2011. június 26., vasárnap

2010 vs. 2011

Ezen a hétvégén szerettem volna egy olyan edzést csinálni, amit tavaly már csináltunk Szaszit-tal. Fertő-kör után 16 km futás. Kíváncsi lettem volna a különbségre, ha van egyáltalán. Pénteken sajnos a torkom fájt és egész nap az orromat fújtam, így a szombat helyett a vasárnapot céloztam meg. Vasárnap hajnalban 13 fok és eső próbált meg elbizonytalanítani, de ez már nem érdekelt. Nagyon kevés a hátralévő idő, ki kell használni ezeket a napokat. Persze az új nadrágban mentem, ami elsőre nagyon kényelmesnek tűnt. Meg is lepődtem, mert ebben azért nagyon kevés anyag felel a kényelemért. Az első 5 km alatt teljesen eláztam, így innentől már ezzel nem kellett foglalkoznom, túl voltam rajta. A tekerés jól ment. Nem tudom tavaly melyik fokozaton és milyen pedálfordulattal tekertem, de szerintem idén egyel kisebb fogaskereket használok hátul, a pedálfordulatom viszont talán egy kicsit csökkent, de sokkal nem lehet, mert a sebességem nőtt. Érzem is az erőt a lábaimban, ami igencsak fel tud villanyozni. Ez a kör, Soprontól megkerülve a tavat 117 km. Tavaly júliusban ehhez 3:58 kellett. Idén egy kicsit gyorsabb voltam. 3 óra alatt voltam 105 km-nél, majd az utolsó szakaszon a sok pofaszeles emelkedő hatására visszaesett az átlagom 33,5-re. 3:31 kellett.

A nadrág bevált, bár hosszútávon kényelmetlenebb, és vizesen igazgatni is kellett néha, ebben fogom Nagyatádon is tolni.

Az ezt követő futásról viszont lemondtam. Nem azért mert nem ment volna, hanem annyira átfáztam a szeles esőben, hogy nem akartam megkockáztatni egy újabb megfázást.

10 megjegyzés:

  1. Lelketlen Cyborg2011. június 26. 12:33

    Ez marha jó átlag szerintem(irigykedem is:)),a közel fél órás javulás meg főleg nagy királyság!
    Jövőre simán fixivel mész,végig nagytányér kónuszon:) hegyi részeken meg főleg.
    Így a bringa súlya is jobb lesz,minek az a sok fölösleges lánckerék! :)
    Én egyébként annak is örülök,hogy mostanában besűrűsödtek a bejegyzéseid itt a blogodon;)

    VálaszTörlés
  2. Lelketlen: Ne szerénykedj, Te legalább így tekersz...
    Azt sajnálom, hogy nem tudok úszni, pedig a kerón végig meccselhettünk volna:-), így marad az üldöző szerep.

    Tavaly is ilyenkor sűrűsödtek a megjegyzések, idén is egyre több lesz, ahogy kattanunk megfele:-).
    Már nagyon be vagyok sózva, várom, hogy elszabaduljon a pokol:-)))

    VálaszTörlés
  3. Az első három óra átlaga 35 km/h! Amióta leszoktál a cigiről gondolkozom rajta, hogy belőlem milyen fojtást lehetne kiszerelni, amitől így tudnék gyorsulni! :)
    Persze nyilván nem csak attól van, gratula!

    VálaszTörlés
  4. Ivan Grasso: Szívjál 20 évig piros marlbit, utána meglesz a fojtás:-) Persze ne tedd!

    Magam sem tudom, igazán mennyi a füstmentesség hozadéka, de egészen más érzés most futni, mint 1 hónapja.
    Azt sem tudom, egyáltalán ennyi idő alatt már jelentkezhetnének-e a kedvező hatások vagy csak beleképzelem.
    Mondjuk ahogy én gondolom, úgy igen. Szerintem ennyi sportolásnál hamarabb tisztul a tüdő, a vér, minden, így hamarabb mérhető a különbség is.
    Prsze ez csak az én elméletem.

    VálaszTörlés
  5. Lelketlen Cyborg2011. június 26. 22:53

    "Azt sajnálom, hogy nem tudok úszni, pedig a kerón végig meccselhettünk volna"

    Még ott sem vagyunk de már kezdődik... :):):)
    Egyébként mindketten másfél óra környékén ússzuk a távot így nem elképzelhetetlen,hogy összefutunk a depóban :).
    Utána viszont otthagysz,mint a sz@rt sokkal erősebb vagy bringán és rutinosabb is.
    Amennyi eszünk van:) egyébként ennek ellenére lehet,hogy leállunk meccselni,futáson meg majd csak irigykedve nézzük(vagyis csak én) azokat akik vígan kocognak:).
    Ha szerencsénk lesz messze elkerüljük egymást a többi blog társsal is mert ez esetben talán nem nyírjuk ki magunkat:).
    Amúgy jó gyereknek lenni,nekem bejön :).

    VálaszTörlés
  6. Idén nagy halálok lesznek:-) Ki fogjuk nyírni egymást.
    Nekem Kombi minden nap megírja, hogy mindenkit meg fog előzni a csapatból.
    Tegnapi edzése: 160-42. Nagyon komolyan veszi.

    VálaszTörlés
  7. Lelketlen Cyborg2011. június 27. 21:55

    Nem barátkozom többet Veletek! :):):)

    VálaszTörlés
  8. Senkit se tudok megelőzni, félreértetted.
    Szép nyugodtan leúszom, kellemes tempóban végigtekerem, majd valahogy udvariaskodva végigszenvedem a futást.
    Ennyi a terv, nincs más. Ilyen űridőkről nem is álmodok mint amit ti mentek. Már akkor kiugrik a szívem a helyéről ha 5:30-al futok.

    VálaszTörlés
  9. lelketlen: Látod, hogy altat:-)

    VálaszTörlés
  10. Mostanában ezt csinálja:)
    Ilyenek ezek az ultrások:)
    Megnézem én majd azt a kényelmes versenyzést!:)
    Motto:win or die:)

    VálaszTörlés