2010. április 11., vasárnap

Szandival

Szandival, a lányommal voltam ma futni. Ő bringával kísért a 16,3 km-es távon. Indulás után 10 perccel kérdezte, hogy mikor szoktam pihenni, kicsit kétségbe esett a választól, de küzdött rendesen. Volt kb. 100 m gyaloglás, bringatolás, de azért lenyomta. 1ó37perc lett a vége pont 150 átlagpulzussal (nekem).Ja, végig esett az eső! Szerencsére mikor hazaértünk nem azt mondta, hogy soha többet, hanem azt, hogy jövő héten megint bringázik, mert gyenge. Azt hiszem ez az egész korosztályára (15 éves) vonatkozik. Szerintem ez az egyik feladata a szülőknek, példát mutatni, nem nagy dolog, nem kell semmit mondani, csak csinálni, úgyis azt fogja csinálni, mint a szülei. Van persze másik módszer is, minden héten viszed valamilyen edzésre és jártatod a szádat, hogy ezt kell csinálni és kész, de ez nem hiteles éppen ezért szerintem nem is működik.

Nekem ez a mai táv szinte semmi se volt:-). Ez tök jó, úgy érzem magam, mint aki 3 km-t futott, ezt jó jelnek veszem. Lassan elkezdem a zenéket válogatni a maratonra, nehogy Prodigy-re kezdjem el.

Mi a helyzet Belgiumban, megvolt a 34?

10 megjegyzés:

  1. Mit szólsz ahhoz a verzióhoz, amikor valaki hordja mar 6 éves kortól a gyereket (lassan mar 13 éve)és közben maga is próbálkozik egy-két dologgal, mint példamutatás?

    Mi a helyzet Belgiumban?
    Viszonylag jó idő. Szeles és borult. De nem volt eső és jég sem:-).
    Volt viszont egy szenvedős 32 km a következő paraméterekkel:
    Idő: 2h 54 perc
    5'30''-es átlag pace.
    AHR: 143
    MHR: 154
    Nem esett jól az biztos. Nem tudom mit ronthattam el. Sajnos a bal csípő forgóm is fáj már 3 napja.
    De reménykedem és nagyon szurkolok neked.

    Meg valami. Szerdán nyomtan és kb. 3 órás biciklit. Úgy 80 százalékban a könyöklőn tudtam maradni. Sok mindent tudnék ezzel kapcsolatban írni. De talán majd egy másik alkalommal.
    Viszont egy valamit biztosan tudok.
    Nagyon sokat kell meg edzenem és akkor is nagyon kemény nap lesz az, amire készülok.

    VálaszTörlés
  2. Öregbaka:
    Jól csinálod, mindenkinek így kellene:-).
    Nagyon jót futottál, pulzus alacsony, tempó magas. 3ó45-ös maraton!!!
    A forgód biztosan rendbejön.
    Én is drukkolok Neked, azért is kérdeztem, mi van a hosszúval, mert a múlt héten nagyon odavoltál, de lassan Te is csökkentheted az adagokat.
    Én a bringát egyelőre hanyagolom, majd a jövő héttől elkezdem azt is. Milyen sebességgel tudtad a 3 őrát?
    Ebben is egyetértünk, az a nap KURVA KEMÉNY lesz, de mi még keményebbek leszünk:-).

    VálaszTörlés
  3. Ez előbb nem akartam, hosszan írni, hiszen ez a te oldalad. De sajnos nagyon lelassultam a végére. Szinte az volt az érzésem, hogy nem tudnék futni meg 5 kilométert. Nagyon gyengének ereztem magam. Valamit elrontottam. Talán túl gyorsan kezdtem, vagy .... . Szóval nem tudom és pont ez az, ami kissé nyugtalanít. Ma teljes pihenő. Nyalogatom a sebeimet. Elméletileg holnap mar futni kellene. De a csípőm eléggé ramaty. Kenegetem és majd meglátom. Erre a hétre olyan 56 km van meg összesen. Lehet az is, hogy még szokatlan volt a könyöklős tekerés.
    Adatok:
    89.3 km, 3h 03, (29.28 km/h). Az első és utolsó 20km részben forgalomban (lámpák, kereszteződések, számos megállás. Viszont a középső 50 az forgalomtól teljesen elzárt volt. Itt tudtam folyamatosan jó sebességgel haladni. Ez 33 es 37-es közötti érteket jelentett.
    Nagyon jól esett. Az elején egy kicsit szokatlan volt a testhelyzet, de olyan 20perc után minden működött. Másnap még nem fájt a forgóm de a következő napi 10kilis futás után már éreztem, hogy valami nincs rendben.
    Most kell okosnak lenni es pihenni, még akkor is, ha az edzéstervem mást diktál!
    Persze ezt olyan könnyű mondani, de sokkal nehezebb betartani.
    Az a 25%-os egészség megőrzési szelet a dián ilyenkor értékelődik fel!
    Furcsa ez az egész. Múlt heten még azt ereztem, hogy meg tudom csinálni és erős vagyok. Most meg itt állok egy csomó kérdőjellel magamban. Francba…

    VálaszTörlés
  4. Öregbaka: Engem nem zavar, ha sokat írsz, sőt...
    Myke azt írta, hogy a maratonhoz közeledve ne vigyek új mozgásokat az edzésbe. Erre Te, bringázol 3 órát nem semmitempóval és (ha jól értettem) új könyöklővel. Hát...
    A forgóprobléma simán lehet az új testhelyzettől, nem?
    Jövő héten szinte alig fogsz futni, szerintem ne is bringázz, sokkal kipihentebb leszel mint most voltál. Nem tudom a frissitéseid rendben voltak-e, de a versenyen biztos úgy lesz.
    Ezen kívül, az adatokat csak leírtad, vagy meg is nézted? Szerintem nincs okod panaszra (3ó45p).
    Nekem is vannak - főleg ezen a héten- olyan gondolataim, hogy nem fog menni stb., Ne foglalkozz vele, szerintem ez normális, benned vannak a kilóméterek, rendben lesz minden:-).

    VálaszTörlés
  5. A myke fele jó tanácsra én is emlékszem és be is fogom tartani. Nem vagyok egy nagy bringás. Ellenkezőleg, csak egy éve van egy öregecske országútim. Tehát egy zoldfulu keros vagyok. Olyan, aki csak nyomja a pedált, de nem ismeri a finomságokat es azokat a praktikákat, amelyekkel egy ilyen 180-as teljesitheto. A könyöklő nem teljesen új csak eddig nem nagyon tudtam használni. Tudod, általában igyekszem az itteni TRI csapattal bringázni szombatonként. A könyöklőn történő bringázás egy sűrű bolyban veszélyes lehet. Ilyenkor senki nem használja a könyöklőket. Ellenben sokszor olyan sebesség ugrásokat produkálnak, amelyeket én alig tudok lereagálni.
    Tehát nincs nagy tapasztalatom benne, ez a lényeg. Ezért nem tudom a kérdésedre a választ a forgommal kapcsolatban. Csak remélem, hogy nem, hiszen ha igen akkor nagy bajban vagyok.
    Nyilván ez a nehéz az egészben. Kezdő vagyok, és ezért sokat kell tapasztalni es gyakorolni.
    Most, hogy gondjaim vannak - nem csak fizikálisan, de mentálisan is (elbizonytalanodtam) – egyre többet próbálok gondolni azokra a tanácsokra, amelyek a saját lelki gátak leküzdésére irányulnak.
    Witch publikált egy oldalt, ahol a klasszikus „MEGTETTEM, MERT ELHITTEM” TRI bibliát lehet megrendelni. Már úton van. Egy biztos nagyon várom már, hogy olvashassam. Érzem biztosan segíteni fog.
    Teljesen igazad van. Az adatoknak sem tudtam orulni. Míg korábban, mindig kalkulálgattam, hogy ez majd mire lehet jó, most csak bosszankodtam a faradságomon es a kimerültségemen.
    Két hete, még azon gondolkodtam, hogy a 4 órás lufit, vagy esetleg a 3-50-est kövessem. Most meg itt állok teljesen tanácstalanul és csak reménykedem, hogy szerdán már tudok egy laza 10-est futni.
    Viszont egy valamit megtanultam a korábbi sportmúltamból (az nem futómúlt:-)). Előre kell nézni, a pozitív attitűd segíthet.
    Tehát holnap egy kemény gyúrás és 3km úszás. A többit majd meglátjuk.

    VálaszTörlés
  6. Öregbaka: ha van nálatok diclofenac hatóanyagú tapasz (nálunk Flector tapasz), tegyél egyet a forgódra és 6-8 óránként cseréld le, összesen legyen fent 1-2 napig. Nekem nagyon bejött pár hete, másfél nap után semmi bajom nem volt.

    VálaszTörlés
  7. Öregbaka:
    "Előre kell nézni, a pozitív attitűd segíthet."
    Ráadásul az adataid is optimizmisra adnak okot.
    Az elbizonytalankodás pedig szerintem vele jár az Ironman-el, biztos vagyok benne, hogy ezen mindenki átesik(többször is).
    Velem is ez a helyzet, sokszor eszembe jut, hogy 37 évesen, összesen 5 hónap futással vajon hányan állunk majd vasárnap a rajtnál. Kb. 0, és mégis le fogom futni! Mint ahogy Te is!!!
    Próbáld kiIG módszerét és lehet, hogy a 3 km úszás helyett én pihennék.

    Ezeket pedig nézd át még egyszer, erős vagy, mint egy bölény:-).
    Idő: 2h 54 perc
    5'30''-es átlag pace.
    AHR: 143
    MHR: 154

    VálaszTörlés
  8. Öregbaka: 3 órán a 29-30-as avg speed bringán nem rossz, sőt! Nézd meg Bálint barátom és én ketten mentünk 29-es átlagot hétvégén. Szóval rendben lesz itt minden.
    A sérülést pedig kezelni, pihentetni kell. A versenyeket pedig priorzálni. Tehát, ha A kategóriás az IM akkor ez a Maraton legfeljebb B lehet, ebből az következik, hogy a főcélod teljesítéséhez a legfontosabb, hogy sérülésmentesen jöjj ki belőle és a következő héten már folytatni tud az IM felkészülést. Ez egy fájó forgó esetén, extrém esetben a kihagyást is jelentheti. A lényeg: a Te célod eléréséhez a legfontosabb a sérülésből történő felépülés. Sokkal fontosabb, mint egy 'felkészülési' verseny. Mielőtt nekiindulsz edzeni, vagy odaállsz a rajthoz ezt próbáld higgadtan (könnyű mondani..) mérlegelni.

    VálaszTörlés
  9. Myke:
    Ivan Grasso:
    es
    Vasapu:

    Hat rajtatok nem fog múlni az én teljesítményem. Nagyon köszönöm a lelki biztatást és a gyakorlati tanácsokat is. Néhány hete meg azt írtam vágyakozva, hogy: "...ha én is köztetek lennek, drága vitézek, aranyos leventék...". Ma azonban rájöttem, hogy köztetek vagyok. Segítettetek!!!
    A csípőm is rendben működött IG útmutatásának következtében. A hatóanyag segített beazonosítani a kenőcsöt.
    Ma mar jól ereztem magam és úgy döntöttem, hogy nem sírok tovább. 10 km és 45 perc gyúrás volt a mai penzum.
    Koszi és innentől: Vigyázó szemünket Becsre vessük!!!
    Go, go VASAPU

    VálaszTörlés