2010. március 31., szerda

Vigyázzunk magunkra!

Myke sajnálatos, de szerencsés balesetének apropójából felmerült bennem néhány kérdés. Vajon miért nem kapcsol az autós 30-50 km/h-ás sebességet egy országúti kerékpárhoz, mert a Magyar KRESZ sem különbözteti meg pl. egy city bike-tól? Ausztriában ez a fajta kerékpár egy külön kategória! Amennyiben a bringád 12 kg alatt van és kos kormánya van, nem kell csengő, nem kell prizma, nem kell a kerékpárúton haladnod ( még ha párhuzamos is a főúttal), és a legdurvább szerintem, haladhadtok BOLYBAN is az országúton.

Én eddig nem tekertem, csak földutakon és hegyi ösvényeken, de mostanában a tahó magyar sofőrök között úgy érzem magam néha, mint egy rókavadászaton, ahol nekem vörös a farkam.

A legszerencsésebb helyzetben közülünk szerintem az Öregbaka van, Belgiumban is egy kicsit előrébb járnak.

2010. március 28., vasárnap

Terv szerint

Délután indultam egy kb. 32 kilis távnak. Ez legutóbb, 03-07.-én 3ó05perc volt. Kíváncsi voltam ma hogy sikerül majd. Sokan voltak az erdőben, sétálgattak meg bringáztak is. A sok autó az erdőszélen viszont furcsa, tudom, hogy így megy ez, de mégis, biztos kocsival kell odamenni? Egy-egy emelkedőn vérszemet kaptam és bringást előztem, jó volt. Nem futó zoknit vettem fel, meg is lett a hatása. 8 kili után elkezdett fájni a talpam és arra gondoltam telefonálok, vigyenek haza, aztán eszembe jutott Miki tanácsa, miszerint a maratonon is lehetnek extrém problémák, amiket ott és akkor kell megoldani és ezekre is készülni kell. Továbbmentem és kész, gondoltam, hogy egy kicsit vérzik majd, de a versenyig még van 3 hét, addig meggyógyul úgyis. Mikor hazaértem, láttam, hogy jól gondoltam, katonadolog:-). Az átlagpulzus 180 lett, a max. meg 200, szép kerek számok. A teljes táv pedig 2ó49perc, ami 15 perccel jobb, mint legutóbb. Ez már terven belül van, szerintem fentről is segített valaki, és közben ez szólt ezerrel, csak így lehet.

2010. március 27., szombat

Reggeli

Reggel 7 körül kevés jobb program van mint futni egyet az erdőben, nem is egyet, tizet, km-t. Valahogy ma különösen jól esett egyedül futni. Nem volt hosszű a terv, ilyenkor egy kicsit jobban megnyomom. Csaknem 10 km volt épp elég emelkedővel, 46,33 alatt végeztem, átlagpulzus 180, max.: 204, anélkül, hogy nagyon belerohantam volna. Azért mellékelem a képet, hátha úgy elhiszitek:-).

2010. március 24., szerda

Trikóban

Használnak az edzések, gyorsulok. Ma egy jól bejáratott útvonalon futottam 17,3 km-t. Dimbes-dombos erdei utakon, hazafelé majdnem végig emelkedőn. Eddig mindig 1ó40 és 45 per calatt értem haza, de ma, amikor az órámra néztem és azt vártam, hogy 45 perc lesz rajta azt hittem nem látom jól. 36-nál járt az óra! Na, több se kellett, most már hajtok hazáig. Még kb. 10 km volt hátra, gél, víz, tempótartás, ment szépen. 1ó26 alatt megvolt! Valószínűleg a heti 1 hegyfutás tette meg a hatását, mert az emelkedőkön sem nagyon lassultam, na meg persze trikóban is jó volt fürdeni a napsütésben.


A bringa:

Többek között Ivan Grasso is kérdezte, hogy milyen, hát nem vagyok szakértője a témának, de amit tudok:

Focus Culebro 2009
Alu váz, karbon villa
Sram Rival szett
8,25 kg
2 x 10 sebesség, elöl 50/34
szép, kényelmes, gyors:-)

2010. március 23., kedd

Fókuszban a Culebro

Annyira tavasz van, hogy ezt is a kertben írom. Ma bringáztam egy kicsit, mert ugye 55 km nekünk kicsi. Végre sikerült 30 fölé mennem átlagsebességben (30,55) ami nagyban köszönhető egy bizonyos Focus Culebro járgánynak. A szél nagy ellenfél, ezzel ma is szembesültem.

Most már jó lenne ha mindenki összekapnánk magunkat, mert ahogy észrevettem a többi Ironman-re készülőket is valami dögvész kerülgeti. Érdekes, hogy neten is tud terjedni ez a vitaminhiányos, hasmenéses, lázas valami. Jobbulást mindenkinek. Az erő legyen veletek:-)

Apuval

Elvittem az öreget bicajozni a Papáéktól. Hidegségről indultunk a bringaúton és elmentünk Fertőszéplakig, ott Apu adott finom müzli szeletet és itatott velem valami izoitalt, azt mondta, ettől széttépem a láncot,olyan erős leszek. Úgy is lett, visszafelé még gyorsabban mentem, alig bírt jönni mögöttem, a dombokon még a hátamba is kapaszkodott. 20 km volt.
Üdv.:
Nono

2010. március 22., hétfő

Sajnos

Két balul sikerült edzés jutott a hétvégén. Az első szombaton kora reggeli indulással kezdődött , a kulcsszó a korai. Reggel 6 után indultam és szerettem volna legalább 75 km-t tekerni, de annyira fáztak a kezeim az ujjatlan kesztyűben, hogy már fájt, megálltam egy kúton kv-t inni, felmelegedni, de mikor kijöttem még mindig nagyon hideg volt, így visszafordultam. Persze mikor visszaértem a városba már j idő volt, szerintem 3-4 fokot is emelkedett hirtelen a hőmérséklet, de akkor már nem volt kedvem visszafordulni. Sajnos.

Vasárnap reggel 4,30-kor keltem, mivel a Mikivel beszéltünk meg egy közös futást. 32 km-t terveztünk a szokásos fertőrákos – Balf – Fertőrákos –Fertő –tó – Balf –Fertőrákos útvonalon. El is indultunk időben, nem fújt a szél sem, úgy tűnt minden rendben. Ketten mentünk kb. 8 km-t, majd onnan hárman, a Miki, én és a hasam. Mikinek mondtam, hogy menjen egyedül tovább, én meg megnéztem az erdőt közelebbről. Nem voltam jól, azért erőt vettem magamon, és 20 km-t azért lefutottam, ennyire tellett. Sajnos.

A Mikinek egyébként sikerült 2,49 alatt lefutnia a 32-t, ami nem gyenge eredmény, és valószínűleg tudtam volna vele menni végig, ha …. Na de mindegy. Majd legközelebb.

Már jól vagyok, csak egynapos valami volt, úgyhogy remélem holnap összejön egy bringa vagy egy futás .

2010. március 17., szerda

Tik-tak tik-tak

Én nem tudok nem figyelni az órára, egyszerűen jobbnak kell lennem, mint legutóbb, mindig. Ez persze nem mindig jó ötlet, de mikor induláskor elhatározom, hogy nem fog érdekelni előbb-utóbb csak odapislantok, és már számolok is. Így volt ez ma is, a Muck-ra indultam és a múltkori 35,28-as időmmel ki voltam egyezve, úgyhogy arra gondoltam hasonló idő most jó lesz, de a táv felénél megint vérszemet kaptam és futottam, ahogy csak bírtam. 34,42 lett, így már jó érzéssel kocogtam lefelé, megint faragtam. A múlt heti lazább hét után megint elkezdem a rendes edzéseket, hétvégente kombinálva a bringát a futással, gyakorlatilag 1 hónap van a maratonig, de szerintem jók az esélyeim.

 

2010. március 13., szombat

Kostoló

Nem túl nagy falat, de az íze megvolt. Reggel 6 után indultam bringázni, mivel egy Sopron környékén élő szólás szerint itt vagy fúj, vagy harangoznak, és harangszó nem volt …. Tekertem 55 km-t országútival pont 2 óra alatt, csak szőlőcukrot venni álltam meg egy kúton, és egyszer enni is. Nem igazán az idő volt a lényeg, hanem a váltás. Mikor hazaértem 5,23 lett a „depózásom” majd egy laza 10 kilis futás jött. Nem is futás ez ilyenkor, az első 3-4 km alatt nem nagyon találtam a futáshoz tartozó mozdulatokat, aztán kezdett lassan átrendeződni fejben minden, és végül 55 perc alatt hazaértem. Közben még nagyobbra nőtt az Ironman-t teljesítők iránti tiszteletem. Azt gondolom lehet az egyik sarkalatos pont a verseny alatt, ki mennyire tud átállni. Erre viszont csak úgy lehet edzeni, hogy az ember kombi edzéseket csinál, minél többet.

Egy kicsit fájt a derekam a bringán, remélem egy pontosabb beállítással megszűnik a probléma, mert ezen az ötleten kívül csak a jól bevált „ Ne törődj vele!” módszert ismerem. Egyébként azt hiszem, nem az erővel volt a probléma, , mivel fáradt azért nem vagyok most sem, hanem tényleg nagyon furcsa bringa után futni. Szokni kell.

2010. március 12., péntek

Zene

Hallgatjátok a zenéket, tetszenek, vagy feleslegesek?

2010. március 11., csütörtök

A TESZT

Ma voltunk Győrben a terheléses vizsgálaton. Hárma mentünk Sopronból, pontosan érkeztünk, nem hoztunk szégyent Tepóra:-).

Nagyon tetszett a dolog mind a hármunknak, jók voltak a gépek és jó volt a Tanár Úr is.

Először pontos magasságmérés (máshol mért magasság – 3 cm) 181 cm, tömegmérés (máshol mért tömeg + 2 kg) 79 kg. Ezután egy testösszetétel-analizáló berendezésre kellett ráállni és kézbe fogni két markolatot amibe áramot vezettek. A testben lévő zsírnak, csontnak, izomnak más és más az ellenállása, így ez alapján kiszámolja pl. a hasüregedben lévő zsír mennyiségét.

Izomtömeg: 40,4 kg

Testzsír: 8,8 kg – 11 %

Ezután rám ragasztotta az EKG érzékelőket, a vérnyomásmérőt és a lélegző maszkot, durván néztem ki, gondolom.

Futószalagon 5 km/h-val kezdtük, majd két percenként emelte a dőlésszöget és a tempót. A vége 12 km/h, 12 fokos emelkedő, közben hol rám, hol a monitort nézte és egyre gyakrabban tekergette a fejét és kérdezgette jól vagyok-e. A programnak vége lett, nekem nem. Első alkalommal nem kaptam meg a max. adagot, de megbeszéltük,hogy júliusban még megyek,na talán majd akkor.

Az ok amiért a fejét tekergette az volt, hogy állítólag az RQ alapján nagyon hamar átlépek az anaerob zónába, viszont nem történik semmi különös, ugyanúgy lehet tovább terhelni, a légzésszámom ekkor 35 volt percenként és 2,7 liter/légzés, pulzus 170. Felmentünk RQ 1,08-ig, ahol a pulzus 178 volt, a légzésszám pedig 42, de még korántsem értem el a határaimat.

Sajnos nem nagyon értettem amit a végén mondott valamiféle enzimről, amiből nekem állítólag jó sok van és ezért működök ilyen abnormálisan és azt tanácsolta vegyek többször levegőt:-).

A végén szúrás, savmérés 7,4.

Innen is köszönöm a Tanár Úrnak a vizsgálatot, és mindenkinek csak ajánlani tudom.

Üdv. a két Tamásnak is, szerintem nekik is tetszett.

2010. március 7., vasárnap

Megint 32

Tegnap ugyan nem írtam, de a penzumot becsülettel teljesítettem. Reggel 6 után indultam itthonról, majd Tómalom – Fertőrákos- Balf, utána vissza. 32 km 3ó5 perc alatt. Ez már közelit a tervhez, a 4 órás maratonhoz, és még van 5 hetem, ráadásul ez azért dimbes -dombos terep volt. Meglesz. Csapvizet vittem magammal, de legközelebb biztos valamilyen izo-italt viszek. Gondom nem volt, de éreztem, hogy az jobb lenne. Innentől hétvégente asszem a 30 lesz a minimum, nincs tréfa.

2010. március 4., csütörtök

Muszáj

Semmi kedvem nem volt ma futni, de a terv szalagfutás volt. Rávettem magam végig is csináltam, nem is ment nehezen, de talán az orrom előtt elhúzott tavasz után megint a tél …….na min1.

A 7 perceket futottam megint 13,14 km/h-val, és belegyorsítva 17-18-al is. Most biztos szarabbul érezném magam, ha nem mentem volna el.

Egy régi vicc jutott az eszembe:

Milyen szerencse, hogy nem szeretem a babfőzeléket, mert ha szeretném, igen sokat ennék belőle, pedig utálom.

2010. március 2., kedd

Megint Muck

Napsütésben, rövidnadrágban az új Massive Attack albummal a füleimen nekivágtam a Muck-nak. Magamhoz képest egy kicsit erősen kezdtem, de ha már így történt úgy is maradtam. Hamar teltek a percek, km-ek. 35,28 alatt felértem, több mint 3 percet javítottam, lesz ez még 30 alatt is. Lefelé 25 perc alatt értem, de ennél nagyobb sebességgel szerintem már veszélyes a meredek aszfalton futni.

Az album egyébként hibátlan, ráadásul jönnek Sopronba.

2010. február 27., szombat

Mennyi? 30. + 2

Ébresztő reggel 5-30-kor, találkozás Mikivel, majd irány a Fertőrákos tábla kocsival. Nap süt, szél fúj (nagyon). Elkezdjük a futást, Miki diktálja a tempót, közben dumálgatunk. Ő 19 km-t akar futni, én lehet, hogy többet, azt mondom majd meglátom, de már tudom, hogy ma megpróbálom a 30-as határt átlépni. Lazán futunk, pulzus 150 alatt, könnyen megy. Elfutunk Balfig, utána vissza, le a Fertő-tóig, majd vissza a kocsihoz, Miki itt végez, én továbbmegyek még egy Balf körre, Ő hazaviszi a Galaxy-t, utána Sony jön majd értem. Az odaút is lazán megy, meg is lepődök rajta, a visszaút kicsit keményebb a viharos szembeszél miatt, viszont szurkolóim is akadtak Sony és a két aprótalpú bandita személyében. így a végén még hajrázni is tudok. 3ó15p lett a vége, ami nem egy 4 órán belüli maraton, de addig még van 7 7. Mielőtt elindultunk Miki azt mondta, szerinte már tudnék 42-t futni, akkor még nem hittem neki, most már igen.

A februárnak vége is van edzésügyileg, szinte pontosan annyit futottam, mint januárban, 153 km-t. A távolság ugyanakkora volt, de ez a hónap sokkal tudatosabb, ill. intenzívebb futásokból állt össze. Asszem a március is hasonló erősítő, gyorsító és hosszú futásokból fog állni, és meglesz a 4 óra:-).

2010. február 25., csütörtök

Táblák közt

Fertőrákos és Balf között van egy szinte 0 forgalmú út, ma azt néztem ki magamnak. 6,3 km nem vízszintes, de nem veszélyesek az emelkedők. 33,29 alatt értem Balfra, vártam 5 percet, közben persze a sebességemet számolgattam és arra jutottam, hogy megpróbálok 12km/h-val visszafutni, futónyelven 5 percesekkel. Hihetetlen, de sikerült szinte másodperc pontosan (+ 6 sec) beérnem (31,36).

A következő hetekben azt hiszem a futásom valahogy úgy fog kinézni, hogy egy Muck-futás, egy ilyen, mint a mai, majd egy hosszú. Valahogy úgy érzem ezzel a módszerrel erősödni is, ill. gyorsulni is fogok.

Melegem volt hosszúgatyában, szombaton remélem rövidben nyomom:-).

2010. február 23., kedd

Fel - le

A Soproni-hegység egyik legmagasabb pontján van a Muck-kilátó (522 m), errefelé nagyon sokan szeretik, bringások és futók egyaránt, na meg persze a kocsival kényelmesen „kirándulók” is. Bringával én is sokszor feltekertem már, de gyalog? Eszembe sem jutott, hogy fel kéne ide futni, egészen a múlt hétig. Mikivel tervezzük, hogy vasárnap együtt futunk, az Ő ötlete volt az útvonal. Pont beleillett a mai edzésprogramomba egy erősítő tizes. Start Erzsébet-kert, cél Muck. 5,6 km, 290 m szintkülönbség, 2 perc pihenő majd vissza. Felfelé 38 perc, lefelé 26. Nem tudom mihez viszonyítani mert először voltam, de nem is igazán az időeredmény volt a lényeg, hanem az erősítés, az pedig megvolt jócskán. Sütött a nap , nem volt szél, ( felfelé menetszél sem:-) dübörgött a Chrystal Method, szóval jó volt.

2010. február 21., vasárnap

Végre bringán

Ma pihentettem a lábfejem, úgyhogy nem mentem el futni. Elmentem viszont bringázni a montimmal, mivel még nem tudtam megvenni a megfelelő triatlon-bicajt, de szerintem 1-2 hét alatt az is összejön. 7 fok, végre nem mínusz, süt a nap ezerrel, hát hajrá! Október óta nem ültem rajta ami érezhető is volt, de azért 56 km-t letekertem 2ó20perc alatt. Nem túl fényes a 24 km/h átlag, azért első alkalomnak nem volt rossz.

Ausztriában tekertem egyébként, ott ahol az utak simák, és az autósok a falvak elején lévő szűkítőkben nem próbálják meg bizonygatni, hogy el tudnak úgy is menni melletted, hogy 5 cm van a tükör és a kormány között, hanem megvárják, míg elegendő hely van mindkettőnknek és utána előznek meg. Dudájuk tán nincs is.

Miután hazaértem azonnal megebédeltem, majd 20 perc múlva ismét.

2010. február 20., szombat

Esőben

Napközben, ha esik és a kocsiból ki-be szállok, de egyébként is próbálom elkerülni az esőt, asszem ez a normális,  Este viszont, futás előtt ma Sony éppen rákérdezett, hogy esőben is kimegyek-e. A válasz egyértelmű volt, persze, asszem ez is normális, csak kicsit furcsa, hogy szinte egyáltalán nem játszik szerepet az időjárás az edzések alkalmával.

Laza 10 km volt a mai adag, pontosabban 10,6, 60 perc alatt.

Egy kicsit fáj a jobb lábamon a hüvelykujjam, remélem azért el tudok menni vasárnap hosszút futni, ugyanis végre (Myke tanácsára) vettem derékra köthető kis kulacsokat, így inni is tudok majd a 2,5 óra alatt. Sajnos a (Ivan Grasso által ajánlott) fülhallgató csak hétfőn érkezik, pedig arra is kíváncsi vagyok , de még eleget hallgathatom. Mivel egy Ironman felkészülés elég ritka dolognak számít, ezért különösen hasznos tud lenni az internet, illetve az ilyen blogok. Arról pl. mindenkinek van véleménye, hogy milyen téli gumit vegyek, vagy kire szavazzak, de az már nehezebb dió, hogy úszás után egyszerre egyek vagy várjak 15-20 percet, max. visszakérdeznek, hogy nem mindegy? Remélem majd erre is kapok választ, de addig még sok kilométert kell a hátam mögé tennem, ami egyáltalán nem baj.
Jöhet egy kis jazz? klikk

2010. február 16., kedd

3+7x6

Gyorsító edzés volt a mai program. 3 perc gyaloglás, 7 perc futás, mindez hatszor. Az első hármat 13 km/h-val futottam, majd utána 14, illetve 14,5-el, az utolsó kettőnél az utolsó 2, ill. 3 percen 16 km/h.
Leírni érthetőbb volt, mint olvasni, bocs.
Pontosan 11 km lett a vége.
A szalagon jutott eszembe, hogy mikor elkezdtem ezt a futás dolgot nagyon szenvedtem, és
nagyon utáltam,  akkor arra is félve gondoltam, hogy talán majd 3 hónap múlva már gond nélkül lefutok 10 km-t.
Most, hogy eltelt a 3 hónap (több is egy héttel) azért sokminden megváltozott. Nem utálok futni, sőt megszerettem, Ha lefutok 24-25 kilit, nem okoz gondot, másnap simán menne megint. Ezeket nem hittem volna el novemberben, mint ahogy azt sem, hogy Csizka barátom is elkezd futni és nem is hagyja abba, tán még ehhez is volt némi közöm:-).
Ma egyébként egy teljesítménytesztet is akartam csinálni a szalagon, de mivel kaptam egy tanácsot, inkább márciusban elmegyek Győrbe, hogy kontrollált körülmények között orvosok végezzék el (helyettem:-).

2010. február 14., vasárnap

Másnap

Tegnap lepasszoltuk az aprótalpúakat Hidegségre a nagyszülőkhöz, úgyhogy ketten voltunk Sonyval. Finom vacsi után Ő borozott én pedig megittam 0,5 liter Bacardi-t. Semmi esélyét nem láttam a mai futásomnak, így nem is terveztem, nehogy a tervet kelljen megváltoztatni. Nem így történt, enyhén másnaposan már reggel voltak olyan gondolataim, hogy futva kéne Hidegségre jutnom, ezeket természetesen azonnal elhessegettem és az alkohol utóhatásának tudtam be. 10.30 körül elmondtam Sonynak mit tervezek, innen már nem volt visszaút, mégsem mondhatom neki, hogy mégse, nem igaz?
Elindultam a Sopron- Tómalom-  Fertőrákos- Balf- Fertőboz- Hidegség távot a hátam mögé tenni.Gyönyörű verőfényes napsütésben meglepően könnyen teltek a kilóméterek, 2ó18p alatt odaértem, a táv 24,5 km. A család tapssal és a szokásos, de megunhatatlan húsleves-rántott hús kombinációval várt. Megérte. Valószínüleg, ha nincs az Ironman, akkor ma nem futok, pláne ennyit, de akármilyen eredményt is érek el Nagyatádon, a lényeg, hogy azt mondhassam, én mindent megtettem. Ehhez kellett a mai teljesítmény is.
Sony egyébként beteg, úgyhogy innen is jobbulást kívánok!

2010. február 11., csütörtök

Kérdés

Egy kis zene, és egy kérdés.
A fülhallgató 30 perc edzés után állandóan kijön a fülemből, terepen fogja a fejpánt, de teremben ez elég zavaró, ki milyen típust használ, ill. ajánl?

A tóig

Tegnap, mikor elindultam, fogalmam sem volt mennyit fogok futni. Gondoltam majd útközben eldöntöm, hogy az erdei úton lekanyarodjak a 10 kilis körre, vagy továbbfussak a 17,5 –re. Mikor a kereszteződéshez értem nem is értettem miért akarnék csak 10-et futni, továbbmentem. Ezen a hosszabb távon van egy rész Fertőrákoson, ahol egy bekötőút vezet a Fertő-tóig, mikor odaértem, egy hirtelen mozdulattal (szinte észre sem vettem) bekanyarodtam. Amitől a legjobban tartottam az a szomjúság volt, víz ugyanis nem volt nálam. Kifutottam a partig és ott egy kicsit sokkolt a felismerés: itt vagyok a Fertő-tónál, nincs vizem, gyalog vagyok, Sopron messze van. Na, mindegy, én akartam, futás haza. Az utolsó 3 km végig emelkedő, alamuszi, kanyargós és hosszú, tudtam, hogy az lesz a legnehezebb. Hamar kiszámoltam, a teljes táv 23,5 km dimbes-dombos terepen. Ennyit még nem futottam eddig, na, majd most! Nem álltam meg egyszer sem, de volt pár holtpontom, de a lényeg 2ó23perc alatt hazaértem!

Talán érezhettem valamit indulás előtt a dologból, mert lemértem magam, 78,5 kg, a döbbenet viszont akkor jött mikor utána is ráálltam a mérlegre, 76,3 kg!!!!

Érdekes, hogy a felmaraton után mennyire ki voltam készülve, így utólag azt gondolom valami vírus is lehetett bennem és nem a powerbar-tól voltam rosszul aznap délután, mert ez a futás sokkal keményebb és hosszabb is volt mégse viselt meg annyira. Ez jó hír.

2010. február 7., vasárnap

Ketten

Ma reggel Mikivel mentünk futni terepen a kedvenc bringás útvonalamon.  1ó41perc alatt futottunk 35 km-t, ( fejenként 17,5 :-) nem kevés szintkülönbséggel -6 fokban, legalábbis a dombok alján -6, a tetején akár 8 - 10 fokkal is melegebb lehetett, nem is értem miért a hegyek teteje havas, nem pedig az alja.
Amikor hazaértem, Sony értetlenkedve kérdezte, hogy tényleg felkeltem-e, és tényleg futottam-e már, nem értette hogy megy ez. Egy egyedül élőnek biztos könnyebb az idejét beosztani, az edzéseket beilleszteni a programjába, nekünk viszont motivációból jut sokkal több, persze a partner hozzáállása sem mindenhol ugyanolyan, de nekem szerencsére sokat hozzáad a cél eléréséhez.
-6 fokban a levegő is elég tiszta volt, a nyarat is nagyon várja már az ember, úgyhogy a zene nem is lehetett más:
Még valami, teremben is voltam a héten, az eset tanulsága:
Futógépen jönnek - mennek, csak azok maradnak, kik Ironman-re készülnek.:-)

2010. január 31., vasárnap

Hó jelentés

3,8 km úszás, 50 km bringa, 153 km futás. Ennyi volt januárban. Az úszás és a bringa elég kevés, bár úszni nem is akarok sokkal többet, mivel szerintem 10 perc javításért kb. annyit kell edzeni amennyivel legalább 30 percet hozhatok bármelyik másik számban. Persze ez csak az én elméletem, lehet, hogy nem így van, de akkor is így csinálom. A bringázás viszont hiányzik is, úgyhogy tavasztól biztos többet fogok tekerni (kell is). A futást szeretném legalább havi 200 km-re növelni, szerintem ez is menni fog. Amennyire meg tudom ítélni jó úton haladok, az elmúlt 3 hónap alatt  heti 3-5 edzést csináltam és eljutottam oda, hogy pl. ma egy eléggé dimbes-dombos terepen minden gond nélkül futottam 17 kilit és ment volna még.
Ma elkezdtem írni magamnak, hogy miket kell vinnem augusztusban a versenyre. Ez elég hülyén hangzik, hiszen 6 hónap van még addig, csak elképzeltem azt a szitut, amikor futás közben elszakad a cipőfűzőm, úgyhogy ez az első tétel. Szörnyű tudna lenni, ha egy ilyen apróság miatt akadozna a a menetrend, azt hiszem az ilyen semmi dolgok igenis nagy problémát tudnak okozni ilyen extrém helyzetekben.

2010. január 25., hétfő

A taktika

A múlt hét elég laza, kicsit pihenős volt, azért persze futottam, bringáztam  és persze úsztam is. Ma egy kis fallabda is volt, de holnap már szeretnék egy rendeset futni. A squash-pályán szerintem ugyannyit mozogtam mint máskor, viszont ma egyáltalán nem fujtattam, nem lihegtem semmit, azért így még jobb volt játszani. Közben pesze programozom át az agyam a következő feladatra, a maratoni futásra. Azt hiszem ettől tartok a legjobban, ami hülyeség, hiszenn az Ironman-en is van, attól pedig egy cseppet sem félek. Na mindegy, a lényeg, hogy lefutom oszt kész. A cél 4ó30perc, de 4 órán belül szeretném abszolválni, gondolom úgyis az utolsó 30 perc  lenne a legnehezebb, úgyhogy én ennek kezdete előtt érek célba, ami pont 4 óra, vagyis sietek, hogy befejezzem, mielőtt még elfáradok. Ez a taktika.
A nagyaádi nevezésen a nevem  mellett megjelent az OK felirat, nem volt olcsó:-).

2010. január 21., csütörtök

Váltás - változás

A konditeremben van egy tök jó bringa, amin majdnem könyöklő pózban lehet tekerni, persze nem lehet olyan pontosan beállítani, sajnos eddig nem működött, de ma igen. Kipróbáltam, tekertem vele 60 percet és pontosan 35 km-t, nem rossz. Közvetlenül utána 30 perc futás, 5,5 km. Az a helyzet, hogy már nagyon várom a tavaszt, amikor végre ki tudok menni bringázni a Fertő-tó mellé, utána pedig rövidgatyában a szabadban futhatok is. Na de mind1, ne sürgessük az időt! Egyébként kezdem észrevenni magamon az elmúlt 2,5 hónap edzésmennyiségét, pl. lassaban lélegzem és többet eszem, viszont fogytam 5kg-t. Ez mind jó:-)

2010. január 17., vasárnap

A félmaraton

Jelentem mindenkinek a kitűzött célt teljesítettem. Bécsi Jegesmedve-futás félmaraton 1.57. 2 órán belül szerettem volna, úgyhogy pipa.
Hideg volt, -2 fok viszont nem esett semmi és az aszfalt is száraz volt. Sok tanulsága is volt a versenynek, pl. előző éjjel aludni kell, nem pedig este 9-kor úgy bevacsorázni mint egy bölény, mert akkor nem tudok elaludni, amikor meg végre elalszom a horror álmaimra ébredek fel. Az is kiderült, hogy nekem a powerbar-nál jobb az x-ion, na ezt sem egy versenyen kellett volna tesztelnem. A lényeg viszont: kb. 2 hónappal az első futásom után túl vagyok az első hivatalos félmaratonomon:-). A célba érkezés után el sem tudtam képzelni, hogy még egyszer ennyit fussak, most már igen.
Miki is ott volt, Ő 7 km-t akart lefutni 35 pec alatt, a 34,19 csak egy nagy bravo járhat. BRAVO!
Most 2 nap megérdemelt pihenő jön az elmúlt heti több mint 70 km után.


A pihenések alkalmával pedig nem az eddig belinkelt zenekarokat fogom hallgatni, hanem:

2010. január 14., csütörtök

Fagyban

Ma 16,8 km 90,55 alatt, szerintem nem is rossz. Átlag: 170, max.: 181, min.:90. Ez volt az utolsó előtti futás a félmaraton előtt, még szombaton lesz egy rövid versenytempó. Ági szerintem elfojtott szadista hajlamait éli ki rajtam, ahogy néztem a múlt heti 40 km után ezen a héten a versennyel együtt 70 km-t kell lefutnom. Kíváncsi vagyok júliusra mit tervez:-).
Ehhez az adaghoz egy igazi klasszikust kerestem motiváció gyanánt, íme:

Csizkáék is nyomják ezerrel, még ha nem is mindig esik jól.
Üdvözlet Botsvana-ba! Sajnos nem -ból.

2010. január 13., szerda

A futás ragályos

6-szor 7 perceket futottam 13-14,5 km/h-val, közte 3 perces gyaloglásokkal. A helyzet az, hogy még futottam volna, de Ági ezt írta mára, gondolom a vasárnapi félmaratonra spannol fel. Átlag:158, max.: 181, min.: 112, ez is rendben.
A lényeg viszont az, hogy CSIZKA ELKEZDETT FUTNI!
Igen, tegnap reggel büszkén (joggal) hívott fel, hogy 1 órát futott padon, ami elsőre nem kis dolog. Persze másnap a csaja ment és persze, hogy többet futott (respect), úgyhogy kíváncsian várom a fejleményeket. mindenesetre gratula Boginak is!
Ma voltam sportorvosnál is, minden ok. (még szép).