2010. november 9., kedd

Skorpiók

Szülinap I.: Noel fiam 4 éves lett. Most áprilisig szinte egyidősek Nonoval. Ő 5 múlt, Noel pedig 5 lesz. Nono ezt nem nagyon érti, vagy inkább csak nem akarja érteni. A szülinap jól ikerült a játékok átmentek az első törésteszteken, eddig jól vizsgáztak, de ha lehetne, valószínűleg nem ezek közé a vasmarkok közé képzelték el rövidke kis életüket.

Szülinap II.:Szombat reggel korán indultunk Szaszit-tal Királyhegyre a Nagyhideghegy Futásra. Ez egy 7 km-es futás 600 m emelkedéssel. A lényeg nem is ez volt, hanem az, hogy idén utoljára együtt fussunk egyet a Nagyatádról már jól ismert társasággal. A rajt 10:00-kor volt. Mi 9:57-kor érkeztünk, de 15 perccel lekéstük!!! Igen, ilyen is van. A többiek szerencsére megvártak így mikor odafutottunk a rajt helyszínéhez, tulajdonképpen már el is rajtoltunk. Közben Tepó bemutatta a barátját, Dávidot, Ironsün és Schwarczi is megjelent, Szaszit pedig egészen más „vizeken” evezett. Füles fel, csőlátás. Azt sem vettem észre, hogy Ivan Grasso köszönt. Bocs. A futás ment már jobban is, de mégis tök jól esett. 55 perc alatt értem fel, ennyi volt bennem, se több, se kevesebb. Fent egy tea, egy foto, aztán futás le. Lefelé nem sokan futottak, nem is csoda, hiszen a köveken haladni elég idegölő volt 1-2 km után. Persze meg nem álltunk, sietnünk kellett Ironsün meglepetés szülinapi ebédjére. Velünk nem is volt baj, csak Sün panaszkodott: Nem esik jól ez a lefelé- mondta. Úgy csináltam én is, mintha nem hallottam volna csak tepertünk lefelé. Utána gyorsan átöltöztünk, nehogy futócuccban menjünk egy étterembe, csak Sün-nek nem szólt senki.

Legurultunk Budára a Vapiano-ba. Eszti, Nóri és Myke már ott vártak bennünket. Ekkor esett le Neki. Ebéd után aztán egy kis ajándék és torta várta. Szerintem nem bánta még a futóruhát sem.


Szülinap III.: Szombaton nekem is volt egy kisebb évfordulóm.2009-ben ezen a napon vettem rá magam először a futásra. Aznap , az esőben majdnem beledöglöttem. Azt a napot sem fogom elfelejteni soha. Remegő kezekkel, lábakkal, félholtan próbálkoztam a kaput kinyitni, mielőtt az utcán esek össze. 2,8 km-futottam akkor és csak azt tudtam, hogy másnap többet fogok és még többet. E nap apropóján az alábbi edzések alapján talán valaki kedvet kap a futáshoz és talán észreveszi, hogy tulajdonképpen nem is olyan nagy dolog egy félmaraton. Csak akarni kell.

                           táv     idő       sebesség

november 6.       2,8      11        15,27

november 7.       4,4      30         8,80

november 8.        6        33         10,91

november 11.     7,4     42,38     10,48

november 12.      9       52,22     10,34

november 18.     11,2    63,46   10,59

november 21.    16,8      95,4   10,57

november 25.    11,2     58,48   11,49

december 2.      11,2     62       10,84

december 8.      11,2    58,06  11,57

december 13.    22,4    129    10,42

Szülinap IV..:Ma pedig, a lányom szülinapján pontosan 20 km-futottam dimbes-dombos erdőben. Rövidnadrágban! 1:40:57 lett. Örültem .

7 megjegyzés:

  1. Boldog Születésnapot a Gyermekeknek! Neked gratula az évfordulóhoz. Én is kb. egy éve ilyenkor kezdtem a felkészülést. Ami azt illeti, nekem most jön a "neheze". Ha minden jól alakul, idén edzői felügyelet mellett készülök... a hangsúly természetesen a futáson leszen. Szépen feladtam magamnak a leckét, a kitűzött célokkal.. Már csak fel kell/kéne nőnöm hozzájuk. Mégegyszer Gratulálok!!

    VálaszTörlés
  2. Schwarczi: Igen, szerintem is most jön a neheze, mert az első Ironamn-nél a szintidő 16 óra, a másodiknál viszont az első eredményed az, ami alá akarsz kerülni. Ettől (is) szép az élet:-)
    Hajrá!!!

    VálaszTörlés
  3. Gratula!IronSün mókás lehetett cicanadrágban egy budai étteremben! :):):)
    már ha jól értelmeztem :)

    VálaszTörlés
  4. Droid: Szerintem jól érezte magát Ő is.
    Egyébként jól értelmezted:-)))

    VálaszTörlés
  5. 55 perc az én szememben nagyon komoly eredmény felfelé! Gratula!!! (súllyal hogy állsz?)

    Gratula a szülinaposnak is! :))

    Az első futásod 3:55-ös ezrekkel ment? Nem csoda, hogy megviselt, nekem most sem menne ilyen tempóval! :)

    VálaszTörlés
  6. Ivan Grasso: Köszi. Nem mértem magam jó ideje, szerintem 2-3 kg-al vagyok több, mint augusztusban, kb 78-79 kg.

    Az első futásomat nem stopperral mértem, így lehet, hogy 11:55 volt, de az biztos, hogy nagyon gyors volt. A másodiknál viszont próbáltam lassítani, ez meg is látszik:-).
    Emlékszem rá, hogy akkor éreztem először úgy, hogy meg tudom csinálni.

    Persze akkor még utáltam futni...

    VálaszTörlés
  7. Ivan Grasso: Engem is érdekelt, úgyhogy megmértem magam.
    77 kg vagyok. Kb. 1 kg -ot szedtem fel. Az belefér szerintem.

    VálaszTörlés