2010. április 17., szombat

Holnap Maraton

Tegnap este Miki elhozta a csomagjainkat Bécsből. Rajtszám, üdítő, tészta, naptej, magnézium stb.…. Egy kicsit később hirtelen felindulásból elkezdett fájni a fogam és azóta is fáj. Szuper. Reggel a laptopról szerettem volna kimásolni a gondosan összeválogatott zenéket, de nem indult el. Telefon Lacinak, szerencsére meg tudta oldani. Most már csak a fogam fáj, ez is valami. Viszont jó idő lesz, legalábbis most úgy néz ki. A fenti esetekből kiindulva kértem kölcsön még egy mp3 lejátszót, úgyhogy legalább 2 lesz nálam. Most így állok. Próbálok egy kicsit pihenni. Sony tök rendes, megmondta a gyerekeknek, hogy én most ki vagyok vonva a forgalomból. Legszívesebben már futnék, ez a várakozás nem nekem való.

Öregbaka, várom a mailt!

8 megjegyzés:

  1. Már nagyon be vagy sózva.:)
    Relax!

    Holnapra meg mindent bele! ;)

    VálaszTörlés
  2. Szia Norbi! Ma végre meghódítottuk a Kecske hegyet, Muk kilátót, sőt elmentünk gyalog a Fertő-tavi strandig. Remélem jól vagy és nem hajtod túl Magad és elmúlik a fogfájásod! Gondolatban Veled vagyunk és drukkolunk Neked. Várjuk Sony telefonját. Sok sikert jó időt kívánunk holnapra: Anyu&Botond

    VálaszTörlés
  3. Sajnálom, hogy nem értelmeztem jól a címet. Most újra elküldtem a számot.
    Ezek szerint a kötelező gikszerek mar megtörténtek. Innentől kezdve mar nem lesz váratlan esemény. Meg a szép idő sem lesz váratlan, hiszen azok a korábbi időidből következnek.
    Izgatottan varjuk az időket (köszönet érte Sony-nak)és a kötelező versenybeszámolót is.
    Egy kalappal neked Vasapu.
    Oregbaka és családja!!!

    VálaszTörlés
  4. Hajrá Norbi!
    Jól felkészültél a futásra, próbáld meg élvezni minden percét, remélem nagyon jó élmény lesz!
    Remélem holnap már büszke maratonistaként üdvözölhetlek!
    Mindent bele holnap!

    VálaszTörlés
  5. Sajnos nem tudok ott lenni, és szurkolni a magyar különítménynek, de a 4,5 órás bringázásom közben gondolni fogok rátok, és ha minden jól megy, kicsit idegesíteni fog a telefonom, amikor kapom az sms-eket a haverom eredményeiről ;-)
    Jó időt Nektek, minden értelemben!
    Ne feledd: a marathon 32 kilinél kezdődik!!!

    VálaszTörlés
  6. Csatlakozom az előttem szólókhoz. Kéz és lábtörést holnapra!

    VálaszTörlés
  7. Hasonló jókat kívánok! Drukkolok!

    VálaszTörlés
  8. Mindegyiteknek nagyon köszönöm a bíztatást és a jótanácsokat.Nagyon sokat segített. Még egyser köszönöm.

    VálaszTörlés