2010. június 6., vasárnap

Még 7 nap!

Szombat reggel tekertem egy 70 km-es kört Lutzmannsburg-ba. Végre nyár van, azért így más. Persze szél az volt, de nem különösebben érdekelt, örültem a melegnek és a napnak. Szívem szerint Eisenstadt felé mentem volna sík terepe, de inkább az eszemre hallgattam, úgyhogy maradtak a dombok. 31,8 km/h átlagot nyomtam és el is fáradtam a végére, az elmúlt 2 nap „Muckjai” még benne voltak a combjaimban.

Vasárnap elkezdtem a raktáraimat feltölteni az egy hét múlva esedékes versenyre. Ehhez Sony készítette a borsós tokányt és eddigi életem legfinomabb Rákóczi-túrósát. Rengeteget ettem, ebéd után szieszta majd játék, vacsorára pedig egy jóleső félmaratont fogyasztottam. Tényleg jól esett a futás este, szerintem a duplája is ment volna. 7 nap a középtávig! Elkezdem csökkenteni az edzéseket, hogy megfelelően harapós legyek. Nem kicsit izgulok, azt hiszem ez egy nagyon kemény nap lesz, ráadásul az első triatlon-próbám is. Egyelőre egy csomó nyitott kérdés van a fejemben, de remélem, vasárnap reggelre minden a helyére kerül.

10 megjegyzés:

  1. Már csak 6 nap! Én is elkezdtem a ráhangolódást, biztos kemény nap lesz. Szombaton találkozunk! IronSün

    VálaszTörlés
  2. Drukkolok nektek és átérzem az izgalmatokat! A triatlon verseny nem egy futóverseny szintű dolog, jóval komplexebben kell ottlenni fejben.

    Vasapu: 31,8kmh dombokon + hegyeken 70 kilin... szakítasz bringán Te is rendesen.

    VálaszTörlés
  3. Kemény lesz, jó időtök lesz, ha jól nézem. Tán túl jó is. Drukkolok!:-)

    VálaszTörlés
  4. Biztosan sikerul es szerintem elvezni is fogod. Csak nyugodtan csinald a "transition" reszeket!
    Ne rohand el az öltözést! Körülötted mindenki rohanni fog és ez az amit nem szabad átvenned! Lázán! Mielőtt leakasztod a bringát a vasról, csinálj egy utolsó check-et. Ez nem több mint 10 secundum, de így legalább lesz rajtszámod a hátadon (a bíró nem küld vissza), helmet a fejeden, napszemüveg a szemeden, kulacs a tartóban, stb. Csak remélem, hogy eldontodted és gyakoroltad eleget a bicajos cipőbe történő belépést a bicajra történő felpattanás után. En mindig bénázok. Persze a közönség ezt is imádja. Lehet röhögni valakin. Szóval egy kalappal és neked arra sem kell figyelned hogy ne "versenyezz". Ilyen erőnléttel meg azt is csinálhatod!

    VálaszTörlés
  5. Ironsün: Rá is kell hangolódni rendesen. Már Te se erőltesd meg magad a héten, szükség lesz az erőre:-)
    Myke: Igyekszem nyugodt maradni és higgadtan végrehajtom a feladatot, mint a maratonon.
    Hegyek nem voltak, csak dombok a 31,8-nál, azért köszi.
    Laci79: 30 fok várható, felhő nem. Jól hangzik:-).
    Öregbaka: Megpróbálok mindent így csinálni, bár van néhány probléma. Nincs neoprénem, nincs triatlonruhám tehát az öltözködés jóval bonyolultabb lesz mint a többségnek. Persze ez nam baj, ennyi előnyt adok nekik:-). A cipővel nem lesz gondom, spd-m van, montis cipővel.
    A Te felkészülésed jól halad?

    VálaszTörlés
  6. Az a baj hogy nem jó a biciklink, jobb lenne egy ilyennel:)
    http://www.youtube.com/watch?v=G0NXGTKnwGY&feature=player_embedded

    VálaszTörlés
  7. Szaszit: Olvastam én is a feltételezéseket. Tényleg nagyon elment, főleg a hegyen, ráadásul mindig cserélt bringát. Nem tudom, jó lenne azt hinni, hogy nem igaz, bár a lassítások is elég meggyőzőek. Mindenesetre ha igaz, akkor szerencsétlen Boonen-nek nem sok esélye volt.

    VálaszTörlés
  8. Már csak két nap!
    Gondolok majd rátok vasárnap reggel én kicsit máshogy leszek, mint Ti! :)
    (szombaton esküvőre megyek...)

    VálaszTörlés
  9. Szaszit: Én nagyon Shimano Di (elektromos váltás) ellenes vagyok, már az elejétől! A bringának pont az a szépsége, hogy az egyetlen erőgép az ember rajta... ha ez változik, akkor oda az egésznek!

    VálaszTörlés
  10. Myke: Már nagyon be vagyok sózva. Kicsit aggódom a meleg miatt.
    Én is azt gondolom, hogy nem kellene semmi elektronika egy bringára, sem a váltó, sem egy segédmotor.
    Egyetlen jó elektronika -asszem a Nokia fejlesztése- egy bringás töltő, azt viszont nagyon jó ötletnek tartom.
    Nem tudom melyik jobb, tekerni a Gonosz-on, vagy másnaposan agonizálni. Te is szenvedni fogsz:-).

    VálaszTörlés