mentem a depóba a maraton előtt. 5:41-et keróztam. Bent Dáviddal találkoztam, sokat nem dumcsiztunk, nekem 4:05-ig tartott mindenestől, aztán irány a futópálya! Mire kijöttem Sony-ék már vártak és útnak is indítottak. Nagyon be akartam kezdeni, de 20 m-en belül észrevettem. Tudatosan visszalásítottam és megkerestem azt a tempót amivel szerintem végig tudom tolni az egészet, aztán ez vagy elegendő lesz az előzésekhez, vagy nem. 11 kör. Nem jó szám. Felezni, harmadolni, negyedelni nem lehet. Ez a halálom. 10 + 1 kör. De hol legyen a +1? az elején vagy a végén?

Amíg ezen gondolkodtam már le is telt. Jól ment ezzel a tempóval, könnyedén mozogtam. Ahogy teltek a körök egyre több ismerős arc vett körül. Csizka mellett egyszer csak ott állt Schwarczi is aki szurkolni jött és egy nagyot úszni. Közben megtudtam, hogy LC és IG is mögöttem van már, tulajdonképpen csak Szaszit, Tepó,és Baka volt előttem. Szaszit és Tepó ellen csak akkor lett volna esélyem, ha legalább 38 fok van és ez sajnos nem így volt, Bakától a távolságot próbáltam tartani és vártam. Vártam arra, hogy hibázik, hogy belassul, hogy nem bírja majd. Én tudtam, hogy ebben a tempóban végig tudok menni, csakhogy ezzel Ő is pontosan így volt. Én Bakát, engem Sün üldözött. Nagyon nagy élmény volt. Talán 25 km körül elkezdett rakoncátlankodni a gyomrom, de ezt egy rövid toi-toi-al szerencsére sikerült orvosolnom és gyakorlatilag időveszteség nélkül, ismét komfortosan, persze kicsit már fáradtan, de folytattam, amit elkezdtem. Vili is szurkolt nekem és közben tudtam, hogy nem fogok megállni, végig tudom futni. Közben Kombinat beszólásaitól kellett kímélnem magam, LC üvöltött, IG-val is végre a pályán pacsizhattunk, Sipi ment, mint egy gép, Márkot nem is láttam futni, olyan hamar beért. Juhász Peti úgy futott, mint a váltósok, Vogl Peti pedig idén a pálya széléről kiabált, idén sajnos nem üldözött. Szaszit és Tepó nem hagyták egymást pihenni és együtt nyomták le a futást. Pudingman is mindig érdeklődött a hogylétem felöl, Baka pedig nem hibázott. Aki pedig a pálya szélén van az utóbbi két évben és mindig tudja, hol, mit kell mondani az Myke, akivel remélem, hamarosan együtt versenyzünk majd valahol. Az utolsó körömre fordulva annyira jó volt azzal az érzéssel futni, hogy mindjárt meglesz, hogy ezt csak az tudja, aki ezt végigcsinálja. Reggel óta a 3,8 km úszást, a 180 km bringát és a 42,2 km futást, összesen 226 km-t megállás nélkül. Ez az Ironman!

A futásom 4:22 lett, így összesen 11:43-al futottam be Sony karjaiba akinek idén talán még nagyobb köszönet jár ezért, mint tavaly, de igyekszem megháláni:-).
Csizkáék pedig idén megint felvállalták az egész hercehurcát miattam, úgyhogy amikor Ő indul én is ott leszek segíteni.

Érdekes, de nincs hiányérzetem azzal kapcsolatban, hogy nem lett 11 alatti az időm. Úgy látszik fontosabb volt a gyaloglásmentes futás. Ebbe a baráti körben elterjedt vicces „buzi aki belesétál” mondatot mindenki véresen komolyan vette. Kombinat-nak pedig nem hiszem el:-)

Tavaly, a verseny után még nem tudtam, indulok-e 1 év múlva, most már tudom. Nem fogok. Legközelebb akkor indulok Ironman-en amikor nem csak 1300 km-t tekerek egész évben, hanem min. 4000-et. Még egyet „behúzni” én nem akarok, én legközelebb ismét rámegyek a 10:59-re, de csak akkor, ha erre tényleg komoly esély van. Erre pedig a jövő évben nem hiszem, hogy lesz lehetőségem.

IronFertő természetesen lesz, sportolni, triatlonozni is fogok, de az Ironman az más. Azt kihagyom, viszont szurkolóként ott leszek.

Sünnel beszéltünk telefonon azóta és arra a kérdésre, hogy mi érzek annyit mondtam, hogy büszke vagyok arra, hogy ilyen f@sza csapat tagja lehetek, akik nem mellesleg nagyon kemény eredményeket produkáltak idén. Aztán másnap szinte szóról szóra ezt olvastam egy e-mailben. Ez a nem semmi gyerekek!!!

2011. július 23., szombat

A cél a halál...

A címet kölcsönöztem, de ennél találóbbat egyszerűen nem tudok elképzelni a mostani állapotom jellemzésére.
Azt hiszem végre elkaptam a fonalat. Az elmúlt hetek, a megváltozott életritmusom miatt teljesen kizökkentettek a versenyre történő készülődésből. Ez nagyon nem volt jó, mert ez épp olyan fontos fejben, mint testben. A testem elvileg készen áll a küzdelemre. Tavalyhoz képest többet és gyorsabban futottam, kerón pedig ugyanannyi km-el a sebességem nőtt. Az úszást hagyjuk :-). Tavaly még nem tudtam eldönteni, melyik a nehezebb, először nekivágni az ismeretlennek, vagy másodszorra belenyúlni a tűzbe, amikor már tudod, hogy milyen forró. Nekem most nehezebb. Nagyobb a teher. Nyilván nem akar az ember rosszabbat menni, így a szintidő máris 12:21 lett a tavalyi 16 óra helyett. Ez teljesen megváltoztatja a versenyt. Így már nem elég „ csak” teljesíteni, nem elég „csak” végigmenni, nem. Idén kemény verseny lesz. A 2010-es önmagammal, sőt idén kimondva, kimondatlanul, de egymással is versenyezni fogunk.

Ma végre kimentem futni. Esett az eső és így még jobb volt, mert szinte senkivel nem találkoztam. Végiggondoltam az elmúlt egy év edzéseinek egy-egy pillanatát. Mikor sötétben, lámpával, mikor hóban, jégen mikor esőben, vagy éppen a tűző napon készültem a jövő szombatra, sőt bizonyos sárga nyilak eszembe juttattak egy  edzést olyan srácokkal, akiknél jobb társaságban kevesen futottak még ezek közt a fák közt. Nem tudom, lesz-e alkalmam még jövő héten kimenni, de ha igen, ha nem ez a mai volt a „búcsúfutásom”.
Puding?

Ami a versenyt illeti a taktika nem változott. ALL IN! Nincs más opció. 1:30 –kor bringán lenni, 7:00-kor futni és 11:00-kor a célvonal túloldalán újraéledni. Ennyi. Magállás csak nagyon indokolt esetben lehetséges és pl. a hányás nem az. A zenék között idén nem lesz Thievery vagy 5Corners, Prodigy, Chrystal Method és NIN fog üvölteni a füleimbe. Az elmúlt hetek edzéshiánya már megfelelő indulattal töltött fel, már nagyon harapok, és alig várom, hogy úszás után a Culebro nyergébe pattanva elkezdhessem az üldözést. Nem lesz kegyelem senkinek, beleértve saját magamat is.
Egy kis ízelítő az idei muzsikából:
Mindenkinek jó ráhangolódást, és jó versenyt kívánok! Pénteken találkozunk.

2011. július 17., vasárnap

Vasi Vasapu

Végre egy triatlonverseny! Vasi Vasember Szombathelyen. Sajnos az elmúlt két hét alatt jópár órára rúgott az alvás, illetve edzésdeficitem, de azért lelkesen készítettem a cuccaimat szombat reggel. Szép időnek ígérkezett, bár az már látszott, hogy nem lesz elég meleg. Sony, Anikó és Emőke jöttek szurkolni, mint pom-pom lányok, Szaszit pedig már reggel az indulásnál nagyon elemében volt. bepakoltunk és indulás. Teljesen nyugodtak voltunk a rajtszámfelvétel miatt, mivel mind a ketten időben előneveztünk és a pénzt is időben utaltuk. Ráadásul tavaly elég nagy bonyodalom volt a kígyózó sor miatt, tehát idén biztos odafigyeltek erre, hiszen mégiscsak a versenyzőkről szól ez a nap.

Tévedtünk! Mikorra odaértünk kb. 25 m-es sor kígyózott az egyetlen!!! asztalhoz, amelyiktől tovább lehetett jutni a másik kettőhöz. Az előnevezettek és a helyszínen nevezők is ugyanabban a sorban álltak. Sipivel is itt találkoztunk. Felajánlotta, hogy álljunk be hozzájuk, de nem vitt rá a lélek. Inkább szitkozódtam. Felváltva vártuk ki a sorunkat, majd mikorra végre sorra kerültünk kiderült, hogy én. nem is vagyok az előnevezettek listáján. Az ügyintézők nagyon segítőkészen tárták szét a karjaikat, mondván Ők nem tudnak segíteni. Megkerestem a az egyik rendezőt, aki elhitte, hogy velem levelezett és miután kitöltöttem a nevezési lapot már meg is kaptam a chip-emet. Rajtszám már nem jutott. A rajt persze csúszott, nem számítottak ennyi versenyzőre. Megnéztem, 64-el voltunk többen. …

Olyan ez, mint amikor a december közepén leesett 5 cm hó megbénítja az országot, mert mindenkit váratlanul ért. Ezek után a pocakos úriember által büszkén hangoztatott tény, miszerint ez Magyarország legrégebbi triatlonversenye, már kissé komikus volt számomra.

A rajtot nem bonyolították, megszólalt a rajtpisztoly, aztán ennyi. Innentől viszont már csak a verseny érdekelt. A vízben sok volt a bunyó. Szinte végig olyan volt, mint Gyékényesen a rajtnál. A fordítóknál kissé bedurvult a helyzet, de nem érdekelt. Próbáltam a lehető leggyorsabban úszni, szerettem volna 30 perc körüli idővel végezni, bár ez mellúszásban nem egyszerű nekem. Valahogy mégis sikerült. 29:19-et mértem, aminek nagyon örültem. Ezután következett egy igen lassú depózás. 3:25 lett, amiből fél perc azzal telt el, hogy a vizes felsőtestemmel beszorultam a bringás felsőmbe. Király érzés volt. Irány a bringapálya! Nem akartam sokat szarozni, belekezdtem rendesen, ahogy bírtam. Nem ért meglepetés, amikor sorra mentem el a rendesen úszó mezőny mellett, ez mindig nagyon tetszik. A városban haladva, kb. 2-3 km környékén egy Suzuki szerencsétlenkedett előttem. Hol gázt adott, hol fékezett, azt sem tudta, hol van. Jobbról előztem ki majd irány tovább lefelé. Feltűnt, hogy milyen régóta nem előztem már senkit, ez gyanús lett, elbizonytalanodtam, vajon jó helyen vagyok-e. Visszaforduljak? Előre tovább? Hol vagyok? A K@rva életbe!!! Visszafordulok! Irány fel! Mikor visszaértem, akkor láttam, hogy valószínűleg pont a Suzuki előzésekor takarta a rendezőt. Újból elkezdtem ugyanazokat előzni, akiket egyszer már magam mögé tettem, ez nagyon nem esett jól. Elég szeles volt a pálya, de jól haladtam, néha megkérdeztem hol tartunk, mert az órám nem működik. Szaszit kb. a 30. km-nél ment el mellettem, aztán láttam végig magam előtt, de utolérni nem igen tudtam. Nagyon ment, pedig szerintem én sem mentem lassan. Az eltévedésemmel együtt, ami szerintem kb. 1,5-2 km lehetett 1:06-ot mértem. Aztán az eddigi legjobb depózásom jött. Úgy ment, ahogy kell, 1:21 lett. Irány a futópálya. Négy kör a tó körül. A cél 5cpercen belül lenni km-enként. Az első kör kissé nehézkesen indult, de folyamatosan egyre jobban éreztem magam. Sipi jött mögöttem, szépen, egyenletes tempóban haladtunk. Közben előzött Vili 3:30-as tempójával és robogott a 2:04!!!-es eredmény felé. A harmadik körben döbbentem rá, hogy tulajdonképpen milyen jó is egy triatlonverseny, hogy mennyire jó itt futni a napon, egy kicsit szenvedni, látni másokat szenvedni, benn e lenni. Olyan jó volt, hogy azon gondolkodtam lassítok, hogy tovább tartson. Persze nem tettem. A negyedik, utolsó körben tempót váltottam és 1:29-nél értem célba.

A kategóriámon belül az első fele végén helyezkedem el, mégis elégedett vagyok az eredményemmel. Az úszás meglepően jól megy, a bringa se rossz, a futással pedig szintén semmi bajom sincsen. Valószínűleg egy-két perc bennem maradt a fáradtság, ill. az eltévedés miatt, de így is sikerült 2:30 alatt végeznem. Ez rendben van. Szaszit idén nagyon kemény. Ennél sokkal melegebbnek kellett volna lennie, hogy esélyem legyen utolérnem. 4 perces tempót futva 2:20-al végzett. Tavaly ezt a verseny 2:35-el fejezte be, akinek van kedve kiszámolhatja, idén mennyit megy majd Nagyatádon:-) Sipinek és Dávidnak is gratulálok, bár Dávidot csak a rajt előtt láttam. A pom-pom lányainknak pedig külön köszönet a szurkolásért!

A következő állomás Nagyatád, kérjük vigyázzanak, az ajtók záródnak!

Üdv.: a 105-ös

2011. július 10., vasárnap

Fertő-party futóparty

Sopron belvárosából indultunk felfelé, majd le Tómalom,l Fertőrákos, Fertő tó. Szeretem ezt a terepet, erre szoktam edzeni, szinte minden fát ismerek. Szaszit nem indult, mivel kinyírta a combjait a héten, de engem elkísért bringával, így nekem volt a legjobb dolgom a mezőnyben. Csak mondanom kellett, hogy víz vagy gél és már kaptam is. Tűzött a nap aminek én nagyon örültem, árnyék pedig csak az erdős részen volt. A rajtnál a leghátsó sorból indultam, hogy legalább az elején ne tudjanak előzni. Az első pillanattól kezdve élveztem, hogy végre versenyen vagyok. Később megijedtem, hogy most megtapasztalom, milyen is elfutni egy verseny elejét, mert csak 4 perchez közeli km-eket mondott az Endo, de nem érdekelt. Egyre előbbre küzdöttem magam, aztán úgy 5 km környékén megtaláltam a helyem a mezőnyben. Itt már oda-vissza előzések is mentek, szenvedtünk a tűző napon, isteni volt.
 A végén a hajrát egy kicsivel talán hamarabb is indíthattam volna, akkor talán a 3. csaj mellett a 8. srácot is meg tudtam volna előzni, de asszem azért kifutottam magam.

11,6 km volt 51:20 alatt. 4:25 átlagtempó!!! Nekem ez olyan tempó, ami egy évvel ezelőtt elérhetetlennek tűnt. Az én szememben ez már komoly sebesség, az pedig, hogy ezt én futottam teljesen felpörget. Örülök, na!

35 indulóból - ami szégyenletes egy közel 60000-es város lakosaitól- a 11. lettem abszolútban. Persze külön köszönte jár Szaszit-nak a frissítésért, hamarosan viszonzom.

2011. július 9., szombat

Bringához Thievery

Kicsit megváltozott az életem. Naponta 3-kor kelek egy új munka miatt, ráadásul fizikailag is megterhelő a dolog. Persze addig nincs baj, míg az ember úgy érzi, hogy megéri. Az ironman szempontjából sajnos a legrosszabbkor jött ez a lehetőség, de ha ez most nincs, akkor talán túl könnyű lett volnaJ. Szóval egy kicsit át kell rendeznem az edzéseimet, de azt hiszem meg tudom oldani. Ezen a héten viszont szinte semmit sem edzettem. Egy bringa, egy futás, holnap pedig egy 12 km-es verseny lesz. Hétfőtől viszont ha török, ha szakadok beütemezem a meneteket, mert ezt az 1-2 hetet most nagyon jól akarom megcsinálni. Remélem ezzel a héttel nem szúrtam el az eddigi formámat, de nem hiszem, hogy ennyi idő alatt nagyon leromlott volna a teljesítményem. Holnap, illetve jövő szombaton kiderül…
Múlt héten egy igazi triatlonossal és egy igazi bringással edzettem 120 kilit. Hát 20-25 év kerózás már tényleg meglátszik az ember stílusán, az enyémen pedig az a bő egy év:-).

2011. július 1., péntek

Ma úszás Volt

Pontosan 4 kihagyott hónap után ma ismét uszodában voltam. Kicsit aggódtam, milyen is lesz ennyi idő után, de reméltem, hogy a februári szintemnél lejjebb úgysem nagyon tudok kerülni. Az egyik apropója a csobbanásnak a vészesen közelgő 30.-a, a másik egy neoprén volt. Szaszit adta kölcsön a sajátját, mert állítólag gyorsabb tőle az ember, ráadásul annyira olcsó, hogy az már pofátlanság. A medencetérben öltöttem magamra fekete békaruhámat, de előtte alaposan átnéztem, hátha Szaszit elrejtett benne egy-két gombostűt, rajzszöget. Manapság már senkiben sem bízhat az ember, elkezdett mindenki taktikázni, altatni, ügyeskedni a versennyel kapcsolatban, de ez talán egy másik poszt témája lesz. Ott álltam tehát a medence szélén talpig gumiban. Beleugrottam, két hossz melegítés után pedig elkezdtem az úszást. 30 után megnéztem az időmet, 21:50 lett. Lecibáltam a gumit és anélkül, az új triatlongatyámban is úsztam 30-at. Az meg 22:48 lett. Gondolom amúgy is lassabb lett volna a második km, így nem biztos, hogy km-enként 58 mp-et hoz, de valamivel biztos gyorsabb voltam benne. Viszont sokkal kényelmesebben éreztem magam nélküle. Vegyek, ne vegyek? Nehéz döntés, bár tényleg nem drága dolog, de kb. 2-3 percért nem tudom, érdemes-e felvennem, lecibálnom, közben pedig majdnem másfél órát benne lennem.

Február végén 21:32-őt úsztam, 2 alkalom után szerintem ismét tudom ezt hozni, márpedig ez Gyékényesen 1:25 alatti időnek felel meg. Azzal kiegyeznék, aztán elkezdődik az üldözés…

2011. június 28., kedd

Féltáv, őszintén (1. rész)

Bakát egyelőre nem tudtuk rávenni egy saját blog indítására, de hál’ Isten most sem szabott gátat költői vénájának. Mi pedig Lelketlennel akkora műkedvelők vagyunk, hogy teret adunk zsenge kadét barátunk elbeszélésének. Íme:

Hogy milyen is volt ez a féltáv? Szép! Nekem szép. Kiskőrén megkaptam mindent, amit megkaphatott egy magamfajta kezdő amatőr. Láthattam azt, ami igazán jellemző erre a gyönyörű sportra. Mondhatni belekóstoltam a hazaiba. Eddig még nem volt szerencsém Magyarországon próbálkozni és ezért is volt bennem nagy várakozás az indulás napja előtt.

Kezdeném azzal, hogy a klasszikus menetrendhez mindenképp igazodni akartam. IM első bálozóként szinte kötelezőnek tartottam magamra nézve az idei féltávún az indulást. A tapasztalatszerzés, belekóstolás a táv és az idő okozta kihívások elejébe, az indulás előtti stressz és fokozódó izgalom, a versenykörülmények közötti táplálkozás, a technika működése mind-mind rajta volt azon a "kívánság listán" amely miatt jelentkeztem. Három éve annak, hogy egy véletlennek köszönhetően kezdtem a TRI edzéseket még Belgiumban. Azóta építgetem a magam kis álmát és ez a féltáv - reményeim szerint - jó visszacsatolásnak kínálkozott arra, hogy láthassam jó úton járok-e. Mindenképpen mérföldkő az én kis tervemben és abban a tematikában, ahogy elképzeltem, elképzelem az álom megvalósulását.

Különösebben nem akartam rákészülni a versenyre és nem is szakítottam meg a felkészülési tervemet. Egy múlt heti hosszabb futás buta összeállítása és kivitelezése miatt azonban egész héten "éreztem" a jobb combhajlítómat. E miatt többet pihentem és nem tudtam a hétre kitűzött adagokat elvégezni maradéktalanul. Így akaratlanul is rápihenten érkeztem Kiskörére. Nem izgultam túl a napokat előtte, de a kora reggel elfogyasztott natúr tészta mellé, Gyuri sógorom által odakészített "bajnok kávé" és a kedves jókívánság megtette a hatását. Egyből felszökött az adrenalin és elöntött az izgalom jól ismert érzése. Ma verseny és szenvedés lesz!

Másfél óra utazás után megérkeztünk. Már akkor láttam, hogy a regisztrálás reményében sorban állók sora 25 méteres és ez csak egyre nő! Gyors terepszemle tájékozódás, találkozás Matával, Juhász Petivel, Sipivel és Sünnel. Sok idő nem volt beszélgetni, hiszen mindenkit az foglalkoztatott, hogy tudjon regisztrálni - ami elég reménytelennek látszott akkor - és tudjon felkészülni. Kicsit ad- hoc jellegűnek tűnt az egész, de azért a végére minden és mindenki a helyére került. A rajt végül is halasztásra került. Nem is tehettek mást, hiszen még 10 óra előtt 5 perccel is sokan várakoztak a sátor előtt. Többen morgolódtak a sorban a rendezést bírálva, amit jogosak éreztem én is. Egy kicsit későn hozták meg a döntést a neoprén kérdésében is. Végül úgy döntöttek, hogy elég meleg a víz. Végre megkapom a rajtszámom és össze is tudok készülni. Köszönhetem ezt részben a fiamnak - aki helyettem állt a sorban több mint 50 percet - és Böbének, aki segített összeállítani a váltó doboz tartalmát és elrendezni az összes frissítést. Őszinte elismerésem azoknak, akik egyedül érkeztek és így is el tudtak igazodni ebben a kavalkádban. Számomra kavalkád volt az biztos.

Aggódva kémleli mindenki az eget. Látszik, hogy felhők vannak a távolban és a szél is erős. Csak ide ne fújja azokat a sötét felhőket, gondolom magamban. Végre ott állok a vízparton és bemártózom a szintén végtelennek tűnő várakozás után. Ez a check-in tudom meg Süntől és Sipitől. Regisztrálni kell a vízbe menők számát a biztonság miatt. Rövid tempózás után a bírók mindenkit a rajtvonalhoz rendelnek. Csend és várakozás! Még egy intés a családnak és egy utolsó koncentráció. Sipivel sok sikert kívánunk egymásnak és már csak előre nézünk.

A víz hidegen fodrozódik a szélben, mikor megszólal a duda. Felforr a víz! Megindul a 227-fős mezőny! A tömegrajt nem ismeretlen számomra. Volt még Belgiumban, hogy 1000-es tömegben kellett túlélni a rajt utáni első 500 métert 13 fokos vízben. De a csapkodó végtagok, a close combat és a szabadvíz okozta élmény mindig lenyűgöz! Nem esik jól az biztos. De hát nem is ezért vagyok itt. Próbálom felvenni a saját ütememet, de ez szinte reménytelen. Engedem azokat, akiket kell és előzöm azokat, akik egy kicsit rosszul mérték fel képességeiket. Több tempónál vizet nyelek a hullámok miatt. Ez még nem is lenne baj, de a víz kiszorítja az oxigént. Tehát néhány levegővétel is kimarad. Most jön jól a sok 5-7-es levegővételes edzés. Az első kör nem esik jól. Két bójánál is leér a lábunk, néha a karunk is. Többen vizi futásra váltanak. A bírók élesen fütyülnek! A szabál az szabál! Úszni kell! Az egyik bójánál én is "futok" vagy 5 métert. A hajlítóm viszont erősen tiltakozik. Nem tetszik neki az iszapban történő menet. Gyorsan visszaváltok és szomorúan veszem tudomásul, hogy a hajlítóm nem jött rendbe. Nem baj, majd kiderül, később mire számíthatok. A második körtől aztán egyre jobb. Végre beáll a pulzus és bemelegednek a karok is. Váratlan öröm! Végre egyedül a saját tempóban úszhatok! Nem tart soká. Kialakul egy kisebb boly. Próbálom elkerülni Őket, de a lábvizem vonzónak tűnik és tapadnak. Nincs gond, mindenki figyelmes és tudja a helyét. A fordulónál mindig hallom a biztatást: nyomjad Baka! Mata az aki lelkesen biztat! Köszönet érte! A fiam is ott áll és egy "gyerünk öreg" kiáltással enged utamra. Csak karból úszok! Lábtempó zéró! Kímélem a hajlítót. Szükség lesz ma még rá! Épp a belsőíven úszunk, mikor éles sípszó és érthetetlen kiabálás! Elszaladt a bójasort tartó kábel és így többen nem a megfelelő irányba úsztak, ezzel is növelve a 2500 méter adta kihívások számát. A rendezők értik a dolgukat és az evezőlapátokkal bírják jobb belátásra a rövidíteni "akaró" versenyzőket! Vigyáznak ránk, látszik. Kicsiket ütnek:-) Hálásan gondolok a bírókra is, akik nem engedték a Neoprén használatát. Szerintem is meleg lenne. Kicsit kijjebb húzódom és elkerülöm a közvetlen harcérintkezést. Meg is van az eredménye. Jobb a vízfogás és gyorsulok. Már éppen kezdek jól elleni magamban mikor hírtelen érzem, hogy esik az eső! Érzem a hátamon. Mi van!? Az úszóruhám hátulja szétnyílik és minden karcsapásnál 2-3 liter beömlő víz fékez és próbál marasztalni. Egy darabig bosszankodom, de végül elfogadom a tényt. Amúgy is az én hibám! Nem ellenőriztem a tépőzár állapotát. "Fékező ernyővel" a hátamon teljesítem az úszás második felét. A harmadik kör közepén utolér bennünket az élmezőny. Szétrebbenünk, mint az apróhalak a csukától. Kegyetlen iramban tolják. Olyan ütemben úsznak, hogy 200 métert sem tudnék velük menni! Lehet, hogy 100-at se:-) Persze fiatalság, bolondság. Újra összeállunk, és szinte barátságban jövünk ki a vízből. Mindenki örül. Az első szám kipipálva. Én annyira nem repesek az örömtől, hiszen csak 51 percet úsztam. De nincs idő a szomorkodásra, hiszen a partoldalon felfutva meglátom kedvesemet és a fiamat. Szurkolnak, biztatnak. Jól esik nagyon jó hogy itt vannak velem és nem vagyok egyedül ebben a rohanó közegben! Ismernek már és látják nincs gond. Összemosolygunk egy pillanatra.

Lassú, de biztos depó. 2 perc 31 másodperc. Nem valami gyors, de nem is azért vagyok itt, hogy egy perc alatt váltsak úszásból bringára. Ezt a mutatványt elvégzi helyettem az élmezőny. Mikor mindent felkaptam magamra, még egy alapos ellenőrzés. Minden megvan! Mehetünk!


Az első körben nem próbálom nyomni. A kezdeti kátyúk kerülgetése után, frissítek. Pótlom az úszás miatti veszteséget. Kis izó, power bar, sok vízzel hígítva. Hígítás, hígítás és hígítás. Nincs kedvem bozótharcost játszani:-) Valóban jó az aszfalt minősége a két település között. Viszont a kiskörei, ki és bevezető szakasz nem belgiumi minőségű. Vigyázni kell az biztos. A rázkódástól egy két bringás elveszti a kulacsát. Nem állnak meg! Ők tudják.

Közepes erősségű szembeszél az első 10-en. De így is 30-32 kettő közötti értéket mutat az óra. Próbálok figyelni a hajlítóra. A visszaúton hátszél. Király! Néha 38, de inkább csak 34-35. A kiskörei fordítónál a család és Mata is üdvözöl. Kis pózolás és kiállás után újabb kör kezdődik! A szél is mintha kisebb lenne. Jobb is az idő. Talán kicsit nagyobb a sebesség, mint lehetne? Böbe egyből nyugalomra int és kiáltja: "ne nyírd ki a lábadat!" Igaza van! Tehát nyugi! Most van időm szemrevételezni a mezőnyt. Hát tolják neki rendesen. Juhász Peti jön szembe, előz, majd megint szembe! 38-as átlagot megy! Sünt és Sipit is látom. Vicsorognak Ők is rendesen:-) Biztatjuk egymást, hiszen a "csapatot" is képviseljük! Az élmezőny már-már a hihetetlen sebesség tartományban teker. A gépcsodák és az izomkötegek, bődületes nyomatékot közölnek a betonnal. A telekerekek susogásától, az egyre erősödő szél hangjától hangos a táj. Szép ez a vidék, de a fordítót "jelző" templomtorony egyre nehezebben jön közelebb. A már-már viharossá erősödő szél megteszi a hatását. Lassan haladok! Próbálok takarékosan pedálozni, de akkor szinte "állok"! Egyre több sorstársat látok a beton szélén állni. Ezek egy része a szükségét végzi, de többen fogják a sajgó lábukat is. A mentő is feladatot kap. Vijjogva előz bennünket! Remélem nincs nagy baj. Kötözést látok és azt, hogy a sérült újra felül! Több helyen be van kötözve, de nem adja fel! Megy tovább! Hajtja az a belső késztetés, ami hajt valamennyiünket. Nincs feladás! Az nem opció! A fordító után mellé érek." Nincs gond?", kérdezem. Némán bólint, de fájdalmat látok a szemében. Hagyom, magára nem értetlenkedek tovább.



Vége az első résznek. Folytatás LC blogján

2011. június 26., vasárnap

A maradék

Nem tudtam volna nyugodtan aludni, ha nem futom le azt a 16 km-t. Délután elállt az eső, felöltöztem és lenyomtam 4:46-ban. Most már jól vagyok :-)

2010 vs. 2011

Ezen a hétvégén szerettem volna egy olyan edzést csinálni, amit tavaly már csináltunk Szaszit-tal. Fertő-kör után 16 km futás. Kíváncsi lettem volna a különbségre, ha van egyáltalán. Pénteken sajnos a torkom fájt és egész nap az orromat fújtam, így a szombat helyett a vasárnapot céloztam meg. Vasárnap hajnalban 13 fok és eső próbált meg elbizonytalanítani, de ez már nem érdekelt. Nagyon kevés a hátralévő idő, ki kell használni ezeket a napokat. Persze az új nadrágban mentem, ami elsőre nagyon kényelmesnek tűnt. Meg is lepődtem, mert ebben azért nagyon kevés anyag felel a kényelemért. Az első 5 km alatt teljesen eláztam, így innentől már ezzel nem kellett foglalkoznom, túl voltam rajta. A tekerés jól ment. Nem tudom tavaly melyik fokozaton és milyen pedálfordulattal tekertem, de szerintem idén egyel kisebb fogaskereket használok hátul, a pedálfordulatom viszont talán egy kicsit csökkent, de sokkal nem lehet, mert a sebességem nőtt. Érzem is az erőt a lábaimban, ami igencsak fel tud villanyozni. Ez a kör, Soprontól megkerülve a tavat 117 km. Tavaly júliusban ehhez 3:58 kellett. Idén egy kicsit gyorsabb voltam. 3 óra alatt voltam 105 km-nél, majd az utolsó szakaszon a sok pofaszeles emelkedő hatására visszaesett az átlagom 33,5-re. 3:31 kellett.

A nadrág bevált, bár hosszútávon kényelmetlenebb, és vizesen igazgatni is kellett néha, ebben fogom Nagyatádon is tolni.

Az ezt követő futásról viszont lemondtam. Nem azért mert nem ment volna, hanem annyira átfáztam a szeles esőben, hogy nem akartam megkockáztatni egy újabb megfázást.

2011. június 23., csütörtök

Véletlenül

Mostanában csak erről tudok írni, bocs. Mondjuk ez ma nem teljesen igaz. A leszokás istenítésén kívül elmondhatom, hogy kipróbáltam azt a nadrágot, amiben kétszeres Ironman leszek. Én igazából triatlon mezet szerettem volna, de hallgattam a tapasztaltra és csak a nadrág lesz állandó. Ebben tudok úszni, tekerni és futni is, csak felsőt kell cserélnem bringa után, viszont kényelmesebbnek tűnik ez a variáció, főleg a toi-toi környékén. Egy problémám persze rögtön adódott, nincs rajta zseb. Hova tegyem az mp3-lejátszómat? Azonnal varrattam bele egyet és délután már neki is vágtam egy Sopron –Fertő-Sopron futásnak. Egyből nagyon kényelmesnek éreztem, Endo csak 5 perc alatti km-eket mondogatott. Gélt is vittem magammal, kezdem a gyomromat hozzászoktatni. Az utolsó emelkedő azért már erölködős volt, de az addigi jó átlagot nem szívesen dobtam volna el. Meglepetésemre futottam egy 1:43-as félmaratont, ami nekem eddig még nem sikerült, pláne, hogy nem is volt szándékos. A vége pedig 1:55 lett a több mint 23 km-en, ami eddig 2:09 alatt sikerült leggyorsabban. Hazaérve kb. 15 perc múlva volt egy gyomorgörcsöm, de hamar elmúlt, remélem meg tudom szokni ezt a gélt.

2011. június 21., kedd

21 nap

Valamiért úgy gondolom, hogy a leszokás a harmadik cigimentes hét elteltétől tekinthető leszokásnak. Na, én elértem, ma 3 hete nem gyújtottam rá. Nagyon keveset alszok azóta, viszont már nem kell folyamatosan ennem helyette. Persze sokszor eszembe jut még, de a fizikai hiány egyre csökken. A teljesítményemen már most komoly javulást érzek. eddig általában a tüdő szabott határt a sebességemnek, most már a lábam, az pedig könnyebben erősödik. Gondolom. Meglátjuk, mindenesetre mától nemdohányzónak minősítem magamat.

2011. június 20., hétfő

PB, PB, PB!

Nem nagyon bírok magammal. Elkezdek kocogni, aztán 1 km múlva már megint futok, és nem számít, hogy 5:40 is elég lenne, olyan jól esik az 5 perc körüli tempó, hogy nem érdekel semmi, végig FLOW!!!

Ma az IronFertő futópályát futottam a belső kör kivételével, tehát pont 15 km hullámvasút 4:50-es átlaggal. Semmi fáradtság, sőt feltöltődtem. Nem tudom, lehet, hogy tényleg káros volt az a fránya cigi…

2011. június 19., vasárnap

150 km

Szombaton sajnos nem tudtul összehozni Szaszit-tal a közös edzést, így egyedül indultam a hajnalban kezdődő „hosszúra”. A Fertő körül mentem Ilmitzig, majd onnan vissza. Ez 140 km. Próbáltam mindent úgy csinálni, ahogy majd a versenyen is fogom. Kb. 30 percenként ettem, ittam, óránként pedig 1 sótablettát vettem be. Jól haladtam, jól éreztem magam, bár az esti kommentektől néha hangosan felnyerítettem. 64 kilinél valahogy kikapcsoltam a gps-t, úgyhogy 6 km nincs rögzítve, de érzésre az is ugyanolyan volt, mint a többi. Kb. 90 körül volt egy nagyobb holtpontom, de egy kis energiaital és 2 extra sótabletta visszarántott. 33,2-es átlagot tudtam összehoznom, majd átöltöztem gyorsan és irány Tómalom. A futás még a bringázásnál is jobban esett, hihetetlen volt, szinte pihentetett.:-) Hazafelé persze a hosszú emelkedőn már éreztem az elmúlt 5 óra hatását, de ennek az edzésnek tényleg minden percét élveztem. A futás 10 km volt 5:07-es átlaggal.

Az új fülesen régi zenék szóltak:

2011. június 17., péntek

Szénhidrátstop

Major Józsinál olvastam először a szénhidrátstopról talán tavaly októberben a VB előtt. Már akkor érdekesnek találtam a dolgot és mostanra elhatároztam, hogy be is fogom vetni az idei Ironman előtt. Arról van szó ugye, hogy a verseny előtti kb. 6 nappal megvonsz magadtól minden szénhidrátot. Csak húst eszel és zöldségeket. Persze az ilyenkor szokásos csökkentett edzések mennek, így a testedből az összes szénhidrát elfogy, állítólag ez elég kemény dió. Ezt csinálod 3-4 napig. Az utolsó 2 napban viszont megfordul a dolog és szinte csak szénhidrátot eszel, megpróbálod a lehető legtöbbet bevinni, mert ezt, az ilyenkor bevitt mennyiséget sokkal könnyebben tudja majd a szervezeted hasznosítani, amikor szükség lesz rá. Szükség pedig lesz rá.

Ha valakinek van tapasztalata, szívesen fogadom.

2011. június 16., csütörtök

Sennheiser LX 70

Szép napsütésben, kora délután indultam el ma futni. Ki szerettem volna próbálni az új fülesemet. A régi sajnos tönkrement. 1,5 évet bírt ki, de végül a sós izzadtság, a fagy és a vz legyőzte. Az új egy Sennheiser LX 70-es. Kb. ugyanazt tudja, mint az elődje, bár ez elvileg vízálló. Jól szól, kényelmes, nem mozog futás közben úgyhogy szerintem rendben lesz. Nagyon jó volt végre nem arra figyelni, hogy éppen melyik fele halkabb, vagy éppen nem is szól, hanem csak a zenére meg a futásra.  A nyilak nem kopnak az aszfaltról:-))

2011. június 14., kedd

99/3

Vasárnap még a Balcsinál tekertem egy százast, pontosabban 99,03 km-t amihez 3:00:19-re volt szükségem. Gyakorlatilag végre sikerült elérnem a 33 km/h-ás átlagot. Ennek nagyon örülök, ráadásul elég nagy oldalszél volt végig + találkoztam egy kollégával, akivel egy kicsit elbeszéltük az időt és közben eléggé belassultam.

A bringaúton szerintem nem lehet outival tekerni, megpróbáltam, de a kanyarokat nem 30 fölötti sebességhez tervezték. Maradt a főút, szerencsére reggel 5-körül indultam, így túl nagy forgalom nem volt, de persze nem úsztam meg dudaszó nélkül.

2011. június 11., szombat

Tréfa

Délután kaptam egy sms-t Lelketlentől, miszerint Gyékényesen mellettünk fognak lakni. Hipp hipp hurrá! Egy Torrente-s válasz ment vissza, Csak semmi buzulás! :-)

Este 22:35-kor érkezik egy sms ismeretlen számról. Szia, Peti vagyok, szeretnék Veled megismerkedni, Puszi. Röhögök, PP egy állat, kölcsönkért egy telefont, hogy baromkodjon. Ok.

Reggel még egy sms ugyaninnen. Bocs az esti üzenetért, téves volt, elnézést a kellemetlenkedésért.

Lelketlen el sem akarta hinni, durva story…

2011. június 10., péntek

2011. június 7., kedd

Van levegő!!!

Már régóta terveztem. Sokszor elhatároztam. Voltam orvosnál is, vagy éppen egyéb segítséget kértem, eddig azonban nem jártam sikerrel. Magamban persze tudtam, közeleg a pillanat, már nem kell sokáig várni és sikerülni fog. Hogy hogyan, azt nem tudtam, de biztos voltam benne, lassan itt az idő. Az időpont pedig egyszer csak eljött, valahogy tudtam, hogy most van. Pont egy hete kedden, este fél 8 körül. Onnantól nem cigizek:-))

Akik ezt a blogot olvassák, valószínűleg nem tudják átérezni milyen rohadt nehéz ezt az egyszerűnek tűnő feladatot végrehajtani. Hiszen csak nem kell rágyújtani és kész. Ez sajnos nem így van. Qrvára nem egyszerű és nehéz meló. Nekem annyival könnyebb a dolgom, hogy az én környezetemben szinte senki sem dohányzik, ráadásul sportolgatok is, ami szintén segít erőt meríteni.

Elvonási tünetek közül nálam az alvászavar a legerősebb. Este 10-kor felébredek, majd örülök, hogy mindjárt reggel, mehetek bringázni. Aztán rájövök, hogy még csak este van. Mit csinálok reggelig? Lemegyek, megnézek 3 filmet, közben pedig eszek:-))Ez van, de nemcigizek.

A legdurvább hatása viszont a sportteljesítményemre van. Ma alig bírtam magammal futás közben, egyszerűen csak futottam felfelé. A hegyi hajrá emelkedőjén voltam ma a leggyorsabb (4:34)a laza, beszélgetős futás alatt. Nagyon élvezem, hogy nem szabályoz le a tüdőkapacitásom. Egy hét után!!!

Persze még mindig nagyon nehéz, most is sós mogyorót eszek, de meg fogom csinálni, és ahogy szerettem volna, Nagyatádon már egy nemdohányzó Vasapu fog a tó partján állni a nagy nap reggelén.

2011. június 5., vasárnap

Végre nyár!

A héten bringázgattam, futogattam rendesen, de a hétvége is igazán jól sikerült. Szombaton tekertem egy 100-ast 32-es átlaggal. Vasárnap pedig 80-at bringáztam 33,3-assal, majd ráfutottam 18-at 5:15-el. Jól esett. Meleg volt, tűzött a nap, ez nekem való idő. A futás 15. km-énél rá szerettem volna egy kicsit kapcsolni és semmi gondot nem okozott, az utolsó 3 km-t 5 percen belüliekkel futni. Nagyon élveztem, remélem a maradék hétvégék is legalább ennyire hasznosan telnek, akkor nem lesz gond Nagyatádon.

2011. június 3., péntek

Közeledik...

Múl héten nem mozogtam semmit. Ráfoghatnám arra is, hogy kevés időm volt, vagy az osztálytalálkozóra, de talán mindegy is az ok. A lényeg, hogy az utolsó 6 hetet a felkészülésből pihenten kezdtem meg. Kedden végre Pudingman-nel tekertünk közösen egy beszélgetőset (Ő beszélt:-)), szerdán Szaszit-tal indultunk el, de hamar abba kellet hagynunk, mert küllőtörést szenvedett a Culebro, így maradt utána a futás. Tegnap a IronFertő-ről ismert futópályán futottam 15 kilit 5.08-as tempóval. A feliratok, ábrák még megvannak az aszfaltos részeken, néhol mosolyra görbült a szám, egy szó, mint száz, nagyon örülök, hogy ilyen jól sikerült az a nap és, hogy ilyen jó emlékeim vannak.

A fülhallgatóm elromlott, eddig bírta. 1,5 év, télen-nyáron futás és bringa közben néha lelocsolva, néha izzadsággal a hidegtől befagyva, de mindig szólt. Rendelnem kell egy újat, szerintem ugyanilyen lesz.

Szóval ezt a 6 hetet most meg kell nyomnom. Hogy mennyire veszem komolyan a dolgot, arról pár nap múlva írok bővebben is. Egyelőre annyit, hogy egy merőben új edzésmódszerrel fogom magam felhúzni a nagy napra, ami eddig úgy néz ki, működik.

E hónapban jelenik meg Thievery-ék új albuma, már nagyon várom, remélem legalább annyira jó lesz, mint az elődei.

2011. május 23., hétfő

Nagyfiúk ha játszanak

Először is köszönöm mindenkinek a részvételt a hétvégén, nem kis távolságokat utaztatok, de remélem megérte mindenkinek. Szaszitnak pedig külön köszönöm a sok segítséget.

Ha januárban el kellett volna mondanom, pontosan milyen hétvégét is szeretnék erre a bizonyos vashajlítós két napra, hát pont ilyent mondtam volna. Minden olyan volt, ahogy elképzeltem.

Péntek délután Schwarczi volt az első beérkező, akivel együtt még utoljára ránéztem a futópályára, hogy minden rendben van-e, majd a futáshoz a vizet, banánt már együtt adtuk le Szaszit-tal. Közben Kombinat-ék is megérkeztek Fertőrákosra és Petiék is közeledtek. Végül kora este együtt volt a csapat első fele. Anita, Gergő, Kombinat, Szaszit, Schwarczi, Lelketlen, Tibi és én. Petivel és Tibivel most találkoztam először és tényleg óriási a duma. Kombinat szórakoztatott minket a duplán szerzett élményeivel és a másnapi edzésre húztuk egymást. Este 11-kor befutott Sipi, akinek a gyors bemutatkozás után segítettünk gyorsan sátrat verni, majd Szaszit-tal el is indultunk haza.

Reggel, még egy bevásárlás után azért a biztonság kedvéért körbetelefonáltam a csapat második részét, hogy időben van-e mindenki. Egymástól 10-15 km-re haladtak, mindenki pontosan érkezett. 8 órára teljes lett a csapat,már csak Sonyra és a két aprótalpúra vártam délutánig.. Böbe, Öregbaka, Emese, Ábel, Kusti, Ivan Grasso, Tepó, Myke, Ironsün, Edina és Márk volt a reggel csatlakozók névsora. Bedepóztuk a futócuccainkat egy péntek délután kreált depóba és kiálltunk a kapuba egy –két közös kép erejéig. Depózás közben nekem a társaság egy csoport óvodást juttatott eszembe, akik valami nagyon felnőttes játékot próbálnak ki. Csak mi már nem éppen óvodáskorúak vagyunk.

Bár még nem tudtuk, de innentől egy lavina indult meg, amit Kombinat indított meg rettenetesen. A képen látszik, ahogy mi még békésen pózolunk a kamerának, de Ő már véresen habzó szájjal, üveges tekintettel indul a dolgára.

A dolga az volt, hogy minket kikészítsen, lehetőleg még a határ előtt. Szóval megindult. Mögötte én indultam és vártam, hogy majd észreveszi, a csapat még nem teljes de Ő úgy tekert elöl, mintha az életéért tekert volna. Ebben a pillanatban érkezett mellém Tepó és Myke, majd egy „Fogjuk meg!” csatakiáltásra mi is átváltoztunk éhes fenevaddá és nem törődve az előttünk lévő távval megtéptük láncainkat. Nekem nincs km-órám, de az első 42 km-en 37-es átlag sikeredett. Hidegség előtt már Lelketlennel üldöztük Kombi-t és ott végül valahogy sikerült megállítanunk. Megvártuk a többieket és megbeszéltük, hogy nyugisabban haladunk tovább. Sikerült is legalább 2-300 m-en át, aztán megint kezdődött előröl. A vízszintes, vagy éppen lejtős szakaszokon a „Vágjuk szét a betont!”, vagy a „Siessünk, mert 40 alatt van az átlagunk!” kiabálások hangzottak el. Hamar átértünk Ausztriába ahol megkaptuk a beígért pofaszelet, de tekertünk rendületlenül. Igazán ekkor esett le, hogy ezt szerettem volna, ezt, amikor együtt tekerünk pl. Öregbakával, Sünnel vagy éppen Myke-val, de mondhatnék akárkit a csapatból. Ez az érzés, amikor egy ilyen vonatnak az egyik vagonja vagy, na, ez nem semmi érzés. Ezt láttam mindenkin. Már ekkor azt gondoltam, már megérte.

Neusiedl elött volt egy komoly holtpontom, Myke-val szenvedtünk, fogyóban volt a vizünk is és egy temetőt akartunk keresni, hogy igyunk, aztán megláttuk, ahogy a csapat egy benzinkutat foglalt el éppen. Szó szerint. Kulacsok feltöltve, holtpont vége, indulás! Megpróbáltam ismét a lehetetlent. Megpróbáltam összetartani a csapatot, de valahogy nem találtak célba a szavaim, ismét üveges tekintetek, vérbe forgó szemek néztek a távolba, ismét feszültek a láncok, sírtak a gumik. Nettó időnk 3:31 lett asszem amikor beértünk a depóba, aztán kezdődött a második felvonás.

Irány a futópálya! Király volt veletek itthon, nálam, nálunk futni. ott ahol én nap mint nap edzek egyedül, vagy éppen Szaszit-tal. De most hirtelen benépesült az erdő, sőt a lejtőkön még hangosabb is lett. A frissítőpontoknál Laci barátom profi munkát végzett, ott volt és akkor, ahol kellett. Innen is köszönöm Neki. A pálya mindenkinek tetszett, bár lelketlen kevesellte az emelkedőket (este a tűz mellett), szerintem szép kis hullámvasút volt szép tájakon jó időben. A hegyi hajrát Szaszit nyerte, a befutónál pedig Tepó volt a legelső beérkező. Gratulálok nektek! Miután beértünk elkészült e a bizonyos videó, amely tanúsítja, még egy gép is elfáradhat, hát még mi, humanoidok. .-)


 Kellemes érzés lett úrrá a csapaton, leültünk a fűbe egy kicsit, kifújtuk magunkat, egy kicsit lazítottunk.


A napnak azonban még korántsem volt vége, hiszen ebben az állapotban érkeztünk meg egy kerti partira. A csapat egy része (nem én) elkezdte a húst és a többi hozzávalót előkészíteni a Myke által főzött világbajnok marhapörkölthöz. Közben érkeztek meg végre Sony, Nonó és Noel is, így már tényleg teljes volt a létszám. Az este előrehaladtéval, az italok fogyásával együtt emelkedett a hangulat is, bár azért érezhető volt a napi program. Persze ez a kerti parti sem múlhatott el igazi fiús erőfitogtatás nélkül, melyre akkor a combrúgás tűnt a legmegfelelőbbnek. Kombinat megkapta ami jár Neki és szombattól már a Géptigris hívó szóra is hallgat. Én is kaptam egy meglepetés pólót amit ezúton is köszönök mindenkinek.


 Éjfél előtt Öregbaka jól berendezte a sátrukat, így Őt már nem láttuk, aztán kb. egy óra múlva, amikor már Tibi gyakorlatilag a tűzben ülve aludt, de fáradt persze senki sem, én vállaltam be először, Fáradt vagyok. Reggel erre egyszerre hördült volna fel a tömeg, de most, bár nem mondta senki, mindenki elvonult aludni. Még a gépek is.

Reggel 5:47-kor ébredtem, Myke már gyakorlatilag útra készen állt. Pakolásztunk, sátrat bontottunk (az enyém volt a legkönnyebb) és eljött a búcsú ideje. Lelketlen annyira mondogatta, hogy szeretné megnézni a Muck-ot, hogy nem mondhattam nemet. Szaszit, Márk, Tibi, LC és én kocsiba vágtuk magunkat és a hegy aljában már be is melegítettünk azon a 20 méteren, aztán elkezdtük a mászást.

A „Buzi aki kistányérra vált” kiáltás közbeni váltást nem tudtam mire vélni, de nekem sem volt kedvem beszélgetni. Nem vágtuk szét a betont, de azért felmentünk. Jól esett, ám utána nekem nagyon hamar el kellett jönnöm. Márk és Szaszit még rátekert 60-at, kemény legények.

Különös hangulata volt ennek a hétvégének. Egy tét nélküli versenyre emlékeztetett, vagy egy csapat rossz gyerekre, akik azt játszhatják, amit szeretnek. Bolondozás volt, amit mindenki véresen komolyan vett, ahogy kellett. Ráadásul hasznos is volt, mert szerintem aki itt velünk végigment az nyugodtan odaállhat idén Nagyatádra, a póló szinte garantált.

Én ugyan nem adtam nevet ennek a hétvégének, de az IronFertő ragadt rá leginkább, így utólag pedig a visszajelzések alapján megígérem, lesz jövőre is, csak akkor lesz benne emelkedő is. :-))

2011. május 16., hétfő

Apró változás

Egy apró változás lenne a hétvégi programunkban. Remélem, senkinek sem okoz gondot, hogy az italát saját maga hozza. Nagyon nehézkes lenne az elszámolás, szinte lehetetlen ilyenkor igazságot tenni, úgyhogy legyetek szívesek önellátók lenni. Köszi. A kajánál marad az utólagos elszámolás.

A menetrend pedig a következő lesz. Péntek délutántól várlak Bennetek Rákoson, a Sátortáborban (Fertőrákos, Fő u. 79.). Előtte csörögjetek rám, hogy biztos ott legyek, akinek nincs meg a számom, annak mail-ben megírom. Aki szombat reggel érkezik, annak úgy kell számolnia, hogy 9-kor indulunk, tehát addigra Neki is útrakésznek kell lennie.

8:45-re mindenkinek be kell „depóznia”, hogy 9-kor el tudjunk indulni. Bringára a szokásos dolgokat kell hozni, talán némi Euro nem árt, ha van mindenkinél .A kört Fertőráko-Balf-Fertőboz…. Fertőd- irányba kezdjük, így a magyar oldalt rögtön az elején letudjuk. Ezen a szakaszon kell a legjobban figyelni, mert sajnos itt az út és az autósok minősége is hazai. Határlépés után Podersdorf-ot vesszük célba, aztán a tó északi felénél fordulunk nyugati irányba és az ezt követő szakaszt az 50-es úton tesszük meg. Az utolsó 30 km-en van egy pár emelkedő, de nagyon barátságosak, nem kell félni tőlük. A táv 114 km, tehát 30-as átlaggal is max. 13:00-kor visszaérünk a táborba. Ha bringázás közben ketté is szakad a csapat, bevárjuk egymást még a pályán, hogy együtt kezdhessük el a futást. A futópályán 7 és 10 km-nél lesz frissítési lehetőség a reggel előre leadott étellel, itallal, utána nem. Akinek tehát ez nem biztos, hogy elég, az hozzon magával kulacsövet, vagy bármi hasonlót is.

Itt is együtt maradunk, figyelünk a leszakadókra és elkapjuk a szökevényeket. 9 km-nél lesz egy 1 km-es „hegyi hajrá”, itt muszáj lesz versenyezni, mindenki csapjon oda, amennyire csak bír! A dombtetőn frissítés és egy hosszú lejtmenet vár majd minket, ahol szintén együtt futunk. Utána egy kis hullámvasút az erdőben, majd az utolsó km-nél elengedjük egymás kezét és verseny a táborig.

Zuhanyzás, átöltözés után gyorsan összedobunk valami finom tésztát. Utána pedig elkezdjük a főzést és az ivást. A pörkölt szerintem este 8 körül lesz készen (mi is), addigra a vegáknak is elkészítjük az Ő kajájukat és már vacsorázunk is.

Zenecuccot viszek, de ha van valakinek gitárja, vagy bármilyen hangszere, hozza el!

Biztos jó idő lesz, de azért jó sok meleg cuccot hozzatok, éjjel már biztosan jól fog jönni 1-2 +takaró.

Pihenjetek, kemény lesz :-)))

2011. május 14., szombat

Pályabejárások

A héten tettem egy majdnem teljes kört a futópályán, igaz, az ellentétes irányból. Annyira jólesett a futás, hogy egyszerűen nem akartam lassabban futni 4:30-nál, élveztem, ahogy suhan a táj. Aztán valahol közben meghúztam a bal combomat és kb. 12 kilinél meg kellett állnom nyújtani, persze vissza is lassultam rendesen utána. A vége 5:02 lett a 15 km-es távon .

Volt aztán rövid bringázásom is, ma pedig a vihar előtt Szaszit-tal gyorsan megkerültük a Fertőt. Az első, bő 80km-t nagyon megtoltuk (34,4 km/h), volt benne olyan óra, ahol 36,7-es átlagot tekertünk, de ebben volt egy hátszeles 10 kili is. Aztán az egyre erősödő szélben elfogyott belőlem az üzemanyag, keveset ettem előtte és közben is, úgyhogy a maradék 31 km-t 28-as átlaggal küzdöttem le. Szaszit-nak a végén ment jobban, Neki egy kicsit ki kell purcannia, hogy aztán szárnyaljon

A lényeg, hogy a tornádó előtt hazaértünk és nagyon jó kis edzés volt.

2011. május 9., hétfő

Hegyes-jeges

Nagyon-nagyon bosszús lettem, amikor vasárnap reggel kinéztem a ablakon. Az ember próbálja előre megtervezni, mikor is tud menni edzeni, aztán jön az időjárás és megpróbál mindent keresztülhúzni. A szombati csodálatos idő után vasárnap szél, eső és hideg volt. Fél óra múlva azonban már tudtam mi lesz. Elindulok. Szaszit-tal beszéltük meg ezt a közös tekerést, így Vele is megbeszéltem. Nem sokáig kellett győzködnöm.

Fraknóba terveztük a menetet, szép hely, igazi hegyi edzős helyszín. Elindultunk tehát és még az eső is elállt, csak a hideg maradt és az elég komoly szembeszél. A combjaimat nem éreztem valami acélosnak, de küzdöttünk a szélben. 30 km múlva értünk a kiszemelt hegy lábához. Csinos szerpentin vezet fel a várhoz, majd onnan szívatós hosszabb emelkedők a hegytetőre. Szaszit-tal nem tudtam a lépést tartani, lemaradtam és a saját tempómban kerekeztem fel. Fent aztán kicsit körülnéztünk és indultunk tovább. Innen kezdődött a neheze… Elkezdett esni az eső és a lefelé vezető úton 50-60-al száguldva a fékek nem igazán hatékonyak. Szinte semmit sem láttunk, a ruháink egy pillanat alatt eláztak, a cipőkből folyt ki a víz és azt hittük ennél már nem lehet rosszabb. Tévedtünk. Ezernyi apró tűszúrás az arcon jelezte a jégesőt. Ezt nem kívánom senkinek, irtózatosan fájt, a kezek kellenek a kormányra, az arc telesen védtelen a nagy tempónál lefelé. Üvöltöttünk egymásnak, hogy meg kellene állni, de aztán egyikünk sem tette. Inkább siettünk. Innen még tekertünk kb. 60km-t az esőben, végig pofaszélban mikor az utolsó 3km-en belül Szaszit hátsó defektjét szereltük meg átfagyott ujjakkal.

Hát így esett eddigi talán legküzdelmesebb edzésem, amin 25,5 km/h átlagot hoztunk össze a 91 km-en, amiben 1006 m szint volt.

2011. május 6., péntek

Első kettő Muck

A lábaimban még éreztem a tegnapi 2x 5km-es futásomat, ( 4:24/km - -60 m, 4:55/km -+60m) de ma nem tudtam volna nyugodtan aludni, ha nem mászom meg legalább egyszer a Muck-ot bringával. Tényleg tud hiányozni ez a csaknem 6 km hosszú hegymenet. Ennek ellenére idén még asszem nem is voltam. Kíváncsi voltam mennyi idő alatt jutok fel úgy, hogy ebben az évben már tudom viszonyítani a tavalyi mérésekhez. Bár nem néztem meg a régebbi időket előttte, valahogy úgy éreztem, jobban megyek. Tovább tudok kiállva tekerni alacsony fordulaton és ülve is erősebbnek éreztem magam. Az első menet 21:17 volt, aztán süvítés lefelé. Másodszorra próbáltam még többet kiállni a nyeregből, ráadásul kb. féltávnál egy montis srác vágott elém egy oldalsó útról, úgyhogy nyomtam, ahogy bírtam. Utolérni nem tudtam már, de a távolság talán csökkent. 20:45 alatt értem fel. Tavaly a pb-m 21:29 volt. Ennek nagyon örülök, úgy néz ki, tényleg jobb formában vagyok, mint egy évvel ezelőtt. A súlyom, bár nem gyakran mérem, most annyi, mint 2010 augusztusában. 2-3 kg még biztosan eltűnik.

Talán gyorsulok, könnyülök, (hú, de jó szó :-), erősödök.

The Exploited..... no comment.