2010. augusztus 8., vasárnap

5

Ma egy 40 kilis bringát nyomtam 30-as átlaggal, majd futottam 9,6 km-t 43 perc alatt. A futás elég jól ment, kaptam is egy „super tempo” dicséretet egy osztrák montistól akit a dombokon leszakítottam.

Ezeknél az edzéseknél azonban többet faragott a leendő eredményem idejéből egy beszélgetés. Az élet úgy hozta, hogy volt szerencsém találkozni Voloscsuk Andrással, akivel átbeszélgettük a délelőttöt. Hihetetlen a hozzáállása és a mentalitása. Az edzésmódszerei nagyon közel állnak hozzám, az én hozzáállásom és” módszereim”pedig neki voltak szimpatikusak. Egy szó, mint száz, az első perctől fél szavakból is megértettük egymást. Arra viszont roppant kíváncsi vagyok, miért az Ironman előtti héten találkoztunk először. Egyébként úszóedző is.

Mesélt egy vicces sztorit. Amikor Mexico-ban volt a Deca Ironman-en az orvos minden nap kivizsgálta őket, vérnyomás, súly, magasság stb. Az első nap egy kicsit görnyedten állt oda méredzkedni, majd minden nap egy kicsit jobban kihúzta magát. Azt mondta a Doki nem értette a dolgot és szerinte azóta sem. Egy ember aki 10 Ironman alatt nőtt 5 cm-t :-))

Az Ironman után megint találkozunk majd. Ja, és mentem egy kört a Deca-s bringájával.

4 megjegyzés:

  1. Végülis nem mentem ki tegnap, ma viszont úsztam egy lazát, a gyors katasztrofálisan ment inkább nem is erőltettem, ráadásul állandóan bepárásodott a szemüvegem is:(
    Majd még nézem az úszó EB-t hátha tanulok tőlük valamit, de ahogy látom nem úsznak túl takarékosan:)
    Button tegnap megint triatlonozott korcsoportjában 3. lett kb.500emberből, a bringája se rossz: http://twitpic.com/2cvv2i

    A Tómalomtól visszafele lehet rendesen alázni az osztrák turistákat, főleg ha látja az ember hogy kezdenek megrogyni az emelkedőkön:)

    VálaszTörlés
  2. Szaszit: A gyorsúszást idén kihagyjuk, ennyi előnyt adunk a többieknek.-).
    Button bringáján biztos van egy-két "F-csatorna, vagy éppen hybrid hajtás.

    Még szerencs, hogy a végén van mindig ez a szakasz, különben folyton elfutnám az elejét.

    VálaszTörlés
  3. Szaszit: Ha párásodik a szemüveged, akkor mielött felveszed, nyalj bele a lencsébe. Na persze ne bőnyállal. Csodákra képes!!! Búvárok is így nyomják...

    VálaszTörlés
  4. Vasapu:jaja kapnak egy kis előnyt de majd behozzuk őket a bringán:)
    Buttonnak biztos beraktak egy mini kers-et a bringába a mérnökök:)

    Tepó:köszi, hallottam már ezt a nyálazásos módszert, de eddig nem alkalmaztam főleg szárazon használtam csak néha vizeztem be, ma viszont kb. a tizedik bepárásodás után beleköptem utána valamivel jobb lett.A másik problémám hogy kb egyóra után baromira elkezd nyomni a szemüveg, pedig sokat próbáltam már állítgatni.

    VálaszTörlés