2010. július 5., hétfő

Kezdődik a hét

Szombaton - miután hazaértem Veszprémből- elindultam bringázni. Először nyomtam egy kb. 10 kilis időfutamot a Fertőig. Durva a sebességkülönbség a túrázókhoz képest :-). Utána ráfordultam a határ felé, egyszer csak beállt mögém egy kolléga, hátranézek, Szaszit az. Meg sem beszéltünk semmit, mégis találkoztunk. Mint utóbb kiderült 2 oka is volt.

1. Szaszit éppen elbizonytalanodott az Ironman-t illetően. Nem tudja, hogy induljon-e. Megmondtam neki, hogy indul és már tekertünk is tovább. Furcsa volt ezt olyan embertől hallani, aki Sárváron 12 óra alatt 108 km-t futott és az UB-n 4 perceseket nyomott.

2. Visszafelé a határ után 100 m-re egy magyar kátyúban felütöttem az első gumit. Nálam nem volt belső, nála igen.

Gondolom, mindenki néha elbizonytalanodik a rajt közeledtével, nálam is volt már ilyen. Ilyenkor próbálok racionálisan gondolkodni és arra gondolok, hogy végülis terv szerint haladok a magamnak kijelölt úton, nagy gond tehát nem lehet. Meg kell lennie! A kijelölt út mérföldköveit feltettem oldalra, hátha mást is érdekel, nekem jó újraolvasni, hátha Nektek is.

Ma pedig futás volt. 24 km 2,05 alatt. Ez nekem teljesen jó tempó, viszont a 3 kulacs víz kevés volt.

7 megjegyzés:

  1. Jó így együtt látni ezeket a fontos állomásokat, és jó volt újraolvasni őket. Köszi.:-)

    VálaszTörlés
  2. Laci79: Örülök, ha tetszik, szerintem is jó egy csokorba szedni őket, de még egy hiányzik :-).

    VálaszTörlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Szia! A mérföldkövek nálam is hasonlóan alakultak (ezt amúgy is tudod) és a bizonytalanság is elő-előbukkan az Ironman miatt. De igazad van, terv szerint megyünk, nem lehet gond! Ami meg mögöttünk van, az magáért beszél! Hajrá az utolsó hetekre! Ironsün

    VálaszTörlés
  5. Meglesz az is hamarost! :-)

    VálaszTörlés
  6. Ironsün: Te is nyomjad meg ezt a hónapot! Én még lehet, hogy úszni is megyek.

    VálaszTörlés
  7. Laci79: Még 37 nap. Hamar itt lesz.

    VálaszTörlés