2010. január 11., hétfő

Gátfutás a hóban

Ma szintén erdőben futottam kb. 18 km-t 0 fokban hegyen-völgyön át. Megmondom úgy ahogy van, nem volt kedvem elindulni, de az, hogy végül is megtettem talán elszántságomat igazolja. A havas erdő egyébként gyönyörű, még szenvedés közben is tudtam rá időt szánni ( 2 órába belefért). Amúgy is sokkal nagyobb figyelmet követel a terep, mint az aszfalt, mivel a hóban még csak nem is látszanak a gödrök, kövek. Na mind1, elég a nyavalygásból, megvolt, és hazaérni szuper volt. Este 1 óra fallabda, ma sem kell altató. A nap másik híre, hogy Csizkával beszélgettünk a futásról, mármint, hogy Ő is szeretne futni ( a szeretne talán kicsit erős). Szerintem 1 hónap múlva majd megint beszélünk róla, onnan már hamar nekiáll:-).


Adatok: 17,8 km, max.: 182, Min.: 105, átlag: 166, 105 perc, szint: sok.

2010. január 9., szombat

Váltáska

Tegnap is, ma is padon futottam, sőt tegnap előtte tekertem is 30 percet a váltás miatt. Egy kicsit tényleg furcsa bringa után futni, de majd megszokom. Az átlagpulzusom folyamatosan csökken, tegnap 151, ma 146, ezt is bíztatónak tartom. Ági tanácsára ma gyorsítottam a tempón 3 km-t 12-5 km/h – 14,3 Km/h között futottam, majd 1 km gyaloglás, utána megint ugyanez. Legalább nem olyan monoton, bár az sem zavar ha jó a zene (ma Brains volt). Ráadásul ma nem is egyedül voltam, eljött egy régi barátom 8maraton Miki, aki most újrakezdő és áprilisban együtt futjuk a 42,2-t Bécsben. Bár túl sokat nem beszélgettünk futás közben azért mégiscsak jó volt a társaság. Holnap viszont mindenképpen ki kell mennem a latyakba 16-17 km-t futni, mert ez a parancs:-).


Megnéztem az Ironman nevezéseket, 150 körül van, januárban, durva. Én is ott vagyok, az is durva.


2010. január 6., szerda

Teremben

Szerettem volna ma délelőtt az erdőben futni 15-20 kilit, de a hó keresztülhúzta a számításaimat.
Sebaj, irány egy konditerem futópadja, azt még úgysem próbáltam. Rövidgatya, trikó és hajrá! A masina 20 percenként lelassított –gondolom vmi program miatt- ezen kívül csak az zavart eleinte, hogy magamat kellett néznem egy tükörben, ahogy felém futok, de nem érek ide. Csizkának meséltem, azt mondja neki sem tetszett volna:-). Viszont sima egyenletes gödörmentes talajon futottam, ez is valami. Régen sokat jártam konditerembe én is, két lézengés között egyet-kettőt emelni valamelyik vason, de már elmúlt. Most inkább kocogtam egy laza órát 10,5 km/h-val majd megizzadva, de nem elfáradva leültem 5 percre és irány haza. Egyre furcsább, hogy egyáltalán nem vagyok fáradt sem az úszástól, sem a futástól. Majd a hétvégén 15-20 km, akkor majd nem írok ilyet.

Ma 2 hónapja kezdtem el futni.

Közben kezdenek kikristályosodni az idei sportterveim:

01-17 Bécs félmaraton
04-18 Bécs maraton
06-12 Orfű középtávú triatlon OB

08-14 Nagyatád IRONMAN

Üdv.

2010. január 5., kedd

Féltáv a vízben

Ma úsztam egy féltávot, 57 hossz (persze 58-at úsztam, mert csak nem gyalogolok a medence mellett), 41,20 alatt. Ez nem is rossz , ha figyelembe vesszük a tervezett 90 perces tervet, lehet, hogy módosítanom kell? Úgy legyen!
Jövő vasárnap félmaraton, nagyon közelinek tűnik.

2010. január 4., hétfő

Erdőben

Eddig mindig csak a városban futottam, de tegnap kimerészkedtem az erdőbe. Jó volt, kicsit furcsa volt azokon a tájakon futni ahol eddig csak bringával jártam. Valaki azt mondta nekem, hogy városban a lányok futnak, igaza volt, az igazi egyedül az erdőben. Hideg volt, de verőfényes napsütésben tényleg élveztem szinte minden pillanatát csak azt volt furcsa elképzelni, hogy nem elég, hogy ilyen messze elfutottam otthonról még haza is fogok futni. Ráadásul a házunk szép kilátásáért minden egyes edzésem alkalmából megfizetek, akárhogyan tervezem az útvonalat a vége mindig emelkedő. E-dzői tanácsra nem ittam kv-t, így a pulzusom is lement a múltkori átlag 190 helyett „csak” 171 lett, Sajnos a héten esős idő várható, de nekünk milyen jó, hiszen akkor tudunk úszni, nincs kibúvó

2010. január 2., szombat

Futáshoz

Nem tudom másnak mennyire, nekem nagyon fontos, hogy mit hallgatok futás közben. Mivel a futásban túl nagy tapasztalataim mincsenek, ezért a hozzávalót segítek megválasztani.

Kocogáshoz

A TERV

Talán ezzel a bejegyzéssel kellett volna kezdenem, de most már mindegy.
Szóval pontosan magam sem tudom mikor és miért gondoltam ki azt a  tervet, hogy 3,8 km úszás után tekerek 180 km-t, majd ezutám lefutok egy komplett maratont úgy, hogy a fenti sportokhoz annyi közöm van, hogy eddig asszem kilencszer átúsztam a Balatont, szeretek bringázni (egy éve szoktam is) és egyszer már futottam busz után 16 évesen.
Mindenesetre a terv kész! 2010 augusztus 14-én IRONMAN leszek és kész.
Úszás: A Balcsit, ha nem jött közbe semmi 98 óta mindig át szoktam úszni, általában 2 óra körüli idővel. Ez azt jelenti, hogy a 3,8 km megvan 90 perc alatt. Ezzel kiegyezem, bár persze fogok még csiszolni rajta.
Bringa: Montizni szoktam, elindultam tavaly 2 hegyi maratonon és a 24 óráson, Csillebércen duóban. Túl fényesen persze nem szerepeltem, de ahhoz képest, hogy hány km volt mögöttem elfogadhatóak voltak az eredmények. Mindenesetre arra jutottam, hogy nekem a hosszú táv jobban megy, pl. amikor elmentem a Fertő-tó körül tekerni montival sikerült 28km/h átlagot összehozni asszem 60 km-en. A múltkor tekertem egy országútival 0 fokban egy óra alatt 30km-t, végülis ezt kell megcsinálni Nagyatádon is, csak ott 180 km van:-), ezzel sem lesz gond.
Futás: Na igen, mint már említettem gyakorlailag az elhatározás pillanatáig semmit sem futottam, sőt nem is akartam,....de muszáj volt.
November 6.-án elkezdtem, este elindultam és 2,8 km-t futottam 11 perc alatt majd kiköptem a tüdőmet,azt hittem megdöglöm. Másnap lassítottam, 4,4 km 30 perc alatt, harmadnap 6 km 33 perc alatt, persze mindhárom nap esett az eső, "szuper" volt. Ahogy teltek a futós napok egyre jobban elhatalmasodott rajtam valami furcsa, új érzés, szerettem futni! December 13-án, vasárnap reggel korán keltem és 5,20-kor már indultam is futni, 0 fok volt és sötét, a taxik jöttek-mentek a városban a részegekkel de nekem más dolgom volt. Félmaratont akartam futni! 7,29-kor megvolt, megállás és bármiféle probléma nélkül. Mitagadás büszkén ébrsztettem otthon a családot, még a reggelit is én készítettem el, azt hittem később majd összeesem vagy elfelejtek járni de semmi, minden ok. volt.
Ezután persze már a maratoni futástól sem annyira félek, persze tudom, hogy úszás és bringa után biztos nem lesz egyszerű, de úgy gondolom elég időm van a felkészülésre.
A terv tehát a következő: úszás 90perc - bringa: 360 perc - futás: 300 perc. Összesen: 750 perc / 12,5 óra, ha 14-be beleférek az is jó, végülis a lényeg, hogy meglegyen.
Mostanában is futok rendszeresen, január 17-én lesz Bécsben egy félmaraton, azt lefutom, szeretném 2 órán belüli idővel, azzal elégedett lennék.
Ja, Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!

2009. december 28., hétfő

Első ijedtség

Karácsonyra többek közt egy pulzusmérőt is kaptam Sony-tól (a csajom), mivel a hasonló blogok, illetve az Ironman-nel kapcsolatos bejegyzések egyik fő témája a pulzusszám, gondoltam nekem is kell.
Amire rögtön tudtam használni, az a nyugalmi pulzusszám megállapítása, ez 45 lett, amivel elégedett voltam. A következő lépés a max.bpm meghatározása volt, erre kb 78 féle variációt olvastam a 220-életkor módszert alapul véve szinte már viccesnek tűnő képletek is léteznek. Egy helyen olvastam, hogy a max. pulzusod az, aminél nagyobb még nem volt terhelés alatt, ez tűnt a leglogikusabbnak. A tegnapi futásnál valami oknál fogva nem működött, de ma egy budapesti cimborával fallabdáztunk egy órát és közben - nem csúcsra járatva - a műszer 195-öt jelzett.
Ez nagyon messze volt a számolásos módszerek eredményeitől, (220 - 36 = 184) úgyhogy egy kicsit megijedtem.
Sony egyik barátnője (Ági) személyi edző, írtam hát egy mailt neki, vajon meddig élek még, hiszen ha ma 195 volt, egy komolyabb tekeréskor szerintem 210 is lesz, sőt eddig annyi is volt!
Ági megnyugtatott, nincs baj, sőt piros pontot adott, mivel hamar visszamegy kb. 80 bpm-re (köszi Ági).
Persze míg a választ vártam sokfélére gondoltam, leginkább arra, hogy továbbra is pulzusmérő nélkül fogok edzeni, eddig is megvoltam nélküle.
Így pesze megtartom, sőt remélem megtanulom kihasználni az edzések alkalmával.
Ma egyébként nem erről szerettem volna írni, hanem magáról az elhatározásról, illetve a tervről, hogy miért és hogyan is szeretnék Ironman lenni, de erre még úgyis lesz elég idő.
Üdv.:
Vasapu


2009. december 26., szombat

Első bejegyzés

Üdvözlök mindenkit,
 a mai naptól elkezdem írni főleg a 2010. évi Ironman versenyre történő felkészülésemmel kapcolatos eseményeket, gondolatokat.