2010. október 11., hétfő

Pihenőhét

A VB nagyon tuti volt. Veszprémben néztük a barátainknál. Bár a közvetítésből hiányoltam a részeredményeket, azért nagyon jó volt. Jó volt néha meglátni Joe-t vagy a többieket. Nagyon szépen ment minden magyar, talán csak Annamarinak voltak gondjai, de ezt csak az idejéből gondolom. Azért persze Neki is jár a gratuláció. Na persze az élmenők....

Az elmúlt héten nem futottam, nem bringáztam, sőt, nem is úsztam. Szerdán egy óra squash volt, csütörtökön pedig spinning. Spinning órán most voltam először. Szeretnék télen is tekerni és ez egy lehetséges megoldásnak tűnt. Hát nem az. Nekem nem jön be, illetve azt hiszem az alapozás inkább hosszú, egyenletes terhelésről kell, hogy szóljon. Viszont megbeszéltem a konditeremben, hogy hetente egyszer-kétszer tudok majd menni egyedül is a spinning terembe 2-3 órát edzeni.

Reményeim szerint hamarosan megjön az új futócipőm is, így már semmi sem akadályozhat meg hosszú alapozás elkezdésében. Szükségem is lesz rá, mert jövőre nagyot akarok harapni az időmből.

6 megjegyzés:

  1. Hajrá! :)
    A spinninget kihagyom idén télen is, sok értelmét nem látom.

    VálaszTörlés
  2. Én tavaly télen nyomtam a spinninget, amikor tudtam. Igazából főleg úgy, hogy egyedül tekertem órákat a cangán. Csoportos órára egyszer-egyszer mentem be, de akkor is figyeltem, hogy csak azokat csináljam, ami nekem tetszik, illetve belefér az alapozás terhelésébe.
    Egyébként kimondottan jól lehet rajta tanulni a körkörös tekerési technikát, próbáld ki legközelebb, hogy csak egylábbal tekersz ;-))
    érdemes belőle edzésenként 4-5x fél perceket lábcserével beiktatni. ezt kint az úton nem nagyon tudod megcsinálni ;-)
    Más az, ha van valakinek görgője, azzal persze sokkal jobb a téli alapozás, mert a saját bringádon ülsz, a saját nyergedben...

    VálaszTörlés
  3. Kombinat: Szerintem van értelme, csak nem nekünk.

    A 180 kilin nem 10 másodpercenként váltunk testhelyzetet és tempót. Fura is lenne...

    Tepó: Pont így gondolom. Tekerést tanulni, úgy, hogy nem kell másra figyelni, egyenletes terhelés órákon át, stb..
    Az egylábast próbáltam már nyáron is országúton, hát az nem volt az igaziDDD
    Mindenesetre jövő héttől kezdem, szeretném tavasszal olyan erőben kezdeni a készülést, mint ahogy idén abbahagytam.

    VálaszTörlés
  4. Hááát, én is egyszer voltam spinningen, nekem se jött be. És mivel én sem bringa-, sem triatlonversenyre nem készültem, kihagytam a továbbiakban. Iszonyú rossz volt nekem ekkora terhelés egy kis levegőtlen, zárt teremben. Nem véletlenül nem futok gépen sem. Inkább akár még minusz 10 fokban is futok a szabadban vagy úszom uszodában.... mondjuk ott érdekes módon nem zavar a sátor... Na, nem tudom, teremben nekem max kondi, vagy kosár.

    VálaszTörlés
  5. hmmmm.nekem bejött a spinning.a zenét kivéve :)
    én úgy tervezem,hogy télen nyomatni fogom.

    VálaszTörlés
  6. Laciii79:Na igen, közben nincs menetszélDDD
    Viszont pofaszél sincs.
    Én is inkább a szabadban érzem jól magam, még télen is. Hóban futni jó.

    Droid: Nyomasd csak, ártani biztosan nem fog.
    Én inkább egyedül vagy Szaszit-tal fogok 2-3 órás egyenletes tekeréseket nyomatni. Ráadásul ilyenkor a zene is a sajátunk lesz.

    VálaszTörlés