2010. április 25., vasárnap

Szieszta

Tegnap Sony nagyszüleinél voltunk Kaposváron. Böhönyénél úgy figyeltem, mintha az egész falut memorizálnom kellett volna, talán azért mert így is volt. Itt megy el a bringás útvonal! Sajnos nem volt módom Gyékényesre vagy Nagyatádra elmenni pedig jó lett volna.

Ma délelőtt a fiaimat vittem ki az erdőbe egy kicsit bringázni. Otthon készült az ebéd, ügyeltünk, hogy le ne késsük. Visszafogott mennyiségű ebéd után- mikor az aprótalpúak alvás közben erőt gyűjtenek az estig tartó hóhányáshoz- indultam el bringázni. A terv Sopron – Lutzmannsburg – Sopron volt. Gyönyörű időben szép, dimbes-dombos tájakon haladtam. Kezdem megszokni a bringát, kezdem magam jól érezni rajta. Tetszett, ahogy 65-el suhantam lefelé, egyre többször fogom a kormány alsó részét is (kényelmesebb, mint gondoltam). Az ülést megemeltem egy kicsit, de asszem kb. 2 centit még hátra is fogom tolni, de megvárom vele a könyöklőt, elvégre az lesz a fő testhelyzet. 66,2 km-t tekertem le 138 p alatt (28,78 km/h) ami talán nem rossz áprilisban, remélem komoly és gyors fejlődés elé nézek. Közben azon gondolkodtam, hogy szívesen megnéznék egy szintrajzot az Ironman 180 kilijéről, illetve az orfűi középtáv bringaútvonaláról, ha valakinek van, megköszönném. Persze bringa után nem fogtam vissza az evést:-).

10 megjegyzés:

  1. Szia Norbi!
    Igazán jó hogy a tegnapi szép időt kihasználtátok,Sony nagyszülei biztosan örültek a látogatásotoknak. Norbika gondolom milyen kedvvel ment veled az erdőbe biciklizni és estére pedig erőt gyűjtöttek Noellel együtt a hancurozáshoz. Mi is kirándultunk sőt Brennbergbánya felé láttunk is egy hasonló bringást mint te vagy, Botond megfordult én jól megnéztem, de sajnos hiába vártuk a találkozást- mi egy útvonallal északabbra gyalogoltunk át az Osztrák-Magyar határon és Reiniczig mentünk.: Anyu & Botond

    VálaszTörlés
  2. Szia! A TriOrfű honlapján a térkép fent van, esetleg az alapján meg lehet határozni a szintet. Amúgy Kis Gyula a blogjában írt a középtáv pályáról itt: http://www.triatlonmagazin.hu/kisgyula/?p=74 A nagyatádi pályáról meg csak ennyi van: Szintkülönbség 650 m (350m + 3x100m) (de gondolom ismered, mert a honlapról szedtem le). Kérdeztem pár embert a szintrajzról, ha találok vmit, küldök. Ironsün

    VálaszTörlés
  3. Jó kis kört mentél,gratula!
    A hétvégén egyébként Szőnyi Feri nyerte a 24 órást, félelmetes volt testközelből látni.

    Orfűi pálya:
    http://www.everytrail.com/view_trip.php?trip_id=506956
    A térkép jobb alsó részén a fogaskeréknél tudod átállítani méterre.Ez a kör lesz 3-szor összesen 1230m szint.

    VálaszTörlés
  4. Szaszit:
    Te mentél nagyot. Gratulálok innen is. Néztem az eredményeket a neten. Nem sokat pihentél, hogy vannak a lábaid?
    Most végeztem a térkép berajzolásával, remélem nekem van igazam. Szerintem csak 1020 m. A pálya alsó része szerintem nem jól van berajzolva. Nézd meg lécci!
    Vasárnap bringa?

    VálaszTörlés
  5. Ironsün
    Az Orfűiek nem véletlenül nem tették fel a szintrajzot:-). Ez keménynek néz ki. Berajzolgattam, körönként 340 m. Jó edzést mindenkinek!

    VálaszTörlés
  6. Anyu-Botond:
    Vétek lett volna otthon aludni.
    A brennbergi részen is voltam már bringázni, de inkább átmegyek minél hamarabb a határon, nem szeretek autót vezető marhák közt tekerni.
    Ezzel a linkkel le tudjátok mérni a távolságot.
    http://www.gmap-pedometer.com/?r=3460185

    VálaszTörlés
  7. Köszi, jól van a lábam, már mennék futni:)
    Óriási élmény volt!
    Nekem szimpatikusabb a te rajzod, kevesebb benne a szint:) Annyira nem ismerem a környéket, úgyhogy nem tudom melyik a jó, de legkésőbb a versenyen megtudjuk:)
    Vasárnap bringa!

    VálaszTörlés
  8. Hétközben milyen edzések vannak?
    Uszodában már jártál? Nagyon hallgatsz róla! :D

    VálaszTörlés
  9. Ma futás lesz, felfutok a Muck-ra. Holnap délelőtt bringa.Hétvégén megyünk Olaszba, viszem a bringát is, remélem jó idő lesz.
    Uszoda? Hát....nem szeretek úszni, eddig is csak évente egyszer úsztam, mikor a Balaton-átúszás volt. Persze rá fogom magam venni, de szerintem fontosabb a bringa és a futás, azzal többet nyerek. Az 1,20-30-as időt így is tudom.Pláne mióta megnéztem az orfűi pályát térképen, egy kicsit tartok tőle, hogy sok lesz az emelkedő, így most arra fókusszálok. Neked sincs sok uszodás bejegyzésed:-).

    VálaszTörlés
  10. 65, az kemény.
    A rekordom 59, de ott már nagyon paráztam :D

    VálaszTörlés