2011. augusztus 14., vasárnap

Hegymászás

Szerettem volna Szaszit-tal, de egyedül voltam kénytelen „ünnepelni” Ironman-né válásom első évfordulóját. Már régebben elterveztem, hogy a tőlünk kb. 70 km-re lévő osztrák hegyekbe megyek bringázni. Két éve voltam ott egyszer, amikor az első mtb-maratonomra készültem. Akkor nagyon szenvedős volt, sőt a lefelében el is estem, de akkor is nagyon tetszett, teljesen megfogott ezeknek az igazi hegyeknek a hangulata. Ma ugyanoda, Gloggnitzba indultam autóval és már alig vártam, hogy végre kattanjon a cipőm a pedálba. Szikrázó napsütés, bringások és vigyázó autósok fogadtak a völgybe érve. Innen bármerre indulhat az ember, mindenképpen hegymenet lesz a vége. Egy benzinkúthoz érve gyors eligazítást kértem, majd ez alapján rögtön kiszúrtam magamnak a Rax-ot. Szép nagynak tűnt, ráadásul futottam is már fel rá, sőt szeptember 4.-én ismét ez a tervem. Egy kb. 10 km-es sík szakasz és egy balkanyar után végre elkezdett emelkedni az út.
Gyorsan eltekertem az elejét, hogy minél hamarabb „jó” legyen és úgy is lett. Isteni volt szenvedni, komolyan mondom, végig vigyorogtam, miközben égett a combom, folyt rólam a víz. Erre vágytam, ezt akartam.

A Raxblick-et néztem ki magamnak célnak, de miután odaértem, láttam, hogy még van felfelé, úgyhogy továbbmentem. Onnantól még volt 4 km a tetejéig. Igazi szerpentinek, igazi meredek szakaszok, olyanok, amiket épp elég volt kitekerni kiállva, kistányéron, míg végül felértem a hegytetőn lévő Hüttéhez.
Egy jól megérdemelt hideg cola után aztán jött a down hill.  Idén még egyszer szeretnék egy hasonló kirándulást, remélem összejön és sikerül ugyanezeken a helyeken őszi fotókat is készítenem.

12 megjegyzés:

  1. Boldog IRONMAN napot!
    Nagyon király helyen jártál!Like! ;)
    Ez a hétvége lett volna idén is az eredeti időpont Nagyatádon.Jó időnk lett volna most is.
    Persze nagyon örülök,hogy előrébb hozták mert így én is előbb átélhettem az élményt és lehettem IM!:)

    VálaszTörlés
  2. Boldog évfordulót!!!
    Alaposan megünnepelted 30-án is, meg most is! Hááát, nagyon zsír lehetett a buli felfelé. ;-)

    VálaszTörlés
  3. hi vasapu, alföldi emberként irigykedve olvasom ezt a hetven kilométeres közelséget. ebben az évben még nem is tekertem hegyes terepen (kivéve nagyatád), de holnaptól horvátországban edzőtáborozok 10 napot a családdal. ha visszajöttem szétszakítom az aszfaltot:)

    VálaszTörlés
  4. Te aztán tudod, hogy mivel kell inspirálni az embert:-)
    Mikor mehetünk Böbével beavatni az új Trek 1.2-est?:-)

    VálaszTörlés
  5. Boldog Évfordulót!

    Szép képek, jó túra lehetett(már a leírás alapján is).Kívánok még sok hasonlót, és nagy hajrá szeptember 4-re!!

    VálaszTörlés
  6. Betyár Triatlon aug.27.!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  7. Klassz lehetett! Irígykedem... :)

    VálaszTörlés
  8. Tudsz élni, az biztos! Ha alföldi lennél, akkor szerintem építenél egy hegyet, hogy mindig tudjál edzeni...

    VálaszTörlés
  9. Fuu, de kiráááály!!!!
    Én is akarom!!!!!
    Szólj, ha tervezel egy újabb menetet, szerintem kimennék veled, persze ha nem zavarok ;-)
    Ez gyönyörű lehet...

    VálaszTörlés
  10. Lelketlen Szájborg :)2011. szeptember 8. 18:25

    Kár,hogy kevés időd van:(
    Biztos még mindig az a meló.
    Tökre szerettem olvasni az innen áradó életérzést!
    Várom a továbbiakat! ;)

    VálaszTörlés
  11. Mi van veled Norbi?
    Nagyon hiányolom a bejegyzéseidet, nyilván a bokros teendőid miatt van, de remélem hamarosan klaviatúrát ragadsz, és elárasztanak majd a régi jó vasapus posztok! :-)

    VálaszTörlés
  12. Tepó: Szólók majd, hamarabb, mint gondolnád...

    Lelketlen, Lacii, Köszi az érdeklődést. Sportélet mostanában nem nagyon van, Lizát várjuk már nagyon, a héten szerintem megérkezik, aztán majd írok pár sort a jelenlegi helyzetről.

    VálaszTörlés