2010. december 17., péntek

Szünet, teszt, hideg, kütyü

Egy hét futás nélkül. Többek között ez is történt, na meg persze a Tepó-féle teszt, és közben megjött a hideg. is.

A teszten jobb értékekre számítottam. 81 kg vagyok, ebből 13% zsír és 40 kg izom. A bringán pedig 310 Watt volt a maximum, amit ki tudtam tekerni 1 percen át. A súly különösebben nem érdekel, mert jól érzem magam, ráadásul most jönnek majd a hosszabb futások, úgyhogy az biztos le fog menni. Viszont a 310-nél egy kicsit többet vártam magamtól, de a számok makacs dolgok. Ez van. Majd Tepó csinál belőle 400-at, igaz?!! Legalábbis remélem nem hiába fogom végigugrálni egy bringa mellett ezt a következő 3 hónapot.

A másik, számomra fontos dolog tulajdonképpen már régóta megvan, csak nem vettem észre.

Egy ideje gondjaim voltak a különböző mp3-lejátszókkal, ráadásul a hóban, jégen a Nikechip sem megfelelően számolja a távot. Kb 2 hónapja vettem egy Sony Ericsson X8-as telefont, ez mindent tud!!! Futás közben szól a zene, méri a távot, km-enként mondja a sebességet és mire hazaérek, már a neten láthatom éppen aktuális edzésem minden adatát. SZUPER!!! Ráadásul jól is szól.

Tegnap egy esti, lámpás futásom volt az erdőn át lámpával a -8 fokban. Néhol nehéz volt haladni a sok jég miatt, néhol egy spontán jégtáncot is bevetettem akár a Tom és Jerry macskája, de igazán jólesett ez a lassú, de nem rövid futás. Egyáltalán nem fáradtam, ezzel a tempóval a világból is ki tudnék futni, legalábbis tegnap úgy éreztem. A hideggel igazán csak akkor szembesültem, amikor hazaérve, a kapu előtt kivettem a fülest a fülemből és ehhez jégcsapokat is kellett törnöm :-)


A telefon így rögzítette az edzést:

Ezek hárman nagyon jók!!!

4 megjegyzés:

  1. Már attól is fázom ahogy olvasom amit írsz :).
    Tetszettek a múltkori havas képek,amiket feltettél ide,szép,de én nem tudom rászánni magam kinti futásokra ilyen időben:( nem bírom a hideget:(
    futógépen nyomom legtöbbször mostanában.

    VálaszTörlés
  2. Vasapu! Elnézve a rólad készült képeket, és valamelyest ismerve az elvégzett edzésmunkád, elképzelni nem tudom, hol lehet rajtad 10 kg (13%nyi) zsír. De én ehhez nem értek.
    Hidegben futni viszont imádok, de per pillanat csak imádNÉK sajnos....
    Cyborg! Én meg padon nem tudok futni, leszédülök róla :-)

    VálaszTörlés
  3. Ennél a proginál végig neten kell lennie a telefonnak? Csak mert nem mind1 milyen előfizu van a telóhoz, ha nem akarok vmi brutál számlát hó végére. :(
    Neked milyen van?

    VálaszTörlés
  4. Droid: Egyszer próbáld ki, hidd el nem fogsz fázni. Ráadásul megéri:-)

    Laciii79: Én sem veszem észre magamon, de attól még biztos rajtam van valahol. Majd lemegy.
    Jobbulást Neked, aztán irány a havas táj!

    Cole81: Szerintem nincs végig a neten, viszont amikor hazaérek automatikusan csatlakozik wi-fi-n keresztül és talán akkor dobja fel az adatokat.
    Vodánál vagyok, havi max. 1000,-Ft a net, csak egy idő után lassítják. A díj viszont fix, szerintem ez elég jó.
    A progit pedig bármilyen Androidos készülék tudja kezelni, a Market-ről lehet leszedni ingyen.

    VálaszTörlés