2010. január 25., hétfő

A taktika

A múlt hét elég laza, kicsit pihenős volt, azért persze futottam, bringáztam  és persze úsztam is. Ma egy kis fallabda is volt, de holnap már szeretnék egy rendeset futni. A squash-pályán szerintem ugyannyit mozogtam mint máskor, viszont ma egyáltalán nem fujtattam, nem lihegtem semmit, azért így még jobb volt játszani. Közben pesze programozom át az agyam a következő feladatra, a maratoni futásra. Azt hiszem ettől tartok a legjobban, ami hülyeség, hiszenn az Ironman-en is van, attól pedig egy cseppet sem félek. Na mindegy, a lényeg, hogy lefutom oszt kész. A cél 4ó30perc, de 4 órán belül szeretném abszolválni, gondolom úgyis az utolsó 30 perc  lenne a legnehezebb, úgyhogy én ennek kezdete előtt érek célba, ami pont 4 óra, vagyis sietek, hogy befejezzem, mielőtt még elfáradok. Ez a taktika.
A nagyaádi nevezésen a nevem  mellett megjelent az OK felirat, nem volt olcsó:-).

5 megjegyzés:

  1. szia,

    gratula az elhatarozasodhoz. En is torom a fejem hasonlon, jo par eve, de szep fokozatosan haladok, talan 2012 lesz Atad eve.
    Iden Orfure en is tervezem.
    Amit irni akartam, az az, hogy a futas dolgat szerintem kicsit optimistara veszed. Az ironman azzal kezdodik gyakorlatilag. Ajanlom figyelmedbe az index forumon a "Triatlon topik 2.0" topikot. Ha ott visszaolvasol az elozo evek atad utani beszamoloit, latni fogod, hogy a 4 oras maraton csak a tenyleg nagyon joknak adatott meg (hosegtol ill annak turesetol fuggoen). Persze, kivanom neked, hogy meglegyen, szo se rola. Csak a taktika finomitasa miatt irom... :o)
    Meg hat a remek es megindito beszamolok miatt is erdemes atolvasni oket. En sokat meritettem eddig is beloluk - van jopar kinyomtatva is a fiokomban, kesobbi ero meritesre... :o))

    bye
    Mark

    VálaszTörlés
  2. Szia Márk,
    igazad van, tényleg túl optimista az Ironman-en 4 órás maraton nekem. A fenti bejegyzés az áprilisi Bécs-maratonra vonatkozik, oda már talán nem az. Nagyatádon 5 órának is örülni fogok valószínüleg.Az Ironman terv a Terv posztban van.
    A beszámolókat én is olvastam, osztom a véleményed.
    Orfűre én is megyek egyébként.
    Remélem máskor is benézel.
    Üdv.

    VálaszTörlés
  3. Ehh, valoban, most latom, hogy en neztem be.
    Bocs.
    A becsi maratonon menni fog, az nem lehet gond... :o)

    Mark

    VálaszTörlés
  4. Semmi gond:-).
    Én is remélem, hogy menni fog.
    Te Orfüre mennyi időt tervezel?

    VálaszTörlés
  5. En eddig tavaly, meg harom eve 1-1 olimpiai tavot csinaltam, szoval nem vagyok rutinos triatlonos. Ez lesz az elso feltavom, es ha minden jol megy, kihasznalom nagyjabol a szintidot, kb. ez a tervem. Ha meg jobban osszejon, talan minusz fel-1 ora, nem tudom.
    De csak az szamit, hogy szintidon belul, ne hullafaradtan legyen vege... :o)
    Mark

    VálaszTörlés