Gratulálok minden célba érkezőnek, szép időnk volt.
2012-ben kihagytam az egyéni indulást Nagyatádon, mivel 11
óra alatt idén nem valószínű, hogy sikerült volna a finiselés. Idén tehát a
rövidebb, max. féltávok érdekelnek.
Azért persze egy buliváltós meghívást nem tudtam visszautasítani, így
felállt a csapat.
Tepó, IronSün, Myke és én. 4 ironman.
Aki indult már egyéniben és tudja, milyen érzés a maraton
30. km-énél egy váltóst meglátni elsuhanni maga mellett frissen, az tudja olyankor
az embernek mi az első gondolata…
Csapatunk neve tehát… A Tiéd!!! lett.
Nem indulni, de mégis ott lenni. Ez volt a cél. Együtt lenni
a csapattal, mókázni, buzdítani egymást örülni egymás sikerének. Myke sajnos
lemondta az indulást, állítólag valami motorverseny volt éppen Diódon, tehát
hárman maradtunk.
A váltónk indulása sokakat késztetett különféle
megjegyzésekre. Voltunk lányok, csajok, buzik, gyerekek és mindezek együttvéve
is. Bakával egy alkalommal telefonon megbeszéltük, hogy ez bizony verseny is
lehet, hiszen a célba érkezéseink tervezett idői éppen egy időben lesznek. Elkezdtünk tehát
számolgatni. Csapatunk pénzügyese hamar átküldött egy Excelt, amiből tisztán
látszott, hogy nyerhetünk. viszont a másfél órával későbbi rajt komoly tempót
követelt meg. Az eredetileg kb. 10 km-es futóetapokat átírtuk és körönkénti
váltást terveztünk, az úszás egészét a csapat egyetlen úszójára bíztuk, a kerós
taktikát pedig nyitva hagytuk, mondván, majd ott eldöntjük. A taktika tehát
nagyjából kész volt. Vártam már, stresszeltem meg minden, hiszen így nem csak a magam versenyét cseszhetem el.
Aztán elérkezett a verseny előtti péntek és Sonyval, Lizával
és Évával megérkeztünk Nagyatádra. Baka és Kombi már az üdvözlés kor elkezdett
osztani az előre begyakorolt spontán mondatokból párat. Pl., miért nem indulok
a férfiak közt? stb. Persze arra is
ügyeltek, hogy azért maradjon akkorra is amikor már többen vagyunk.
Később egy közös vacsora volt a program ahol folytatódott a dolog, de már nagyüzemben. Tepóval ketten
álltuk a sarat, tudtuk, hogy az idő nekünk dolgozik. Vacsora végére ott
tartottunk, hogy semmi esélyünk nyerni, sőt Kombi is olyan precíz frissítés alapján
fog működni, hogy valószínűleg tőle is bőven kikapunk mi lányok.
Este megérkezett végre Sün is, úgyhogy egy csapatértekezlet
még éppen belefért. Egy utolsó taktikai megbeszélés, egy chip-csere gyakorlás
aztán alvás.
Másnap reggel természetesen ott voltunk a Gyékényesi tónál
és megnéztük az egyéni rajtot is. Sajnáltam, hogy nem vagyok ott.
(A 22. Nagyatádi ironman egyébként szerintem megérdemelne
már egy másik cd-t is. Csípem Péter Attilát is, de a zenék … a legfiatalabb
zene is 20 éves. Lejárt lemez.)
Az ágyú eldördült, elindultak. Nekünk még 90 perc. Nekem még
160.
Stressz, toi-toi, szétszórtak voltunk mind a hárman, szinte
mindent elfelejtettünk. a sapkát a chipet, a szeleteket, sokmindent. Végül
persze minden a helyére került és Tepó is elkezdte szelni a habokat.
Közben láttam kijönni a vízből Bakát, Kombinatot, Matát, Short-ot
is. Buzdítottam őket, de tudtam, hogy be kell őket darálnunk, muszáj.
Tepó 1.13 körül úszott amivel teljesen meg voltunk elégedve,
ráadásul sérült kézzel hozta a 14. helyet. Jöhettem én. A 75 km-es kör volt az
enyém kerón. nem kímélte,m magam és másokat sem. Mire beértem Nagyatádra (2:12)
a 7. helyen voltunk a négyfős váltók közül. Jött Tepó a 35 kilis körön és
hozott egy 58 perces karikát. Sün szintén. Már a harmadik helyen voltunk, Sony
folyamatosan nézte a netet. Míg Sün a pályán volt, el kellett döntenünk
melyikünk megy ki a harmadik, utolsó körre a futás előtt. Melyikünk nyírja ki
magát teljesen. Mivel én vagyok a gyengébb futó kettőnk közt nekem kellett
mennem. Így vesztettünk a legkevesebbet. Ez a köröm 1:06 lett. Teljesen
kikészítettem a combjaimat, visszafelé már a 31-es átlagot is csak alulról
karcoltam, de bent voltam. Ekkorra Liza már Ironmanó lettJ.
Kezdődött a futás. Tepó 15 perces körrel feltette a lécet. Ezek kb. 4 perces ezrek! Sün szintén repült,
kétméteres léptekkel hasított utat magának a tömegben. Hihetetlen volt. Én
jöttem. Eddigre valamennyire sikerült magam összeraknom, de a lábaim folyamatos
görcshatáron voltak. 5 perc fölé én sem mentem, de szerintem 4:30 alá sem.
Tudtuk, hogy ez lesz. Mikor beértem ismét volt 30 percem, hogy rendbe hozzam magam.
Sony és Nóri is sokat segített, magnéziumot ittam, hideg vízzel mostam a
lábaimat stb. Persze közben szépen daráltuk be a társaságot. Petyát egy
technikai hiba miatt még a bringapályán megfogtuk, de Kombi is megvolt, Short-ot
is sikerült beérnünk, de fő ellenfelünk még előttünk volt. Bakának a futásunk
megkezdésekor 12 km előnye volt, azonban akkora tempókülönbségünk volt, hogy
biztosak voltunk a sikerünkben. Asszem a második köröm is 4:30 körül sikerült.
Jó volt így menni a pályán. Senki nem előzött, középre beálltam és zakatoltam.
Fájt, de jó volt. Aztán Bakát megelőzve kategóriánkban is átvettük az első
helyet. Már csak meg kellett tartanunk az előnyt. Nem lassultunk, el sem
akartuk hinni, mi nem is ezért jöttünk, megnyerhetjük a négyes váltót?
Sün ment ki az utolsó körre. Tepóval vártuk és az utolsó 100
métert együtt futottuk meg. 9:42- vel finiseltünk. A 190 egyéb váltócsapat
közül a negyedik, a 29 négyfős váltócsapat közül pedig első helyen. Hárman. A
Tepó a Sün meg én. Köszönöm nektek.
Nem gondoltam volna, hogy ennyire jól fogom magam érezni,
hogy ebben is, megtaláljam magamnak a motivációt, egy bohóc-váltóban. Mégis
annyira tökéletes volt minden. A csapat a taktika, az ellenfelek, minden.
Büszke vagyok magunkra.
Ezután persze visszamentünk a pálya szélére és igyekeztünk
mindent visszaadni pl. Kombinak. Bakát azzal a sörrel vártam, amit Ő ígért be
nekem a célkapunál és így megint minden kerek lett. Én nem emlékszem olyanra,
hogy ennyit röhögtem volna Nagyatádon, ez nagyon kemény volt idén. Még most is
elmosolyodom egy-egy beszóláson. Ez a társaság…
