2011. február 26., szombat

A másik út

Annyira érdekelt az 1000 m mell ideje, hogy ma ebéd után felmentem az uszodába és lemértem. Két hossz bemelegítés után meg is kezdtem a 30 hossz leúszását. 21:32 lett a vége. Igyekeztem a hangsúlyt minél jobban a felsőtestemre koncentrálni, ami sikerült is, mert most inkább a vállaimban, karomban érzem a mozgás hatását, mint a lábaimban. Persze még nem vetettem el az edzőkeresés ötletét, de ez mindenképpen jó hír. Ezek szerint ugyanis nem lehetetlen 1:20-at úszni mellben sem. Nekem pedig elsősorban az időeredmény a fontos. Ha lábbal előre, pillangózva menne, az sem zavarna, a lényeg, hogy meglegyen.

2011. február 25., péntek

Gyors mell

Két hónapja, heti háromszori úszástanulással jelenleg ott tartok, hogy gyorsban a 100 m-t 2p26 sec alatt tudom leúszni viszonylag takarékos üzemmódban. 500 m-t még nem úsztam le egyben, a leghosszabb táv 266 m volt.

Ezek nem túl szép számok.

Amikor elkezdtem ezeket a kora reggeli úszásokat, két hónapot adtam magamnak arra, hogy gyorsban kb. 20 perces ezreket tudjak. A két hónap letelt és én ettől elég messze vagyok, úgyhogy ezt ebben a formában abbahagyom. Nem éri meg. Két lehetőségem van, vagy keresek magamnak egy edzőt, akivel további egy hónapot hajlandó vagyok teljes erőbedobással tanulni, vagy idén sem gyorsban úszom le a távot.

Azért azt persze nem mondanám, hogy az erre fordított idő semmit sem ért. Egyrészt volt kb. 2 alkalom, amikor élveztem a korán kelést, másrészt úgy érzem egy kicsit megerősödtem vállban és karban. A bemelegítő, illetve a gyorsok közötti pihenő mellúszásoknak hála valahogy észrevétlenül csiszolódott a technikám. Érzem, hogy gyorsabb vagyok. Próbáltam tehát innen megközelíteni a problémát és arra gondoltam lemérem vajon mennyi az annyi. Teljesen takarékos üzemmódban úsztam le 100 m-t 2:13 alatt, tempósabban pedig 1:57 kellett hozzá. A takarékos itt tényleg takarékos volt, mintha nem is úsztam volna, nem úgy, mint a gyorsnál. Ott azért ezt nem lehet mondani. Ma már nem volt időm 500-at vagy 1000-et mérni, de legközelebb megteszem. Szóval érdekes, lehet, hogy gyorsúszástanulás közben megtanultam mellben úszni? :-)))

Ma jelenik meg a Brains új lemeze, kíváncsi vagyok rá, Őket tavaly is hallgattam Nagyatádon.

2011. február 19., szombat

Valami történik

Kicsit nehéz volt magamat rávennem az eheti dombfutásra, de persze azért nekiindultam. A mai adag 7 felfutás volt. Már az elsőnél is éreztem, hogy könnyebben megy és végig így is maradt. 3:09 és 3:13 közötti időket mértem felfelé mind a 6 alkalommal. Az utolsót pedig szokás szerint megnyomtam. Na, ez lepett meg igazán. Az eddigi 2:58 pb-t 2:37-re javítottam. Ez elég komoly különbség ekkora távon. Nem ismerem a képletet, amivel ezt át lehetne számolni mennyit is hoz ez majd Nagyatádon, de biztos rövidíti az futóidőmet.

2011. február 17., csütörtök

Két ötös

Egyedül ma biztos nem mentem volna uszodába. Szaszit-nak viszont mégsem mondhatom reggel –miután ő már elkészült-, hogy bocs, én még alszom, úgyhogy ma is voltunk. Túl jól nem is ment, inkább technikázni próbáltam. Levegővételt próbáltam megoldani a lehető legkisebb mozdulatokkal, illetve a bal kezem mozgására próbáltam figyelni. Egyelőre egyik sem túl fényes. Holnap folytatás...
Tegnap egy rövid, 10 km-es futásom volt. Először lefutottam Tómalomig (4:45), majd haza (5:05). Az esti squash után aztán éreztem a lábaimban a fáradtságot.

2011. február 13., vasárnap

Ebéd uán

A szombat a pihenésé volt, vasárnap azonban, miután az aprótalpúak sziesztázni vonultak, elindultam futni.  30 körül szerettem volna, így Balfot vettem célba, majd onnan haza. 31,42 km lett a vége 2:48 alatt. Ez 5:22-es átlagtempót jelent, amivel teljesen elégedett vagyok. Visszafelé azért küzdős volt a 3 kili emelkedő, annál is inkább mert az előkészített csokit otthon felejtettem, így az összes frissítés 3 dl Cola volt. Ezt a távot tavaly ilyenkor 3:05 alatt futottam, -17 perc, alakul:-))

2011. február 11., péntek

Még nem megy

Ma úgy indultam reggel az uszodába, hogy leúszok egybe 500 m-t. Hát nem jött össze. Nincs mit szépíteni, 8 hossz után megálltam. Ez 266 m, ráadásul a tempóm is annyira belassult, hogy a vége 7 perc lett. 7 perc!! Vicc. Hogy a francba lehet 7 perc bármitől elfáradni? Ráadásul úszástól…

Hozzáteszem, hogy elég fáradt voltam így a negyedik úszónapon, tegnap megint dombozós edzésem volt, de akkor is. A legrosszabb pillanatok forduláskor vannak. Minden egyes elrugaszkodás után ismét meg kell találnom a légzés ritmusát, aztán mire megvan, megint fordulhatok. Pedig gyorsulok egy hosszon, néha tök jól megy (magamhoz képest), de ez a 15 hossz ma kifogott rajtam.

Jövő héten újra nekivágok.

Délután Ironsün-nel futottunk egyet a Fertő mellett. Jobban esett, mint egy kv. :-)

2011. február 9., szerda

Gyors - gyors

Előrebocsátom, egy kicsit is úszni tudó embernek lehet, hogy túl sok lesz a zöldség az alábbi sorok közt, de gondoltam, megosztom Veletek.

Egy hónap után kellett megtudnom, hogy én tulajdonképpen nem is a gyorsúszást tanulom. Legalábbis nem a hagyományos értelemben vett gyorsúszást. Vili tegnapi kommentje után, az amúgy is alvásszegény éjszakám alatt döbbentem rá a különbségre. Míg a gyorsnál a toló fázis utáni kiemelés pillanatában elkezdesz húzni a másik kezeddel, addig én csak előrenyúlás után, a vízfogáskor. Ez óriási különbség. Az egyik módszerrel gyakorlatilag folyamatosan húzod-tolod magad előre váltott kezekkel, a másiknál pedig hol az egyik, hol a másik oldaladon teszed meg ugyanezt. Talán olyan, mintha egy kajakot egykezes, vagy kétkezes evezővel hajtanál a vízen.
Én, a neten található videókból az úgynevezett „Total Immersion Freestyle” –t bemutatók alapján próbáltam meg úszni, ez pedig nem a hagyományos gyorsúszás. Az „igazinál” a két kezed valahol a fej alatt-felett kerüli el egymást miközben oldalt levegőt veszel.
Persze reggel első voltam az uszodában 5:30-kor, hogy kipróbálhassam, milyen is az az „igazi”. Hát nem sikerült rájönnöm. Az a pillanat, amikor a jobb kezem éppen lendül előre, közben a ballal már húzok, miközben levegőt veszek kifogott rajtam. Valahogy a biztonságérzetem tűnik el akkor, amikor a fejem van elöl és olyan érzésem van, mintha zsebre dugott kézzel kellene haladnom.

Fogalmam sincs melyik a jó vagy jobb módszer, talán holnap reggel már okosabb leszek (ha Vili nem unja még a fejszét úszni tanítani), de persze nem adom fel.

Ha már ott voltam úsztam persze, sőt mértem is.

33 m – 35 sec, 100 m – 2:07, 200 m-t nem mértem, viszont ma először úsztam ennyit folyamatosan.

2011. február 8., kedd

"Gyorsúszás"

Na, hát így megy most. Ahogy én látom, a lábaim még mindig túl gyorsan mozognak, a könyököm még mindig nincs eléggé fent és a levegővétel… Nem tudom, miért kell a tarkóm felett vennem, miért nem jó oldalt, közvetlenül a vízfelszín felett.  A videó mindenesetre tényleg hasznos, hiszen úszás közben, a vezérlőből ez nem egészen így néz ám ki :-)).

2011. február 7., hétfő

Szép időben

Vasárnap, az idei legszebb időben szerettünk volna kimenni egyet tekerni végre, de Szaszit egyedül ment, én meg, mint a lakodalmas kutya…, felváltva Noellel.


Ma már jól vagyunk, de azért még nem megyek ki futni. Holnap reggel viszont ismét uszoda (kamerával :-)), és talán utána már jöhetnek a dombok.

2011. február 4., péntek

Már gyors, de még lassú

Érdekes dolog ez a gyorsúszás. Minden nap (tényleg) tanulok valamit. Egyrészt Szaszit-tal is próbáljuk egymást figyelni, másrészt saját magam is rájövök mozdulatokra. Persze ezek nagyon apró dolgok, de egy kicsit mindegyik közelebb visz a célomhoz. Az igazán hasznos tippeket persze Vili tudja elmondani,reggel ismét kaptam egy 1 perces sűrítményt, amivel elleszek megint 1 hétig. Ma egyébként főleg azzal voltam elfoglalva, hogy minél lassabban mozogjak a vízben. A lábaimmal a lehető legkevesebbet dolgozzak, a karommal pedig inkább a helyes húzásra-tolásra figyeltem, nem a minél erősebbre. Kezdem magam nyugodtabbnak érezni ebben az úszásnemben is.  A tempó persze elég silány egyelőre, de legalább már nem fáraszt annyira. Lemértem egy ilyen 100 m-t, 2:30 lett, ami még annál is lassabb, mint amire én számítottam, nem is beszélve Lacii és Myke tippjeitől. Letörve azért nem vagyok, sőt. Ha annyit javulok februárban, mint amennyit januárban, akkor bemegyek 2 perc alá, az tuti.

2011. február 3., csütörtök

100 m

Néha olyan jó „hasítani” a vizet, de ez egyelőre elég ritka pillanat. Valami fejlődés azért érezhető, mert ma pl. egyre többször úsztam kettesével a hosszokat, sőt megvolt az első folyamatos 100 m-em is. Holnap viszek órát és lemérem, ezt 2 perc alatt kellene úsznom, hát nem fogadnék rá….

2011. február 1., kedd

Úszás utáni dombok

Hajnali ébresztő után indultunk a „keddi rendes” úszásunkra. Nekem ma nem ment valami fényesen egészen az utolsó négy hosszig. Akkorra ugrott be, hogy is volt legutóbb. Mindegy, innen folytatom csütörtökön. Viszont képzeljétek, a borotva gél működik, mint páramentesítő. Bekentem vele a lencséket, majd letöröltem és láss csodát, egész végig egyszer sem kellett áztatnom, nyálaznom, stb.

Futóedzés gyanánt pedig irány az erdő! Tőlünk 3 km-re van az a domb, amin a múltkor is futogattam fel-le, de ma csak a felső részén lifteztem. 550 m hosszú és 42 m-t emelkedő ideális helyszín. 3:10 és 3:20 között értem fel általában és ugyanennyi kellett a leereszkedéshez is. Az utolsó (5.) alkalommal azért felfutottam egy 3:01-es szakaszt is. Utána pedig haza. Biztos vagyok benne, hogy ez a 12 km hasznosabb volt, mint pl. 15-16 kili egy vízszintes területen. Ismét jól tettem, hogy megfogadtam egy tanácsot.

2011. január 31., hétfő

2010 vs. 2011

Összehasonlítva a 2010.évi januárt az ideivel, jóval komolyabb mennyiségű és talán minőségű edzéseken vagyok túl. Míg tavaly a heti egy squash mellé összesen 153 km-t futottam, addig ebben a hónapban a fallabda mellé nyolc alkalommal voltam hajnali úszáson, a görgőnek és Tepónak hála elkezdtem a köredzéseket csinálni, de ami a legfontosabb, végre csináltam egy 200+-os hónapot, ami a futásokat illeti. Ez eddig még egyszer sem sikerült. A futóedzéseket megpróbáltam hasznosabban tölteni. Volt dombfutás, volt iramjátékos és hosszúfutás is. A tavalyihoz képest idén jobb formában  érzem magam, de hát muszáj is, a 10:59 ezt megköveteli.

2011. január 28., péntek

Este az erdőben

Tegnap késő délután fogta magát 3 –nem teljesen normális- Ironman és lámpákkal felszerelkezve belevetették magukat a havas erdőbe, hogy fussanak kb. 16 km-t. Ironsün már úgy fut itt felénk, mintha otthon lenne, kezdi megismerni az erdei utak egy részét és továbbra is tetszik Neki, Szaszit-nak pedig szerintem ez most túl rövid volt. Kíváncsi leszek, a Fertő-kör bringával mennyire jön majd be Sünnek, talán utána haza sem akar majd menni. A futás jól esett, laza 5:30 körüli beszélgetős tempó volt végig.

Ma reggel az uszodában arra próbáltam koncentrálni, hogy a testem ne mozduljon ki az egyenesből, valamint a bal kartempót próbáltam rendesebben húzni. Úsztam 2 x 2 mért hosszt is, mindkettő 1:47 lett. Mondjuk a megfordulást lehet, hogy gyorsabban megoldottam volna egy nyerges vontatóval, mint a medencében:-) Az úszás végére kicsit elfáradtak a kezeim és a vállaim. Ezt jó jelnek veszem, ezek szerint kezdem jól használni a őket. 2 héten belül szeretném az első 500 m-t leúszni egyben.
Utálom a párás úszószemüveget, mit lehet csinálni? A beleköpésen kívül.

2011. január 27., csütörtök

OFF

Trent Reznor (Nine Inch Nails) és Atticus Ross nem véletlenül kapta meg a Golden Globe-ot.

40 sec.

A múlt szombati köredzésre vasárnap ugye ráfutottam 24 km-t. Na, ezt ki kellett pihennem, így nem is mentem még kedden sem úszni. Tavaly év elején egyszer már futottam a Sopron – Hidegség szakaszt, de akkor itthonról indulva szinte végig lejtő és hátszél volt, kíváncsi voltam az akkor időmre és nagyon örültem neki. 12 perccel voltam lassabb!!!Szerdára aztán már minden rendben volt, ráadásul már hiányzott is a futás. 10,86 km 55 perc alatt, ami igen jól esett a havas erdőben. Este squash, reggel úszás. Lemértük milyen tempóban is úszok tulajdonképpen. 50 sec-re tippeltem volna a 33,33 m-t, de szerintem ma először gyorsabb voltam gyorsban, mint mellben és 40 sec alatt sikerült abszolválnom. Ma először éreztem azt is, hogy a kb. 30 féle mozdulatból álló úszás közben már 10-re tudok figyelni:-). A leggyengébb pontjaim a bal kezem húzása, tolása, a levegő időben történő kifújása és a túlzott fej-nyak mozdítása levegővételkor (amivel persze az egész testem is bemozdul), a többi sem tökéletes, de talán alakul. Mindenesetre a 40 sec-nak örülök.
A napokban került a kezembe ismét az egyik kedvenc képem:

2011. január 23., vasárnap

Pörögnek a napok

A keddi laza után futás ügyben csütörtök lett volna a következő. Dombozni szerettem volna, de megbeszéltem magammal, hogy ez az edzés kimarad. Nem szoktam ilyet csinálni, sőt talán ez volt az első alkalom, de most így jött ki a lépés. Nem volt kedvem…ennyi.

Az úszással küzdök, Szaszit-tal járunk rendesen, Kedd, csütörtök, péntek reggel 6:00-kor indulunk. Van, hogy egyikünknek sincs kedve, de azért csináljuk. Tegnap kiszámoltam, hogy egy hosszon (33 m) 6 sec-et kell gyorsulnom, hogy összejöjjön a tervem. Az nem kevés. Meglátjuk.
Viszont végre van görgőm! Nagyon bejön. Hamar el is kezdtem a Tepó-féle pogromot. Szuper a köredzés, különösen, ha azt akarod, hogy a combjaid beálljanak, mint a gerely és csak egy órád van. Guggolásból felugrás, guggolás, ezek a kedvenceim. Talán túl gyorsan csináltam, ezért álltak be a lábaim, vagy csak meg kell még szoknom. Mindenesetre pörgős edzés volt.

Ma pedig a még mindig bedurrant lábaimmal szülinapi ebéd után hazafutottam Hidegségről. Tele has, jeges szél, szinte végig felfelé, 24 km. Az első km-en rászólt a fülemre Szaszit, aztán elhallgatott. Le mertem volna fogadni, hogy elém jön. 14 kilinél meg is láttam, innen együtt nyomultunk tovább Sopron felé. Mikor már majdnem hazaértünk, Ő még fordult egyet, hogy meglegyen Neki is a mai adag…a 40 . Nekem a 24,3 km 2ó6perc lett, 5:12 átlaggal.

2011. január 16., vasárnap

Szép kilátások

Hétvégi hosszú laza tempóban, ez volt a cél. Azt kell mondjam, rendben is volt. Felfutottam a Szárhalmi erdő tetejére, majd onnan le egészen a Fertő tóig, onnan pedig az erdőn át haza. 21,5 km volt 1:55 alatt, pont, míg a skacok aludtak. A tempó 5:21 lett, a fogyasztás pedig 4 kocka csoki 1 dl vízzel. Le szerettem volna fényképezni a Kecske hegy tetejéről a tavat, de nem akartam időzni. Elég szép ilyen napsütésben, majd meglátjátok májusban.

Az Endomondo-val kapcsolatban kiderült, nem kell, hogy folyamatosan online legyen. A km-eket mondja a füledre akkor is, ha nincs csatlakozva. Amikor pedig hazaérsz, automatikusan feldobja az edzést.

2011. január 14., péntek

Lift

Ébresztő 5:00-kor !!! Fél 6 után már csobbantunk is. Ma kettesével úsztam a hosszokat, gyorsban, tenyérellenállással. Hol jobban ment, hol kevésbé. Aztán meg pár hossz mell. Lassan, de talán alakul, viszont elfáradtam.

Délután kezdett kisütni a nap, de szerencsére én még előtte pont el tudtam menni az esőben futni. A futóköröm elején van egy domb, ami 1 km hosszú és 50 m-t emelkedik, erre futottam fel szép nyugis tempóban négyszer, aztán meg haza. Összesen 14 km lett és kb. 250 m szint. Szuper volt, most viszont fáradt vagyok, holnap pihenés, kirándulás Sony-val és a banditákkal.

2011. január 13., csütörtök

Gyerünk, gyorsabban!!

Furcsák ezek a korai úszások. Hajnalban, amikor ébreszt a telefon nem tudok logikus magyarázattal szolgálni magamnak, hogy miért is kell most felkelnem. Egy dolog miatt indulok el mégis, Szaszit-tal megbeszéltük. Aztán van még egy nem túl rózsás pillanat, amikor beleugrom a vízbe. Utána már minden ok., de addig… Ma is a gyorsúszástanulás volt a cél. 1 hossz mell után 1 hossz gyors gyakorlatilag folyamatosan. Egyelőre a mell gyorsabb, mint a gyors, de ez remélem hamar megváltozik. Mindenesetre a vízfekvésem már kezd alakulni.


Futások is rendben mennek, 81 kilinél tartok.

Valamelyik nap az Endomondo-n láttam, hogy Szaszit éppen fut. Rájöttem, hogy ilyenkor lehet írni szöveges üzenetet Neki,amit a telefon rámond a fülére akár az erdő közepén. Ő először azt sem tudta mi az, csak amikor gyorsabb haladásra bíztattam, akkor döbbent rá, hogy ki lehet az.

Szerintem vicces dolog:-).

2011. január 10., hétfő

Sokminden

Péntek reggel Szaszit-tal uszodába indultunk, hogy Vili (9:05) megmutathassa nekünk, mit csinálunk rosszul a vízben. Gyakorlatilag mindent. Viszont meg tudta mutatni, hogyan is kellene csinálni. Amikor elkezdtük, nem gondoltam, hogy fél óra alatt ennyi mindent meg lehet mutatni, de az biztos, hogy sokkal könnyedébben úsztam le 1-2 hosszt utána. Sokat kell még gyakorolni, de legalább már tudom, hogy hogyan is kell. Köszi.

Este Sony-val az aprótalpúakkal és Ironsünékkel mentünk volna vacsorázni, de aztán Sün lemondta valami gyenge kifogással az estét Apró jelekből már egész nap sejtettem, hogy valami meglepetés készül, de nem szóltam semmit. Gondoltam rá, hogy miután elindultunk, megkérdem Sony-tól, ne menjünk-e inkább a Papa Joe-ba, kíváncsi lettem volna, hogyan vágja ki magát. Szóval sejtettem, hogy Sünék és Szaszit is ott lesz. Csizkaáék most nem jöhettek szóba, mert Ajsa lányuk 1 hetes. :-))

Végül 19:20-kor elindultunk kettesben vacsorázni. „Véletlenül” éppen találkoztunk Szaszit-tal, akinek éppen arra volt dolga, így együtt mentünk tovább. Amikor odaértünk az étteremhez szembe jött velem András barátom egy kis ajándéktáskával a kezében, majd Mónikát pillantottam meg, Jé, Ti is itt vagytok? Aztán leültünk, én akárhogy is számolgattam a terítékeket sehogy sem jött ki. Tudtam, hogy még 2 főről nem tudok. Éppen ezen gondolkodtam amikor odalépett hozzám egy pár és srác elkezdett egy mesét arról, hogy a Magyar Triatlon Szövetség Honvédségi Részlegétől jött és egy üveg bort szeretne átadni nekem. Hiába kérdeztem meg kb. ötször: De ki vagy?, erre nem válaszolt. Aztán végül bemutatkozott és rájöttem, hogy Öregbaka és Böbe az. Kicsivel később persze befutott Ironsün és Eszti is. Szóval jó kis társaság gyűlt össze, illetve gyűjtötte Őket össze Sony. Bakááéknak pl. péntek délben szólt: Van kedvetek jönni? –Persze. és jöttek, nem semmi…, így végre találkozhattam Velük is.

Finomat vacsoráztunk ittunk is hozzá rendesen, először csak bort, majd whisky-t, martin-it meg jäger-t is. Volt finom torta, szuper ajándékok, szóval minden. Megbeszéltük, hogy milyen szuper lesz a májusi hétvége. Ilyen társasággal, mint akik már jelentkeztek, és akik még fognak, nem is lehet elszúrni .A legjobban persze az jött be, hogy ilyen emberek leptek meg a szülinapomon.


Másnap (szó szerint) 10 helyett 11-kor indultunk futni. Szaszit, Ironsün és én. Laza, 5:30-as tempóval könnyedén, beszélgetve nyomtuk le a kb. 15 kilit. Sünnek megmutattuk azokat az erdei szakaszokat, amelyek benne lesznek a májusi közös futókörben. Asszem tetszett Neki.


Az edzések egyébként mennek rendesen. Páros napokon futok. Eddig 66 km-nél tartok. A mai futás annyival volt kicsit más, mint általában, hogy Vili tanácsára elkezdtem a futásokba egy-egy gyorsabb kilit beletenni. Így a mai 10 km-ben a 4. és a 7. km-t megtoltam, így lett 4:05 és 4:20, az összes pedig pont 5:00 perc/km.

Holnap reggel pedig ismét úszás…6-kor???!!!

2011. január 4., kedd

2011. január 3., hétfő

Meghívó, avagy mennyire hajlik a vas

Korainak tűnhet, de talán mégsem az.

A versenyeken tényleg jó találkozni olyan cimborákkal, barátokkal, akikkel szinte egész évben nem futunk össze. Egy versenyen azonban igazán mindenki saját magára figyel és nem nagyon tud a célba érkezés előtt másra koncentrálni. Ez így is van jól. Jó esetben van egy-két ember, akikkel össze tudsz hozni egy-egy közös edzést, esetleg még edzéseken kívül is tudtok találkozni, de ez elég ritka dolognak számít.

Arra gondoltam, milyen jó lenne egyszer egy stressz- mentes kis összeröffenés. Persze a magunk módján és a csajokat sem otthon hagyva.

Mit szólnátok hozzá, ha lenne egy ilyen hétvége? A tervem a következő:

Május 20.-án, este találkozunk Fertőrákoson és sátrat verünk egy nagyon kedves ismerősöm sátortáborában. Ez gyakorlatilag egész nyáron bringás turistáknak van kialakítva.


Szombaton, 21.-én délelőtt körbetekerjük a Fertő tavat (120 km), majd ráfutunk 10-15 km-t a környező erdőben. Közben a csajok ki tudnak menni a tóhoz napozni, fürdeni, bár Sony már megjegyezte, hogy valami szépségápolós napot szívesen megszervezne, ha inkább az a nyerő:-).



Miután az edzés letudva, neki is tudunk állni, immáron teljes létszámmal a bográcsokban és a parázs fölött a vacsora elkészítésének, amihez persze nagy mennyiségű italt fogyasztunk majd, nehogy dehidratálódjunk:-).

Vasárnap délelőtt pedig sátorbontás.

Ahogy elnéztem a versenynaptárakat, ennél megfelelőbb időpont nem nagyon van, ráadásul az edzés mennyisége erre az időszakra szerintem pont megfelelő.

Kérek mindenkit, minél hamarabb jelezze részvételi szándékát, esetleges észrevételét, ötletét.

2011. január 1., szombat

Hello 2011 !

30.-án, délután tudtam meg, hogy szilveszter délelőtt 10-kor egy évbúcsúztató bulifutás Sopronban. 1 kör a Lővér Kőrúton (5,3 km, 53 m szint) Nem igazán akartam elmenni, mert én egy hosszabbat szerettem volna futni, meg hát azt hittem, majd 6-7 perces tempóban kocogunk végig. Aztán reggel 7-kor megnéztem a honlapon az infókat és úgy döntöttem, mégis elmegyek, maximum utána még felfutok a Muck-ra, ha nagyon kevésnek találom az adagot. Odaérve jó pár ismerősre bukkantam, így hamar eltelt a hátralévő negyed óra. Persze még a rajt előtt is dumáltunk, közben észre sem vettem, hogy nagyon az elején állunk. Kényelmes, beszélgetős, laza és hasonló jelzőkkel illette a rendező a futást közvetlenül a rajt előtt, majd el is indultunk kb. 4 percesekkel.  Nekem hamar elfogyott a mondanivalóm, de tartottam a lépést egy nyolcas csoporttal. Az elejét túlságosan meghúzók közül párat utolértünk, de 3 km-nél én is kezdem lemaradni, asszem egy valaki el is ment mellettem, de az emelkedőn én is megelőztem egy másik sporttársat. Az időt sajnos nem mértem, de 24 percen belül voltam, amivel aztán nagyon elégedett vagyok. Ráadásul kb. a 12-.ik helyen jöttem be, ami pláne jó volt és a Muck-ra sem kellett már felfutnom:-).Idén is ott leszek.

A Szilvesztert itthon töltöttük a gyerekekkel és a szomszédunkkal. Az estét viszont beárnyékolta, hogy Démon, annak ellenére, hogy már 30.-án is bent aludt,és 31.-én is már délután négykor be akartuk engedni, ekkorra már lelépett a petárdák hangjától. Elmentem keresni, de sötétben egy fekete kutyát nehezen talál meg az ember, tudom, mert 2 éve is ugyanez történt, akkor 4 nap után került elő. Ma viszont reggel 9-kor Sony éppen a keresésére indulva a kapu előtt találta. Legközelebb adok neki kulcsot. Az aprótalpúak egyébként fél kettőig voltak ébren és nyolckor keltek, azóta sem aludtak még, nem is értem…

Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok!!!

2010. december 29., szerda

Szabadság

14 km volt a mai terv. Elfutni Fertőrákosig és vissza. Aztán mikor odaértem, inkább megváltoztattam a tervet. Van egy-két erdei út, ahová eddig csak benézegettem, de mivel nem ismertem, nem futottam arra soha. Ráadásul, ha új útvonalra mentem régebben, utána le kellett mérni valamilyen programmal, hogy mégis ki tudjam számolni mennyit is futottam. Szóval csak azt akarom mondani a gps mekkora szabadságot is ad az embernek. Fogtam magam és belevetettem magam az erdőbe. Eltűntek a hóban az emberi lábnyomok, egyre kanyargósabb, meredekebb ösvényeken futottam, néhol bevetve a Rax-ról is ismert tricepszfutást is. A dolog extra izgalmát az adta, hogy a napnyugta is közeledett, ezen kívül a vadleseket elnézve reménykedtem, hogy a vadászok még nem tartanak elő szilvesztert a kezdődő szürkületben és nem néznek valamit félre. Aztán ismerős útra leltem és azon már könnyedén hazafutottam. 15 km lett a vége 5:19-es tempóval. Jó volt.

2010. december 27., hétfő

1 év

Eltelt a karácsony. A kajálás, pihenés kombóba idén szerencsére bejött a Nintendo Wii is, úgyhogy a tv előtt is volt kalóriaégetés, sőt másnap Izomláz is:-). Ma viszont végre futottam egyet. Jó volt végre nem kipörgő lábakkal haladni. Mindjárt lement a tempó 4:52-re a 9,22 km-en. Jó volt, jólesett. Idén még két futásom ,lesz, aztán itt a szilveszter és az újév, na 1.-jén tuti nem fogok futni, nem is tudnék.

Tegnap volt 1 éves a blog.

2010. december 21., kedd

A TC jó

Fura egy futás volt ez a mai. Gondoltam lefutok a Fertőig, majd vissza. Ez tőlünk 11,5 km. 11 körül indultam úgy, hogy előtte nem reggeliztem, frissítés gyanánt pedig 1 dl Colát vittem magammal. Ehhez még hozzájött a jégre ráesett havon történő futás, ahol az ember úgy érzi minden lépésnél az energia egy része egyszerűen elszáll a semmibe. Ezeket megfejelvén a telefonomat sem töltöttem fel kellően. 15 km után a telefon lemerült, zene nem volt. Aztán szépen lassan elfogyott az erőm is. 21 –ig bírtam, aztán gyalogolva ettem egy kis havat és az utolsó km-t már ismét futva tettem meg. Hát így jártam. Azért jó volt, csak most a combom belső felében van izomláz ettől a fura futástól. A tó egyébként már befagyott.

Mikor hazaértem megnéztem a neten a futásomat, és mielőtt bekapcsoltam volna a telefont már ott volt a futásom, tehát folyamatosan a neten van, miközben futok.

2010. december 17., péntek

Szünet, teszt, hideg, kütyü

Egy hét futás nélkül. Többek között ez is történt, na meg persze a Tepó-féle teszt, és közben megjött a hideg. is.

A teszten jobb értékekre számítottam. 81 kg vagyok, ebből 13% zsír és 40 kg izom. A bringán pedig 310 Watt volt a maximum, amit ki tudtam tekerni 1 percen át. A súly különösebben nem érdekel, mert jól érzem magam, ráadásul most jönnek majd a hosszabb futások, úgyhogy az biztos le fog menni. Viszont a 310-nél egy kicsit többet vártam magamtól, de a számok makacs dolgok. Ez van. Majd Tepó csinál belőle 400-at, igaz?!! Legalábbis remélem nem hiába fogom végigugrálni egy bringa mellett ezt a következő 3 hónapot.

A másik, számomra fontos dolog tulajdonképpen már régóta megvan, csak nem vettem észre.

Egy ideje gondjaim voltak a különböző mp3-lejátszókkal, ráadásul a hóban, jégen a Nikechip sem megfelelően számolja a távot. Kb 2 hónapja vettem egy Sony Ericsson X8-as telefont, ez mindent tud!!! Futás közben szól a zene, méri a távot, km-enként mondja a sebességet és mire hazaérek, már a neten láthatom éppen aktuális edzésem minden adatát. SZUPER!!! Ráadásul jól is szól.

Tegnap egy esti, lámpás futásom volt az erdőn át lámpával a -8 fokban. Néhol nehéz volt haladni a sok jég miatt, néhol egy spontán jégtáncot is bevetettem akár a Tom és Jerry macskája, de igazán jólesett ez a lassú, de nem rövid futás. Egyáltalán nem fáradtam, ezzel a tempóval a világból is ki tudnék futni, legalábbis tegnap úgy éreztem. A hideggel igazán csak akkor szembesültem, amikor hazaérve, a kapu előtt kivettem a fülest a fülemből és ehhez jégcsapokat is kellett törnöm :-)


A telefon így rögzítette az edzést:

Ezek hárman nagyon jók!!!

2010. december 3., péntek

Teszt helyett

Ma lett volna a Tepó-féle terheléses teszt Győrben, de a szakadó hó, illetve a minden télen meglepődő magyar hótolók miatt lemondtam az utazást. Egyébként kitalálhatnának már valami újabb kifogást, mert gyerekkorom óta ezt hallom: a hirtelen, nagy mennyiségben lehulló hóra nem számítottunk. Rádiót sem hallgatnak? 1 hete mondja, hogy esni fog. Tegnap Csornánál már lezárták a 85-öst. 10 km-rel nyugatabbra persze tudták, biztos hallgatják az MR2-őt.

Viszont, ha már így alakult Szaszit-tal futottunk egy kört a hóban. Végig beszélgettünk, kivéve egy kb. 2 km-rs szakaszt, ahol min. 30 cm-es, szinte szűz hóban haladtunk. Ott hirtelen semmi nem jutott eszünkbe :-), kivéve, amikor 10 m-re előttem egy őz szaladt át az ösvényen.

Szaszitnak egyre jobban megy a futás, ahogy én látom, valami nagyon motiválja :-). A 9,6 km-t 53perc alatt futottuk le, minél többet futok, annál lassabban megy.

2010. december 2., csütörtök

20 cm

Ez karácsonyra pont jó lenne, mármint ez a hóesés. Egy futó emberre egy kicsit mindig furán néznek azok, akik nem szoktak, de tegnap ez különösen érezhető volt. Szerencsére csak az első és az utolsó km-em van lakott területen, az meg hamar eltelik. Az erdőben aztán 20 cm-es hó fogadott és közben is esett szép nagy pelyhekben. A máskor 43-46 perc alatt lefutott 9,6 km-es körből most 51 perc lett. Magas térdemeléssel lassabban halad az ember. A Sportband pedig jól elszámolta magát, 10,25-öt mért.