2011. május 9., hétfő

Hegyes-jeges

Nagyon-nagyon bosszús lettem, amikor vasárnap reggel kinéztem a ablakon. Az ember próbálja előre megtervezni, mikor is tud menni edzeni, aztán jön az időjárás és megpróbál mindent keresztülhúzni. A szombati csodálatos idő után vasárnap szél, eső és hideg volt. Fél óra múlva azonban már tudtam mi lesz. Elindulok. Szaszit-tal beszéltük meg ezt a közös tekerést, így Vele is megbeszéltem. Nem sokáig kellett győzködnöm.

Fraknóba terveztük a menetet, szép hely, igazi hegyi edzős helyszín. Elindultunk tehát és még az eső is elállt, csak a hideg maradt és az elég komoly szembeszél. A combjaimat nem éreztem valami acélosnak, de küzdöttünk a szélben. 30 km múlva értünk a kiszemelt hegy lábához. Csinos szerpentin vezet fel a várhoz, majd onnan szívatós hosszabb emelkedők a hegytetőre. Szaszit-tal nem tudtam a lépést tartani, lemaradtam és a saját tempómban kerekeztem fel. Fent aztán kicsit körülnéztünk és indultunk tovább. Innen kezdődött a neheze… Elkezdett esni az eső és a lefelé vezető úton 50-60-al száguldva a fékek nem igazán hatékonyak. Szinte semmit sem láttunk, a ruháink egy pillanat alatt eláztak, a cipőkből folyt ki a víz és azt hittük ennél már nem lehet rosszabb. Tévedtünk. Ezernyi apró tűszúrás az arcon jelezte a jégesőt. Ezt nem kívánom senkinek, irtózatosan fájt, a kezek kellenek a kormányra, az arc telesen védtelen a nagy tempónál lefelé. Üvöltöttünk egymásnak, hogy meg kellene állni, de aztán egyikünk sem tette. Inkább siettünk. Innen még tekertünk kb. 60km-t az esőben, végig pofaszélban mikor az utolsó 3km-en belül Szaszit hátsó defektjét szereltük meg átfagyott ujjakkal.

Hát így esett eddigi talán legküzdelmesebb edzésem, amin 25,5 km/h átlagot hoztunk össze a 91 km-en, amiben 1006 m szint volt.

8 megjegyzés:

  1. A szívást nem irígylem, de az imponáló, hogy a soproni gyerekek ilyen tökösek és nem hagyják magukat eltéríteni! :)
    A defekt metál lehetett, gondolom ott már sírva röhögtetek! :)

    VálaszTörlés
  2. Lelketlen Cyborg2011. május 9. 17:55

    Kemények vagytok!Brutál lehetett!Kicsit azért sajnálom,hogy nem voltam ott :):):) üvöltöttem volna bele a szembe jégnek,hogy :"csak ennyit tudsz?!!!" :):):)
    Mindjárt nem fáztatok volna annyira röhögés közben :)
    Igen szeszélyes ez a hónap :(:(:(
    sose lesz már igazi nyár...

    VálaszTörlés
  3. Fúúú, a mindenit, Ti aztán nem kicsit vagytok kemény legények!!!
    Hiába, a vason nem fog holmi jég!

    VálaszTörlés
  4. Ivan Grasso: A defekt tényleg durva volt, ráadásul megint itthon. Kb. 10%-ot tekerünk hazai utakon, de még Ausztriában nem kaptunk.

    Tepó: Az volt :-)

    Lelketlen: Mi is üvöltöttünk, másképpen nem is hallottuk egymást a kopogástól:-))
    Neked is tetszett volna, abban biztos vagyok.

    Laci: Ha autóból látok két bringást ilyen időben lefelé szaggatni a hegyről, nem biztos, hogy a kemény szó jutna eszembe róluk elsőre...:-)

    VálaszTörlés
  5. Kezdek félni a soproni edzéstől! Mit fogtok kitalálni, hogy ti is élvezzétek? A tókerülés nyugis szép időben gondolom túl snassz egyeseknek. Amúgy nagyon brutál kört mentetek!!!

    VálaszTörlés
  6. Lelketlen Cyborg2011. május 10. 13:47

    Ironsün:
    :):):)

    VálaszTörlés
  7. Ironsün: Semmit. Ennyi tesztoszteron egy helyen megcsinálja majd a show-t, hidd el:-)))

    VálaszTörlés