2010. március 28., vasárnap

Terv szerint

Délután indultam egy kb. 32 kilis távnak. Ez legutóbb, 03-07.-én 3ó05perc volt. Kíváncsi voltam ma hogy sikerül majd. Sokan voltak az erdőben, sétálgattak meg bringáztak is. A sok autó az erdőszélen viszont furcsa, tudom, hogy így megy ez, de mégis, biztos kocsival kell odamenni? Egy-egy emelkedőn vérszemet kaptam és bringást előztem, jó volt. Nem futó zoknit vettem fel, meg is lett a hatása. 8 kili után elkezdett fájni a talpam és arra gondoltam telefonálok, vigyenek haza, aztán eszembe jutott Miki tanácsa, miszerint a maratonon is lehetnek extrém problémák, amiket ott és akkor kell megoldani és ezekre is készülni kell. Továbbmentem és kész, gondoltam, hogy egy kicsit vérzik majd, de a versenyig még van 3 hét, addig meggyógyul úgyis. Mikor hazaértem, láttam, hogy jól gondoltam, katonadolog:-). Az átlagpulzus 180 lett, a max. meg 200, szép kerek számok. A teljes táv pedig 2ó49perc, ami 15 perccel jobb, mint legutóbb. Ez már terven belül van, szerintem fentről is segített valaki, és közben ez szólt ezerrel, csak így lehet.

14 megjegyzés:

  1. Oregbaka irja: Gratula ujra es ujra. Bar ez a "VERZEK DE NEM FAJ ES KEMENY VAGYOK" azert nem toltott el boldogsaggal. Olyan jol haladsz es itt van mar a verseny a kuszobon. Lehetnel ovatosabb is. Nehogy valami ilyen "butasagon" muljon. Igen, igazad van. Lesznek varatlan kihivasok es lesz meg olyan, hogy zavart lesz a fej es jol kell majd donteni egy olyan szituacioban ami teljesen varatlan. En egyebkent ezektol felek a legjobban. De azert egy verzo es fajo talp azert az kemeny. De az ido az azert tiszteletet parancsolo es igazolja az elszantsagodat.
    Oszinte leszek. Eddig nem hallagattam meg a belinkelt szamokat. Most azonban igen. Most mar ertem ezeket az idoket:-).
    Nekem is van egy 32-34 jovohet vasarnap. A fiamat azonnal "taszkolom", hogy toltson le ugy 3 oranyi hasonlo cuccot. Talan akkor en is felporgok.

    VálaszTörlés
  2. Tudom, hogy nem ez volt az "okos" döntés, de mindenképpen végig akartam futni. Azért amikor minden rendben van, jóval egyszerűbb futni, bár sokkal unalmasabb is:-).
    Nekem nagyon sokat számít a zene, egy jó szám szerintem felér egy géllel, és nem bántja a gyomromat. Ha javasolhatom, nézd meg a régebbi linkeket is, garantált pörgés mindegyik.
    Te mennyi időt szánsz a 32-34-re vasárnap?

    VálaszTörlés
  3. Igen, ez a zene nekem az Ipod-on az ún. power-songom. Ezzel lehet jól elb.szni egy nyugisra tervezett edzést! :D

    VálaszTörlés
  4. Myke:
    Valószínüleg nem az első 20 km-en fogom hallgatni a maratonon én sem. 30 után pedig mi mást? Már edzettél?

    VálaszTörlés
  5. Oregbaka irja: Kisertetiesen hasonlo tavokat megyunk csak egy het eltolodassal. A multkori 32-es (marcius 21-en) 3h05 percre sikeredett (134-es AHR) . Elozo napon egy durva bringazas csapatban, amit masnap ereztem is. Nem voltam friss, de nem is az volt a cel.
    Most nagyon gondolkodom, hogy nem szombaton fogom a bringat nyomni, hanem csutortokon es igy vasarnapi 34-est egy kicsit jobb allapotban kezdhetem meg, mint multkor. Hogy valaszoljak is a kerdesedre es ne a sok kifogast, nyafogast soroljam, mondjuk egy 3h05perc szep lenne.
    Ha azonban a vegso celt nezem, es ez az IM akkor szombaton 3 ora bringa es masnap egy gyotrodos, fajovadlis 3h 15-20-et kellene inkabb elkovetni. Meg orlodom es tiprodom :-)
    "Mond te mit valasztanal?"

    VálaszTörlés
  6. Öregbaka:
    Akkor vagy mind a ketten jó úton haladunk, vagy egyikünk sem. Szerintem jól csináljuk:-).
    Mit választanék? Szívemszerint a bringásverziót, de mivel a maraton a nyakunkon és az IM még odébb van, szerintem most elsősorban a futásra kell koncentrálnunk. Még ha néha szívesebben bringáznánk is. A maraton után szerintem én 2 hétre leteszem a futócipőt és csak bringázok, vagy legalább is a hangsúly azon lesz.
    Gondolhatod, hogy legszívesebben az új bringámon ülnék én is egész nap.
    Szóval szerintem ne bringázz, és meglesz a 3 óra, utána még tekerhetsz 5 percet, ha akarsz:-).

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok! Ha megfogadjátok a javaslatom: most már bringázzatok, amennyit csak tudtok! 3-5000 km az IM-ig az 'elvárás'. 4000-el számolva az heti 220 körül van... és ez nem kevés, heti 7-8 óra. Bár ez a futáshoz képest könyebb számnak tűnik, az utolsó 30 kili már itt sem fog jól esni, ráadásul nagyon nem mindegy, hogy milyen állapotban kezdtek futni. Tekerjetek sokat! A kajálást is így tudjátok legjobban gyakorolni + a hosszú edzések 4-5-6 órásak (pl egy 3 óra keró + 2 óra futás) közelebb visznek az IM időterheléséhez, mint egy 32 kilis futás, ami szintén mégis sokat kivesz. Az én számaim ezek voltak: http://ironmyke.blog.hu/2009/08/06/februar_206

    VálaszTörlés
  8. Igen, teljesen igazad van. Engem is csabit a pihenten torteno futas es az esetleges szep ido (magamhoz merten termeszetesen). Frissen, uden mindenfele combizom leterheles nelkul nekivagni az elso 10-nek. 47 perc. Kiraly. Gyerunk nyomjuk meg a masodik 10-es. Valaki mindig jon velem a hosszabb tavokon bringaval es adja a frissitot. Nincs okom a panaszra. Nekem ok jelentik a "zenet". Vagy a felesegem vagy a lanyom. Biztatnak es figyelnek a frissitesre is.
    Tehat veluk jo lesz a masodik es a harmadik 10-es is. Igen meglehet a 3 ora.
    Van viszont egy nagy baj. Nevezetesen nem futoversenyre keszulok, hanem az NAGYATADI IM-re. Es kulonben is, mit mond minden altalunk tisztelt "marvasember": a titok a hosszu bringa utani futasokban rejlik. Tehat ezek szerint a masodik verziot kellen csinalni.
    Ezek utan: "Mond te mit valasztanal?"

    VálaszTörlés
  9. Ez a 180/200-as pulzus egy edzett 14-15 éves fiatal értékei... mellette a 46-os nyugalmi, meg ezek a futóidők... Állat!!! :))

    VálaszTörlés
  10. Myke:
    Teljesen igazad van, úgy értem Nektek ez lehet a helyes módszer. Aki 1-2 éve fut és már túl van min. egy maratonon, annak szerintem is párhuzamosan kell nyomni. De én úgy érzem, (hangsúlyozom, érzem) nekem, aki még 5 hónapja sem fut először a 42 kilit kell legyőznöm, hogy ne tatsak tőle majd Nagyatádon. Szóvel én egyenlőre csak bringázgatok, hogy 18.-án ne 4-essel kezdődjön az időeredmény. Persze utána én is csak kombi edzéseket fogok csinálni hétvégente. Egyébként alig várom már, hogy ne csak a maratonra készüljek:-).

    VálaszTörlés
  11. Öregbaka: Már nem fapadosan:-).
    Nekünk még nem jött össze a bringán frissítő edzés, biztos jó lehet.
    Neked biztos nagyobb a futómultad, mint az enyém, lehet, hogy neked a kombit kellene választanod. Nem tudom, a soraidból úgy érződik, hogy Te azt választanád, akkor neked biztos az a jó.
    A 3 óra mindenképp meglesz,hiszen már leírtad és megis fogod csinálni. Hajrá!!

    VálaszTörlés
  12. Ivan Grasso:
    A titok, jól rá kell pihenni, mielőtt elkezdessz sportolni. Úgy 36 évet:-)

    VálaszTörlés
  13. Vasapu: ne értsd félre, nagyon jó, hogy lefutod a Maratont, ezzel egy gátat letörsz majd magadban (utána, biztos, hogy azt fogod érezni: ezelőtt 5-7 órát sportolni: no way!, de tudod: "ne foglalkozz vele!" :). Az már egyértelműen látszik, hogy nagyon jól futsz, a futással nem lesz gond! Önmagában véve. A friss lábakhoz van szükséged 3-5000 km -re kerón.

    VálaszTörlés
  14. Myke:
    Tudom, hogy igazán a kombi edzések használnak, nekem viszont egyenlőre a "gáttörés" kell most.
    A 3-5000 km nagyon soknak tűnik , de ha ennyit kell mennem, akkor ennyit megyek.
    Hetente 200-250 km, futás mellett, hmmm, jó kis nyári délelőttök lesznek:-).

    VálaszTörlés