2010. augusztus 30., hétfő

Raxlauf


Szaszit ezt találta ki nekünk szombatra.

2010. augusztus 29., vasárnap

Lazán nem megy

Tekertem egy órát ebéd előtt. Úgy indultam neki, hogy csak lazán, kirándulós tempóban feltekerek Brennbergbe, majd vissza. Hát nem sikerült. Meg kellet előznöm mindenkit. Lefelé, kb. 70-el jöttem, amikor valakinek visszaintettem, de nem tudtam ki az. Később kiderült, hogy Szaszit éppen arra futott:-).

Két héttel a verseny után egyre több dolog jut eszembe, amit meg fogok változtatni jövőre. Gondolom, hogy még jön hozzá egy-két ötlet, úgyhogy amikor minden megvan le fogom írni, hátha másnak is hasznos lesz.

Ha Denise hallgatta volna a Chrystal Method-ot, hamarabb beért volna :-))

2010. augusztus 26., csütörtök

Motiváció

Sokkal nehezebben megy a futás, mint eddig bármikor.

Tavaly november 6.-a óta ( az első futós nap az életemben )minden egyes futással eltöltött percben csak egy dolog lebegett a szemem előtt. Az a bizonyos célszalag. Most nagyon nehéz újabb motivációt találnom.

Jövőre szeretnék egy gyors félmaratont futni, szeretnék szintén egy Ironman-t csinálni és talán mást is, de ezek még túl messze vannak. Talán az lenne a legjobb, hogy amíg nem kezdem érezni megint a motivációt csak hetente egyszer futok 10-15 km-t. Persze majd meglátjuk.

Most mindenesetre fontosabb a montizás, mert ezen a versenyen lesz idő kihajtani magunkat:

Várunk mindenki szurkolni az INSOMNIA DUÓ-nak!
Majd, elfelejtettem, azért ma futottam 14 kilit :-))

2010. augusztus 22., vasárnap

Utána

Megvolt az Ironman. Azóta futottam egy tízest a szokásos körömön, egyébként pedig pihenek, most fáradtabbnak érzem magam, mint közvetlenül a verseny utáni napokban.

A következő pár hétvége leginkább szurkolásról fog szólni, a hétköznapok meg montizásról. Szeptember 18.-án, Csillebércen versenyzek legközelebb a 24 órás montain bike versenyen duóban indulok a tavalyi társammal, Rogival. 2009-ben nem voltunk felkészülve sem technikailag, sem fizikailag. Idén más lesz, ebben biztos vagyok.

2010. augusztus 16., hétfő

IRONMAN


Ez nekem túl nagy feladat.

Nem tudom leírni azt, ami tegnap Nagyatádon történt velem. Persze megpróbálom, de abban sajnos biztos vagyok, hogy az érzéseket, az átélt pillanatokat, órákat nem tudom szavakban kifejezni.

Először persze gratulálok minden célba érkezőnek, mert azt az érmet nem adták olcsón senkinek sem, ebben biztos vagyok.

Szóval éjjel 1 után tudtam elaludni, előtte a szendvicseket készítettük el és összekészítettük az egyéb energiaforrásokat. A gyerekek már aludtak, Sony persze segített. Aztán „alvás”.


Ironsün 4:40-kor küldött „PARTRASZÁLLÁS!!!” sms-e már ébren talált, a telefon ébresztője szintén. Kb. 10 perc alatt elkészültem, megettem 2 kakaós csigát és csak remélni tudtam, hogy ez nem rossz ómen. Utána 40 perc check – tipródás – check – tipródás következett. A banditák a nagymamájukkal maradtak, mi pedig átsétáltunk a gyékényesi tóhoz, ami tőlünk 300 m-re volt. Már javában folyt a bedepózás, én is tettem a dolgom. Bringa be, bringás zsák a helyére. Schwarczi-val itt találkoztam, egy-két jó szó oda-vissza aztán elbúcsúztunk. Még mindig kora volt, elindultunk egy kávét inni. Egyikünk sem az az ölelkezős típus, de most ez valahogy másképp történt. Aztán odasétáltunk a partra. Furcsa látvány fogadott. Az a kép, amit az elmúlt 9 hónapban jópárszor láttam, de élőben…. A reggeli pára tényleg valami misztikus, túlvilági hangulatot varázsolt. A meredek domboldalon ülve éreztem igazán, hogy ma, AZ a nap van. Közben megérkeztek Csizkáék is, jóleső érzés volt, hogy ezért utaztak és keltek fel ilyen korán. Szaszit is befutott, odaadta a frissítőcsomgját nekik. Aztán a könnyes (!) búcsú.


Ruha le, sapka kézbe, indulás a többiekhez, a sorstársakhoz. Kombinat, Tepó, Ironsün, Peti, Attila már ott voltak. Dumálgattunk, viccelődtünk, de igazán mindegyikünk valami másra gondolt. Tudtuk, hogy mindjárt kezdődik. Fél percenként az órámra néztem. Közben észre sem vettem, hogy már a Vangelis szól. A pap bement a vízbe, megáldotta a vizet és minket is. Duurrrr!!!!

Elkezdődött. Futás a tóba. Az eddig a parton barátságosan egymásra mosolygó emberek az ágyúszóra egy pillanat alatt egymást ütő, rúgó tömeggé alakult. Természetesen én midig csak visszaadtam.-). Végül is jó móka volt, feszültségoldásnak teljesen megfelelt. A víz meleg volt és nagyon tiszta. Mellúszásban haladtam. Közben előztek rendesen kb. 10 percig, aztán már csak velem egy tempóban úszók voltak mellettem. Sokan voltak olyanok is akik gyorsabbak voltak, de mivel cikk-cakkban nyomták nem tudtak megelőzni. A sűrű párától 10-15 m-t lehetett látni, úgyhogy fogalmam sem volt, hol tartunk mindaddig, míg meg nem hallottam a zenét és a speaker-t. Ki a vízből, be a vízbe!

A második kör hamarabb telt el, de tovább tartott 3 perccel. Végül a 3,8 km-t 1ó33p alatt teljesítettem.

Ahogy futottam ki a depóba egyáltalán nem éreztem fáradtságot, olyan volt, mint egy reggeli frissítő zuhanyzás utáni érzés. Ez azért durva, de tényleg így éltem meg.

Az öltözőbe pont egy szabad hely volt, lecuccoltam, levetkőztem, törölközés, aztán felcibáltam magamra a bringás nadrágot meg a többi ruhadarabot. Közben persze próbáltam bekapcsolni az mp3-at, de ez ilyenkor mindig nehezen megy. Amikor a cipőmet vettem fel, akkor értettem meg, hogy miért éppen ott volt hely. Nem volt összekötve a sátor fala és 30 cm szellőzés volt rajta:-)

A depót 269.-ként hagytam el.

Kezdődik a bringa. El kellett hitetni az agyammal, hogy ma még semmit sem csináltaml. Így is sok a 180 km, de ha mindig csak a következő állomást vártam, úgy elviselhetőbb volt. Úgy döntöttem, nem viszek pulzusmérőt, nehogy a látott értékektől menjen fel. Az volt a tervem, hogy elkezdek pörgetni ahogy jól esik és reméltem, hogy ez a tempó 30 feletti átlagot fog majd produkálni. Elindultam hát. Az első 300 m után már az autó mellett vártak legkisebb és egyben legnagyobb szurkolóim, Sony és az Anyukája. Hajrá Apu! Gyerünk! Szuper volt. Még 100 m és ott volt Myke és Szilvó is. Ez az, nyomjad!


Közben beálltam a tempómra és megnéztem az órát, 34-38-akat mutatott. Megnyugodtam. Ezek szerint minden rendben, csak haladni kell. Elővettem egy lekváros zsemlét, de valami nem stimmelt. Olyan volt, mintha fűrészport rágtam volna. Köhögtem, nem bírtam lenyelni. Ittam hozzá vizet, de azzal is csak egy küzdelem volt az evés, de nyertem. A bringás útvonal első szakasza egy 75 km-es, enyhe dombokkal megtűzdelt etap volt. Már éppen kezdtem belefásulni a tekerésbe, amikor az úttesten megláttam először egy „Hajrá Tepó!” felfestést, egy „Hajrá Ironsün”-t, majd egy „Hajrá Vasapu!”-t.

Teljesen készen lettem! Ettől aztán végképp nem lassultam. Egy ilyen meglepő gesztus annyit tud lökni az emberen, hogy szinte éreztem, ahogy a keró megindul, csak kapaszkodnom kellett. Köszi Myke & Szilvó. Ezzel a lendülettel már ott is voltam Böhönyénél, ahol a tankcsapdáknál egy jobbos kanyar után az út már Nagyatádra visz. Sony-nak leírtam, mikor hol leszek. Ezen az szerepelt, hogy a versenyközpontba 11:00 – 11:30-is érkezem. 10:50-kor ott voltam. A versenyközpontban szerintem nekem volt a legegyszerűbb megtalálnom a segítő csapatomat. Csizka & Bogi is nagyon kitettek magukért, értem.Még egy lökés.

Anyu és Botond is megérkezett közben, nagyon jó esett.

Ekkor 185. voltam.


Az első 35 km-es kör előtt sok sikert kívántam Nono-nak, aki ez alatt a köröm alatt Ironmanó futóversenyen vett részt és a következőnél már az érmét is láttam. Még egy lökés!

 Ez a 3 kör nagyjából ugyanúgy telt el, közben persze nyújtották a pályát, de ettem ittam, locsoltam magam és haladtam. Végig szólt a zene, úgyhogy nemigen hallottam, mikor szóltak hozzám, de egy srác olyan közel jött, hogy levettem a fülest, azt hittem valami baj van. Kiderült, hogy olvassa ezt a blogot és Ő is nagyon szurkol nekem. Sajnos nem mutatkoztunk be egymásnak, így csak annyit tudok róla, hogy a feleségével váltózótt, de remélem nekik is jól sikerült. Még egy lökés. Közben találkoztam Witch-el, Kombinat-tal, Schwarczi-val és Szaszit-ot láttam mindig a fordítók után 3-5 perccel. A keró utolsó körén már persze a futásra gondoltam. Pörgettem, nyujtottamm de leginkább próbáltam kiverni a fejemből, hogy ma már mozogtam. Nem csináltam semmit, friss vagyok és most futok egy Maratont!

Így érkeztem a depóba. Levetkőztem, felöltöztem aztán indulás.


Ekkor 142 voltam.

A futás kezdetekor szintén frissnek éreztem magam!!?? Sony persze a megbeszélt helyen, a megbeszélt dolgokat adta. Amikor pedig semmit sem kértem a két kezére tette a hűtőtáska szinte teljes választékát, ilyenkor azért mindig elvettem valamit. Ő is nagyon izgult, de szerintem, ha azt mondtam volna neki, hogy most jól esne egy bélszin Stroganoff módra, hát 2 perc alatt varázsolt volna. Láttam a szemein. Az első 3 kört gyakorlatilag folyamatosan lenyomtam, gél, víz, hidegzuhany pohárból. Folyamatosan futottam. Az egyik fordítónál megláttam Tepót, aki 2 körrel volt előttem, viszont közeledtem hozzá. A harmadik körnél megint megálltam „otthon”, magnézium, gél, maltovit, aztán futás. Innentől Tepóval együtt futottunk. Egyenletes tempóban, frissítőknél megállva, de utána azonnal futva haladtunk. Nem szóltunk sokat, nem is nagyon kellett. Gondolom mind a kettőnknek hasonlóan jó érzései voltak. Futottunk az Ironman futópályán, Nagyatádon.


 A pálya széléről rengeteg bíztató szót láttam (mp3) ismerősöktől és ismeretlenektől egyaránt. Myke-ék mellett feltűnt valaki, aki a vérszagra jött szurkolni. Ivan Grasso, még egy lökés.

Szaszit-ról kérdeztem Sony-ékat mi újság vele. Láttam, hogy jön mögöttem kb. 10 percre, de azt hittem egy kicsit hamarabb fog megelőzni. Neki az első fele nehezebb volt, megcsapta a meleg és eléggé szarul volt. Péterék segítői is szurkoltak, sörrel (is) kínáltak. A pályán pedig a körszámok emelkedésével ugyan egyre gyengébben, de mindig összepacsiztunk Ironsün-nel, intettünkKombinat-tal, beszéltem HackMikivel, intettünk Ervinnel, Vilivel és Witch-el is. Péter pedig, ahogy előre mondta üldözött. A 7. körtől aztán elkezdődött az Ironman. Ahogy az meg van írva. Bal vádli, görcs, jobb vádli, görcs, bal comb és a jobb is görcs. A gyomrom pedig jelzett, hogy milyen is, amikor igazán fáj. Két lehetőségem volt. Vagy erőltetem a dolgot és még 12 óra előtt célba érek, vagy óvatoskodom és akkor 12:30. , de lehet, hogy az első lehetőség nem is létezett, a másodikat választottam.

Innentől minden körben megálltam Sony-nál, elfutottam a parkig, kb 50 m gyaloglás, majd futás a frissítőig, utána 20 m séta, majd futás amíg bírok. Ekkor már a pályán olyan dolgokat is láttam, amit a versenyt bemutató filmekről ki szoktak hagyni. Zombik gyalogoltak, hánytak, feküdtek ki és el. Az arcokról eltűnt a hajnali barátságos mosoly, a küzdelemre éhes tekintet. Testek voltak csupán, amit valami olyan erő mozgatott, ami nem minden emberben van meg, csak egy Ironman-be. 7-8-9, ezek voltak a legnehezebb köreim. Közben a parkba érve megláttam Anyut a fiaimmal, akik együtt futottak velem egy darabig. Még egy lökés.

Párbeszéd:

-Norbikám jól vagy?

-Igen.

-Nem fáj semmid?

-De.

-?

-A testem.

Aztán továbbfutottam. Elkezdtem a visszaszámlálást. Szaszit közben megelőzött, új erőre kapott és szinte mindent kiadva magából menetelt előre. Jó volt látni, mert a futás elején nagyon rosszul nézett ki. Lehet, hogy a mozgás hiányzott csak neki:-). Tepó közben az utolsó köréhez ért és én is pont a célegyenes részén voltam, úgyhogy megvártam és odafutottam vele, de persze a célkapu előtt én jobbra fordultam, volt még 2 köröm. Ez a két kör arról szólt, hogy Péter előtt maradjak. Ő egy nagyon jó futó, láttam rajta, hogy semmi baja és közeledik. Imádtam ezt az üldözést. A 11. körben amennyire tehettem rápihentem az utolsóra, feljött kb. 2 percre, de az utolsó körben már a frissítőnél sem álltam meg. Száguldottam (5,58 min/km :-) ). A célegyenes előtt pedig Sony várt a fiaimmal és bizony átszakítottuk!


12:21, ennyi lett.

A célkapu másik felén pedig ott vártak azok az emberek, akikkel, akikért ezt megcsinálhattam. Mert, bár közhely, de igaz, nem egyedül csináltam.

Én a rendezők helyében elgondolkodnék azon, hogy egy versenyzőnek 2 érmet kellene adni. Egyet neki, mert végigment, egyet pedig annak, aki támogatta, elnézte, segítette, buzdította, lehetővé tette, sőt esetleg meg is szerette egy kicsit ezt az egész káoszt, ami egész évben tart és évente mégis csak 1napig tart. Nekem Sony nélkül ez nem ment volna, ez biztos.

Köszönöm.

Lehet-e tetézni? igen lehet, Ő tudta. A még nem könnyező újdonsült Vasembernek átadta a névre szóló Ironman melegítőjét és ebben a Vasember már bizony könnyes szemmel ült le.


És mivel nincsen ünnep torta nélkül, erről pedig a legjobb barát gondoskodott


A másik nagyon fontos támogató erő pedig nekem ez a blog volt, illetve annak olvasói. Mióta elkezdtem írni nagyon sok hasznos tanácsot és lelkesítő kommentet kaptam. Eleinte „csak” száraz betűk voltak valahonnan a távolból, aztán a szavak mögött szépen lassan kialakult mindenkiről egy-egy kép is bennem. Bár mindenkivel nem, de akikkel ezen a hétvégén találkoztam, szinte mint egy régi barátot, úgy fogadtuk egymást. Mert egy dolog mindenképpen összeköt minket, Ironman-ek vagyunk, vagy leszünk, és ez nem kis dolog.

A blog címe egy útról szól, aminek tegnap a végéhez értem. Az út hosszára lehet azt mondani, hogy rövid, de azt is, hogy hosszú. A számok tehát a következők:

25,163 km úszás

2571,5 km bringa

1142,1 km futás.

Eddig minden versenyem előtt leírtam, hogy mennyi idő alatt tervezem a célba érést, ez alól természetesen az Ironman sem kivétel, csak egy kicsit régebben tettem meg.

„A terv tehát a következő: úszás 90perc - bringa: 360 perc - futás: 300 perc. Összesen: 750 perc / 12,5 óra, ha 14-be beleférek az is jó, végülis a lényeg, hogy meglegyen.”

2010 január 2.

Így tehát ez is megvan. Kár, hogy nem 8 órát írtam:-).



2010. augusztus 14., szombat

0

Mindjárt kezdődik. Myke jól mondta: életem egyetlen, első Ironman-je.

2010. augusztus 12., csütörtök

1

Megérkeztünk. A kocsiban Szaszit-tal a hátsó sorból szórakoztunk a lurkókon, viccesek voltak nagyon. Mondjuk el nem fáradtak, mert még most is megy a „hol aludjak” műsor. Nagyatád egyébként kedves kis városnak tűnik. Átvettük a rajtcsomagot, ettünk egy csomó tésztát a tésztaparty-n és voltunk pályabejáráson is. Jó csapat gyűlt össze. Tepóval találkoztunk legelőször, majd Petivel aztán a kiskörön már együtt tekertünk Ironsün-nel, Witch-el, Kombinat-tal és Schwarczi-val is. A pályának ez a része tetszik, nem vészes, de gondolom a második körtől valami rejtett hidraulika rendszerrel majd megnőnek a dombok. Ez így szokott lenni.

Egy kicsit talán mindenki meg van zavarodva, de Tepóék maszkban vezetése nálam ma elvitte a nap poénja címet.

Közben elaludtak, megyek borozni Sony-val, ma sok a hullócsillag.

2010. augusztus 11., szerda

2

Összepakoltam a cuccaimat! Egy kicsit olyan, mintha 4 gyereknek pakoltam volna. Az egyik úszni megy, a másik bringázni, a harmadik futni, a negyedik pedig nyaralni. Nincs átfedés, persze, hogy saját cipőjük van (az úszónak nincs), persze, hogy saját törölközőjük, zoknijuk (az úszónak az sincs) stb. van!. Szóval elég sok a cucc. A különböző energizáló készítményekről nem is beszélve. Szerintem egy ló egy évig, napi 24 órában tudna szántani ennyi kalóriával. Gondolom –ebben a helyzetben- ez is normális. Én már semmin sem csodálkozom, ez a hét tényleg valami más elmeállapot. Sőt, ma már Sony is szinte csak ezzel foglalkozott.
Ragadós :-).
Reggel pedig indulás. Elvileg lesz netem, úgyhogy folytatódik a visszaszámlálás, viszont a távollévő érdeklődőknek két hasznos infó:

Élőben a verseny ideje alatt : http://live.ironman.hu/

Szintén élőben és a helyszínről tudósít egy igazi IRONMAN, aki a mi, világhálón összeverbuválódott csapatunkról ad friss információkat az aktuális fizikai és szellemi állapotunkról, ill. helyezésünkről: http://ironmyke.blog.hu/

2010. augusztus 10., kedd

3

Ma végre tekertem egy kicsit. Kimentünk Szaszit-tal a szokásos kis körünkre. Nem volt nagy tempó, asszem 29,6 km/h átlag lett a 45 kilint. Hazafelé a határon elbúcsúztunk Ausztriától, ide már csak Ironman-ként térünk vissza (ha 10 év múlva, akkor 10 év múlva). Jó volt, jól esett, egy kicsit az idegrendszeremnek is jót tett. Holnap lesz az utolsó nap itthon.

2010. augusztus 9., hétfő

4

Ez nagyon nehéz. Ezek a napok …. Legszívesebben már becsomagolnék, indulnék, aztán hajrá bele a vízbe és lássuk meg mennyi a vége! Sony elment futni, én meg sóvárogva néztem utána, mert nekem ugye most nem szabad :-(. Rá kell pihenni, rendben, de ennyire? Gondolom ez az őrület egészen az ágyú dörrenéséig fog még fokozódni, aztán ott már minden ok lesz, minden a helyére kerül az agyamban és kezdődik a tervem higgadt végrehajtása. De addig bekattanok…. :-)

2010. augusztus 8., vasárnap

5

Ma egy 40 kilis bringát nyomtam 30-as átlaggal, majd futottam 9,6 km-t 43 perc alatt. A futás elég jól ment, kaptam is egy „super tempo” dicséretet egy osztrák montistól akit a dombokon leszakítottam.

Ezeknél az edzéseknél azonban többet faragott a leendő eredményem idejéből egy beszélgetés. Az élet úgy hozta, hogy volt szerencsém találkozni Voloscsuk Andrással, akivel átbeszélgettük a délelőttöt. Hihetetlen a hozzáállása és a mentalitása. Az edzésmódszerei nagyon közel állnak hozzám, az én hozzáállásom és” módszereim”pedig neki voltak szimpatikusak. Egy szó, mint száz, az első perctől fél szavakból is megértettük egymást. Arra viszont roppant kíváncsi vagyok, miért az Ironman előtti héten találkoztunk először. Egyébként úszóedző is.

Mesélt egy vicces sztorit. Amikor Mexico-ban volt a Deca Ironman-en az orvos minden nap kivizsgálta őket, vérnyomás, súly, magasság stb. Az első nap egy kicsit görnyedten állt oda méredzkedni, majd minden nap egy kicsit jobban kihúzta magát. Azt mondta a Doki nem értette a dolgot és szerinte azóta sem. Egy ember aki 10 Ironman alatt nőtt 5 cm-t :-))

Az Ironman után megint találkozunk majd. Ja, és mentem egy kört a Deca-s bringájával.

6

Este úsztam 45 percet. Azt mondtam, ha tudok 10 hosszt úszni gyorsban, akkor úgy is fogok. Maradok a mellnél. Még kellene szerintem kb. 1-2 hét amire rendesen megtanulnék. Ennyi idő pedig már nincs. A mellúszásommal viszont nincs gond, szerintem. Nem fáradok. Majd télen megtanulok gyorsban is, de asszem kell majd egy edző, vagy legalább egy jó úszó, akit ráveszek, hogy mutassa meg pontosan hogyan is kell. Már nagyon kevés idő van és egyre több dolog merül fel. Pl. hány szendvics kell és azokat mikor adja oda Sony. Mikor hol leszek, egy pontos terv kell neki is, hogy könnyebb legyen a dolga. Közben Anyósom személyében még egy szurkoló lesz velünk, így a 2 aprótalpúval is könnyebb lesz majd. Anyuék is jönnek és persze Csizkáék is. Muszáj lesz jól szerepelnem, ha már odajönnek .-).

Holnap(ma) kis kombi lesz. Már várom.

2010. augusztus 6., péntek

7

Ez nehezebb, mint gondoltam. Ma nem edzettem semmit. A hátralévő idő már nagyon kevés a versenyig, viszont nagyon lassan múlik.

2010. augusztus 5., csütörtök

8

Tegnap este futottam egy tízest 5,10-es tempóban. Az ipod-omat vittem magammal, ami egyszer csak lefagyott. Én nem szeretek zene nélkül futni, nem szeretem hallani a légzésemet, a trappolásomat, egyáltalán semmit, csak a zenét. Tudom, hogy sokan amatőr dolognak tartják az mp3-as futást, de hát én amatőr vagyok, nekem szabad!

Ma pedig a keró volt porondon. 45 kili volt Szaszit-tal a szokásos körön 30–as átlaggal. Ma különösen könnyedén ment, kivéve persze a Pozsonyi út, az az én mumusom. Szaszit pedig kikérhetné a szlovák állampolgárságot, neki a kettőst is megadnák, az tuti.

2010. augusztus 4., szerda

Ma nem én úsztam

9

Az elmúlt két nap az úszás jegyében telt. Hétfőn leúsztam 72 hosszt és közben eszembe jutott, hogy meg kellene tanulnom gyorsúszni. Persze nem az a célom, hogy az egész távot úgy nyomjam le, de ha néha váltogatok, azzal is pihentetem a lábaimat. Meg is néztem 2-3 videót a neten, beszéltem Ironsünnel és este megint az uszodában voltam. Szaszit is eljött, úgyhogy vak vezetett világtalant a témában. Egyelőre 2 hosszokat úszok gyorsban, de már volt olyan, amikor könnyedebbnek éreztem a mozgást. Szerintem még 2 alkalom és 8-10 hossz is lemegy egyszerre, akkor már érdemes váltogatni.

Ma megvettem a géleket. Négyet a bringához, nyolcat a futáshoz. Lemostam a kerót. Olyan tiszta lett még a lánc is, hogy ha ezt a posztot nem olvasná el a Sony, meg se tudná, hogy törölközővel töröltem le a végén:-). Holnap pedig szervizbe viszem átvizsgálásra. Ma este  futok egy órát.

Ezek vannak, és persze az izgalom egyre fokozódik.

2010. augusztus 2., hétfő

Nor-Bika

Még van hátra több mint 11 nap, de már nem nagyon bírok magammal. Gondolom észrevette a szervezetem, hogy a múlt héten nem kapta meg az –addig folyamatosan növekvő- edzésadagját és most reklamál. Így érezheti magát a bika a karámban a rodeó előtt.

Ezt az érzést kell ébren tartanom és fokoznom az ágyú dörrenéséig, azaz jövő szombat reggel 7:00-ig.
Ma megkaptam a karszalagomat is,... olaj volt a tűzre :-).

2010. július 31., szombat

55 - 16

Nekem ennyi volt a mai edzés. Azért így írom, mert Szaszit megint stréber volt és előtte bemelegített 75 kili bringával. Aztán a fenti távokat már együtt nyomtuk. Ma nem éreztem magam elég erősnek, azért mégis sikerült a kerón 31,5-ös átlagot nyomnunk. Utána pedig 16-ot futottunk 5,10-esekkel. Pontosabban az utolsó 3-4 kiliig. Ott azonban feltettem a fejemre a fülhallgatót… NIN szólt! 4 perchez közeli tempóval zakatoltam felfelé, azt se tudom honnan volt erőm, de nem akartam lassítani, flow volt rendesen. Jól esett.

A közöst edzés elég hasznos tud lenni, a holtpontokon könnyebb átesni. Akinek van lehetősége éljen vele!

73,8 kg vagyok! Az Ironman után elkezdek kondizni és hízni 5-6 kg-ot. Ilyen jó alapom soha sem volt hozzá :-)

2010. július 30., péntek

Minden o.k.

45 kilis bringakör volt ma Szaszit-tal. Laza pörgetős, de néha meg-megindulós tempó volt. Szaszit egész végig az utolsó emelkedőre készült szerintem. Amikor megindultam lemaradt, amikor megindult, beértem. Az utolsó előtt még azt is mondta, hogy fáradt és nem akar versenyezni. Ekkor már tudtam, hogy fog. Megindultam a Pozsonyi úton, de egyszer csak úgy húzott el mellettem, mintha álltam volna. Az utolsón… demoralizáló.

Viszont meggyógyult a derekam. Szerda reggel ugyanis a lomtalanítás utózöngéjeként egy kukát kellett beleborítanom a konténerbe és úgy meghúztam a derekam, hogy a futás után már nem nagyon tudtam mozogni, sőt még tegnap se nagyon. Az kocsiból is csak hangjelzésekkel tudtam kiszállni. Ma viszont már semmi bajom (kopp-kopp-kopp). Egyébként nem értem miért ad ki mindenféle hangokat az ember, ha fáj valamije, attól elmúlik?
Azért nem írtam erről eddig, mert én tudtam, hogy 2 nap alatt meggyógyulok,és nem szerettem volna, ha valaki esetleg rosszul tippel a tippversenyen :-)

2010. július 29., csütörtök

Zenecsokor

Fontos a zene! Nekem biztosan az, mert kb. annyit gondolkodom a számok listáján, mint a többi kellékkel összesen. Az elképzelésem lényege ugyanaz, mint a maratonon volt. Lassan kezdeni, hogy a végén maradjon erő a küzdelemhez. Nos, egy kis ízelítő az egyes szakaszokról:

















Elég nagy a szórás az eleje meg a vége között, de szerintem szükségem lesz mindkét végletre:-).

2010. július 28., szerda

Kész

Utolsó hosszú futásom előtt nem ettem semmit és gyakorlatilag semmivel nem frissítettem magam. Azt találtam ki, hogy a holtpontokat gyakorlom még utoljára, illetve azok túlélését. Az edzés sikeresnek mondható, holtpont volt bőven.

26 km-t futottam úgy, hogy egyszer álltam meg vizet inni kb. 18-nál. Az átlagpulzus 157 lett, az idő pedig 2ó27p. A nap sütött árnyék viszont nem volt. Keményre sikeredett.

Azt hiszem, most már kimondhatom, hogy a felkészülésemmel végeztem. Most már nem fogok 15 km-nél többet futni és nem fogok 70 km-nél többet tekerni a versenyig. A kilenc hónappal ezelőtti önmagamhoz képest összehasonlíthatatlanul erősebb vagyok, és talán a célszalag túlsó oldalán már dohányozni sem fogok.
Jöhet a verseny, én kész vagyok!

2010. július 27., kedd

A vége felé

Elmaradtam a blog írásával, de nem az edzésekkel. Csütörtökön Szaszittal tekertünk egy Lutzmannsburg-ot (70 km) szép hullámos útvonalon. Szombaton pedig egy kombit találtunk ki magunknak. Reggel 7 helyett 8-kor indultunk megkerülni a Fertőt. 30-40 km/h-ás szélben vágtunk neki és a tó keleti részén szerintem még erősebb is volt. Eddigi legjobb 15 km-emet is itt produkáltam, de szerintem Szaszit is. Hátba csapott egy sík részen a szél és csak tekertünk. 46 – 54 km/h között ingadozott a sebességünk. Isteni volt, jó lenne ezt hátszél nélkül is produkálni. Persze megfizettünk érte már előtte is, de utána a magyar rész különösen kemény volt. 117 km-t tettünk meg 3ó58 alatt. Utána átöltöztünk aztán elfutottunk Fertőrákosig, meg vissza. 16 km volt 5,10-es kilikkel. Nagyon jól esett végig. Utána lomtalanítás, kertészkedés otthon.

Nem fáradtam el! Ráadásul asszem megtaláltam számomra a legjobb kaját is a bringára. Lekváros zsemléket ettem menet közben, óránként egyet. Szinte újratölt, érdemes kipróbálni, az NDK-sok is ezt ették állítólag, hogy még mit vettek be mellé azt nem tudom, de már ez is működik.

Szóval kb. idáig terveztem a komolyabb edzéseket. Innentől már csak rövidebb etapok lesznek, habár még a héten lehet, hogy futok egy 30-ast is. Ja, és elmegyek úszni is egyszer, mégis csak pofátlanul keveset edzettem erre számra. Szerintem egész évben összesen kb. 5 km-t.

Úgyhogy a munka javát elvégeztem, most már a finomhangolásé lesz a főszerep az edzéseken. Sony kiszámolta nekem, hogy mennyi idő alatt érek be. 1 órával optimistább az én verziómnál. Nagyon kíváncsi vagyok már. Remélem jó meleg lesz.

2010. július 21., szerda

Megérzés

Ma nem szerettem volna semmit sem edzeni. Aztán délután már másképpen gondoltam. Kitaláltam, hogy futok 24 km-t. 30 fok még biztos volt amikor elindultam. Nem vittem magammal vizet, mert Sonyval úgy beszéltük meg, hogy a gyerekekkel utánam jönnek és majd Ők adnak . Ott is voltunk mindannyian a megbeszélt időben. Ittam, leöntöttem magam, minden ok. volt. Imádom a Fertőre vezető vízszintes nyílegyenes utat. Rákostól a tóig 3 km, ez az egyik kedvenc részem. A vízparthoz érve gyorsan bevizeztem a sapkámat és irány vissza. A szurkolóim az út végén voltak, így lett volna még egy ivásom hazáig. Nem lett.

Sony megkért, hogy száljak be a kocsiba és menjek velük haza, mert rossz érzései vannak. R endben, elindultunk kocsival. A házunk elé érve a szomszéd hölgy állt a kapunk előtt falfehéren. Kérdeztük, mi újság? - A nappalimban van egy kétméteres kígyó! Átmentem, Démont is vittem, gondoltam majd Ő elkapja. Kértem egy kapát azzal lopakodtam egyre beljebb a házba a nappali felé a ház urával mögöttem.. Ez eléggé félelmetes volt, mert nem tudtam, honnan számíthatok támadásra. A nappaliba érve a szekrény mögül egy oda nem illő barna foltot láttam meg. Közelebb érve megnyugodtam, most már tudom, hogy hol van. Elkezdtem a szekrényeket elhúzogatni és a két szekrény közül egyszer sikerült is belevágnom a kapát, de elmenekült. Viszont azt láttam, hogy nem egy 50 cm-es állattal volt dolgunk. Időközben egy osztrák szomszéd is jött segíteni, így már hárman voltunk + Démon (aki folyamatosan csak simizést igényelt). Végül az újdonsült segítséggel kikaptuk a dögöt és lapáttal próbáltuk ösztökélni, hogy veszítse el a fejét. A járólapon ez nem ment, úgyhogy kivittem és baltával levágtam a fejét.

Nem tudom mi lett volna ha Sonyék hazajönnek és pedig még valahol az erdőben futok, de jobb volt ez így. Hallgatni kell a megérzéseinkre és egymáséra is, még ha nem is logikusak. Ha azok lennének nem megérzésnek hívnánk Őket.
Ui.: 15 km - 1,20 - avg hr 162

2010. július 20., kedd

70 km/h

Ma egy rövid lassú-gyors bringakör volt Szaszit-tal. Én egy tizessel többet mentem, mert most Ő nem tudott jönni időben. Így lett nekem 50 km. Igazából dumálgatós tempó volt. Vett egy új nyerget, állítólag Joe is ilyet használ. Tényleg jó nyereg lehet mert visszafelé a hosszú nagytányéros dombunkon nem tudtam vele menni. Lefelé viszont megnéztem milyen is 70-el menni. Jó!

75 kg vagyok, az elmúlt 9 hónap alatt durván egy tízest ledobtam. Tavaly nem gondoltam, hogy egy vödör zsírt cipelek állandóan.

2010. július 19., hétfő

Melegben, szélben

Egészen szombatig állandó stresszben tekertem ezekben a melegekben. Állandóan a kulacsaimat nézegettem, mennyi italom van még, hol van a legközelebbi forrás, benzinkút stb. Aztán hirtelen megvilágosodtam. Minden faluban van temető! Le is csekkoltam rögtön az elsőt és megmosakodtam, bevizeztem a fejem, szinte feltámadtam. Szükség is volt rá, az órám 43 fokot mutatott és el is hittem neki. 50 kilit tekertem ebben a kellemes időben 30-as átlaggal. Ez volt a szombat.

Vasárnap hosszabbra készültem, de amikor reggel keltem, meglátva a vízszintes lombokat a nagy ijedtségtől vissza is feküdtem. Megnéztem az előrejelzést, délutánra is 70 – 90 km/h-ás szelet írtak a Fertő körül. Nem kifejezetten bringás idő. Ebéd utánra viszont sikerült magam meggyőznöm, hogy igazából nem számít. A lényeg, hogy 4 órán keresztül tekerjem a pedált, ha ezt széllel szemben, 20-al kell tennem, akkor úgy. Úgyhogy elindultam és 4ó20p folyamatos tekerés alatt 115 km-t tettem meg. Ekkora szélben még nem bringáztam és nem is javaslom senkinek.

Szaszit pedig Szombaton 2ó35p Vasi Vasembert mutatott be. Neki innen is nagy gratula!

2010. július 15., csütörtök

Jó társaságban

Tegnap este a legjobb társaságban futottam.


Sonyt bevittem az erdőbe és szaladtunk (majdnem) 10 kilit. Én eddig nem vettem észre, hogy bogarak is vannak a lombok között, pedig tényleg. Így már egy kicsit engem is zavart, hogy ennyien legyeskednek a csajom körül, de azért jó volt a futás. A legutolsó emelkedőn pedig még sprintelni is volt kedvünk.

Ma reggel pedig 16 kili volt a futóadag 1:18 alatt. Kiderült, hogy már 6-kor is meleg van.

Egy hónap múlva …..

2010. július 13., kedd

Rövid

Ma egy rövid, 40 km-es bringa volt. 270 m szint volt benne és 31-es átlag lett a vége.


Nem fáztam.

2010. július 11., vasárnap

A határig

Na, kikészítettem magam.

Pénteken strandoltunk, majd este Sonyval megittunk egy fél üveg bacardit, ez volt a pihenőnap. Szombaton egész nap otthon pancsoltunk a fiúkkal, aztán 5 órakor mentem futni. 33 fok volt, úgy éreztem mintha megint Orfűn futnék. A táv is 18 km volt, csak egy kicsit szintesebb terepen. Két kulacs víz kevés volt, így visszafelé Tómalmon a strandbüfében kértem egy újratöltést. Mire hazaértem teljesen ki voltam, de nem álltam meg egyszer sem, sőt. Elég sok bringás volt az erdőben, hát persze, hogy nem tudtam lassan futni, élveztem, ahogy a dombokon előzők. 1:35 lett, ami nekem jónak mondható. Mikor hazaértem az aprótalpúak medencéjében hűtöttem magam. Este aztán kettesben maradtunk a kertben és megbontottunk egy üveg bort, meg még egyet…aztán még egyet.

Reggel 6:30-kor esélytelen volt felkelnem, pedig Szaszittal megbeszéltük, hogy hosszút tekerünk. Végül 8:00-kor tudtunk elindulni, addigra Ő már bemelegített. Elindultunk, természetesen szembeszélben. Az előző napot figyelembe véve nem is ment rosszul. Kb. 60 km után elkezdtek jönni felénk a nagy csapatok buszai, kísérőautói. Rabobank, Sky, Quick Step stb., aztán a Milram csapat egy része jött velünk szembe, gondolom melegítettek. Kezdett egyre nagyobb felhajtás lenni körülöttünk. Motoros rendőrök, kordonok, táblák, ilyesmik. 70 km körül volt a tervezett fordulónk és mire visszaértünk Podersdorf-ba már egy csomó néző is volt az utcákon. Azt hiszem időfutam verseny volt. Mikor tekertünk át a falun, megelőzött minket a felvezető autó két villogó motoros rendőrrel, a szurkolók meg nekünk kiabáltak, hát az durva volt :-).

120 km-nél már nem tudtam másra gondolni, csak a kajára. A meleg megtette a hatását, ráadásul alig vittünk magunkkal ennivalót. Szaszit jobban bírta, de én a 136. km-nél már elkezdtem szédülni a napon. Már csak 7 km volt hátra mégsem mertem hazaszenvedni, lehet, hogy nem is bírtam volna. Sony viszont hozott hideg dinnyét, szendvicset, banánt. Isteni volt. Közben Szaszit is visszajött egy kulacs vízzel, mert akkorra már az sem volt. Kaja után aztán már bátran hazatekertünk. 28,8 km/h átlagot nyomtunk.

A következő hétvégéket azért nem pont így fogom csinálni, de tapasztalatnak jó volt.

2010. július 8., csütörtök

Könyökölve

Este 7 előtt tudtam elindulni, tekerni, úgyhogy nem mentem hosszút. A szokásos 45 kilis kört szerettem volna minél hamarabb megcsinálni. Szinte végig könyököltem, kezdem megszokni, bár az előrenézés elég nehézkes. Kéne egy szem a bukóra is. Az utolsó kb. 6 km előtt az átlag még 32,7 volt, de a határhoz érve a sorompók vízszintesen álltak. Eszembe jutott, hogy a magyar szakaszt javítják. Éppen az aszfaltmarás fázisában vannak, úgyhogy 2-vel, egy lábon kellett a gödrökön átkelnem. Lőttek a jó átlagnak. Így is 30 felett lett és szerintem maradt volna a 32+.

Ráadásul ebben az is benne van, hogy az egyik faluban átment előttem egy fekete macska! Nem vagyok babonás, de azért megálltam és megvártam, míg egy kocsi elviszi a balhét. Bocs.

2010. július 7., szerda

Ironmanó

A legközelebbi versenyem Nagyatádon lesz augusztus 14.-én. A viadal neve Ironmanó, pont aznap lesz Apunak is valami betétversenye, úgyhogy Ő sem fog unatkozni. Ma el is kezdtem a felkészülést, illetve egy felmérő futásra vittem ki Noelt + Anyut az egyik futópályára, Apu pedig squash után odafutott. Ráfér :-).

Először lefutottam 2 kört, majd pihenőkkel még 4-et. Apuékon nehéz volt kiigazodni. Egyszer azt mondták, hogy hajrá, egyszer meg azt, hogy lassabban. Ki érti ezt? Na mindegy, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy holnapután megint megyek, bejön a futás és Ironmanó leszek, az tuti.
Üdv.:
Nono