2011. február 4., péntek

Már gyors, de még lassú

Érdekes dolog ez a gyorsúszás. Minden nap (tényleg) tanulok valamit. Egyrészt Szaszit-tal is próbáljuk egymást figyelni, másrészt saját magam is rájövök mozdulatokra. Persze ezek nagyon apró dolgok, de egy kicsit mindegyik közelebb visz a célomhoz. Az igazán hasznos tippeket persze Vili tudja elmondani,reggel ismét kaptam egy 1 perces sűrítményt, amivel elleszek megint 1 hétig. Ma egyébként főleg azzal voltam elfoglalva, hogy minél lassabban mozogjak a vízben. A lábaimmal a lehető legkevesebbet dolgozzak, a karommal pedig inkább a helyes húzásra-tolásra figyeltem, nem a minél erősebbre. Kezdem magam nyugodtabbnak érezni ebben az úszásnemben is.  A tempó persze elég silány egyelőre, de legalább már nem fáraszt annyira. Lemértem egy ilyen 100 m-t, 2:30 lett, ami még annál is lassabb, mint amire én számítottam, nem is beszélve Lacii és Myke tippjeitől. Letörve azért nem vagyok, sőt. Ha annyit javulok februárban, mint amennyit januárban, akkor bemegyek 2 perc alá, az tuti.

11 megjegyzés:

  1. Nagyon okosan csináljátok, hogy az egész mozgásfolyamatot ilyen apró elemekre bontjátok fel!
    Egyébként épp a technikai gyakorlásra nagyon alkalmas a mentális edzés, az, hogy fejben leképezed a helyes mozgássort; vagy egy elemének a helyes kivitelezését.
    Időt és fizikai energiát remekül lehet vele spórolni, így hamarabb elérheted a 2 perces időt:)

    VálaszTörlés
  2. Vasapu! Gondolom, nem árulok el nagy titkot, de érdemes lenne videóra is venni az úszásodat. Jó, ha az ember szembesül saját magával, a technikájával, a mozgásával.
    Mikor újra a vízbe ugrasz, a szemeid előtt megjelenik a képsor a mozgásodról, és jobban érzed majd, hogy mi is az, amin változtatni kell. Aztán egy bizonyos idő múlva meg lehet ismételni.

    Az már jó, hogy tudsz lassan mozogni a vízben, és nyugodtan tempózni. Szerintem az úszásra ugyanaz igaz, mint a futásra: aki nem tud lassan futni, az gyorsan sem.

    VálaszTörlés
  3. NOR: Én is úgy érzem, hogy jó úton haladunk. Egyelőre azon vagyok, hogy minél kevesebb energiávAL haladjak, a tempó valószínüleg jönni fog magától.

    Ha tudnád mennyit úszok fejben :-)))
    Mikor végre csobbanhatok mindig kész tervem van, hogy mit fogok másképpen csinálni és ez általában működik. Most is alig várom a keddet DD

    Lacii: A ma esti futás közben pont erről beszéltünk Szaszit-tal, bár mi inkább azért vennénk fel, hogy fél év múlva legyen min röhögni :-)))
    Szerencsénk van a kontrollt illetően, mert a szomszéd sávban edzenek reggelente Viliék és Neki még arra is van ideje közben, hogy néha ránk nézzen, aztán sorolja a tennivalókat.
    Meg a víz alatt amúgy sem tudnánk videózni, pedig ott történnek a fontos dolgok :-))

    Különben tényleg jó ötlet, biztos érdekes lenne visszanézni.

    VálaszTörlés
  4. Olyannyira kezd súlyossá válni a helyzet, hogy a ma esti futáson is a gyors kartempót gyakoroltuk:))

    VálaszTörlés
  5. Tavaly én is felvettem a saját úszásomat, és szépen kielemeztem utána. Hát mit ne mondjak, voltak rajta változtatni valók, amiket részint sikerült megvalósítani. DE azóta még többet tanultam a dolgokról, így majd a BSZM után ismét jöhet nálam is a technika fejlesztés.
    Jó úton haladtok!!!
    Egyébként ajánlom mindenkinek ezt az oktató DVD-t! Sokat lehet belőle tanulni.
    http://thepiratebay.org/torrent/4745155/Total_Immersion_Swimming_-_Freestyle_Made_Easy_DVD

    VálaszTörlés
  6. Szaszit: Haladtunk is rendesen:-)))

    Tepó: Pedig Te jó úszol, én egyelőre kiegyeznék a tavaly időddel.
    Erről a DVD-ről sokminden fent van a youtube-on, ez az egyik kedvencem:
    http://www.youtube.com/watch?v=rJpFVvho0o4&feature=related

    Szóval így is lehet úszni, ez tényleg energiatakarékos. Semmi lábmozgás mégis gyors.

    VálaszTörlés
  7. A video szerintem is jó ötlet!

    A 2:30-at sprintelve érted el? Mert én a 100m-es időtippemet max erőbedobásos sprintre értettem!

    Az olyan, hogy az 50-es medencében a fordulónál már fel akarja adni az ember és az utolsó pár méter rettentő fájdalmas.

    VálaszTörlés
  8. Myke: "A video szerintem is jó ötlet!"
    Te is szeretnél velünk röhögni? :-))

    Meggyőztetek... felveszem, ahogy Szaszit úszik és felrakom ide, biztosan örülni fog:-))
    Az enyémet viszont tényleg.

    Nem, nem sprintelve volt a 100 m. Inkább olyan tempó volt, amivel akár az 500 m-t is le tudjam úszni. Vili valamilyen szakszót is mondott rá, talán kivárós, vagy valami hasonlót.

    VálaszTörlés
  9. Pont holnap akarom felvenni én is az úszásomat. Lesz mit összehasonlítani. Mata

    VálaszTörlés
  10. Na lesznek itt video anyagok bőven :)
    Tegyétek csak föl bátran :):):) kíváncsiak vagyunk.

    VálaszTörlés