2010. augusztus 8., vasárnap

6

Este úsztam 45 percet. Azt mondtam, ha tudok 10 hosszt úszni gyorsban, akkor úgy is fogok. Maradok a mellnél. Még kellene szerintem kb. 1-2 hét amire rendesen megtanulnék. Ennyi idő pedig már nincs. A mellúszásommal viszont nincs gond, szerintem. Nem fáradok. Majd télen megtanulok gyorsban is, de asszem kell majd egy edző, vagy legalább egy jó úszó, akit ráveszek, hogy mutassa meg pontosan hogyan is kell. Már nagyon kevés idő van és egyre több dolog merül fel. Pl. hány szendvics kell és azokat mikor adja oda Sony. Mikor hol leszek, egy pontos terv kell neki is, hogy könnyebb legyen a dolga. Közben Anyósom személyében még egy szurkoló lesz velünk, így a 2 aprótalpúval is könnyebb lesz majd. Anyuék is jönnek és persze Csizkáék is. Muszáj lesz jól szerepelnem, ha már odajönnek .-).

Holnap(ma) kis kombi lesz. Már várom.

4 megjegyzés:

  1. Jó döntés! Ilyenkor már nem érdemes variálni...
    Egyébként majd fogadj fel egy edzőt, ő ért hozzá a legjobban ;-)
    Az hogy hány szendvics kell, számolgasd ki, tervezd meg, hogy mikor milyen frissítőt kapsz. Ez étel+italra is vontakozik. szerencsére elég sokszor fogunk áthaladni a versenyközponton, így sosem kell majd sok kaját cipelni magunkkal...
    A mikort kell igazán belőni, mert a hol, az csak a versenyközpont lehet, mert csak ott tud frissítést adni. a 75 kilit kell kitalálni, onnantól meg kb óránként mész át ;-) a versenyközponton a kerózás közben. Futásnál meg 15 percenként ;-) Ennyi :-D

    Nekem is rövid kombi lesz ma, ha végre elállna az eső...

    VálaszTörlés
  2. Akkor én mehetek rosszul is:)
    Úgy látom ma már jó idő lesz, ha összerakom a bringát mehetünk:)

    VálaszTörlés
  3. Tepó:Az edzőt már meg is találtam.
    A mikor azért lényeges, hogy tudja, időben vagyok-e, vagy jobban kell szurkolnia.
    A 15 perces körökkel kiegyeznék :-).

    Itt már szép az idő, küldöm felétek.

    VálaszTörlés
  4. Szaszit: Nem mehetsz rosszul, Neked is szurkolnak, szurkolunk. Nincs kifogás, ahogy mondtad, 9 órán belül !!

    VálaszTörlés