2010. augusztus 11., szerda

2

Összepakoltam a cuccaimat! Egy kicsit olyan, mintha 4 gyereknek pakoltam volna. Az egyik úszni megy, a másik bringázni, a harmadik futni, a negyedik pedig nyaralni. Nincs átfedés, persze, hogy saját cipőjük van (az úszónak nincs), persze, hogy saját törölközőjük, zoknijuk (az úszónak az sincs) stb. van!. Szóval elég sok a cucc. A különböző energizáló készítményekről nem is beszélve. Szerintem egy ló egy évig, napi 24 órában tudna szántani ennyi kalóriával. Gondolom –ebben a helyzetben- ez is normális. Én már semmin sem csodálkozom, ez a hét tényleg valami más elmeállapot. Sőt, ma már Sony is szinte csak ezzel foglalkozott.
Ragadós :-).
Reggel pedig indulás. Elvileg lesz netem, úgyhogy folytatódik a visszaszámlálás, viszont a távollévő érdeklődőknek két hasznos infó:

Élőben a verseny ideje alatt : http://live.ironman.hu/

Szintén élőben és a helyszínről tudósít egy igazi IRONMAN, aki a mi, világhálón összeverbuválódott csapatunkról ad friss információkat az aktuális fizikai és szellemi állapotunkról, ill. helyezésünkről: http://ironmyke.blog.hu/

4 megjegyzés:

  1. Szia! Én is most pakolok, jelenleg zárlat alatt van a lakás, az előszobában a bringa köré pakolom a csomagolandó cuccokat. Alakul a halom... Kiskanalat ne felejtsél el hozni a verseny utáni izópor-falatozáshoz! Ironsün

    VálaszTörlés
  2. Ironsün: Megesszük mi azt a futás alatt szerintem :-).

    VálaszTörlés
  3. Vasapu: Én szombat-vasárnap nettől elvágva leszek, de így is drukkolok. Aztán hétfőn, mire odajutok, már remélem azt látom, hogy minden oké volt, minden a terv szerint ment, és addigra remélem már valamiféle beszámoló is lesz itt fenn.
    Hajrá!

    VálaszTörlés
  4. Laci79: Tudom, hogy drukkolni fogsz. Beszámolót még nem tudom mikor leszek képes írni, sietek vele.

    VálaszTörlés