2011. március 15., kedd

Nyeregben

Végre! Ma reggel szikrázó napsütésben megtekertem a Culebro-t. Nem volt nagy táv, csak 44 km (255 m szint), de olyan jól esett, hogy csak, na. 30-as átlagot szerettem volna, de 13 másodperccel lassabb voltam, ennek ellenére elégedett vagyok az idei első menetemmel. A hírhedt Pozsonyi út egy kicsit meredekebb lett, kell még pár hét, hogy a nyári formám visszajöjjön. A sík részeken viszont kb. ugyanazt hozom, mint tavaly, sőt. Némileg a bringa is megváltozott, kapott egy ferde nyeregcsövet, egy rövidebb stucnit, a kormányt pedig teljesen lesüllyesztettem.  Először nagyon furcsa érzés volt. Egészen más üléspozíciót eredményeztek a változtatások. A súlypontom sokkal előrébb csúszott, a hátam pedig végre közelít a vízszinteshez. Az első 10 percben még kissé labilisnak éreztem magam, de aztán hamar megszoktam. Egy problémám akadt, hogy a térdeimet néha bevertem a könyöklőbe, de annyi állítási lehetőség van még abban is, hogy ezt orvosolhassam. Szerintem így jobb lesz.
Ezt a képet a múlt héten készítettem. A májusi futópálya egyik utolsó szakasza, itt még rápillanthatunk a Fertőre, amit előtte körbetekertünk. Addigra zöld lesz a táj, ígérem.

8 megjegyzés:

  1. Jó érzés arra gondolni,hogy más is a 30-as átlagra hajt! :)
    Csak nekünk nem 13 másodperc hiányzik hozzá! :):):)
    Na meg persze mire nekünk 30 lesz Te már 40-essel gurulászol.
    Ez így nem ér... :):):)
    Szemtelenül erős vagy már most bringán :):):)
    De még motorral utol tudlak érni :):):)

    VálaszTörlés
  2. Jó tekerés volt. A ferde nyeregcsövet hol szerezted be ? Már több helyen kerestem, eddig sikertelenül ? Mata

    VálaszTörlés
  3. Lelketlen: Azért a 40-es átlaghoz jó rövid táv kell nekem is. (Sajnos)
    Leginkább a domboknál érzem a kihagyást. Ott ahol tavaly 20-25-el tekertem fel, ott most 15-20-al. Van még hova fejlődni, dehát erre való a tavasz és a nyár.

    A nyeregcsövedben van a motor? Egy olyant kipróbálnék:-)) Jó móka lehet.

    Mata: A ferde nyeregcsövet IronSün-tól vettem. Asszem a Proathlon-ban lehet venni. Elégborsos az ára, először próbáld ki, hogy tényleg jó-e.
    Teljesen más lesz a bringa, viszont szerintem megéri.
    Esteleg e-bay vagy Bikemag.

    VálaszTörlés
  4. Mata:

    http://forum.bikemag.hu/apro/hirdetes-76837

    VálaszTörlés
  5. A német ebay-en van néha jó áron. Az enyém is onnan jön, ha ideér végre a nagy vízen túlról! 100 zöldhasú körül van szállítással együtt a karbon verzió újonnan.

    VálaszTörlés
  6. Mizu Veled mostanság?

    VálaszTörlés
  7. Ha a térded beleér a könyöklöbe, akkor nem jól volt beállítva, de már biztos orvosoltad:-)
    A vízszintes hát nagyon jó, de így nehezebb frissíteni, mert sokkal jobban nyomódik a hasad.
    Szerintem inkább lassanként szoktasd hozzá. Gondolom 44km-en nem kellett kajálnod, de majd próbáld ki 100-on.
    Ma én is tekertem 71km-t baromi erös szélben. Elsö tekerésem volt, a tavalyi ironman óta. Nekem csak 29-es átlagot sikerült, de egy Vasapú erösebb, mint egy puding:-) Majd április végén, ha megszületik az unokám, és felveszem a Vasnagyfater nevet, biztos erösebb leszek én is:-)

    VálaszTörlés
  8. Pudingman: Én is kíváncsi vagyok egy 100+-os tekerést, hogy viselek ezzel a beállítással, hamarosan ki fog derülni.

    Akkor szép hosszú neved lesz majd, Pudingman Bluestigris Vaspapa:-)

    VálaszTörlés