2010. június 10., csütörtök

Víz

Utolsó edzés a középtáv előtt: Kitaláltam magamnak, hogy a hétvégére való tekintettel ma is kánikulában futok. 9,6 km volt a táv, összesen kb.. 3 km árnyékkal, délután 1 óra után. BELEGYALOGOLTAM!!! Pedig nem szoktam, de az utolsó 3 km annyira kemény volt a forró aszfalton, a tűző napon, hogy kénytelen voltam 50 m-t sétálni. 49p52 lett a vége, de nem is a sebességre hajtottam, hanem az ivásra. Vittem magammal 4 dl vizet, ami ki is tartott, viszont úgy éreztem, hogy drasztikusan csökken a szervezetemben a folyadék mennyisége. Amikor hazaértem már nagyon kellett pisilnem, úgyhogy ez talán azt jelenti, hogy nem dehidratálódtam. Mégis az a félelmem, hogy a verseny alatt ilyen tempójú folyadékvesztést nem lehet egyszerűen vízzel pótolni. Örömmel fogadnék javaslatokat, hogy mivel lehet a víz beépülését elősegíteni. Powerade?

7 megjegyzés:

  1. Néhány jó tanács innen:
    http://ironman.hu/files/ironman2007kindl.ppt
    " -Verseny előtti napon ajánlott 4 - 8 pohárnyi (1,2 – 2 Liter) Mg-tartalmú extra folyadék elfogyasztása (víz-, és Mg-feltöltés)
    -A versenyt megelőzően, a rajt előtt 2 órával 6 – 9 dl víz fogyasztása javasolt
    -Rajt előtt kb. 5 perccel további 3 – 5 dl víz megivása tovább javítja hidratációt"

    VálaszTörlés
  2. Szaszit:Köszi, csak az nem világos, hogy ennyi vizet be tud-e építeni a szervezetem, vagy a versenyem a WC keresésből fog állni, úgy, hogy közben kiszáradok.Ráadásul a gélben is van koffein, ami szintén vízhajtó. A powerade-n például azt írják, hogy jobban hidratál, ez csak reklámfogás, vagy tényleg van olyan anyag ami segíti a beépülést?

    VálaszTörlés
  3. A víz könnyebben szívódik fel a bélből só és glükóz jelenlétében, mint önmagában. Ezen alapszik a sportitalok hidratáló hatása, emiatt egyértelműen jobban hidratálnak, mint a tiszta víz. Ennek oka a Na+/glükóz/víz co-transzport. Hirtelen nem találtam jobb cikket, de itt van ez:

    http://www3.interscience.wiley.com/journal/120752222/abstract?CRETRY=1&SRETRY=0

    Egy dologra kell vigyázni, hogy az oldat ne legyen töményebb a fiziológiás sóoldatnál, inkább enyhén hipotóniás legyen. Ha töményebb, akkor hányás lehet a vége. A gyári üveges sportitalok pont jó töménységűre vannak bekeverve, a poroknál megadják a keverési arányt. (Minél melegebb van, annál hígabbra kell keverni).

    Powerade vs. Gatorade:
    a Powerade-ban több a cukor, ez inkább energiát ad, a Gatorade-ban kiegyenlítettebb az arány (só/cukor), ez jobban hidratál viszont emiatt nem olyan "finom". Nekünk a hidratálás fontosabb, ezért egyértelműen Gatorade! Az energiát inkább gél/szelet/banán, stb.. formájában visszük be.

    VálaszTörlés
  4. Vasapu: Ivan Grasso válasza a tökéletes leírás, mindenben egyet értek vele, csak Ő sokkal tudományosabban tudja leírni.

    Én Gatorade-et szoktam használni, hipotóniásan. Általában 1/3-al kevesebbet teszek a keverékbe, mint, ami a dobozra van írva.

    Verseny előtt csak a normál (szokásos mennyiség) elfogyasztását javaslom, mert, ha a rajt előtti két órában a fentiek alapján megiszol pl 1,3 litert az ott fog benned lötyögni!

    A rajt előtt közvetlenül 2-3 dl ok.

    Amikor kajálsz, azt mindig vízzel öblítsd le, soha ne az isoval.

    VálaszTörlés
  5. Ivan Grasso, Myke: Köszönöm a kimerítő válaszokat. Én is valami ilyesmire gondoltam, csak tudtam, hogy mitől működik. Holnap veszek Gatorade-t.

    VálaszTörlés
  6. Amit kimásoltam az persze a teljes ironmanre vonatkozik, a féltávnál nem tudom mennyivel kell osztani.
    A gatorade-et én is jobban szeretem általában rajt előtt 1-1,5órával szépen lassan megiszok egy fél litert a rajtig.Közben pedig inkább többször keveset iszok utálom ha lötyög a hasamban vagy sűrűn kell megállni.A végtermék színéből pedig jól lehet következtetni a hidratáltságra, minél világosabb annál jobb:)

    VálaszTörlés
  7. Majd a kerón, legyen nálad mind a kettő!! izó és víz is! Mivel 3 körös a pálya, ezért nem is kell olyan sok, mert körönként tudsz magadhoz venni és akkor kevesebbet kell "cipelni" a Hegyre.
    Gélből pedig ne csak koffeinest vegyél, mert van abból nem koffeines is. A koffeinest a végére tartogasd, amikor kelleni fog a löket ;-)
    Lent találkozunk!

    VálaszTörlés