2010. október 22., péntek

Kilométeróra

Ma kipróbáltam terepen is a sportband-ot. Tudom, hogy egyre többen futnak már hasonló cucokkal, sőt gps-el felszerelt csúcskütyükkel, de szerintem ez is óriási találmány. A kezelése pedig annyiból áll, hogy a futás elején megnyomod az egyik gombot, majd a végén még egyszer. Hazaérsz, rádugod a gépre és ennyi. Pont nekem való. Igaz egyelőre még egy kicsit pontatlan, de egyre pontosabb lesz ahogy telnek a km-ek. Van egy 9,6 km-es köröm az erdőben, 150 m emelkedéssel, ennek vágtam ma neki úgy, hogy 5 perces tempót próbáljak meg tartani végig, csak szépen nyugodtan. Ahogy elindultam, sajnos észrevettem, hogy polaroid napszemüvegben nem látszódnak a számok, úgyhogy le is vettem. Mivel mindig lejtőn kezdem a futásaimat az eleje egy kicsit gyorsabbra sikeredett, de utána próbáltam a tempót tartani. A vége meg persze mindig emelkedő, a mi szintén látszik:-(.

Viszont tök jól esett. Bár éreztem a tegnapi bringázást a combjaimban egyáltalán nem fáradtam el, sőt. Akinek nincs hasonló az sürgősen szerezzen be egyet, mert ezekkel a kütyükkel lehet igazán pontos edzéseket csinálni. Ráadásul még szórakoztató is.

11 megjegyzés:

  1. Most már bevallhatod, hogy igazából a Nike reklámembere vagy :)

    VálaszTörlés
  2. Ja és ma több mint 3 perccel többet futottál nálam. Most nagyon mérges vagyok magamra :))

    VálaszTörlés
  3. Szaszit: Ebben a bejegyzésban nem is szerepel a Nike, csak Te hoztad elő.... sőt nekem is Te dícsérted hónapokon át, míg végül megvettem.
    Ki is dolgozik kinek?:-))

    Igen láttam, nekemi is felugrik rögtön, ha futottál. Azt is láttam, hogy Te hosszabbat nyomtál gyorsabban.:-))

    VálaszTörlés
  4. Polar övet lehet hozzá venni, azzal mér, de most már tényleg nem mondok semmit..

    VálaszTörlés
  5. Szaszit! A Polar-t is te reklámozod?

    VálaszTörlés
  6. Utánanéztem.Sajnos a Polar ehhez való pántja drágább,mint maga a sportband :(
    nem proletároknak való :):):)

    VálaszTörlés
  7. Droid: Talán a Szaszit tud adni valami kedvezményt:-))

    Nekem a pulzusmérő nem hiányzik, nem is tudom, mikor használtam utoljára. A sebességmérőt pedig tényleg nagyon hasznosnak találom.

    VálaszTörlés
  8. Hiányolom a posztokat! :-)

    VálaszTörlés