2010. augusztus 4., szerda

9

Az elmúlt két nap az úszás jegyében telt. Hétfőn leúsztam 72 hosszt és közben eszembe jutott, hogy meg kellene tanulnom gyorsúszni. Persze nem az a célom, hogy az egész távot úgy nyomjam le, de ha néha váltogatok, azzal is pihentetem a lábaimat. Meg is néztem 2-3 videót a neten, beszéltem Ironsünnel és este megint az uszodában voltam. Szaszit is eljött, úgyhogy vak vezetett világtalant a témában. Egyelőre 2 hosszokat úszok gyorsban, de már volt olyan, amikor könnyedebbnek éreztem a mozgást. Szerintem még 2 alkalom és 8-10 hossz is lemegy egyszerre, akkor már érdemes váltogatni.

Ma megvettem a géleket. Négyet a bringához, nyolcat a futáshoz. Lemostam a kerót. Olyan tiszta lett még a lánc is, hogy ha ezt a posztot nem olvasná el a Sony, meg se tudná, hogy törölközővel töröltem le a végén:-). Holnap pedig szervizbe viszem átvizsgálásra. Ma este  futok egy órát.

Ezek vannak, és persze az izgalom egyre fokozódik.

6 megjegyzés:

  1. Úszásban talán azért tudom a legjobb tanácsokat adni elsőkézből, mert én felnőttként tanultam (úgy-ahogy) meg gyorsúszni.

    A hosszútávú gyorsúszás a mi szintünkön akkor a leghatékonyabb, ha minél kevesebb lábat használ az ember. Ahhoz viszont jól kell tudni karból húzni, hogy a sebesség fenntartson a víz felszínén.
    Ennek a megtanulásához számora a legnagyobb segítség a bólya használata volt, mert ott csak a jól kivitelezett kartempóra kell koncentrálni. Leúszol azzal pár tíz hosszt és utána már egész jól fog menni a gyorsúszás-szerűség.

    Az IM-en ne ússzál gyorsban csak akkor, ha ez egy konszolidált terhelés (pulzus) mellet megy. Ha pl 100m gyors után fejre állsz, akkor inkább el se kezdd, mert gyorsan elégethetsz olyan energiákat, melyekre később óriás szükséged lesz!

    VálaszTörlés
  2. " Olyan tiszta lett még a lánc is, hogy ha ezt a posztot nem olvasná el a Sony, meg se tudná, hogy törölközővel töröltem le a végén:-). "

    Ez nagyon vicces!!! Nálunk is lehetett volna :))

    Nem tudom, hogy eddig mit táplálkoztál bringán, de ott javaslom, hogy amíg bírsz száraz táplálékot toljál. Az lassabban szívódik fel, tovább ad energiát és legfőképpen kevésbé f.s.d össze magad tőle...

    Ha gondolod a táplálkozásról még értekezzünk. Ha biztos vagy a kialakított frissítési/evési tervedben, akkor persze tárgytalan.

    Myke

    VálaszTörlés
  3. Myke: Amíg nem érem el azt a szintet, hogy ugyanannyi energiával ússzak gyorsban, mint mellben, addig szóba se jöhet a váltogatás. Ezt én is így gondolom. A bólyát tegnap próbáltam, de nem nagyon tetszett a dolog. Holnap megint megyek, itthon átgondolva a tegnapi úszást, asszem tudom, mit kell másképpen csinálnom. Majd meglátjuk, igazából azt gondolom, egy próbát megér, ha nem megy marad a mellúszás, azzal nincs gáz, az megy.

    A kajálásról: Bringán nem tervezem a géleket csak tartaléknak berakom. Egészen a futás elejéig szeretnék szilárd ételeket enni. Lekváros zsemle, szalámis szendvics, energia szelet és csoki.Azért viszem magammal mégis, hogy ne stresszeljem magam azon, hogy nincs nálam gél.Szigorúan max. 30 percenként enni fogok és utána inni.
    A futásnál viszont úgyis csak a gél fog menni, Van koffeinmentes az elejére és koffeines a végére.
    Ez a terv, szerinted?

    VálaszTörlés
  4. Ja, még valami. Ti mikor jöttök Nagyatádra?
    Pályabejárásra azért eljössz velünk?

    VálaszTörlés
  5. Vasapu: Akkor jó... Túl sok mindent ne vigyél magaddal, csak, ami egy körön fogy. A többit a segítőd adja fel, amikor átmész a frissítő-zónán.

    Egyébként jó a terv!

    Mi péntek délután megyünk le, úh. a pályabejárás kimarad, de a rajtnál ott leszünk!

    VálaszTörlés
  6. Szia!

    Én ezeket néztem:
    http://www.youtube.com/watch?v=E3McvmvTiQg
    http://www.youtube.com/watch?v=6SVfLvO5Z0M&feature=related
    További jó "lazsálást", megyek, letesztelem, milyen munkát végeztek a bringaszervizben.
    Ironsün

    VálaszTörlés